Fejlõdésben

Ifjúsági Kortárs Zenei Estek, 2005

Szerző: Várkonyi Tamás
Lapszám: 2005 június

Õszintén szólva nem hittem, hogy 2005-ben, Magyarországon mindez megtörténhet. Ifjúsági Kortárs Zenei Estek Budapesten? Szinte minden egyes szó után szerepelhetne a zárójelbe tett felkiáltójel. Pedig Gyõri Noémi és Madaras Gergely, a Zeneakadémia két fuvola szakos növendéke a három hangversenybõl álló sorozatot másodszor rendezte meg március elsõ hétvégéjén az Óbudai Társaskörben. A két fiatal alig múlt húsz, s máris azon igyekeznek, miként lehetne zeneszerzõ-elõadó-közönség háromszögét a lehetõ legkisebb alapterületûre zsugorítani. Még ha a kortárs zene érdes szépségére kíváncsi érdeklõdõk körébõl nem mutatkoztak is sokan, véleményem szerint Gyõri és Madaras óriási harci tettet vitt véghez. A számok talán érzékeltetik mindezt: a három koncerten nem kevesebb mint ötven tagú, nagyrészt a Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskolából toborzott önkéntes elõadó-alakulat játszotta tizenkilenc ifjú komponista összesen huszonhárom mûvét. Ennek köszönhetõen nem csupán a legfiatalabb zeneszerzõ-korosztályról, hanem a közeljövõ elõadómûvészeirõl is képet alkothatott a közönség; a már említett konzervatórium mellett a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem falain belül folyó intenzív mûhelymunkába is bepillanthattunk.

A két szervezõ már hónapokkal korábban felhívást intézett a még diákéveit töltõ zeneszerzõ-korosztályhoz: írjanak mûveket kifejezetten az idei Ifjúsági Kortárs Zenei Estek számára. Mivel a "nagyok" jótékonyan elhárították maguktól a zsûrizés összetett feladatát, Gyõri Noémire és Madaras Gergelyre hárult a beérkezett több tucatnyi kompozíció megrostálása. Kilencvenöt százalékban jó döntéseket is hoztak, ráadásul a zenei megmérettetéseken oly gyakran tapasztalható tanár-diák viszony hatása nem érvényesülhetett.

A három hangversenyt egy-egy felnõtt zeneszerzõ - Tihanyi László, Dubrovay László és Madarász Iván - beszéde nyitotta meg, s alapvetõ kérdéseket feszegetõ, mégis személyes gondolataikkal jól illeszkedtek az estek alaphangulatát meghatározó, barátságos légkörbe. A fõszereplõk, vagyis maguk a kompozíciók szintén számos tanulsággal szolgáltak. A több száz év remekmûvei által elkényeztetett, mûhelytitkokra éhes zenebarát szembesülhetett azzal, milyen zeneszerzés-technikai problémákat vet fel egy dalciklus, egy nagyobb elõadóapparátus, vagy akár egyetlen hegedû. Nem beszélve az idõvel való bánásmódról, a Kroó György által egykor annyit emlegetett ökonómiáról; mennyit bír meg egy motívum, egy karakter, egyáltalán: mikor legyen vége a mûnek? Úgy érzem - és ezzel bizonyára nem mondok újat -, annak, aki érteni is kívánja a zenemûveket, óriási szüksége van arra, hogy ezeket a tapasztalatokat újból és újból megélje. A felhangzott alkotások látásmódjukban nem hoztak különösebb újdonságot; a fiatalok számára továbbra sem a clusterek és az aleatória jelentik a modernség fogalmát. "Még fejlõdésben lévõ szervezetekrõl" szólva természetesen nem helyes a hallott mûvek szigorú bírálata, sem az önálló hang számonkérése, néhány észrevételemet hadd osszam meg mégis az olvasóval.

Jól tudjuk, többfajta stílus egyidejû jelenléte - még a nagy szerzõknél is - a fiatalkori mûvek sajátja. A legtöbb alkotást itt is ez jellemezte, noha akadt egy-két érettebb kompozíció (például BARTA GERGELY Prológja), amelyik ilyen szempontból egységesebb arculatot mondhat magáénak. A zeneszerzéstanárok - akik közül többen meg is jelentek - nyilván tájékozottabbak, én azonban úgy láttam, növendékeik körében ma (is) a Verklärte Nacht-utánérzés a legnépszerûbb (lásd többek közt a magyar-ugandai MAGALA RONNIE Két Rilke-dalát). A majd' száz éves Allegro barbaro dübörgése szintén több kompozícióban visszhangzott, így SZTOJANOV GEORGI Létösszegzés címû hegedû-zongora-duójában, valamint SIMON DÁVID A mészáros címû zongoramûvében. A koncertek során többször visszatérõ jazzes akkordok mellett más színfoltot képviselt az Arvo Pärt-féle statikus diatónia (ZOMBOLA PÉTER Postludium címû négykezes zongoradarabjában), valamint a SZIGETI MÁTÉ CSABA által jegyzett, hallhatóan Webern bagatelljei ihletésére született hat vonósnégyes-miniatûr.

