Denijs Dille (1904–2005)

Szerző: Somfai László
Lapszám: 2005 május

Április 1-jén, életének 102. évében Belgiumban elhunyt Denijs Dille, a Bartók-kutatás egyik nagy egyénisége. Belga honfitársai mellett mi magyarok is a magunk halottjaként búcsúzunk tőle: a Bartók Bélára vonatkozó alapkutatások meghatározó alakja volt, kivált aktív magyarországi évtizedeiben, az 1960-70-es esztendőkben. Bibliográfiája 7 Bartók-könyvet, 9 kötetnyi tudományos közreadást, 106 dolgozatot, 18 kottakiadást, sok tucat Bartókot népszerűsítő szöveget-előadást, 8 Bartók-hangszerelést sorol fel. Munkáinak élén egy 1939-es, flamand nyelvű kis Bartók-monográfia áll, amelynek műlistáját még maga Bartók Béla nézte át és javította. Ennek alapján, s a vele készített, máig rendszeresen idézett, 1937-es belgiumi interjú nyomán Bartók világosan látta, hogy addigi biográfusai között Dille a legambiciózusabb és legalaposabb. S talán maga a zeneszerző méltányolta volna igazán az 1974-es Thematisches Verzeichnis der Jugendwerke Béla Bartóks 1890-1904 kötetet, amely Dille munkásságának legmaradandóbb produktuma. Az életút első huszonhárom évének krónikája ebből a látszólag csupán tematikus műjegyzékből biztonsággal megírható. Ami tudományos dolgozatait illeti, elegendő átlapoznunk legfontosabb tanulmányainak válogatását az Yves Lenoire szerkesztésében 1990-ben megjelent Béla Bartók: Regard sur le passé gyűjteményes kötetben, hogy lássuk, milyen széles skálán mozogva, mennyi alapvető munkát alkotott Dille.

A direkt Bartók-kapcsolatnak és az 1950-es évek közepén magyarul megjelent első Bartók-családfa cikknek is szerepe volt abban, hogy az 1961-ben megnyílt MTA Bartók Archívum Bartók-részlegének vezetését Szabolcsi Bence javaslatára a Magyar Tudományos Akadémia egy külföldire bízta. Nem volt ez könnyű döntés. Hiszen ha itt volt a szorgos és elkötelezett kutató, Demény János, a kiváló elemző, Lendvai Ernő, a filológiai iskolázottsággal rendelkező muzsikus, Szőllősy András, hogy csak három nevet említsünk az 1950-es évek végének vezető magyar Bartók-specialistái közül, miért éppen egy belga? Szabolcsi mindazonáltal valószínűleg jól döntött, és mindenképpen maga mögött tudta Kodály Zoltán jóváhagyó bólintását. A kutatóintézeti hátterű archívumban a Bartók-kutatás feltétlenül új szemléletet, tárgyilagos közelítést, nem utolsósorban egész embert kívánt, megfelelő 20. századi kitekintéssel rendelkező történészt. Nem a művek zenei elemzése kedvéért hívták életre az akadémiai Bartók Archívumot, hanem az itthoni Bartók-források megóvására, rendezésére, bővítésére, az életmű gondozására.

Az 1949-től rendszeresen Magyarországra látogató belga római katolikus pap, aki a háború utáni nehéz években még segítette is a családtagokat, feladva líceumi tanárságát (flamand létére a francia nyelv tanára volt), boldogan fogadta el a meghívást. Magyarországra településétől teljes életét a Bartók-kutatásnak szentelte. Az oral history típusú történet-rekonstruálásban, a féltve őrzött családi-személyes dokumentumok felkutatásában, a kényes kérdések megkérdezésében papi léte az átlagosnál nagyobb esélyt biztosított számára. Neki a megkérdezettek bevallottak dolgokat. Ha ő szavát adta, hogy a Bartók magánéletének szféráit érintő dokumentumokat avatatlan szem nem látja majd, neki átadták az anyagot. Így adódott, hogy miközben Dillének köszönhetően hatalmas anyagokat kapott ajándékba az MTA Bartók Archívuma, a Dille szentendrei otthonában őrzött dokumentumok sora is gyarapodott. Nagyrészt ezek is közügy-kincsek voltak, mint például Geyer Stefi levelei Bartókhoz, anyagok a Gleimann nővérektől, Gombossy Klára visszaemlékezései, hogy csak három olyan "Bartók fellángolásai"-témát említsünk, amelyeknek kiderítése módfelett izgatta Dillét. Sajnos visszaköltözésekor anyagát magával vitte Belgiumba, és primer forrásokban meglepően gazdag magángyűjteménye ma a brüsszeli Bibliothèque royale lényegében zárt hagyatékához tartozik (Archives Béla Bartók de Belgique - Fonds Denjis Dille).

Ami kutatási koncepcióját illeti, Dille célja bevallottan az volt, hogy a legjobb francia irodalomtörténeti filológiai kutatások mintájára építse fel a Bartók-kutatást. Elképzelésének legragyogóbb produktuma a Documenta Bartókiana sorozat: komplex filológiai közelítés, világnyelven, amely a nagy múltú német zeneszerző-Jahrbuchok mellett is megállta helyét. Kottakiadásaival - az op. 2-es Scherzo, a Kossuth, a Zongoraötös, a Der junge Bartók című dal- és zongora-füzetek, a zenekari Román tánc, az 1903-as hegedű-zongora-szonáta és több más darab első megjelentetésével - Dille új perspektívát adott a Bartók-jelenség történeti és művészi feldolgozásának. Egy sor, a nyomtatástól végül visszatartott partitúrát is előadható formába hozott, sőt zeneszerzői restaurátormunkákra is vállalkozott (például meghangszerelte Bartók Esz-dúr szimfóniájának particellában maradt három tételét).

Nyugalomba vonulása (1972) után, némiképp elfáradva, egyre jobban az olvasásba temetkezett, és kedvenc zenéit hallgatta. Amikor kilencvenévesen visszatért hazájába, Belgiumba, a vele való párbeszéd lehetőségének fonala lényegében megszakadt. Több honfitársa is évek óta halottnak hitte Dillét. Nem tudták, hogy egy mecheleni házban fizikailag még élt, noha már régóta sem testi, sem szellemi értelemben nem volt öröm számára a lét. Matuzsálemi kort ért meg. Köszönjük Bartók szolgálatában alkotott életművét.

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.