Jóban lenni önmagunkkal

Beszélgetés Takács Miklóssal

Szerző: Csepregi Gábor
Lapszám: 2004 január
Takács Miklós 1932-ben született. Tanulmányait 1954 és 1959 között végezte a budapesti Liszt Ferenc Zenemûvészeti Fõiskolán. 1973-ban érkezett Kanadába az Université du Québec à Montréal meghívására. Ötévi sikeres tanári és karnagyi mûködés után úgy dönt, hogy nem tér vissza hazájába. Elfogadja az egyetem tanári kinevezését. A zenei tanszéken karmesterképzõ kurzusokat tart. 1978-ban megalapítja az egyetem kórusát. Újjászervezi az 1875-ben alapított Montreali Filharmóniai Társaságot. Montreali koncertjei mellett számos vendégkarmesteri meghívásnak tesz eleget a világ különbözõ pontjain: vezényelt Budapest, Párizs, Salzburg, Szentpétervár, Calgary, New York, Kairó híres hangversenytermeiben. Dirigálta az Állami Hangversenyzenekart, a MÁV Szimfonikus Zenekart, a Pécsi, a Debreceni, a Kolozsvári, a Nagyváradi és Marosvásárhelyi Szimfonikusokat, a párizsi Conservatoire zenekarát, a dél-koreai Kangju város szimfonikus zenekarát, a Manhattani Filharmonikusokat és a New England Szimfonikus Együttest, valamint több kanadai város zenekarát. 1993-ban Kanada Kormányzójának Érdemrendjét, egy évvel késõbb a Pro Cultura Hungarica kitüntetést kapta meg.

Néhány éve megvásárolt egy eladásra ítélt falusi templomot, Montrealtól 120 kilométerre, nem messze az amerikai határtól. A falut gyönyörû hegyek veszik körül. A filozófus alkatú Takács Miklós ebben a csendes környezetben tölti hétvégéit. Nyaranta itt rendez kamarazenei koncerteket és mélyed el a partitúrák tanulmányozásában. A mûemlék jellegû templomban mindent eredeti állapotában hagyott meg, azzal a különbséggel, hogy az egykori oltár helyén Bösendorfer zongorája kapott helyet. Beszélgetésünk, melyet a gyerekkori zenei élmények felidézésével kezdtünk, itt folyt le.

- Gyermekkoromban sok vokális zenét hallottam. Szüleim a Liszt Ferenc Kórusban énekeltek, anyám szopránt, apám baritont. 1927-ben a kórus hajón Bécsbe utazott, ott ismerkedtek meg jobban egymással. Apám még a hazautazás folyamán megkérte anyám kezét. Anyám gyakran magával vitt a litániákra. Kívülrõl tudta az összes éneket, s vitte magával a többieket. Nagy élmény volt a hangját hallani. A vasárnapi misékre apámmal a Szent István-bazilikába jártunk, ahol Harmat Artúr dirigált. Késõbb a pesti Piarista Gimnázium fiúkórusának alt szólamába kerültem. A kórus gazdag repertoárjának néhány darabját apámmal, anyámmal és bátyámmal otthon is elénekeltük négy szólamban. Ötéves voltam, amikor elõször vittek el szüleim hangversenyre a Zeneakadémiára. Rösler Endre, a Liszt Ferenc Kórus és a Székesfõvárosi Zenekar Kodály Psalmusát adta elõ Laskó Emil vezényletével. Ez az életre szóló elsõ koncertélmény ismét eszembe jutott, amikor ötven évvel késõbb New Yorkban, a Carnegie Hallban vezényeltem Kodály remekmûvét: Istenem, gondoltam, ha ezt akkor nem hallom, ma talán nem is dirigálok ezen az illusztris helyen. A kis filharmóniai koncertsorozatra is jártunk szüleimmel, melynek Forrai Miklós volt akkor a szervezõje. Késõbb, konzervatóriumi tanár koromban a Filharmónia engem is felkért mûsorismertetõnek néhány ifjúsági hangversenysorozatra. Azokon többek között Ferencsik János is vezényelt, aki többször mondta nekem: "Tanár úr, csak az eszüket nyitogassa, én majd a szívüket".

- Hangszeren mikor kezdett játszani?

- Ötéves koromban kezdtem zongorázni és késõbb orgonálni, bár a lábam még nem érte el a pedálokat. Mint már említettem, anyám elvitt a litániákra az Óbudai templomba, ahol a kántor egyszer váratlanul így szólt: "No, most kísérd te az éneket". Máig büszke vagyok rá, hogy nem sültem bele a feladatba, és hallás után elég jól kísértem az éneklõ tömeget.

