Önarckép tollal

Lajtha László kiadatlan levelei (3)

Szerző: Gyenge Enikõ
Lapszám: 2003 április

(A cikksorozat elõzõ része itt olvasható.)

[feleségének]
1947. március 29. vagy 30.; nem tudom, hányadika van,
de hogy szombat, az biztos
London

Dusa kedves, s Ti is:
Bungyi és Ábi,

bizony mondom, szamár vagyok - ha jobban tetszik: marha -, hogy itt ülök a levélpapír elõtt. Éjjeli vagy hajnali kettõt mutatott az órám, amikor (tegnap) lefeküdtem, reggel fél kilenckor meg már felöltözve fogadtam Fazekas Kálmánt, s fél tízkor a városban voltam. Szakadatlanul folyt a robot egész mostanáig. Fél hat [...]. Okosabb volna lepihenni egy órára, mert hétkor a "Third Program" számára kell megszerkesztenünk a Hortobágy1 zeneszámainak bemutatását kísérõ s magyarázó szöveget. [...] Jön Hoelle titkárnõje, aki majd jegyez. Utána végsõ nagy tárgyalás Hoellével. Nem hiszem, hogy kettõ elõtt ágyban leszek. Pedig kellene, mert holnap, vasárnap reggel megyek vissza Párizsba. Hétfõ reggel [... az] In Memoriam elsõ próbája. Egyszóval hajszolt s fáradt vagyok ahhoz, hogy szépen, nyugodtan válaszoljak március 23-án, vasárnap írt hármas leveletekre. [...] Olyan kedvesen írtatok azonban, fiaim, s Te, Dusa kedves, [...] hogy íme: írok. Írok, írok, hogy megteljék az oldal krikszkraksszal, kezem vonásával, mert tudom, örülsz neki, és mindegy, mi van a levélben [...] - olyan az írás, mint a rajz, rajzolja a hazagondolást, a leveled visszhangját, az igent, amit vártál. Lényegest írni nem tudok. Olyan szövevényesen sok embert láttam, a mûvészi tervek, amiket nem is én, hanem itteni barátaim gondoltak ki, úgy összefonódtak, hogy azt sem tudnám, hol kezdjem. [...] A pozitívum: kiadót itt nem találtam. Igaz, nem volt idõm sokat keresnem. A vége a nótának ez: angol kiadóm egyelõre nincs. Úgy látszik, az egyelõre - fontos.
A második pozitívum: én fogom csinálni a Murder in the Cathedral zenéjét. Ez csak tegnapelõtt lett pozitívum. T. S. Eliotnak ugyanis olyan szerzõdése van, hogy beleszólhat mindenbe, és minden csak az õ beleegyezésével történhet. Tegnapelõtt találkoztam vele elõször. Hoelle kicsit drukkolt. (õ tagadta, de én láttam rajta, fõleg abból, hogy igen akart egy kicsit elõkészíteni s kitanítani. Kedvesen, jóakaratúan, aranyosan). Persze a valóság[ban] egészen másképp történt. Elõször beszélgettünk. Aztán rátértünk a drámára. Elmondtam, hogy gondolom a zenei beosztást. Hogy[an] formáltam meg a muzsikát, és hogy[an] formálja az én elgondolt muzsikám [...] a drámának azt a részét, amelyet megzenésíteni akarok. Eliot elõször hallgatott, hallgatott, majd közbeszólt és lelkesedett, végül kijelentette, hogy kevesen értették meg annyira költõi elgondolását, mint én. Szerényen és kedvesen: "az ön zenéjével lesz csak igazi film, nagyon segíteni és emelni fogja szavaimat, gondolataimat s elképzeléseimet". Semmire semmi kifogásoló megjegyzés. Távozáskor - másfél óra lett a tervezett fél órából - melegen, barátsággal búcsúztunk. Hoelle ragyogott a boldogságtól. A büszkeségtõl is. Hisz én az õ muzsikusa vagyok. Azt mondta, Eliot igen éles kritikus, igen õszinte, és ha valami nem abszolúte tetszik neki, bizony mindig megmondja valahogyan.
Tegnap valaki (sajtó) felkereste Hoellét, s megkérdezte, mi újság velem kapcsolatban. Mire õ büszkén nyilatkozta: a "Murder" zenéjét írja T. S. Eliottal való egyetértésben. Ez meg [...] igen nagy szó, hiszen ti otthon nem is tudjátok, milyen nagy ember õ itt. Illetõleg nemcsak itt, hanem az egész angol olvasóvilágban. Nno! Szerzõdésem még mindig nincs a Film Traders-szel, de ma este beszéljük meg a társaság egyik vezetõjével. Talán utánam küldik Párizsba vagy Pestre. De ez már csak formalitás. Azért szeretném, ha kezeim között volna. Otthon ne mondjatok többet, mint ennyit: T. S. Eliottal és Hoelleringgel dolgozzák filmre a "Murdert". Hát ez nagy dolog. Nagy dolog azért, mert sok utat nyit meg. Megnyitja a BBC-t más zenére is. Ígéretem van elõadásokra: szimfónia és kamarazene.2 Errõl azonban majd otthon. Mert az elõadókról gondolkodom még. Érdekes magyar kombinációk vannak. Lehet, hogy Pestrõl küldhetek ki magyar fiúkat elõadóknak. [...]
Most, Lacikám és Ábikám, nektek szólok: bizony a Lajtha család elõretolt õrse vagyok, szenzitív érzékszerv, aki megérez olyan dolgokat, amiket Ti nem láttok otthon sem a tudományban, sem a mûvészetben. [...] Azt hiszem, meg lesztek elégedve a vén csatárral. Jó az ilyen öreg harcos a háznál.
Bungyi, a te dolgodban többször eljártam. Megígérték, hogy a Councilnál3 szólni fognak ösztöndíjad ügyében, sõt Petersszel is beszélnek. Amit lehet, megteszek. Ha volna pesti prof, aki melegen írna Petersnek, nem ártana, mert minden ajánlás jó [...]
Most már bocsássatok el. Be kell csomagolnom. Hétkor kezdõdik a munka. [...] Bocsássatok el és bocsássatok meg az odavetett sorokért. Szebbet, többet és jobbat érdemelnétek leveleitekért. [...]
Dusa, Téged még egyszer külön is csókollak - Bungyi, téged is, Ábi, téged is.

