"Mutasson Magyarország jobb példát"

A Liszt Ferenc Emlékmúzeum idõszaki kiállítása

Szerző: Watzatka Ágnes
Lapszám: 2006 január

Liszt Ferenc sokoldalú egyénisége máig nemcsak a kultúrtörténészeket, hanem a laikus érdeklõdõket is foglalkoztatja. Talán senkirõl nem írtak ennyi életrajzi mûvet, ennyire sokoldalú és ily sok látszólagos ellentmondást összebékítõ egyéniséget ritkán terem a történelem. Liszt vallásosságát sokan csak romantikus érzelgésnek tartják, egyházi mûvei azonban oly mélységeket rejtenek, amelyek arra utalnak, hogy a hit egyéniségének nagyon is alapvetõ jellemvonása volt. Ezt támasztja alá rendületlen érdeklõdése az egyházi zene iránt, amelynek magyarországi vonatkozásait mutatja be a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban március 15-éig látható Liszt Ferenc és korának magyar egyházzenéje címû kiállítás.

A haladás eszméje iránt nyitott Liszt örömmel fogadta a német cecilianizmus megszületését, amely a gregorián ének és a 16. századi vokálpolifónia által próbálta megújítani az egyházzenei gyakorlatot. Hamar kapcsolatot teremtett ennek kezdeményezõivel, Franz Witt-tel és Karl Proskéval Németországban, Rómában pedig, ahol a Sixtus-kápolnában a gregorián ének mellett Palestrina mûveit is rendszeresen hallhatta, az olasz cecilianizmus híveivel is barátságot kötött.

Magyarországon a zene minden válfaját támogatni kívánta, különleges szerepet juttatva az egyházzenének. Elsõ magyarországi koncertútja alkalmával, 1840. januárjában látogatott el Pozsonyba, ahol az 1833-ban alakult Egyházi Zeneegyesület arra kérte, vegyen részt az egyesület javára rendezett hangversenyen. Életre szóló barátságot kötött az egyesület vezetõivel, alapító tag lett, a pozsonyiak pedig Liszt minden fontosabb egyházi szerzeményét színvonalas vasárnapi misekoncerteken szólaltatták meg, ahol sokszor külföldiek is szép számmal jelentek meg. A kiállításon a Szent Erzsébet-legenda partitúráját láthatják az egyesület pecsétjével és Thiard-Laforest karmester kéziratos megemlékezésével a mû nagy sikerû pozsonyi elõadásáról.

Liszt már 1839-ben barátságot kötött Augusz Antal báróval (1807-1878), aki egyik legfontosabb pártfogója lett Magyarországon. Augusz báró támogatta a gondolatot, hogy az esztergomi bazilika felszentelési ünnepén, 1856. augusztus 31-én Liszt Esztergomi miséje elhangozzék, Seyler Károly (1815-1882) esztergomi karnagy szerzeményeivel kiegészítve. Bár az említett kották holléte ismeretlen, a kiállításon bemutatunk kettõt a maga korában nemzetközileg elismert Seyler szerzeményeibõl.

Augusz báró 1867-ben megalapította a Budai Egyházi Zeneegyesületet, amely a Mátyás-templomban és a kapucinusoknál lépett fel. Az egyesület támogatta Liszt Koronázási miséjének elõadását az 1867. június 8-i koronázási ünnepen. A kiállításon Augusz Antal leirata olvasható, amelyet Trefort Ágoston kultuszminiszterhez intézett az egyesület nevében. Liszt nagy érdeklõdéssel kísérte az egyesület tevékenységét: Regensburgból, a német cecilianizmus központjából rendelt kottákkal támogatta õket. Liszt regensburgi kottáiból néhányat bemutatunk a látogatóknak. Bár a Budai Egyházi Zeneegyesület néhány évvel késõbb feloszlott, mégis a magyar cecilianizmus bölcsõje lett: Bogisich Mihály káplán (1839-1919), az Egyesület titkára, aki nem egy koncerten szólót is énekelt, 1897-ben megalapította az Országos Magyar Cecília Egyesületet.