- Milyen tanulmányokat végzett a Konzervatóriumban és a Zenemûvészeti Fõiskolán?

- A Zeneakadémián a karvezetés szakra mindjárt a második évfolyamra vettek föl, mert akkor már Sugár Rezsõ növendéke is voltam. Fõiskolás koromban Rovátkay Lajos ösztönzésére megszerveztem a Collegium Musicum zenekarát, és Ugrin Gáborral egy fiúkórust. Hangversenyeink mûsorán több vallásos tárgyú mû is szerepelt. Ezért aztán "fegyelmi megrovást" kaptunk a Zeneakadémia akkori párttitkárától. Diplomám megszerzése után ifj. Fasang Árpáddal megszerveztük a Budai Barokk Kamarazenekart. A zenekar végzõs fõiskolai növendékekbõl verbuválódott, s ezek a kitûnõ muzsikusok sok évvel késõbb a Liszt Ferenc Kamarazenekar tagjai lettek.

- Kik voltak a tanárai? Milyen fontos hatások érték a tanulóévek alatt?

- Zeneakadémista korunkban Ferencsik volt a mintaképünk. Megjegyeztük minden szavát, lestük minden mozdulatát, évekig utánoztuk gesztusait. Ligeti György nagyon sok mûvet ismert. Formatan-óráin tanúi lehettünk, hogy egy-egy témáról rögtön eszébe jutott egy másik, és már le is ült a zongorához, hogy fejbõl eljátssza. Hasonló áhítattal ültünk Sugár Rezsõ zeneszerzés-óráin. Nála sajátítottuk el az összhangzattan és a dallamszerkesztés minden csínját-bínját. Bárdos Lajos zenetudományi elõadásai mindig érdekesek voltak. Rendkívül világosan adott elõ. Oly lelkesedéssel, tûzzel tanított, hogy gondolatai kivétel nélkül mindenkit magával ragadtak. Kitûnõ szervezõ volt, hiszen az egész magyar egyházi kóruséletet õ szervezte meg a lakásán, szinte titokban. Gergely Ferenctõl orgonálni tanultam. Improvizációi mindig bámulatba ejtettek. Szõnyi Erzsébetnek is sokat köszönhetek. Többek között azt az ajánlólevelet, melyet Nadia Boulanger-nak írt. Ennek a levélnek az eredménye, hogy az amerikai és francia karmesterjelöltek között én, az egyetlen magyar, tandíjmentes növendéke lehettem késõbb Párizsban.

- Hogyan került Franciaországba?

- Elsõ francia kapcsolataim a hatvanas évekre nyúlnak vissza. Az 1963-ban rendezett debreceni kórusversenyen nagy sikerrel szerepelt Tours város kórusa. Ezzzel a kitûnõ kórussal és a Budai Barokk Kamarazenekarral közös koncertet adtunk az óbudai Kiscelli-kastélyban. Hosszú és nehézkes eljárás után 1964-ben sikerült útlevelet és engedélyt kapnom egy hosszabb párizsi tanulmányútra. Beiratkoztam a Sorbonne-ra, ahová felvételi nélkül vettek fel, mert Jacques Chailley professzor igen nagy tiszteletben tartotta a Zenemûvészeti Fõiskolán szerzett diplomámat. Angers város kórusát is dirigáltam egy évig. A híres fontevrault-i apátságban sikerült velük és a Stuttgarti Akadémia Zenekarával elindítanom egy évente ismétlõdõ zenei fesztivált. A besançoni nemzetközi karmesterversenyen is részt vettem. Díjat ugyan nem nyertem, de máig büszke vagyok arra, hogy a negyvenegy induló közül kilencen jutottunk a döntõbe, és ott is megálltam a helyem.

- Kinek az óráit látogatta Párizsban?

