Híradások az elsõ cigánybandákról*

Szerző: Sárosi Bálint
Lapszám: 2000 december

A 18-19. század fordulójának évtizedeiben alakul ki és válik hosszú idõre magyar nemzeti ismertetõjeggyé és mércévé a verbunkos zene stílusa. E stílusnak ugyanazt kellett kifejeznie, amit a díszes magyar viselet, magyar tánc, és mindenekelõtt a megújuló magyar nyelv fejezett ki: a korszerû nemzeti törekvéseket. Nyelvújítás volt ez is, ha lefolyásában, méreteiben és eredményében nem hasonlítható is az irodalmi nyelvéhez. Hangszeres jellegû és reprezentatív igényû stílusváltásról lévén szó, gyakorlati lebonyolításához hivatásos ambíciójú zenészekre volt szükség. Ez az igény hozta létre a cigányzenekarokat.
Cigányzenészekrõl Magyarországon a 15. század vége óta tudunk. Nem a cigányság nagyobb csoportjaival jöttek, hanem zenészként érkeztek Magyarországra, délkeletrõl, a törökök által megszállt területekrõl. Számuk a 18. századra megnõtt, és zeneileg oly mértékben asszimilálódtak, hogy ekkor már jórészt õket tekintették a hangszeren játszott hagyományos magyar zene hiteles képviselõinek. Érthetõ, ha a nemzeti törekvéseiben erõsödõ társadalom figyelme öntudatlanul is feléjük fordult: nem csupán szórakoztatóknak tekintette õket, hanem tõlük várta a nemzet méltó zenei képviseletét. Legjobbjaikat ennek a szándéknak megfelelõ mértékben és kitartással segítette.
Korábbi szórványos említések után az elsõ részletesebb és hitelesnek elfogadható híradást cigányzenészekrõl a bécsi Anzeigen aus saemtlich kaiserl. koenigl. Erbländern 1776. évi második és harmadik számából kapjuk. Nagyjából ettõl az idõtõl lehet számítani azt a korszakot, mikor a magyarországi cigányzenészek egy része, mintegy kiválva az addigi hazai és nemzetközi "népi" keretbõl, a magyar nemzeti zene mûvelésében és fejlesztésében fokozódó mértékû szerepet kap. Ettõl az idõtõl kezdve alakul ki és foglalja el helyét a nemzeti szórakoztató zenélésben a cigányzenekar és annak máig érvényes játékstílusa - az a zenélésmód, melyet itthon és külföldön, félrevezetõ pontatlansággal, leginkább cigányzenének szokás nevezni. Ebbõl, a 18. század harmadik harmadával kezdõdött, 7-8 évtizedre terjedõ korszakból származnak többségükben azok a forrásértékû információk, melyekhez késõbb vissza-vissza kell lapoznunk, hogy lássuk, mit hogyan színezett, ferdített el a romantikus nemzeti buzgalom a cigányzenészek múltjáról, szerepérõl.
Az a társadalom, melyben a sajtó által figyelemmel kísért cigányzenészek mûködnek, természetesen nem a "nép", hanem a korszak hivatalos társadalma - mindenekelõtt a vidék urai. Õk a közvetlen fenntartók, támogatók, taníttatók és tanítók. Közöttük és a cigányzenészek között feudális jellegû a kapcsolat. A patrónus diktál, a zenész messzemenõen alkalmazkodik és kiszolgál; cserébe - ha érdemesnek tartják rá - bõkezûen gondoskodnak róla, nem ritkán atyaian kényeztetik, csodálják. A zenész támogatása mindinkább hazafias kötelesség is, hiszen általános meggyõzõdés szerint õ a nemzeti karakter zenei kifejezõje.
A korai cigánybandákról készült sajtóadatok eddig jórészt feltáratlanok voltak. Ezért célszerûnek látszik ezek fontosabbjából néhányat legalább kivonatosan itt is közölni. Ezek az adatok foglalják el a jelen keret nagyobb részét.**