Engeszer Mátyás (1812-1882) zenedei tanár és belvárosi kántor 1873-ban állt a felesége által alapított Liszt-egylet élére, és a Belvárosi templomban Liszt egyházi mûveit szólaltatta meg. A Liszt-egylet a Vigadóban is fellépett, részt vettek a Krisztus-oratórium bemutatásában, színpadra vitték a Szent Erzsébet-legendát, és elsõként mutatták be a Szent-Cecília legendát, valamint A strassburgi dóm harangjai címû kantátát. A kiállítás az említett mûvek kottái és néhány koncertprogram mellett a Liszt-egylet szabályzatát is bemutatja.

Liszt Ferenc érdeklõdéssel kísérte a magyarországi zeneszerzõk próbálkozásait az egyházzene terén. Így Volkmann Róbert 1857-ben elküldi neki mindkét miséjét, hogy Liszt elbírálja õket, és a kettõ közötti stílusfejlõdést megállapítsa. Míg Beliczay Gyula a Zenészeti Lapok tudósítójaként Liszt mûveinek bécsi bemutatóit méltatja, Liszt Ferenc lelkesen hallgatja Beliczay miséjének elõadását a bécsi dominikánusoknál. Szintén pártfogásába veszi Hennig Alajos jezsuita szerzetest, a kalocsai Fõegyházmegyei Gimnázium énekkarának vezetõjét. A jeles karriert befutó egyházi férfiú Liszt unokatestvére, és Liszt rokoni büszkeséggel biztatja, hogy a 16. századi polifónia stílusától ihletett mûveit nyomtatásban is megjelentesse. A Missa brevis et facilis címlapján Hennig kéziratos ajánlása olvasható.

Lisztnek 1873-tól különösen alkalma nyílt az egyházi szerzõk újabb nemzedékét megismerni, ugyanis Haynald Lajos kalocsai érsek ebben az évben hozta létre az egyházzene támogatását célzó alapítványát. Az alapítványról mindeddig úgy tudtuk, 1880-ban létesült, a látogató színes digitális másolatot láthat az eredeti okmányról, de megtekintheti Trefort Ágoston kultuszminiszter köszönõlevelét is a nagylelkû adományozóhoz. Ugyancsak Haynald bíboros lett a Budapesti Liszt-egylet védnöke, és õt választották meg a Zeneakadémia alapító bizottságának elnökévé is. A megszûnt Budapesti Liszt-egylet tõkéjét Haynald bíboros 1886-ban összevonta az egyházzenei alapítványéval - ezt a dokumentumot is teljes egészében olvashatják a látogatók.

A Haynald-alapítvány ösztöndíját nyerte el 1880-ban Bogisich Mihály A keresztény egyház õsi zenéje címû terjedelmes munkájával, amelyet Liszt Haynald bíboros által a pápának szándékozott bemutatni - az errõl szóló levelet eredetiben állítottuk ki. Bogisich az ösztöndíjat egy németországi utazásra fordította; meglátogatta a német cecilianizmus legfontosabb központjait, és élményeit Egyházzenészeti jegyzeteim címmel adta ki, meleg hálával dedikálván Lisztnek egy példányt. Haynald bíboros Lisztet jelölte ki az egyházzenei alapítvány bíráló bizottságának elnökéül, így elsõként õ tehetett javaslatot a nyertesek személyére és mûveire. A Haynald-ösztöndíj egyik legfigyelemreméltóbb nyertese Bella János körmöcbányai karnagy volt, aki késõbb Nagyszebenben folytatott igen gyümölcsözõ tevékenységet.