- Nadia Boulanger karmesterképzõ osztályának voltam a növendéke. Széles tudásával és páratlan lelkesedésével mindig különös atmoszférát tudott teremteni. Szinte minden akkor élõ nagy zenészt személyesen ismert. Néha említést is tett róluk: "Mint ahogy tegnap írta nekem Igor...". Nem mertük megkérdezni, hogy Stravinsky vagy Markevitch-e a szóban forgó Igor. Nadia Boulanger készítette elõ elsõ nyugati koncertemet. Jacques Chailley óráin, a Sorbonne-on hasonló légkör uralkodott. Egy alkalommal meghívta Olivier Messiaent. Beszélgetésük roppant érdekes volt. Messiaen színekben gondolkodott: a hangok, a hangzatok, még a modális hangsorok is színek voltak számára. Egészen új világ tárult föl elõttünk. Mi a német és a magyar iskola szellemében inkább a zene rajzos szerkezetének tulajdonítottunk fontos szerepet.

- Kifejtette Messiaen a madárhangokról kidolgozott elméletét?

- Igen, említette, azonban ezek az elképzelések akkor nemigen gyõztek meg. Úgy véltem, hogy a madarak hangja csupán arra szolgál, hogy jelzéseket adjanak egymásnak, és ennek semmi köze a mûvészethez. Bár ebben ma már nem vagyok teljesen biztos, hiszen az egyik szép hangú madár a kertemben minden este félóráig is énekel a naplementében gyönyörködve. Ez már több mint egy életfunkció egyszerû megnyilatkozása. Talán a madár is elmereng ezen a szépséges természeti jelenségen. Ez már közel jár az ember mûvészi megnyilatkozásaihoz.

- Miért választotta a karmesteri pályát?

- Gyerekkorunkban édesapánk ösztönzésére a rádióban gyakran hallgattunk zenekari mûveket. A zene hallatán testvéremmel együtt utánoztuk egy képzeletbeli karmester mozgását. Késõbb a zene számomra egyre jobban összenõtt ezzel a furcsa foglalkozással - furcsa, hiszen a karmester nem egy hangszeren, hanem az egész zenekaron játszik. Különös érzéssel tölt el ma is az a tudat, hogy a zenészek a kezemrõl olvasnak. Néha minden magyarázat nélkül, egyetlen gesztusomból is értenek. Egy szólóhangversenyen a zongorista saját maga felel az elõadás sikeréért. A karmester viszont olyan játékban vesz részt, amelyben a zenekari tagok a partnerei. A vezénylés egyik legnagyobb titka, hogy a karmester olyan meggyõzõ erõvel közölje elképzeléseit, hogy a zenekari játékosoknak az legyen az érzésük: õk is éppen így képzelnék el a szóban forgó mû elõadásmódját.

- Megtörténik néha, hogy a karmester mozgását a zenekar határozza meg? Tehát nem a karmester játszik a zenekaron, hanem fordítva?

- Egy jó karmester magával ragadja a zenekart, ugyanakkor a zenekar lelkes hozzáállása szárnyakat ad a karmesternek. Egy ilyen sikeres együttmûködés mindig nagy élmény.

- Mit fejez ki a karok mozgása?

- A karmester gesztusai a különbözõ ütemeknek megfelelõ típusmozdulatokat követik. És minél világosabbak ezek a kodifikált mozdulatok, annál jobban segítik a zenekart a precíz játékban. Mégis, mint ahogy a mozgásunk sokat elmond karakterünkrõl, a karmester gesztusaiban is az egész személyiség tükrözõdik. Ezen kívül a mozgásnak a zene hangok közé elrejtett mélyebb mondanivalóját is ki kell fejeznie. Közismert Schubert életének egy kis epizódja. Amikor egy kezdõ zongorista és Schubert ugyanazt a darabot játszották egymás után, barátai ezt kérdezték a zeneszerzõtõl: "Hogyan magyarázható meg a két elõadás különbsége? Hiszen mind a ketten ugyanazokat a hangokat játszottátok." Schubert érdekes választ adott erre a kérdésre: "Ha nem találtok különbséget a hangokban, keressétek a hangok között!"

- Gunther Schuller amerikai karmester és zeneszerzõ szerint tehetség, kitartó munka és úgynevezett "esztétikai erkölcsiség" kell ahhoz, hogy valaki jó karmester legyen. Egyetért Schuller állításával?

- A karmesteri tevékenység az egyik legnehezebb mesterség, hiszen egyszerre három fajta energiát igényel: testit, szellemit és érzelmit. A mûvészi alázatot fontos erénynek tartom. Gustave Flaubert egyik levelében ezt írta George Sand-nak: "A mû minden, az ember semmi." (L'œuvre est tout, l'homme n'est rien.) Ami az esztétika és etika kapcsolatát illeti, Kodály szavai jutnak eszembe: "a mûvészi nagyság alapja az igaz ember, vir justus".

