"Nem magamért csinálom"

Beszélgetés Adorján Ilonával

Szerző: Dobszay Ágnes
Lapszám: 1998 szeptember

Adorján Ilonát kiváló magyar énekesek több nemzedéke vallja mesterének. Miközben életérõl, pályájáról beszélgettünk, folyvást ott motoszkált bennem a kérdés: mi a titka különösen eredményes énektanítási módszerének, s - ami éppoly nagy csoda - nyolcvanhetedik életévében is megõrzött frissességének, töretlen munkakedvének és lelkesedésének?

Hogyan lett Ilonka néni zenész?
- Szüleim is zenekedvelõ emberek voltak, szerettek énekelni. Mindkettejüknek szép hangja volt: a hanganyagot és a jó zenei képességet is tõlük örököltem. Az óvodában sokat köszönhettem Eta néninek, egy középkorú, derék apácának, aki törõdött a gyerekek zenei nevelésével. Michael Haydnnak van egy gyerekszimfóniája, különbözõ hangolású apró játékszerekre, azt adtuk elõ, s akkor szerettem meg igazán a zenét. Tetszettek a kis gyerekpultok, rajtuk rajzjelek. Eta néni intett, hogy kinek mikor kell belépni. Azt mondtam magamban: ha megnövök, zongoratanár leszek, mert akkor egyedül tudok egyszerre ennyi hangszert megszólaltatni. Valószínûleg így kezdõdött el a kamarazene iránti vonzalmam. Máig nagyon szeretem, sõt zongorázni is azért szerettem, mert kötelezõ volt a kamarazene - Schubert-szonáta, Haydn, Mozart, Beethoven. Szerintem még az opera is nagyformátumú kamarazene, csak sajnos ma ezt nemigen veszik tudomásul, és nem úgy adják elõ. Pedig a legcsodálatosabb, legtökéletesebb kamarazene volna, ugyanis minden szólamnak megvan a maga önállósága - de a rendezésközpontú operajátszás kicsit eltorzítja a mûveket.
Zongorázni Zsembery Elvirától tanultam, akinek szintén nagyon hálás vagyok. Õ szerettette meg velem a jó technikán alapuló, komoly értelemben vett muzsikát. A technika segíti hozzá az embert a tökéletes muzsikáláshoz. A tanárnõ két "rendre" osztotta a tanítást, úgy nevezte: kis technika és nagy technika. Nagy technikán természetesen a kantábilis, nagy ívû muzsikálást értette, míg a kis technika a koloratúrához és a virtuozitáshoz vezetett el. Ez nekem nagyon imponált. Az óra elején mindig ujjbeggyel kellett tapintgatnunk a kézfejét, hogy érezzük, a zongora nemcsak hideg fa, hanem színeket lehet megszólaltatni rajta, "ha az ember érzékenyen teszi oda az ujjait a billentyûre". Õ éreztette meg velem, hogy milyen csodálatos színeket lehet kihozni a zongorából is. Ettõl a felismeréstõl az éneklésem is érzékenyebbé vált.
Közben ugyanis az igazgató felfigyelt szép hangomra, és.javaslatára elkezdtem énekelni is. Anyukám nem akarta engedni: abban az idõben a mamák nem mindig vették ezt szívesen. (Körülbelül 17-18 éves lehettem.) Mihályffy Irén volt az énektanárnõm, akinek szintén sokat köszönhetek, mert - bár sose magyarázott hosszan - mégis érzékeltetni tudta a bel cantót. Neki köszönhetem, hogy megéreztem: énekelni hajlékonyan, simán kell. Azt mondtam, ha egy élettelen ládából, egy hangszerbõl ennyi mindent ki lehet hozni, akkor az énekben, amely élõ hangszeren szólal meg, még sokkal több érzékenységet lehet megszólaltatni, és ez fokozta bennem az énektechnika iránt való érdeklõdést. Társnõim, akikkel együtt tanultam, mindig kértek: "Mutasd meg, mert a Te magyarázatodat valahogy könnyebben megértjük, mint Irén néniét." Én pedig nagy élvezettel és szeretettel csináltam, mert megfigyeltem, milyen lehetõségeket nyújt az éneklés és az élõ test technikai fejlesztése.