Liszt Ferenc egyik legjelentõsebb hozzájárulása a magyar zene fejlõdéséhez a Zeneakadémia megteremtésében való közremûködés volt. Terveit a Zeneakadémiával kapcsolatban több változatban is megfogalmazta, sok elképzelése rövid idõn belül sikeresen megvalósult. Ami a legtovább váratott magára, az éppen az egyházzenei tanszak felállítása volt. Liszt jól ismerte a Németország és Olaszország templomaiban tapasztalható, kiábrándító dilettantizmust, és ezt szeretett hazájában, Magyarországon az egyházzene intézményes oktatása által kívánta megszüntetni. Augusz Antal bárónak az egyházzenei tanszak alapítása kapcsán írja 1873. május 7-én: "...Egy ilyen tanszak hiánya a konzervatóriumokban a zenére és a kultuszra nézve egyaránt károsnak bizonyult. Miért játszanak a templomokban oly gyakran kintornazenét? Nyer bármit az istentisztelet saját mûvészetének bûnbeesésébõl? Mutasson Magyarország jobb példát..."

Liszt Ferenc nem kisebb embert képzelt el a létesítendõ egyházzenei tanszak élére, mint Franz Wittet, a német Cecília-mozgalom alapítóját és vezetõjét, akit csak betegsége akadályozott meg abban, hogy Liszt megtisztelõ meghívását elfogadja. Bár a Zeneakadémia énekkara már az 1890-es években rendszeresen énekelt egyházi mûveket a leendõ egyházzenészek ízlésének és tudásának fejlesztésére, az Egyházzenei Tanszakot csak 1926-ban sikerült megalapítani.

A Liszt Ferenc és korának magyar egyházzenéje címû kiállításhoz elsõsorban Liszt Ferenc kottatárából válogattunk, de segítségünkre volt a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem Kutatókönyvtára is. Az Országos Széchényi Könyvtár Zenemûtárából olyan kottákat kértünk, amelyek hézagot pótolnak: Mosonyi Tecum principium kezdetû graduáléjának kéziratát például azért találtuk fontosnak bemutatni, mert Mosonyi, bár egyik legtehetségesebb romantikus egyházi szerzõnk, Liszt könyvtárában csak zongoradarabokkal képviselteti magát.

A Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnoka jóvoltából a magyar romantikus egyházzene fontos központjait: Pozsonyt, Esztergomot, Egert, Pestet a 19. századi mûvészek szemüvegén át szemlélheti a látogató. A Kalocsai Fõegyházmegyei Levéltár tudományos munkatársának, Lakatos Andornak szíves ajándékaként kiállításunkat Kalocsa városról a 20. század elején készült reprint fényképek gazdagítják. Leányfalusi Vilmos tisztelendõ úr, a kalocsai székesegyház karnagya és orgonamûvésze jóvoltából pedig eredetiben állíthattuk ki Kalocsa nagy tehetségû karnagya, Sztára József kéziratos mûveit. Sztára Liszt kivételes rokonszenvének örvendett, a Mester "mein lieber Pepi" megszólítással tisztelte meg a Sorbonne-on diplomázott, igen mûvelt fiatalembert.

A kiállítás fûszerét Liszt Ferenc levelei adják: a figyelmes látogató eredetiben vagy jó minõségû fakszimilében olvashatja a Mester nem kevés humorral vagy éppen szarkazmussal megfogalmazott szentenciáit arról, milyen a jó egyházzene, és milyennek kellene lennie.

A kiállítást végignézve egyet kell értenünk Bogisich Mihállyal, aki Egyházzenészeti jegyzeteinek záró fejezetében így írt: "Az egyházi zene felvirágoztatására kedvezõbb idõ hazánkban alig fog kínálkozni. Liszt Ferenc a világ legelsõ zenegéniusza, az egyház hû fia évenkint több hónapon át körünkben idõz. Szívének öröme, életének egyedüli boldogsága: a magyar kath. egyházi zenének szebb jövõje!"

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.