Két ifjú zeneszerzõnél éreztem, hogy kompozíciójukkal nem csupán a felhívásnak kívántak eleget tenni, hanem leírt hangjaik személyes közlendõ hordozói is. Egyikük ZARÁNDY ÁKOS, a Zeneakadémia elsõéves növendéke (tanára Vajda János), aki Sír a tó címû alkotásában feltûnõ érettséggel használta ki a kamaraegyüttes nyújtotta hangszerelési lehetõségeket, színeket. Bár az õ darabját is némileg hosszabbnak éreztem a kelleténél, meglepett - s ezzel a már kiforrott zeneszerzõk körében is csak ritkán találkozhatni -, hogy a zenei anyagba integrálni tudta az ütõhangszereket. Tíz játékost foglalkoztató siratója egy volt azon két mû közül, amelyik nemcsak néhány ütem kedvéért alkalmaz nagyobb hangszer-összeállítást, hanem a szólamokat a zenei folyamat végéig ki is használja. A másik, ebbõl a szempontból kedvezõen értékelhetõ munka MATKÓ TAMÁS-é (Orbán György növendéke), bár õ az egymás mellé illesztett, egyébként értékes gondolatait nem tudta egységes kompozícióvá összedolgozni. A bevallottan Lutos³awski, Ligeti és Feldman zenéjét ötvözõ, körülbelül négyperces mû volt az egyetlen a huszonhárom alkotás közül, amely túl rövidnek bizonyult a benne felhalmozott zenei ötletekhez képest.

Zarándy mellett Vajda János egy másik zeneszerzõ-növendéke vonta magára a figyelmet: KÁKONYI ÁRPÁD. Címadását (Változatok egy Haydn-témára) akár szemtelennek is tarthatnánk, de miért ne írhatna Brahmson kívül más is variációkat a szeretett mester egy-egy mûvére, dallamára? Ráadásul Kákonyi hegedûre és zongorára komponált opuszában - a romantikus mesterrel ellentétben - valódi Haydn-alkotást dolgozott fel, egy korai vonósnégyes menüettjét. A sorozatból két tétel szólalt meg, a negyedik, majd az elsõ változat, s e kettõt hallva sajnáltam, hogy a többit nem játszották. A Poème extatique címû anélkül tudott egyre emelkedõ és telítõdõ érzetet kelteni, hogy a nagy eksztatikusra, Messiaenra emlékeztetett volna. Egyébként ebben, valamint a Perpetuum mobile megszólaltatásában találkozott az a két fiatal, akik számomra a háromnapos fesztivál elõadómûvész-felfedezettjeit jelentették: az egyik éppen a hét (!) mûben is közremûködõ Kákonyi, másikuk pedig Banda Ádám, a Zeneakadémia elõkészítõ tagozatának növendéke (tanára Perényi Eszter). A tizennyolc éves hegedûs abból a fajtából való, akire - amint játszani kezd - nem lehet nem odafigyelni. Elképesztõ intenzitás és intelligencia sugárzik minden egyes vonóváltásából, s ha a hang tisztaságát és nemességét illetõen akad is még csiszolgatnivalója, személyében olyan muzsikust ismerhettünk meg, aki minden bizonnyal sok-sok élményt tartogat még számunkra.

Tisztelet és köszönet illet minden ifjú muzsikust, aki komoly és felelõsségteljes munkával, ellenszolgáltatás nélkül tett eleget a vállalt, nem könnyû feladatnak. Ugyanakkor a kortárs zenével való találkozásuk pedagógiai jelentõségével valószínûleg még õk maguk sincsenek tisztában. Az említett számokon és adatokon kívül a tolmácsolások minõsége garantálta, hogy nem tanszaki koncertekben volt részünk - mert ennek a lehetõsége is fennállt -, hanem valódi hangversenyekben. A nemrég diplomázott karmester, Werner Gábor teljesítményét azonban, éppen a több interpretációban betöltött kulcspozíciója miatt, nem hagyhatom szó nélkül. Inkompetens jelenléte, a dirigens alapvetõ kötelességeit (szólamarányok beállítása, tagolás) sem teljesítõ ténykedése egyrészt a mûvek útjában állt, másrészt az elõadók munkáját rombolta le. Így történhetett, hogy két olyan kitûnõ énekes, mint a tavaly, Nádor Magda osztályában végzett Kis Viktória, valamint a tanulmányait a nagyhírû londoni Guildhall School of Musicon folytató Bodrogi Éva gondosan megmunkált énekszólama csak idõnként bukkanhatott fel a medrébõl kilépett hangfolyamból.

Az utolsó koncerten Orbán György egyik negyedéves növendéke, JUHÁSZ BALÁZS örvendeztette meg ötletes darabjaival a közönséget. A Zeneakadémia ütõhangszer szakát is végzõ fiatalember maga adta elõ három, marimbára írott Etûdjét, melyek közül az utolsó (Pasziánsz) valódi telitalálatként hatott. A tehetséges játékos egy kártyazsonglõr ügyességével addig rakosgatta hangszerén a hangokat - akár egy jól megkevert pakli kártyát -, míg ki nem jött a sor, a kromatikusan felfelé haladó skála. Biztos vagyok benne, hogy ez a trouvaille nem csak az én arcomra csalt gyermeki mosolyt.

A szervezõ páros ügyesen szerkesztette a Magyar Rádió által is rögzített három hangverseny mûsorát, aminek köszönhetõen a rendezvény végig színes és érdekfeszítõ maradt. Annyira, hogy szívbõl remélem, a harmadik Ifjúsági Kortárs Zenei Estek újabb zenemûvek megszületését eredményezi majd, még több fiatal zeneszerzõt, tehetséges elõadót és nagyobb számú közönséget vonva be inspiráló közegébe.

Gyõri Noémi és Madaras Gergely Bozsó András felvételeGyõri Noémi és Madaras Gergely Bozsó András felvétele

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.