La, avagy Ap

[feleségének]
1947. április 2. szerda
Párizsból Budapestre

Dusa, kedves,

tegnap egyszerre két leveled is érkezett. [...] Nem is tudod, milyen jól esik hazulról hírt kapnom, különösen ebben a nagy rohanásban.
Ma délelõtt volt az utolsó próba az In Memoriamból. Nekem tetszett. Az elõadás is és a mû is. Meglátjuk, milyen lesz a hatása este. Azért írtam, hogy nekem tetszik, mert ezután már igazán nem izgat, mit szólnak hozzá az itteniek. Ha igaz, sokan fogják hallgatni. A Salle Érard-ból fogják közvetíteni, ahová kb. 60 muzsikust és zenekritikust hívott meg Barraud. Valamennyi csak eljön, ha nem is mind, hogy ott, a helyszínen hallgassák meg. Barraud igen kedves, és igazán olyan barátsággal viselkedik irántam, amit nem is gondoltam volna. Feleségével együtt azt akarnák, hogy mindennap náluk legyek. Alig tudtam lemondani Húsvétra szóló meghívásukat. Úgy kívánták, menjek velük falura, az asszony családi házába. Gondoltam: ez már sok, hiszen eddig háromszor ebédeltem náluk. Ma pl. Horenstein,4 egy amerikai karmester-sztár volt ebédvendégük. És én. Négyesben. Ebéd közben Barraud elkezd dicsérni engem. Olyan barátsággal, szeretettel és tisztelettel szólott kompozícióimról, hogy az amerikánus menten szekundált neki, és ajzottan várja az estét. Egyáltalán, utamnak két nagy meglepetése: Hoellering és Barraud. Így, levélben el sem tudom mondani, milyen jó barátok. Hoelle egyenest megható volt. Barraud is szaladgál, intézkedik, és mindent megtesz. Három próbát íratott ki, úgy hogy az In Memoriam - fontos. Karmester, zenekar teljesen rendelkezésemre állott. Mit kívánok, meg vagyok-e elégedve? Kétszer telefonáltatott: annyi lesz a próba, amennyi kell. De nem kellett semmi különös. A zenekar igen jó. Hallom, Kodály nem volt velük megelégedve. Én igen. Az elõadás jobb lesz, mint a pesti. A zenekar a mûvet igen szereti. A próbán tegnap is, ma is nagy tetszés-zörgést csaptak. Láttam, hogy õszinte, mert sokan jöttek hozzám: "hogy játszottam, kérem, a szólómat? Meg volt elégedve? Csináljam így? Vagy jobb szeretné úgy? stb., stb.". Ma délelõtt a rádiós zenei megfigyelõ (mert itt ilyen is van) kért, hogy ellenõrizzem az õ munkáját: kijön-e minden, jó-e az egyensúly stb. Felmentem a megfigyelõbe (az emeleten van), és iparkodtam, hogy jó legyen az adás, hiszen Te így fogod hallani. No de elég az In Memoriamból.
Más újságom nincs. Leducék (aranyosak és igen szeretnek téged) a kiadásra vonatkozóan még mindig nem döntöttek véglegesen. Nem tudom, Húsvét elõtt határoznak-e? Igazuk van. Olyan nagy pénzt kell befektetniök. Persze, szeretném tudni: bû-e vagy bá, de nem mutatom s várok. Ma telefonáltak. Húsvét utáni szerdán náluk ebédelek (este) a külügy zenei prop. oszt. vezetõjével. Akkorra ígérik, hogy mindent megbeszélünk.5
Az UNESCO-nál halad az ügy. Most jobb fordulatot vett. Egy nehézség van: Foundoukidist6 nem szeretik, és az angolok - Karpelesszel7 és Kennedyvel8 az élükön - valami újat akarnak, tõle elszakadva. Az én szerepem a kiegyenlítés volna. Talán átjön Marinus9 Brüsszelbõl, Brãiloiu10 Genfbõl. Nehéz ügy, mert nem akarok párharcban részt venni.
Dusa, kedves, most búcsúzom. Manchonhoz megyek vacsorára, onnan megyünk a hangversenyre. El kell mennem, mert egy kicsit megsértõdött volt, hogy elsõ párizsi tartózkodásomkor nem voltam nála. [...] Nem akarnám megbántani, mert õ is jó barát. [...] Azért ezerszer csókollak, gyerekeknek is sok szeretetet küldök, és otthon majd meglepetésszerû hírt és ajánlatot kapnak tõlem.11 Mamikát is sokszor csókolom, Ómit is.
Igen sok szeretettel és ragaszkodással,