Kolozsvárott jártam középiskolába és konzervatóriumba. Mire elvégeztem a Zeneakadémia IV. osztályát, olyan szépen énekeltem, hogy felkérték Mátyásné Lévay Ilona operaénekesnõt: tanítson operaéneklésre. Adott nekem egy füzetet, és azt mondta: "Nézze, fiam, írja le ezeket a gyakorlatokat, két hétig semmit se gyakoroljon, csak ezt." Nem volt az más, mint a német énekiskolából származó úgynevezett "Choanen ". Ezek a gyakorlatok az orrüreg és az orr-melléküreg rezonálásának kihasználására irányultak, és a gyakorlatokat a bel canto-technikával összekötve a hang csodálatos csengését sikerült elérnem. Nemcsak a saját hangommal, hanem a tanításban is. Szívesen tanítottam, mert gazdag tapasztalatokra tehettem szert, és akkor már gyönyörûen tudtam énekelni a "Choanen" segítségével. Hat hónap alatt "kiugrottam": fényes, szép hangom lett, nagy technikai biztonsággal. Akkor tanultam meg Rosina szerepét... Szép, nagy, magas szopránom volt, koloratúrkészséggel. Késõbb Verdi Gildáját tanultam, ami csodálatosan feküdt, és nagy örömöt szerzett, mert sok kamarazeneszerû rész van benne. Nagy élvezet volt jó partnerekkel elõadni. Utána Konstanze következett. Mivel jó zongorista is voltam, meg tudtam keresni ezeknek a nehéz szerepeknek a technikai megoldását. Mindezt késõbb a Traviata tetõzte be, amelyben a technikai követelmények minden fajtáját meg lehet tanulni, játékban és emberi érzelemben is. Ennek a négy nagy szerepnek voltam birtokosa. De nem maradtam sokáig a színháznál, mert nem szerettem az erkölcseit, nem értettem egyet vele, mondták is mindig: túlságosan úrinõ vagyok a színházhoz, menjek inkább tanárnak. Ezt meg is fogadtam, mert éreztem, van érzékem a tanításhoz; élveztem is, érdekelt is. Eleinte a társnõimet tanítottam, késõbb õk hozták ismerõseiket. Olyan kiterjedt tanítványi köröm lett, hogy amikor késõbb Eisikovits Mihály, temesvári zeneszerzés-professzor megszervezte a kolozsvári magyar nyelvû operát, a felvételi vizsgára már nagyrészt az én tanítványaim mentek, és mondhatom, szinte csak velük nyitották meg a kolozsvári magyar operát. A megnyitón növendékeim olyan jó benyomást keltettek, hogy pár hónap múlva a kolozsvári Zeneakadémiára is meghívtak tanárnak.
- Ez mikor történt?
- A negyvenes években, a magyarok bejövetele után. Húsz éven át tanítottam és neveltem énekeseket az operaházak számára. Jobbára magyar tanítványaim voltak, de románok is, például egy kiváló koloratúrszoprán, aki Norina szerepével államvizsgázott a román operában. A magyar operában olyan államvizsgák voltak, mint például a Don Carlos Fülöp királya: ezzel vizsgázott Mátyás Jenõ (csillagos tízessel!). Három Gildát is államvizsgáztattam. Albert Annamária, a kolozsvári magyar opera kiváló énekese Sentával vizsgázott.
- Miért települt át Ilonka néni 1983-ban Magyarországra? Kolozsvárott nem volt már lehetõség a tanításra?
