Bach-szviteket látni és hallani

Perényi Miklós és Schiff András DVD-felvételeirõl

Szerző: Fazekas Gergely
Lapszám: 2006 július

JOHANN SEBASTIAN BACH
HAT SZÓLÓSZVIT
GORDONKÁRA
BWV 1007-1012
Perényi Miklós - gordonka
Hungaroton Records, 2005
HDVD 32421

Hogy a klasszikus zenei DVD-piacra is betörni igyekvõ Hungaroton Records nem operafelvételekkel debütált a hang- és képrögzítés e legújabb területén, az legfeljebb a mai magyar operajátszás sivárságát tekintve érthetõ vagy legalábbis magyarázható. Az azonban nem világos számomra, miért gondolták úgy, éppen Bach zenéjének van szüksége arra, hogy a kiváló hangminõséghez tökéletes minõségû kép is társuljon. Bach zenéje ugyanis aligha kíván bármiféle díszletet vagy dekorációt, s bár történtek már kísérletek Bach-kantáták vagy passiók operajellegû elõadására, ezek esztétikai sikere - és egyáltalán e siker lehetõsége - a legnagyobb jóindulat mellett is megkérdõjelezhetõ. A Hungaroton 2005-ben megjelent két új kiadványa - Schiff András Angol szvit-, illetve Perényi Miklós Csellószvit-felvételei - esetében szerencsére nem errõl, csupán egy hagyományos koncert-, illetve stúdiófelvétel képi rögzítésérõl van szó. Kérdések azonban ezekkel kapcsolatban is felmerülnek, bár szögezzük le elõre, sokkal kevésbé a lényeget, vagyis a zenei interpretációt illetõn.

Perényi Miklós 1996-ban a Magyar Televízió számára rögzítette a Csellószviteket - az 1981-es, csak fekete lemezen hozzáférhetõ, legendás Hungaroton-felvétel után elõször -, s az új technikai vívmánynak köszönhetõen játéka ezúttal nem csak jó minõségben hallható, de ugyanígy látható is. Bevallom, számomra már az ötlet is furcsa egy kissé, hogy valaki Bach legbensõségesebb zenéinek egyikét kívánja képen is rögzíteni, ráadásul éppen a híresen introvertált Perényi Miklóssal. Persze tudom, egy zenei produkció esetében az elõadó személyisége rendkívül fontos, és valóban élmény látni, ahogyan Perényi eggyé olvad hangszerével, és szemét lehunyva, más tudatállapotba kerülve Bach zenéjében elmerül. Ez a DVD-felvétel azonban aligha képes visszaadni a Perényi-koncertek utánozhatatlan atmoszféráját, amiért fõként a mesterséges közeg, a lélektelen stúdió mesterkélt berendezése okolható. Perényi aprócska színpadon ül egy viszonylag nagy tér közepén, körülötte hasonló aprócska színpadokon székek, s a székeknek támaszkodva gazdátlan csellók. Az egyes szvitek más-más megvilágítást kapnak, elõre sejthetõn a G-dúr szvitet például világosabb közegben adja elõ Perényi, mint a d-mollt. Hogy mindennek a magyarázatot nem igénylõ fényszimbolikán túl mi az üzenete, nem jöttem rá: a fények változása és a szürreális díszlet inkább zavaróan hatott, s elvett az elõadás élményébõl, semmint gazdagította volna azt. S ha mindehhez hozzávesszük, hogy a DVD-lemezekben rejlõ lehetõségek teljes mértékben kiaknázatlanul maradnak - a lemez két "extrája" mindössze Perényi hivatalos életrajza és a Hungarotonnál készített felvételeinek listája -, a grafikus megvalósítás szánalmas, a magyar nyelvû menüben ráadásul a c-moll szvit is D-dúrként szerepel, nos, mindezt egybevetve azt mondhatjuk, legnagyobb csellistánkhoz finoman szólva is méltatlan ez a kiadvány - s hogy mennyire méltó Bachhoz, arról inkább ne is beszéljünk.

Perényi játéka persze sok mindenért kárpótol. Aki egyszer is hallotta õt, tudja, hogy leírhatatlan az az intenzitás és elmélyültség, a zenei odaadásnak az a foka, amely elõadásait jellemzi. A hallgató úgy érzi, nincsen hang, amely mögött ne volna teljes mértékben jelen egész személyiségével, amely ne úgy szólalna meg, ahogyan "meg kell szólalnia". Lenyûgözõ, hogy egyik csellószvit elõadásában sem találunk egyetlen bizonytalan intonációjú hangot, egyetlen olyan pillanatot, amikor a koncentráció akár csak egy hajszálnyival is alábbhagyna. Perényi folyamatos feszültségben tartja és egy pillanatra sem engedi el a hallgatót. Tekintet nélkül a közönségre, a sikerre, az utókorra, mintha egyetlen célt tartana szem elõtt: behatolni a zene legrejtettebb régióiba. És ez a fajta csellózás még akkor is elvarázsolja az embert, ha a belõle fakadó Bach-játék ma már túlhaladottnak mondható. Perényi egyértelmûen a 20. század nagy csellistáinak - Casalsnak, Tortelier-nek, Rosztropovicsnak - az örököse, s mintha érintetlenül hagyta volna a historikus elõadói gyakorlat ma már több évtizedesnek mondható hagyománya. Számomra - aki már a régizene-mozgalom térhódítását követõen váltam tudatos zenehallgatóvá - olykor zavaróak Perényi visszafogott tempói, az egyes tánctételek vontatott, minden hangot egyformán fontosnak tartó elõadása, de lenyûgöz Perényi interpretációjában a d-moll szvit nyitótételének komolysága, az Esz-dúr szvit Prélude-jének monumentalitása, ac-moll Sarabande metafizikai mélysége. Nem tudom, Perényi mennyire mozog otthonosan a historikus elõadói gyakorlat területén, csak kívánhatom - fõként a magunk számára -, hogy a Bach-játék utóbbi évtizedeinek újdonságait egyszer beépítse saját elõadói eszköztárába.