La

Kazatsay Gyöngyinek és Nyuszinak12
London, 1947. november 13.
Címünk: 115 King Henry's Road London N. W. 3.

Kedves Nyuszi és kedves Gyöngyike,

látom, hogy kezembe kell vennem ennek a levélnek a sorsát. Meg kell parancsolnom a titkárnõmnek - egy ilyen diktálási napon, mint a mai -, hogy tegyen új levélpapírt a gépbe, mert üzenni akarok a Sváb-hegyre! (Az üzenni akarás közös. A titkárnõ, azaz Rozál).
Legelsõsorban is azt szeretném elmondani, hogy nagyon sokszor emlegettük Magukat, és ha igaz az a bizonyos csuklási babona, akkor ne szidjanak bennünket, és a jövõben se szaladjanak mindjárt orvoshoz, [...] mert nem történik egyéb, mint hogy Lajtháék emlegetik Kazatsayékat. Emlegetik a szép és békés vasárnapokat, amelyeket ott töltöttek fenn a hegyen. Elõttünk a budai hegyek, alattunk a város, körülöttünk a baráti lelkek, akikkel együtt néztük és beszéltük a tájat és oly sokszor láttunk az igen szeretett távolba, a messzebb keletre, a nagyobb hegyek, a nagyobb erdõk és a több patakok kincses kis országába. [...]
Egy hónapja vagyunk itt. Londonnak egy kedves villanegyed-féléjében lakunk. Jellegzetesen angol családi házak állanak szép sorban egymás mellett, és mindegyik végében kicsiny kert. A kicsiny kertek nemcsak egymás mellett folytatódnak, hanem a kert lábánál kezdõdik a szemben lévõ házsor kertje, úgy, hogy a két párhuzamos utca házai között tele van a térség fával, bokorral. Mi fizetõvendégképpen élünk, egy csendes és úriasan berendezett házban. Két szobánk van, nem egymás mellett, hanem angol szokás szerint egymás felett. A felsõ a nappali szobánk; szép nagy, világos, kertre nézõ fala csupa ablak. Persze van elmaradhatatlan angol kandallónk. Most még nagyon szép minden, mert itt olyan enyhe az õsz, hogy néha még az ablakot is kinyitjuk. Sok év óta nem volt ilyen szép novemberünk - mondják az angolok. Bevalljuk azonban õszintén, hogy dupla ablakhoz és kályhához szokott magyarok, mi - bizony kis aggodalommal gondolunk a közelgõ téli hidegre e sok szimpla tolóablakot és az egyszerû kandallót nézegetve. Az alattunk lévõ második szoba az én stúdióm. Remekül el van különítve, úgyhogy nem zavarhat meg munkámban senki. Külön gyönyörûségem, hogy ajtaja a kertre nyílik. Itt éldegélünk. Elég jól. A koszt ellen nem lehet semmi panaszunk sem. Lacika panaszkodik ugyan néha, hogy reggel felébredve úszó mozdulatokat végez és megnézi kezeit, vaj' nem nõtt-é már úszóhártya ujjai közé, ti. a halféle teszi itt táplálékunk legjavát. Zsír, vaj, hús, tojás, cukor, sajt, lekvár csak jegyre kapható - de amit jegyre adnak, abból azért meg lehet élni. Feketepiac nincs, illetõleg ha van is, az itt lakó idegenek között van; az angolok nemcsak hogy nem élnek vele, hanem bizonyos megvetéssel és megítéléssel beszélnek azokról, akik a törvényt kijátszva ott vásárolnak.
Általában igen imponáló az a nyugodt, úri önfegyelem, amellyel itt minden kényelmetlenséget elviselnek az emberek.