- Ez hosszú történet. Volt a kolozsvári magyar operában egy miskolci származású tanítványom, Kovács Irén. Amikor az édesanyja megvakult, fájó szívvel ott kellett hagynia az operát, és visszament Magyarországra. A miskolci színház mindjárt szerzõdtette, és meghívták konzervatóriumi tanárnak. Mindig megírta a növendékekkel kapcsolatos problémáit, én pedig levélben küldtem el tanácsaimat. Egyszer írt egy basszusról, akivel semmiképp nem boldogult. Késõbb õ lett az elsõ tanítványom, amikor Pestre jöttem. Szüle Tamásról van szó. Akkor már Kovács Irén lánya is a Zeneakadémián tanult, és idõnként eljött hozzám Kolozsvárra, hogy foglalkozzam vele. Aztán egyre szaporodtak a Magyarországról érkezõ tanítványok. Idõközben elvették a kolozsvári házunkat, kertünket, s egy blokkházba kellett költöznünk. Ekkor a növendékeim rábeszéltek az áttelepülésre. A magyarországi engedélyt baráti segítséggel hamar megkaptam, de a románok két évig húzták az ügyintézést. 1983 augusztusában települtünk át. Szó szerint az utcára érkeztünk. Selmeczi Gyurink és Kolozsvári Grandpierre Emil testvére segített lakáshoz jutni. Az év szeptemberében nyitották meg az ELTE zenei tanszékét, ott kezdtem éneket tanítani. Kezdettõl jártak hozzám operaénekesek is.
- Mennyire fontos Ilonka néni számára, hogy az énekesnek mekkora a hangja? Mi a lényegesebb: a hang vagy a muzikalitás?
- Hogy mit látok fontosnak az énektanításban? Épp most készítek egy jegyzetet az énekmódszertan tanításához, hadd idézzek abból néhány gondolatot. Az elsõ feladat a pedagógia és módszertan történetének rövid összefoglalása, ez adja meg a tanítás szakmai hitelét. A "módszertan" szón itt az élettani követelményeknek megfelelõ egészséges hangadás, majd az ahhoz kapcsolódó gyakorlati módozatok megismerése, megértése és megvalósítása értendõ. Ezután meg kell ismerni, hogy tulajdonképpen mi is az énektanítás tárgya. A rokon tudományok állandó fejlõdésének segítségével érthetõbbé vált a hangképzés lényege. Fontosnak tartom, hogy errõl tudjanak valamit a tanítványok.
A növendéknek mindenekelõtt legyen egészséges orgánuma, rendelkezzen egészséges alkati adottságokkal. A hangadáshoz tiszta beszédre van szükség, mert csak abból lehet igazi énekhangot építeni. Az éneklés nem más, mint felnagyított beszéd, zeneileg meghatározott hangmagasságon. Ez a lényeg. Elfogadott elméleti alapja az aerodinamikai muszkuláris elmélet (amely a légzõizmokkal kapcsolatos mozgásokkal foglalkozik), technikai vezérfonala pedig a bel canto és a német iskola Choanen-gyakorlatainak kapcsolatára épített hangadás. A hang akusztikai csengését biztosítva figyelemmel kell kísérni a ki- és belégzés egyensúlyát, mert ez adja a támaszt. Sajnos errõl soha nem beszélnek. A hangadás kilégzés, de ugyanakkor belélegezés is. Ismétlem, a kettõ egyensúlya adja a támaszt, nem pedig az, hogy itt nyomom meg az izmomat, meg ott. Az elõadói készség pedig két belsõ indítékon alapul: az értelem és a hozzá kapcsolódó érzelem együttes jelenlétén. E két dolognak a tanítás elsõ pillanatától fogva mindig jelen kell lennie. Az említett tevékenységek összessége elindítja és egyben igazolja a mûvészi készséget, s megteremti a képességek kifejlesztésének lehetõségeit.
- Tehát lényeges, hogy a tanítványnak jó esze legyen, hogy meg is értse azt, amit csinál.
- Természetesen. A hangadás gyakorlatát az alkati adottságoknak megfelelõ rezonáns üregek érzékeltetésével indítjuk. A megfelelõ hangzókból összeállított szótagok helyének képzését nagyon kell tudni - természetesen anyanyelven. Amikor magánhangzót éneklünk, az már mindig sóhaj-érzet. (Már az elsõ percben jelen van ez a fontos tényezõ, a mûvészi hangadás tulajdonképpeni alapja.) A magánhangzók változásakor a szájüreg alakváltozása által a felhangok száma is megváltozik, és mindig új hangszín áll elõ. Ezeket mind tudatosítani kell, de errõl sem szoktak beszélni.