- Gyakran tûz mûsorra Kodály-mûveket?

- Nem hiszem, hogy van még karmester, aki szerte a világon oly sokszor vezényelt Kodály-mûvet, mint én. A Misa brevist Luzernban, Brüsszelben, Montrealban, a párizsi a Notre-Dame-ban dirigáltam, a Galántai táncokat Szentpétervárott, Halifaxban, a québeci Lanaudière-i Fesztiválon, San Remóban és hangversenykörúton több más olasz városban, a Psalmus Hungaricust Ottawában (a Radio Canada is fölvette), Halifaxban, New Yorkban a Carnegie Hallban, a Te Deumot Montrealban, Calgaryban és Halifaxban. Annak idején elsõ montreali zenekari koncertemen többek között a Háry János-szvitet adtam elõ. Kodály Kállai kettõsével nyerte meg egyetemi kórusom a kanadai Országos Kórusverseny elsõ díját.

- Ön szerint a Kodály-mûvek játszottsága lassan arányban lesz értékükkel?

- Úgy vélem, Kodály zenekari palettája vetekszik bármelyik zeneszerzõ hangszerelési tudásával; zenekari mûvei nagyon jól szólnak. És mennyi humor van bennük! Elég a Háry Jánost említenem. Virtuóz hangszerelés jellemzi a Galántai táncokat, melyet már Toscanini is annyira csodált.

- Mi a különbség a zenekari karmester és a karnagy módszere között?

- A zenekarral rövid és világos nyelven közlöm elképzeléseimet. A kórushoz intézett szavaim viszont inkább képszerûek. Ferencsik néha igen találó kifejezésekkel tette szemléletessé gondolatait. Elég volt például ennyit mondania: "Fal mellett!" Ebbõl mindenki mindent megértett. Kevés szóval sokat mondani, ez a jó próba alaptörvénye.

- Évekig az Újlaki-templom kántora volt. Mi a szerepe a társadalomban az egyházi kórusnak?

- A kórustagok szívesen jöttek a próbákra, kétszer egy héten. Igaz, akkor még kevés otthonban volt televízió. Nem csak a vallásos meggyõzõdés hozta össze õket. Egy alkalommal, januárban, Szent Margit ünnepén reggel hétkor énekeltünk a margitszigeti kápolnában. A rádió is közvetítette ezt a misét. Mi lelkesítette fiatal énekeseimet a fûtetlen kápolnában? Nem valószínû, hogy a rádió jelenléte. Inkább az a tudat, hogy valami olyat tesznek, ami szép, felemelõ, és nem jár semmiféle haszonnal, elõnnyel. Egy templom karzatán énekeltek, ahol az énekesek még csak nem is láthatók és a tapsnak sincs helye. Ennek ellenére az Operaház fél zenekara és fiatal szólistái rendszeresen szerepeltek az Újlaki-templom zenekari miséin, jóformán minden ellenszolgáltatás nélkül, legfeljebb a taxiköltség megtérítése fejében.

- Az Université du Québec à Montreal kórusa idén ünnepli alapításának huszonötödik évfordulóját. Mi jellemzi a kórust?

- Észak-Amerikában az egyetem nemcsak oktatási intézmény, hanem kulturális központ is. Kórusom összetétele igen heterogén, az énekesek korosztálya, anyanyelve, nemzetisége is különbözõ. Hangszeres és énekes növendékek, egyetemi tanárok, színészek, filmrendezõk, nyelvészek mind tagjai ennek a kétszázötven tagú, nagy családnak.

- Hogyan éri el az egységes hangzást?

- Úgy kell betanítanom a mûvet, hogy az eleve érdekfeszítõ legyen. A technikai problémákat asszisztensemre bízom. Könnyebben elérni a szép, egységes hangzást, ha a régi kórustagok vannak többségben. Kórusomnak mintegy tíz százaléka évrõl évre új énekesekbõl verbuválódik. Ezek viszont a kisebbség-többség törvényszerûsége folytán hamar asszimilálódnak. Szájról szájra száll az ének. Sõt még inkább: "fülrõl szájra" alakul az éneklés módja. A so- lesmes-i apátságban értettem meg, hogy nem veszélyezteti az egységes hangzást, ha a kórus egy része cserélõdik. A idõsebb szerzetesek gyönyörûen éneklik a gregoriánt, a fiatalok pedig önkéntelenül átveszik ezt a hangvételt. A szólistáktól nem csupán technikailag kifogástalan énekelést várok, hanem azt is, hogy hangjuk azonosuljon a zenével. Az ember hangja személyiségének, latinul personájának szócsöve. A görög-római színházban ez szó szerint is igaz volt. A maszkba beépített kis hangnyílást illették per-sona névvel. Egyik-másik énekesnek esetleg tökéletes a technikája, de személytelen a hangja. Az a nagy mûvész, aki kitartó gyakorlással meg tudja oldani a technikai nehézségeket, s a hangversenyen az átélés marad az egyetlen gondja. Ennek pedig a gazdag személyiség ad hitelt.