JOHANN SEBASTIAN BACH
ANGOL SZVITEK
BWV 806-811
Schiff András - zongora
Hungaroton Records, 2005
HDVD 32371

Azokat az újdonságokat, amelyeket Schiff András pályatársai többségénél gyümölcsözõbben olvasztott saját zongorajátékába. Schiff Bach-interpretációjának egyik legfõbb erénye, hogy képes a modern zongorán megvalósítani a 18. századi billentyûs hangszerek sajátos játékmódját - ahogy õ fogalmaz az Angol szvitek kapcsán: "átvarázsolni a régi hangszerek világát a mai hangszerekre". Schiff DVD-je persze nemcsak ebbõl a szempontból különbözik Perényiétõl: a két felvétel mûfaja is más. Az Angol szvitek felvétele Schiff 2003. február 11-i koncertjén készült a Zeneakadémián, vagyis hagyományos koncert-videóról van szó, melyhez - kihasználva a DVD-kínálta technikai lehetõséget - Schiff rövid kommentárjai kapcsolódnak az egyes szvitek elõtt.A kommentárokat két nyelven is felkínálja a DVD, s legnagyobb meglepetésemre Schiff nem ugyanazt mondja el angolul, mint magyarul. Ráadásul bizonyos dolgok csupán az egyik nyelven hangzanak el: magyarul például nem beszél a rendkívül fontos és általa mesterien mûvelt inégal-játékról, de a lejegyzett bachi díszítmények improvizatív jellegét illetõ - a g-moll Sarabande és a Rácz Aladár-i cimbalmozás kapcsolatáról szóló - megjegyzés is csak angolul hangzik el. Schiff ismertetései általában rendkívül élvezetesek, s bár túl mélyre nem hatolnak, számos fontos kérdést érintenek, összességükben azonban kissé csapongóak, ami elkerülhetõ lett volna, ha Schiffet egy felkészült kérdezõ irányítja - ahogy tette annak idején Glenn Goulddal Bruno Monsaingeon. Lenyûgözõ, ahogyan Schiff fejbõl idéz a Bach-életmû bármely szegmensébõl - a g-moll szvit nyitótételéhez a János-passió kezdetét, az F-dúr szvit párhuzamaként a 2. brandenburgi versenyt, az e-moll szvit kapcsán a Máté-passió nyitótételét -, és magával ragadó az a szeretet, ahogy legkedvesebb szerzõjérõl beszél.

A koncert történeti érdekessége, hogy egy bárdolatlanul megfogalmazott, néhány év távlatából azonban jelentéktelennek tûnõ, s végkicsengésében inkább pozitív kritika hatására e koncert nyomán robbant ki a rossz emlékû vita a magyarországi zenekritika21. század eleji állapotáról - ekként tehát a korszakot kutató jövõbeli zenetörténészek számára is fontos dokumentum lesz ez a felvétel. A koncert szinte valamennyi kritikája kiemelte Schiff vállalkozásának monumentalitását, a puszta fizikai igénybevételt, amit a hat Angol szvit egy estén való eljátszása igényel. És valóban megdöbbentõ közelrõl látni, hogy Schiff milyen magától értõdõ könnyedséggel felel meg a maga állította igényeknek, hogy koncentrációja a majd' kétórányi zene elõadása során láthatólag és hallhatólag egyszer sem hagy alább. Mintha mi sem volna természetesebb, mint Bach Angol szvitjeit egyvégtében eljátszani.

Persze félreviszi az egyszerû halandót e különleges teljesítmény csodálata, hiszen ennél sokkal fontosabb az, ahogyan e szvitek megszólalnak. Schiff kezei olykor mintha nem is ugyanannak az embernek a végtagjai volnának, tökéletesen képesek függetlenedni egymástól, s így az egyes szólamok olykor egymástól eltérõ artikulációt igénylõ megszólaltatása akár két szólam esetében is hallatlanul gazdag polifon szövet illúzióját képes kelteni. S bár hosszan sorolhatók Schiff játékának erényei az aprómunkától - vagyis az invenciódús, improvizatív díszítésektõl - a nagy formák megragadásáig, számomra a legemlékezetesebbek (s úgy tetszik, Schiff számára is a legélvezetesebbek) az egyszerû faktúrájú tételek voltak: az e-moll és az F-dúr Sarabande, illetve a "galantériák", vagyis a menüettek, bourrée-k, gavotte-ok, passpied-k. A Schiff elõadásából kirajzolódó Bach-képnek ugyanis éppúgy része az apokaliptikus szenvedélyû e-moll és d-moll Gigue, a forma komplexitásában bármely olasz szerzõ bármely concertóját felülmúló a-moll vagy g-moll Prélude, mint a zavarba ejtõen egyszerû, aprócska tánctételek. Mintha Schiff arra tanítana, hogy Bach nemcsak a kontrapunktika és a felfoghatatlanul gazdag belsõ viszonyrendszerû zenei formák utánozhatatlanul nagy mestere volt, hanem az egyszerû zenei formák és fülbemászó dallamok területén is otthonosan mozgott.

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.