A magyar nyelv rövid és hosszú magánhangzóit a sóhajérzet rövid fokozásával érzékeltetjük. Ha megismerkedtünk a hangzók képzésének pontos helyével, azonnal tudatosítani kell azok indításait, kapcsolódásukat a légzés helyes funkcióihoz. A szabályos légzés a hang természetes csengését, az alkati adottságoknak megfelelõ természetes hang kiteljesedését segíti elõ.
- Ezt már Ilonka néninek is így tanították?
- Nem! Soha nem magyarázták, csak megmutatták: "most hajlékony legyen, most elöl csengjen, vigyázz a levegõre". A hangzók tudatosítását én magam építettem ki. Tekintettel arra, hogy annyi évtized óta tanítok, sok orgánummal volt alkalmam találkozni, és ezeknek a hibái rávezettek, hogyan kell kijavítani õket.
- A beéneklõ gyakorlatok is ezen alapulnak?
- Mindegyik azon alapul, hogy minél koncentráltabban, minél rövidebb idõ alatt tanítható legyen ez a technika - például az iskolában, ahol elõre meghatározzák, hová jusson el a növendék bizonyos idõ alatt. Ezt egészítem ki aztán megfelelõ sorrendben válogatott zenedarabokkal.
- Ilonka néni kezdetben anyanyelvû szöveggel tanít?
- Persze! Romániában a román tanítványoknál is igyekeztem elõször románul tanítani. Aki nem tudja igazán az anyanyelvét, az nem tud más nyelvet sem jól megtanulni. Minden nyelvnek megvan a maga színe, lejtése, ritmusa, és ezt figyelembe kell venni a tanításban. Hangképzést magyar anyanyelven tanítok, de az operáknál ragaszkodom, hogy eredeti nyelven énekeljék, csak úgy az igazi! A zenei szerkezetet, amelyet a komponista elképzel, lehetetlen más nyelven visszaadni.
- Hogyan tetszett kapcsolatba kerülni a Kodály Zoltán Kórusiskolával?
- Az egyik tanítványom, Márkus Erzsébet tanított ott. A növendékhangversenyeken feltûnt, hogy az õ tanítványai másképp énekelnek, s ez nagyon tetszett Sapszon Ferencnek. Megnézte néhány órámat, s aztán meghívott tanítani. Azóta az általa kiválasztott, jó adottságú gyerekekkel foglalkozom. Egyikük-másikuk egészen tehetséges.
- Ilonka néni módszerét alkalmazzák a kórus-hangképzésben is?
- Igen. A leglényegesebb a helyes lélegzés és a tiszta szövegmondás. Akkor lesz jó az elõadás. A kórusiskolában sok gregoriánt énekelnek. Én is szeretem a gregoriánt: óriási hajlékonyság van benne. De nem szabad egyetlen stílusra szorítkozni, mindent el kell tudni énekelni!
- Van-e különbség a gyerekek és felnõttek oktatása között? Hiszen a Kórusiskolában gyerekekkel is tetszik foglalkozni...
- A kórusiskolában akad olyan tizenöt éves tanítványom, aki sokkal helyesebben énekli Pergolesitõl A telhetetlent, mint akármelyik felnõtt. Mert tudja, hogyan kell lélegezni, hogyan kell a hangzót képezni, s milyen csengést kell elvárnia, és azt ragadja meg a hallása. A szép, helyes, egészséges csengést.
Végül is a felnõttekkel nehezebb, különösen azokkal, akik már tanultak énekelni. Elõször le kell építeni bennük a megszokottat. Az egyik tanítványom, aki rengetegszer lép fel Amerikában, és tömérdek dollárt keres vele, utoljára oda jutott, hogy nem tud énekelni, mert össze-vissza tanult. Teljesen deformálódott minden hangja, nem volt képes a természetes hangadásra. Most a lassú, helyes beszéddel építem ki a technikáját. Éppen szombaton hívott fel, és azt mondta: "Nagyon hálás vagyok Ilonka néninek, a kollégák megrohantak, hogy milyen jól énekeltem." A napokban felhívott Németh Judit, hogy hosszú szünet után ismét hallotta õt egy világhírû énekesnõ, aki októberben kurzust tart Gyõrben, és az illetõ elámult, hogy a hangja mekkora változáson ment keresztül. Azt üzente, ismeretlenül is gratulál, és nagyon várja, hogy megismerkedjünk, és elmondjam, hogyan tudtam egy orgánumot így megváltoztatni. Pedig nem az orgánumát változtattam meg, csak beállítottam a saját hangszínét, tiszteletben tartva alkati adottságait.