1776. január 10. és 17. Anzeigen... [fordítás németbõl]
A cigányok sok helyen csak a parasztokat és az alacsonyabb rendû embereket szolgálják ki zenéjükkel. Az elõkelõk, akik más zenét hallanak maguk körül, eltévelyedésnek tekintik, ha vigasságaikon ezzel a népséggel szolgáltatják ki magukat. Ez esetben a cigány azoknak a szokásaihoz és ízléséhez igazodik, akiket kiszolgál. [...] Ezzel szemben mégis akadnak nem is ritkán olyan cigányok Magyarországon és Erdélyben egyaránt, kik csupán zenéjükkel nagy dicsõséget szereztek és néhány megyében szinte az egyetlenek, kik ezáltal feltûnést keltettek. Maga Debrecen szabad királyi város is bizonyíthatja ezt. Gömör megyében a legjobb zenészek Runya községben találhatók, Nógrád megyében pedig Salgó és Kolonda községek csak arról híresek, hogy az ottani cigányok közül kerülnek ki a legjobb hegedûsök, nõk és férfiak egyaránt, akik az uraságoknál és az elõkelõbb nemességnél lakodalmak és vigasságok alkalmával a legnagyobb tetszés mellett teszik szolgálatukat. [...] Minthogy ez a Czinka Panna a hegedülésben mindjárt fiatalon egészen szokatlan hajlamot és tehetséget mutatott, a falu akkori birtokosa (Lányi János) megragadta az alkalmat, hogy a cigánylánnyal próbát tegyen, és megtudja: irányítás és tanítás mellett mire jut e mûvészetben. Ilyen szándékkal bízta õt a legjobb rozsnyói hegedûs gondjaira. Nem sok idõ telt el, és a lány összes oktatóját felülmúlta. Rövid idõ alatt úgy feltûnt és elterjedt a híre, hogy adódó ünnepségekre különbözõ tekintélyes urak, hogy zenéjét élvezhessék, 20-30 mérföldnyire is elhozatták Gömörbõl. [...] Ura és apai gondviselõje egy híres bõgõs kovácsmesterrel házasította össze, kinek egyik testvére kontrás, a másik cimbalmos volt. Ezek együtt olyan kórust alkottak, mely minden alkalommal a jelenlevõk csodálatát és teljes megelégedését érdemelte ki. [...] Külsõ megjelenését tekintve e cigánynõnek nem volt éppenséggel szép alkata; nagyon fekete, himlõhelyes volt, és nyakán iszonyatos golyva éktelenkedett. Mindez azonban nem csúfította õt el, mert illemtudása, öltözetének tisztasága, és fõleg kivételes zenei tehetsége a természeti hibákat elfödte. Jellemében szinte nem volt nyoma a cigányok hibáinak és féktelenségeinek. Maga és háza népe tisztességesen öltözködött, mely célra jótevõjétõl minden három évben egész családjával együtt új vörös ruhát kapott ajándékba. Tudott magas rangú uraságokkal is kellemes és mulattató módon társalogni. Figyelemre méltó tetszetõsséggel és tisztán beszélt magyarul. [...] Õ maga, ha nem a muzsikálással volt elfoglalva, mosott, kenyeret sütött, és hasonló háztartási feladatokat látott el, vagy férjének segített a kovácsmûhelyben, amit igen szívesen tett. [...] Mecénása a Sajó folyó mellett egy szobából és egy kovácsmûhelybõl álló kényelmes házat építtetett neki és családjának. Õ beköltözött a lakásába, de azt csak télen használta. Mihelyt beköszöntött a tavasz, a nevezett folyó partján zöld vászonból a maga és háznépe számára három vagy négy sátrat vert, és ott táborozott teljes környezetével késõ õszig [...]

1784. március 13. Pressburger Zeitung
Aus Siebenbürgen, vom 26 Febr. [fordítás németbõl]
Az enyedi református kollégiumban jelenleg a legjobb elõmenetellel tanulja a teológiát egy cigány, és ami a legnagyobb ritkaság, feddhetetlen, példaadó életvitelû és sokoldalúan tehetséges. - A kolozsvári városi magisztrátus az ottani cigányok felvilágosítását lelkesen a szívén viseli; de a cigány minden erejével ellenáll annak, hogy a külvárosi elemi iskolába belépjen. Némely anyák õrjöngtek, mintha gyereküket vágóhídra vinnék; emezek üvöltöttek és sikoltoztak, derekukra kötelet kötve kellett õket az iskolába hurcolni. A már felnõtt ifjaknak a legkevesebb fogalmuk sincs a vallási kötelességekrõl és Istenrõl. Minden, amit Istenrõl tudnak, maga a név; és talán ez is ismeretlen volna számukra, ha a kolduláshoz nem volna rá szükségük. [...] A galántai cigányok Magyarországon kiváló zenészek, s mi több, zenemûvészként is használhatók. Gyakran úri zenekarokban foglalnak helyet, és sohasem játszanak kotta nélkül. A táncokon kívül koncerteket és szimfóniákat is adnak elõ. Képzettségük kétségtelenül inkább a mûvészetnek, mint a természetnek köszönhetõ.