- Mit tesz a fáradtság vagy a fásultság ellen?

- Ádám Jenõ szokta volt mondani: az a jó karnagy, aki esetleg fáradtan jön ki egy-egy próbáról, de énekesei felfrissülnek a próbák alatt. A sporthoz hasonlóan az ének is olyan tevékenység, amely jó testi kondícióra épül. Mens sana in corpore sano. Ezt így is ferdíthetnénk: ép testben szép az ének. Az esetleges hibákat nem hideg szigorral, hanem humorral próbálom kijavítani. Fontos az énekesek pozitív motiválása. Nyújtson nekik örömöt a kórusban való éneklés.

- Mi más ösztönzi a kórustagokat?

- Szent Ágoston mondta: Cantare amantis est. Ezt a tömör latin mondatot kétféleképpen fordíthatjuk le magyarra: Az ének a szeretni tudó emberek sajátossága. Aki szeret, indíttatást érez magában az éneklésre. Büszkeséggel tölti el az énekeseket az a tudat, hogy aktív részesei lehetnek egy-egy remekmû megszólaltatásának. Általuk születnek újjá a nagy mûvek; õk teszik lehetõvé, hogy a hallga- tók gyönyörködjenek bennük. A jó közönség mindig érzékenyen reagál egy átélt elõadásra. Ahogy Babits írja A második énekben: "Mindenik embernek a lelkében dal van / és a saját lelkét hallja minden dalban. / És akinek szép a lelkében az ének, / az hallja a mások énekét is szépnek."

- Mit tart fontosnak a próbák alatt?

- Adjon minden egyes próba valamilyen sikerélményt! Soha ne unatkozzon senki hosszú percekig. Nagy hangsúlyt fektetek az elõkészítõ munkára. Egyszer egyik kollegám olyan órásmesterhez hasonlított, aki úgy készíti elõ az alkatrészeket, hogy az énekesek nagyobb nehézség nélkül maguktól is rájönnek a szerkezet nyitjára.

- Hogyan tanítja be a magyar kórusmûveket azoknak, akik nem tudnak magyarul?

- Idegen nyelven akkor lehet jól énekelni, ha a kórus érti és érzi azt, amit énekel. Tehát elõször fordításban, saját anyanyelvén ismerje meg a kórus a mûvet. Ezután adjuk rá a zenére az eredeti köntöst. Ilyen ideális megoldást sajnos nem mindig tudunk alkalmazni.

- Milyen elvek szerint tanít?

- A szókratészi módszer még ma sem avult el: kérdezni kell, és hagyni, hogy a növendék önmaga találja meg a jó kérdésre a helyes választ. Legyen a tanulás olyan kaland, mely a felfedezésekkel járó tudás örömét nyújtja.

- Mi az, amit a vezénylési órákon nemigen tud átadni?

- A tanítvány személyiségét nem lehet pár hónap alatt megváltoztatni. Abból lesz jó karmester, aki színes, gazdag személyiséget sugároz magából. A zenekari tagok sokszor már akkor tudják, milyen vendégkarmesterrel lesz dolguk, amikor az illetõ belép az elsõ próbára. Jelen voltam egy hangversenyen, ahol két híres karmester dirigálta a zenekart. Az egyik ideges alkatú volt. A zenekar szépen, virtuózan játszott, de a hangszerek csak vékony hangzást produkáltak. A szünet után megjelent a másik karmester, akibõl magabiztos erõ és intenzitás áradt. Keze alatt a hangszerek azonnal gazdagabb hangzással szólaltak meg.

- Mi a véleménye a kortárs zenérõl?