- Az ismert énekesek közül kik járnak Ilonka nénihez?
- Temesi Máriát évek óta tanítom. Nemrég nagy sikerrel énekelte Brünnhildét, ami közismerten nehezen megoldható szerep. Évek hosszú sora alatt készítettem fel erre a feladatra. Fonyó Barbarát kerek öt év alatt juttattam el oda, hogy színpadra állhat. Ma már nemcsak Gildát énekel, hanem a nehéz Zerbinetta-áriát is, amit nemigen tudnak probléma nélkül elõadni.
Ha felveszünk egy növendéket, meg kell nézni a "figuráját", idegrendszerét, memóriakészségét. Nincs értelme énekelni tanítani olyan embert, akinek nincs komoly zenei háttere, anélkül nem érti meg, hogy mirõl van szó, és mik a kívánalmak. Kolozsvárott, ahol tanítottam, címszereppel kellett államvizsgázni, nyílt elõadás keretében, publikum és bizottság elõtt. A jelöltnek elõzõleg ki kellett dolgoznia a darab történetét mind a librettó, mind a zene szempontjából; a lényeges zenei szerkesztésmódokat kottapéldával igazolni. Ezt meg is kellett védenie. Aztán a vizsgázó a gyakorlatban is bemutatta, hogy amit leírt, az úgy is van. E nélkül nem volna szabad kiadni egy énekmûvészi vagy operaénekesi diplomát. Ha nincs komoly háttere a tudásának, mind a zene, mind az éneklés szempontjából, akkor az elõadónak nincs joga azt a szerepet elénekelni. Ma már aról híresek az énekesek, hogy milyen buták - azért, mert nem követelik meg tõlük azokat az alapismereteket, amelyekre fel kell építeni egy énekes világát. Csak az viszi sokra, aki intelligens. Ezért tudok olyan jól dolgozni Kertesi Ingriddel is. El kell mondanom, hogy amikor Kroó György kritikát írt Ingrid egyik bemutatójáról az új Zenei újságban, többek között azt mondta, hogy Toti dal Monte óta ilyen tökéletes koloratúréneklést nem hallott. Én akkor elsírtam magam, mert konzervatorista koromban mindig éjjel 2-ig, 3-ig hallgattam a rádiót, hátha énekel Toti dal Monte. Nagyon tetszett, és mindig reméltem, hogy egyszer majd olyan szépen énekelek, mint õ. Úgyhogy amikor meghallottam, hogy a kritika szerint a tanítványom úgy énekel, elsírtam magam. Mégiscsak eredmény, elismerés, hogy az életemben valamit elértem. Régen nem arra nevelték az embert, hogy sikeres legyen, hanem hogy a lelke mélyén tudja: korrekt, becsületes. Ebben a szellemben nõttem fel. Ma talán ez hiányzik a legjobban - hogy nem kapnak igazi, emberhez méltó szellemi nevelést a gyerekek. Jó volna, ha az ember nem veszítené el belsõ értékeit. Az operajátszásban is az a legnagyobb baj, hogy állandóan külsõ dolgokkal pótolják, amit nem tudnak megoldani. Egy mûben a legfontosabb a zenei szerkezet érzékeltetése, s ha ez sikerül, a darabot stílusosan oldottam meg. Nekem ez az elképzelésem, ezért küzdök és harcolok. Most is azért vállaltam a módszertan tanítását Szegeden, hogy megpróbáljam "megfertõzni" az énekelni tanulókat: milyen komoly, felelõsségteljes munka ez, és ha valaki igazi énekmûvész akar lenni, ahhoz sokrétû követelményeknek kell megfelelnie. Ma, akinek van hangja, azt hiszi, már énekelhet. A másik probléma: a mai énekesek nem értik, hogy nem lehet mindent elvállalni, mert tönkre fog menni a hangjuk. A budapesti Zeneakadémián elõször is a hangerõ számít. Nem a tanár mondja meg, hogy a fokozatosság elve