1790. június 1. Magyar Kurir
Kolosvár 26. Máy.
Egy 12 ujj polgári személlyekbõl álló leghíresebb kolosvári musikás kórus három szekereken ma indula ki musika szóval Kolosvárról és mégyen a' Magyar országi gyûlésnek szolgálatjára Budára és Pestre. Ezek lésznek azok a' musikusok, kik meg fogják mutatni az idegen nemzetek elõtt is, mennyire mehessen a természeti hajlandóság; mert ezek elõtt sok mesterséggel tanult musikusok fogják magokat megszégyenleni. Ezen musikusok sergének feje Jósi és Tsutsuj. Ezek azok, kik a mi emlékezetünkre még eddig az egész világon legjobb magyar nótákat tudnak vonni.

1790. november 16. Magyar Kurir
Nevezetes vala a czigányokra nézve ezen hónapnak 13-dikja, a midõn Posonyban a Primás Úr õ Em.-ja házában azon nevezetes királyi báll tartaték. Voltanak ugyan itt 12 német musikások - de hogy esett, hogy nem - 6 Tsaló-közi czigány musikások is hellyet találtanak vala magoknak ezen királyi módra felékesittetett báll piatzon - még pedig ollyan borzosan és szennyes rongyosságú formában, mint akármelyik serházban. Tsak képzelhetni, hogy egy ilyen aranytól, ezüsttõl, gyémánttól és brilliántól fénylõ gyülekezetnek, hol ennyi fejedelmi vérbõl szármoztak valának jelen, melly nagy díszére lehettek ezen mosdatlan emberek. Azonban - akár milyen mosdatlanok valának is ezek, tsak ugyan az egész felséges bálban õk valának azok, kik legtöbbet musikálának; mert a jelen valók közönségesen magyar és lengyel tántzokat kívánván járni, a német musikások ezt nem tudnak vala, minthogy a nagyobbatska magyar udvarok is már minuvét és sebes tántzokat szoktanak járni. Rendre musikálnak vala ezen 2 egymást csak vál hegyrõl nézõ korusok; még pedig úgy, hogy a német musikusok az õ elõttek lévõ írásokat alig húzták el a midõn rákezdett a fekete banda s két óráig is el huzta könyv nélkül, hogy a német musikások tsak nem musikájokat rágják vala mérgekben.

1802. április 6. Magyar Hirmondó
"Egy banda zsidókból álló Muzsikusokat", kik Nagykárolyból, lakodalmi zenélésbõl hajnalban gyalog Irinybe igyekeznek, megtámadják egy major juhászkutyái. A kutyáktól való félelmében "rá ránt Lébli egy magyar nótát." Míg a zene szól, a kutyák hallgatnak; a zenészek pedig várják, "hogy a majoros tsak elhajtja a muzsikális akadémiára egybegyült kutyákat". A majoros végül elõjön, és fagyott ujjakkal sikerül a zenészeknek megmenekülniök. Ez eset pedig "annyira elhíresedett, hogy azt a derék nótát, mellyel a megszeppent muzsikusok a kutyákat mulattatták, még ma is kutya nótának nevezik."

1813. november 27. Hazai s Külföldi Tudósítások
Az Eszterházy Hg. Regementjének Verbunk Musikája elvesztette Oct. 20-ikán egyik legalkalmasabb Tagját Román Jósef Frajternek halála által. Ez Dudásnak rendeltetvén a Verbunkhoz, a többi Musika eszközökkel egyeztetve olly helyesen illegette Mezei Sipjait, hogy az egésznek kellemetes tökélletesedésére szolgált: sõt néha közbenközben magánosan olly múlatságos darabokat fútt, hogy a' Publikum telljes gyönyörüsséggel hallgatta. [...]

1816. február 9. Magyar Kurir
...itt Bétsben egy igen jeles Balét vagy Tántzjáték készült ilyen tzím alatt: A' Kis-Béri Mezei Múlattság. Ámbár az elõadása ezen jeles Tántzjátéknak minden kitelhetõ pompával és mesterséggel menjen véghez, a' honnan azt a' Bétsi Publikum nagyobb része nagy megelégedéssel és gyönyörködéssel szokta szemlélni: mind azáltal a' magyar érzésû szívek és fülek sokban megütköznek, minémûek: hogy a' Magyar Tántzhoz a' nóta alig hasonlít valamit a' valódi Magyar Tántznótához; hogy az öltözet általjában nem magyaros; hogy a magyar sohasem tántzol egy társaságban a' Tzigányokkal a' mint itt hibásan elõadódik.