Lacika még velünk van. Hétfõn utazik Oxfordba. Egy évre szóló kutató-ösztöndíjat kapott az oxfordi egyetem és egyúttal Anglia egyik elsõ belgyógyászati klinikáján, amelynek kísérletezõ laboratóriumai épp olyan nevezetesek, mint a gazdag alapítványból fenntartott intézmény maga. Mikor Lacika ott jelentkezett, igen barátságosan beszéltek vele és - ez angol szokás - e beszélgetés alatt észrevétlenül udvarias formák között tulajdonképpen igen alaposan levizsgáztatták. A kutató-ösztöndíj mutatja, hogy a fiú jól vizsgázott. [...]
Ábi még mindig Nápolyban van, és dolgozik. Karácsonyra várjuk ide. Szorgalmasan ír nekünk, és sok örömünk van napsugaras, boldog leveleiben. Egészséges, szereti munkahelyét, szereti és nagyon élvezi a mûvészettel és mûemlékekkel teli Olaszországot. Panaszkodni õ is csak a tengeri halakra, rákokra és csigafélékre panaszkodik. De hát hiába, úgy látszik, hogy sós vízen nem lehet disznót hizlalni, és a "hazai" mégis csak otthon kapható...
Nekem is elég dolgom van. Párizsi tartózkodásom szerfelett mozgalmas volt. Nov. 2 án játszották, 19-én meg játszani fogják egy- egy zenekari kompozíciómat. Itt a filmhez készülõ, igen nagy követelményû muzsikán kívül még egyéb dolgokat is kell majd komponálnom. Azt írom, hogy "kell". Kellemes ez a "kell". A feladatok szépek, megvalósításuk mikéntjében nem korlátoz senki és semmi. Írok majd valami kamarazenét, és írok majd zenekarra is. A zenekarok itt igazán kitûnõek. A párizsi Orchestre National elsõrangú, remek együttes, és az itteni filharmonikusok: versengõ és méltó párjuk. Több a jó karmester, és igen érdeklõdnek az új zene iránt. Elsõ jelentékeny londoni bemutatkozásom valamelyik itteni megrendelésre írt mûvemmel lesz. Úgy vélem, karácsonykor vagy januárban.
Egyelõre ennyi legyen elég elsõ beszámolóra. Írjanak Maguk is, kedves Nyuszi és Te is, aranyos Gyöngyikém, nehogy úgy érezzem, azért kísértetek ki a pályaudvarra, mert meg akartatok gyõzõdni, vajh tényleg visszavonhatatlanul elutazom-é. Írjatok, mi újság otthon a mûvészeti életben, mi újság a házatok táján és leginkább pedig: mi újság benn a házban, a ház lakóival. Ez újságokat várva küldöm õszinte baráti szeretetemet,

Lajtha László

Édes Nyuszim és kis pofikám Gyöngyike, ne haragudjatok, hogy az elsõ beszámoló ennyit késett, de hát csak eltart valameddig, amíg ebben a behemót városban elhelyezkedik az ember. Most hagytam, hadd írjon elõször a Gazda, legközelebb én számolok be életünk apró-cseprõ dolgairól. Bizony hiányoztok nékünk [...] Írjatok mindenrõl, szeretettel várjuk soraitokat és addig is a régi meleg barátsággal ölel Mindkettõtöket,

Rózsitok

Kedves Nyuszi Mama és Gyöngyi - ködös Londonországban sokszor eszünkbe jut a jó napsütéses svábhegyi villa, és az idegenben az otthoni szó. Nagyon kedvesek és jó szakemberek, de nem ismerik Udvarhelyt és a Gyilkost.13 És az ember nehezen veti le a múltját. Viszont dolgozni remekül lehet. Otthon mi újság? Sok kézcsók,

Laci

Kazatsay Gyöngyinek és Nyuszinak
1948. június 19.
London

Édes Gyöngyi fiam, és...