- Alkalmam volt néhány egészen modern, részben atonális kompozíciót vezényelni, mint például a kanadai Hildegard Westerkamp École Polytechnique (1990) címû mûvét, mely a kórus, a hangszerek, harangok hangja mellett különbözõ szalagra vett hanghatásokat is igénybe vesz. A legismertebb ma élõ kanadai zeneszerzõ, Jacques Hétu Le Prix címû operájának premierjét is én dirigáltam. Az elõadást élô adásban közvetítette a Kanadai Televízió. Nem zárkózom el a kortárs zenétõl. Néha azonban eszembe jut Haydn mondása: "Az a zene jó, amely éneklésre invitál." Minden zene alapja egy rendszer, amely valamilyen módon meghatározza a hangok közötti viszonyt. A természetes felhangok rendszere szinte végtelen lehetõséget nyújt a hangok kombinációjára. Lehet-e a rendszer kizárólagosan az emberi elme produktuma? Lehet-e egy rendszert kizárólag absztrakt módon magyarázni? És miért kell a zenét mindig magyarázni? Nem úgy kell a zenét megírni, hogy az a saját nyelvén önmagát magyarázza? E kérdések állandó vita tárgyát képzik.

- Gabriel Marcel francia filozófus és drámaíró szerint a zenében meggyõzõ erõvel van jelen az elbûvölõ, a csodálatos, egy úgynevezett metafizikai réteg, és ezért átveszi a mai világban a vallás szerepét.

- Magam is tapasztaltam, hogy nagypénteken kétezer-ötszáz bérlõ jár hagyományos húsvéti koncertünkre. A hallgatók egy része vallás helyett talán zenével akarja visszakapni a húsvétot. A vallást és a mûvészetet csak korunkban határoljuk el élesen egymástól, az õsi társadalmakban a kettõ összefonódott. Agyonszervezett világunkban hajlamosak vagyunk mindent darabokra szedni.

- Milyen mértékben segít a zene megoldani az ember személyes problémáit?

- Zuhany alatt az ember nem egyszer azon veszi észre magát, hogy dalolgat valamit jókedvében. De zuhany nélkül is segíti a zene az emberekben feloldani a feszültségeket. Jól tudjuk, hogy számos testi és lelki problémát okoz a feszült élet. Az énekkar tagjai általában oldottabban hagyják el a próbákat. Egy énekesem elmondta, hogy amikor súlyos megpróbáltatáson ment keresztül, az éneklés adta vissza neki a lelki erõt és a belsõ békét.

- Mi a mûvészet értelme?

- Az állattal ellentétben az ember tudatában van annak, hogy földi élete véges. Ez arra készteti, hogy alkalomadtán föltegye a nagy kérdéseket: honnan jövünk, hová megyünk, miért vagyunk itt? Parányi részei vagyunk a világegyetemnek. Afféle mikrokozmoszként helyünket keressük a világmindenségben. Victor Hugo ars poeticája ebben a néhány sorban olvasható: "Áldom az Istent, aki a világ kellõs közepében készített nekem helyet, hogy mindenkinek visszhangja legyek." (Mon âme aux mille voix que le Dieu que j’adore, Mit au centre de tout comme un écho sonore!) A zene olyan, mint a fülünkhöz tartott kagylóhéj. Hallani véljük benne az egész tenger hullámverését.

- Milyen tervekkel néz az elkövetkezendõ esztendõk elé?

- A sok-sok oratórium és szimfonikus mû után több operát szeretnék dirigálni. Szívesen vezényelném Bartók Kékszakállúját, Gounod Faustját, Richard Strauss Rózsalovagját, Wagner Tannhäuserét. Ezek az operák állnak hozzám a legközelebb. Nem akarok emlékiratokat írni. Ehelyett inkább sok népdalfeldolgozást szeretnék még készíteni egyelõre kiadatlan antológiám, a Carmina Mundi bõvítésére. A zeneszerzõi mûhelymunkára, erre a hasznos "mellékfoglalkozásra" is Ferencsik hívta fel figyelmünket. Mindez persze nyugodt környezetet igényel, amit itt, a természet lágy ölén, ebben a templom-stúdióban sikerült megteremtenem. A természettel való kapcsolat sokat segít abban, hogy az ember szembenézzen és megbéküljön önmagával. Különben is, nem akkor zenélünk igazán jól, ha jóban vagyunk önmagunkkal?

Takács Miklós Csepregi Gábor felvételeTakács Miklós Csepregi Gábor felvételeHangverseny a száz esztendõs Carnegie HallbanHangverseny a száz esztendõs Carnegie Hallban Felvégi Andrea felvétele Felvégi Andrea felvétele

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.