szerint mi való a növendéknek, hanem az a fontos, hogy mutatós legyen a darab. Velem is közölték, hogy itt nem lehet a technikával foglalkozni, mert azt már korábban meg kellett tanulni. Szerény véleményem szerint ez nem egészen így van. A kolozsvári Akadémián a tanár választott darabot. Itt meg: "Válassz magadnak, fiam!" - aztán vagy érti, vagy nem. Mindig azt nézik, hogy mit mond a szöveg, a zenére viszont nem hívják fel a figyelmet. Ma az a mûvészet, hogy vetítsük ki a szöveg tartalmát. Ebbõl soha nem lesz zene. Az ének tanszak vezetõje például kiváló mûvész, de ez nem jogosítja fel egy olyan tanszék vezetésére, amelyen õ soha nem tanult. Nagyon furcsának találom, hogy a tanszékvezetõk gyakran nem szakmabeliek, ami épp az éneklésnél rendkívül fontos volna, mert az énekhang élõ hangszer, és ha elrontjuk, nemigen lehet kijavítani. Amikor Pesten, a Zeneakadémián tanultam, ahova két diplomával érkeztem (a zongora és ének tanszakot ugyanis Kolozsvárott már elvégeztem), egy egész esztendõ alatt mindössze két mondatot szóltak nekem az éneklésrõl. Dohnányi Ernõ volt a rektor, s amikor felvételiztem, az elõadásom után azt mondta: "Na látják, így kéne énekelni a Zeneakadémián." Ez 1937-38-ban volt. A többiek persze utáltak. Egy év alatt minden vizsgát letettem. Bartha Dénes volt a zenetörténet-tanárom, Maleczky Bianka az énektanárom, Kókai Rezsõ az esztétikatanár, Laurischin Miklós tanított zeneelméletet, és Ádámfenõ vezette a kórust. Azonkívül zongorázni tanultam Kósa Györgytõl, aki sokra becsülte, hogy zongoristaként hol tartok, és javasolta, jöjjek vissza Pestre, és folytassam a zongora fõszakot a mûvészképzõn. De addigra bejöttek az oroszok, és nem lehetett többé visszatérni. Abban az idõben már kezdett divatba jönni a lemezfelvétel. Szerettem volna lemezt készíteni, mert akkor nagyon szépen énekeltem. Sajnos semmilyen felvétel nem készült rólam. A férjem mindig mondogatta: milyen kár, hogy nincs felvételed, mert sok szép hangú tanítványt neveltél, de soha nem hallom a te hangodat.
- Tetszik-e elõénekelni a növendékeknek, megmutatni egyes részeket?
- Hogyne! Mindig teljes zenei frázisokat énekeltem elõ. Nagyon sokáig abszolút problémamentesen tudtam énekelni, ugyanis tisztában vagyok a hangadó szervek mûködésével.
- Melyek Ilonka néni legközelebbi tervei?
- Szeptembertõl háromfelé fogok tanítani, az ELTE-n, a Kórusiskolában és a szegedi fõiskolán, mert nekem fontos, hogy a módszerem sokfelé eljusson, hiszen itt egy ország kultúrájáról van szó. Nem magamért csinálom ezt, de Erdélyben abban a szellemben nõttem fel, hogy a magyar emberek összetartanak, és azt szeretném, hogy itt is segítsek minden embertársamnak, akinek az úristen adottságot juttatott. Nem a magam örömére, hanem mindnyájunk örömére és hasznára.

A bukaresti VIT-en, tanítványok közöttA bukaresti VIT-en, tanítványok közöttFénykép 1934/35-bõlFénykép 1934/35-bõlA Don Carlos premierjén, Gyõrben, Lukin MártávalA Don Carlos premierjén, Gyõrben, Lukin MártávalKertesi Ingriddel 1994-benKertesi Ingriddel 1994-ben1997-ben a majki énekkurzuson, tanítványai körében1997-ben a majki énekkurzuson, tanítványai körében

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.