azt még csak valahogy zsebre vágtam, hogy ügyesen megszerkesztett kurizáló levelemre a Kölyök hideg zuhanyként "drága, jó Laci bácsi!" megszólítással kezdte a levelét, de azt, hogy a szívszerelmem Nyuszi-gyereknek írja alá magát - ez már túlontúl sok! Enynyire mégsem kell állandóan orrom alá dörgölni koromat. Utóvégre nekem is vannak érzelmeim. [...] Öreg ember nem vén ember. Elõnyös helyzetben vagyok. A csapos nem szólhat közbe. Nekem mégiscsak "édes Nyuszim" marad.
Miután így kikellemkedtem magam, rátérek az üzleti ügyekre. Olyan soká hallgattál, Gyöngyim, hogy közben én mégis írtam Szõnyinek.14 Ha látod, beszélj azért vele. Furcsa egy hivatal vagytok. Elõször megrendeltek egy kompozíciót.15 Azután diplomáciai futár útján sürgõsen kéritek a kéziratot - az egyetlen példányt. Evvel meg úgy van a zeneszerzõ, mint a [...] cigány a kölykivel. Akármilyen pókhasú, görbelábú, [...], néki mégis a legszebb és a legdrágább a világon. Az elküldött, egyetlen példányban lévõ kéziratról még csak azt sem írta meg a nagytekintetû Tanács, hogy kérem, a kézirat szerencsésen megérkezett. Meglátom, fog-e felelni hivatalosan Szõnyi. Néhány kisebb jelentõségû szerzõi jogi részletet is meg kellene beszélni, illetõleg írásban kapnom, de errõl már nem is szólok. Majd otthon. A hátralévõ 6000 forintot azonban nem hagyhatom a nagyérdemû Tanács bukszájában. Összes hitelezõim, akik hetek óta koplaló és vérszagot érzett leopárdokként eddig csak némán lesték hazatértemet a dzsungelbokrok sötétjében, miután pénzt és kifizetést ígérõ levelemet megkapták, üvöltenek. Ígéretet, dátumot kaptak, csak pénzt nem. [...] Én legalább addig nem merek hazamenni, amíg a nagy pofákat be nem tömitek.
Pedig készülök haza. Munkám javarészét befejeztem. A zenekari kompozíciók készek. Egy kamarazene-mû utolsó tétele van munkában. Több megrendelést nem is fogadhattam el, mert akkor nagy zavar volna programomban. Az még bizonytalan, hogy szeptemberben Svájcban leszek-é vagy sem,16 de október hava Franciaországra már le van kötve. Október végén érkeznék meg Pestre. Legalábbis az ember így tervez, és legyünk bizalommal, hogy ebben a nehéz és zûrös világban az Úristen ezúttal is az ember kedvére való módon fog végezni. Ez azt jelenti, hogy készüljetek fel - idegeiteket erõsítsétek, mert október végén jön az igazi, "lajthai" szekatúra, és addig ölel-csókol Benneteket

(a kis Lacika-gyerek bácsi)
Lajtha László, azaz a tévedések elkerülése kedvéért
Lacibácsi

[1948.] április 9.
Fekete Istvánnak17
[Londonból Párizsba?]

Kedves Pista fiam,

hadd köszönjem meg Pestrõl és Párizsból küldött két leveledet. Úgy látszik, személyesen kellett hazautaznod, hogy Szüleidet szólásra bírjad. Örültem Édesanyád és Édesapád sorainak [...]
Most azonban Rólad legyen szó. Ma a leglényegesebbrõl beszélgessünk egy keveset, [...] a felõl, mitévõ légy.
Legutóbbi levelemben közöltem Veled jövendõdet illetõ magatartásodról való nézetemet. Ez lényegében nem változott. Az utóbbi hetek eseményei legfeljebb csak a hangsúlyokat kívánják más kottafejekre. Az bizonyos, hogy a helyzet kiélezõdött. A háború lehetõsége közelebb van hozzánk, mint pár héttel ezelõtt. A berlini események, és egyáltalában az a hang, ahogy a szembenálló felek egymással beszélnek, eldurvult és olyan - "müncheni". Az emberek megijednek, mert így nem azok beszélnek, akik meg akarják érteni egymást. Összecsapás elõtt szitkozódnak ilyeténképpen, és teszik nyilvánossá a hadi készülõdéseket. Ezek kétségtelenül tények. Mindezek ellenére azonban éppúgy elhúzódhat a háború kitörése, éppúgy meglehet, hogy megmerevedik a mai állapot, mint ahogy - lehet, hogy Néked van igazad - kirobbanhat a közeljövõben. Megértem az embereket s köztük Téged, akik úgy érzik, ha jönnie kell a háborúnak, ha elkerülhetetlen, essünk túl rajta minél hamarább. Mennél késõbben jön a zûr, annál súlyosabb és hosszabb. Így volt ez Hitlerrel is. Mégis úgy látom, hogy sem Angliában, sem Franciaországban nem várják a rövidesen kitörõ háborút.
Annyi bizonyos, hogy amíg a veszély ilyen imminens, nem ajánlatos hazamenned. Lezáródhatnak a határok, Te benn lehetsz az egérfogóban, és háború esetén kényre-kedvre kiszolgáltatott ágyútöltelék lehet Belõled. Olyan ügyért, amely nem a Te ügyed.
Azt tehát helyeslem, hogy pillanatnyilag nem mégy haza. De hiszen errõl szó sem volt. õszig meg még nagyon sok minden történhet. Ha semmi sem változik, és a háború veszélye még mindig ilyen fenyegetõ, akkor maradsz. Az argentin vízum megszerzése is helyes volt, hiszen ha az orosz hadsereg megindul - legalábbis a franciák ezzel számolnak - akkor lerohanják Nyugat-Európát, hiszen számbelileg és felszerelésileg sincsen olyan hadsereg, amely sikeresen ellenállhatna, azon kívül meg Franciaországban, Olaszországban erõs kommunista párt várja õket. A zûr továbbterjedne Spanyolországra is, mert a fasiszta diktatúra alatt elnyomott kommunizmus olyan, mint a dinamit, mentõl jobban elfojtják, antól nagyobbat robban. Az egyetlen kiegyensúlyozott társadalmú ország Anglia, ahol a mostani szocialista kormány nem nyom el senkit, és itt tényleg szabadon kommunistaellenes az ország többsége, beleértve a munkásságot is. Argentína, mint mindezek elõl való menekülés - mondjuk, helyes választás.
Mindezeket a dolgokat azonban idõlegeseknek és ideigleneseknek kell tartani. Ha ui. a vasfüggönyön kívül és belül lévõ állapot hosszabb ideig tart, és úgy látszik majd, hogy a háborúnak fegyverekkel, atombombákkal megjelenõ alakjáról nem lehet szó, akkor más szemszögbõl kell nézned a dolgokat. Akkor lásd a magad életét. Az, hogy a diplomád nem sokat jelent külföldön, mert önálló vállalkozásba úgysem foghatsz - nem indokolja, hogy ne szerezz diplomát. Édesapád valami olyan lehetõségrõl is beszélt, amelynek értelmében Párizsban is van kitûnõ technikai fõiskola, amelyet elvégezhetsz. Homályosan úgy emlékszem, mintha õ ezt szerette volna. Ha ez nem megy - bár nem látom, mért ne menne - akkor mindég arra gondolj, hogy haza kell menned, és meg kell szerezned a mérnöki diplomát. Most még fiatal vagy, nyugodtan várhatsz. A mesterségedben dolgozol, tehát nem felejtesz el mindent úgy, hogy ne tudjál vizsgázni. Könyveid legyenek veled, olvasgasd, tanulgasd õket állandóan. De nem volna rettenetesebb jövõd annál, mint hogy 10-15 év múlva döbbenj arra - kivénült tréner vagy Argentínában, vagy állás nélküli technikai alkalmazott valahol a nagyvilágban. A magatartásodról van szó. A cél a "Fekete és Fia" cég. Apád otthon tartja, és Te elfoglalod, amikor lehet. Te nem félemberként vándorolsz ki valahová, hanem mented az irhád. Mindég és mindenkor a körülmények szabják meg, mit kell tenni. Most helyes az, hogy nem mégy haza. Maradj Párizsban. õszig még sok minden történhet. De néhány hét is hihetetlen meglepetéseket és változásokat hozhat. Úgy kell élnünk, mint a székely havasi pásztornak. Kémleli az eget, és nem tudja, hogy lesz-é vihar, és hová tereli elõle a nyáját. Mi szabadon levelezhetünk, úgy, hogy levélben mindent megbeszélhetünk. Most az a tanácsom: dolgozz, és inkább arról írj nekem, hogy állanak Párizsban a tanulási lehetõségek. Írj errõl, minden problémádról, még valamit otthoni tapasztalataidról. Novelládról legközelebb. Sokszor ölel,

Lajtha László

Fekete Istvánnak
Budapest, 1953. február 16.

Kedves Pistám,

Rózsika nénivel egyetemben köszönjük rajzodat és szíves újévi jókívánataidat, mely utóbbiakat õszintén viszonozzuk. Amióta a fiúk távolra kerültek tõlünk, és megnehezedett az egymásnak küldhetõ karácsonyi s újévi ajándékok lehetõsége, rájöttünk arra, milyen becse van a jókívánatoknak. Különösképpen, ha igaz szívbõl jönnek. [...] Ilyennek vettem szavaidat s vedd ilyennek Te is a mi b.u.é.k.-unkat.
No most egy-két szót a rajzodról. Furcsa gyerek vagy Te, Pista! Mindég valami meglepetéssel szolgálsz. Elõször volt a sport, amelyet Nálad, mint professziót, nemigen helyeseltem. Jött utána az irodalom, amelyben baktattál s tapogatóztál, mint gyermek a sötétben. Közben a mérnökség, amelyrõl, úgy látszott, végleges mesterségeddé vált, s kitölti majd életedet. Most meg egyszerre kibukkant Belõled a rajzoló.
Egyik kísérletedben sem láttam annyi rátermettséget, annyi bíztató ígéretet, mint rajzaidban. Ahogy a sportról beszéltél, inkább gyermekes volt. Irodalmi próbálkozásaid inkább dilettantikusak. Ezzel szemben rajzaid olyan fiatalembernek próbálkozásai, akinek ez, úgy látszik, mintha igazi mestersége volna. Álljunk meg e szónál: "mesterség". Ennél lényegesebbet mûvészetrõl szólva le sem írhatnék. Mindenki csak annyit tud mondani, amennyi a mesterségbeli tudása. Olyan szépet, olyan finomat, olyan egyénit, amilyen a métier-je. Most, öreg koromra azt hiszem, jobban szeretem a muzsikát, mint valaha is szerettem. Úgy gondolom, azért, mert jobban megszerettem a mesterségemet. Azt jelenti ez talán, hogy ma többet s eredményesebben tanulok. Ezt elöljárónak szántam arra: intselek, tanulj mentõl többet! Ahogy rajzolsz: tagadhatatlanul egyéni. Egyéni formálásod, formalátásod és vonalvezetésed. Édesanyádnak küldött rajzodnál is sikerültebbnek tartom a mi kis, muzsikusok körülvette Betlehemünket. Hadd figyelmeztesselek azonban arra, hogy ez egyéni rajzolási modorod akármilyen érdekes, bíztató és szép - mégis bizonyos idõ múlva modorossá válhat. A rajz nem kezdõdhet és nem maradhat meg az egyéni stilizálásnál, még ha olyan kedves és újszerû is, mint a Tiéd. Csak az stilizáljon, aki már mindent tud; a természetet látni és rajzolni hûséggel, és ebben szépet tud. Akkor jöhet a válogatás, az egyszerûsödés, a szükséges stilizálás. Gondolj a nagy mesterek rajzaira: hányszor rajzoltak egy kezet, amíg az egyre természethûbb - és ugyanakkor egyre kifejezõbb lett. Egy levélben nem fér el, amit errõl a tárgyról mondhatok. Egy szót azonban le kell írnom: tanulj! Ha van a közeledben valaki professzionista, aki átsegít azon, hogy Magadtól találj ki mindent, úgy attól, ha nem - Magadtól. Szép vidéken van lakásod. Nézz meg egy fát, és gondolj Altdorfer rajzaira, vagy ha szerényebb akarsz lenni, egy virágot, és emlékezz Dürerre, aki ugyanezt csinálta nem is egyszer, hanem sokszor. Olvass el két könyvet: 1.) Paul Valéry: Degas, Danse, Dessin (kiadó: Gallimard, Paris), 2.) "Écrits sur l'art" d'Ingres (kiadó: La jeune Parque, 136, Bld. Haussman, Paris, 8e). Könnyen meghozathatod, megértheted, hiszen tudsz franciául, s sok olyat mondanak el majd, amit én is elmondanék Neked.
Örülnék, ha megmaradnál a rajznál. Kitartással és sok-sok munkával! Elsõ kísérleteid után, úgy vélem, hazataláltál, és ha olyan komolyan veszed, ahogy a mûvészetet venni kell - viszed valamire. Ne dobd el a mérnökösködést, hogy meglegyen a mindennapi kenyered, és ne légy kénytelen kiszolgáltatni Magadat, pénz hiányában, kiadónak, idegen ízlésnek, s arra se szorulj rá, hogy hamarább állj ki a porondra, mielõtt nincs kellõ fegyverzeted. (Evvel nem azt akarom mondani, hogy közben el ne adogass néhány rajzot.) Örülnék, ha többet is hallanék Rólad, s legközelebbi leveledig atyai szeretettel ölel

Lacibátyád

Kedves Pista fiam, hadd küldjek Magának én is pár szót. Édesanyát igen szeretjük, meleg barátság fûz hozzá, s holnap este ismét együtt is leszünk. Ha tudná, mennyire örül leveleinek, gyakrabban írna neki. (Mi a fiainktól 4 év óta minden héten kapunk levelet). Tudom, mily jól esne néki, ha legalább kéthetenként írna. (Hogy ezt írom, Édesanya meg ne tudja!)

Sok szeretettel öleli
Rózsi néni

Közreadja: Gyenge Enikõ

(A cikksorozat következõ, befejezõ része itt olvasható.)

_____________
JEGYZETEK

1 Georg M. Hoellering ("Hoelle", 1897-1980) osztrák filmrendezõ Hortobágy címû filmjéhez Bartók ajánlására Lajtha komponálta a filmzenét (op. 21, 1935), a forgatókönyv szövegét Móricz Zsigmond írta (A komor ló). - "Apám lement vele [a rendezõvel] a Hortobágyra, kiválogatta azokat a pásztorokat, asszonyokat és gyerekeket, akik alkalmasak lehetnek a szereplésre - színészek nélkül kívánták megoldani a játékot - , aztán hazajött, és megírta a Komor lót." (Móricz Virág: Apám regénye, 460. o., Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1979). Lajtha és Hoellering további közös munkái: Gyilkosság a katedrálisban [Murder in the Cathedral], op. 45 (T. S. Eliot drámája nyomán, 1948), Alakok és formák [Shapes and Forms], op. 48 (1949).
2 Londonban mutatták be a 3. szimfóniát, op. 45a (BBC, London, Royal Philharmonic Orchestra, vezényelt Sir Adrian Boult, 1949. március), a 2. hárfás kvintettet, op. 46 (BBC, Wigmore Ensemble, 1948) és a levélben említett Hortobágyot ("Third Program", 1947. március vége). További rádiómûsorok, hangversenyek feltérképezése folyamatban van.
3 The British Council: ifj. Lajtha László oxfordi kutatói ösztöndíjért folyamodott, amit késõbb el is nyert.
4 Jascha Horenstein (1898-1973) orosz származású amerikai karmester.
5 Ekkor köttetett meg Leducékkel a szerzõdés a Sinfonietta, op. 43, és a Quatre Hommages, op. 42 kiadására, s a következõ évtõl Leduc Lajtha állandó kiadója és képviselõje lett.
6 A hozzáférhetõ adatok szerint Euripide Foundoukidis muzeológus.
7 Maud Karpeles (1885-1976) angol népzene- és néptánckutató, 1947-tõl 15 éven át az International Folk Music Council titkára.
8 Douglas Kennedy angol népzene- és néptánckutató, 1924 és 1961 között az English Folk Dance and Song Society elnöke.
9 Albert Marinus (1916-1975) belga zenetörténész, népzenekutató.
10 Constantin Brãiloiu (1893-1958) román zenetörténész, népzenekutató.
11 A hír: Lajthát meghívták, hogy a Gyilkosság a katedrálisban zenéjének komponálása idejére családjával együtt költözzön Londonba (1947 õszétõl 1948 októberéig).
12 Lajtha barátai. Kazatsay Gyöngyi a Mûvészeti Tanács titkárságán dolgozott, késõbb Sugár Rezsõ felesége lett, Lajtha volt az esküvõi tanújuk.
13 A Gyilkos-tó.
14 Szõnyi Kálmán, a Magyar Mûvészeti Tanács munkatársa.
15 A Mûvészeti Tanács 1948. december 7-i II. Ünnepi estjén a Székesfõvárosi Zenekar Ferencsik János vezényletével az 1948-as centenárium évére készült új magyar mûveket mutatott be, köztük Lajtha (opuszszám-megjelölés nélküli) "Szvitjét". Mivel további levelekbõl kitûnik, hogy a pályázatot a Történelmi Emlékbizottság hirdette meg, ez lehetett a hazaküldött zenekari darab, esetleg az op. 38-as 2. Szvit, vagy a Capriccio címû balettbõl készített három, opuszszám nélküli szvit valamelyike.
16 Lajtha az International Folk Music Council konferenciájára készült.
17 Fekete István, Esteban Fekete (1924, Budapest) festõ- és grafikusmûvész, építészmérnökként Argentínában kezdte karrierjét. A Lajtha fiúk barátjaként került Lajthával közelebbi kapcsolatba, akivel - emigráns éveivel kezdõdõen - mint atyai barátjával osztotta meg gondjait. 1952-ben, nagyrészt Lajtha bíztatására kezdett festeni. Az 1950-es évek végétõl felváltva Németországban és Írországban él. Világszerte ismert, számos egyéni kiállításával sikeres, mindmáig termékeny alkotómûvész.

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.