1822. szeptember 28. Hazai s Külföldi Tudósítások
Erdõdi Pálffy Leopold fõispáni és pozsonyi várkapitányi beiktatásán "...a Jobbágyok külömbféle Nemzeti tánczokat járván, hellyel közzel mulatták az Úri Vendégeket. A mulató Kastélyban külön külön el voltak rendelve a Katona és Czigány muzsikusok. Így víg mulatságok között az Úri Vendégek a palotában uzsonnáztak, a palota elõtt pedig és az erdõben a Jobbágyok."

1822. december 10. Magyar Kurír
Mind eddig elé a Magyar a Szép-mûvészség gyakorlását nem hozzá tartozó származásuak kezében hagyta tulajdon hazájában is s maga ázsiai büszke méltósággal nézte ha vitéz tetteit idegen kéz rajzai a következõ idõnek által adák s úgy hallgatta nemzeti nótájit. [...] sokan Hazánkban, mihelyt a Mûvész, sõt még az Író is született Magyar, már bizodalmatlansággal vannak jelességéhez s azon elõitélet miatt, mintha mi csak kardra termettek volnánk, elbúsítják a tökéletességre vágyó talentumot [...] ...a Magyarnak mostani elsõ muzsikusa mint hegedûs, sõt nemzeti táncz nótáira nézve Compositora is, a leglármázóbb czimbalmosig, Czigány. Ez áll elé czirmos csoportban a lakodalmak s fársángi napok mulatságain s néhol még redutokban is [...] mivel talán a legcsekélyebb sorsú magyar is, elég hibásan, maga alatt valónak tartaná, hogy õ szugolyba vonúljon muzsikájával. [...] Az ügyes Bihari, hegedült több ízben kegyes Királyunk Õ Felsége elõtt, gyönyörködtette jó Nádor Ispánunk palotájában az Ország-gyülési Követeket, ösztönzötte nemes felkölt seregeink között merész vonású és a magyar hazai indúlatot kifakasztó táncznótájival a nemzeti érzést [...] s illyen talentumu ember nem érdemlett [e] volna a köz megbecsülést? Épen ezen indító okoknál fogva, Nagy-Ajtai Cserey Farkas, Cs. K. Kamarás és Májor Úr Biharit 1820ban Pesten Dónát Akademicus Képíróval lefestette, hogy képe késõbb idõkben is fennmaradjon. [...]

1829. február Tudományos Gyüjtemény, 114. lap
Magyar táncz Párisban. Februárius 9-kén 1829. Gróf Apponyi Antal császári és királyi követ fõrangú vendégek számára rendezett farsangi bálon, fõrangú táncospároknak - köztük külföldieknek - a közremüködésével nagysikerû magyar táncbemutatót rendez. "A muzsika Biharinak és a Veszprémi Gyüjteménynek nótáiból volt választva, mellyeket ügyes franczia müvészek hathatossan játszottak."

1829. december Aehrenlese zur Belehrung und Unterhaltung, 409. lap [fordítás németbõl]
Ezek a zenészek soha egy darabot eredeti formájában, úgy hogy azt valami sajátossal meg ne foltoznák, elõ nem adnak. [...] Sokat veszõdtem azzal, hogy kiváló cigányokat, kik tõlem egy dalocskát megtanultak, meggyõzzek arról, hogy azt megfelelõ pontossággal játsszák. Hiába! Évek után is megtaláltam ugyanazt a kiegészítõ részletet ugyanannál a zenésznél; tanítványai újabbat tettek hozzá, elvettek belõle, és végül a dal felismerhetetlenné vált; az elõadásnak köszönhetõen azonban mindenkinek tetszett, kivéve engem. A rigók egyenesen így tesznek, gondoltam én, és hagytam e tollatlanokat is aszerint fütyülni, mint csõrüknek megfelel. Aztán feltûnt nekem, hogy ritkán akad köztük olyan, aki hírnevét ne élte volna túl. A breznóiak Mozartjaként emlegetett Cibulya Marci; Borzó Pál, kit mint a kenyeret, minden vidám asztalnál szívesen láttak, ma másodhegedûsként vakerál, ilyenként sem éppen épületesen. Maga Bihari az Orfeus, kinek jobb napjai idején egy táncdarabkáért 10-20 gulden volt a járandósága, legutóbb egy fél pint borért is szívesen játszott [...] miképp a cseh az igen ügyesen és pontosan játszó szászt kedélyes elõadásban felülmúlja, magyar nemzeti dal dolgában nyomába sem léphet a cigánynak. Az óriási erõ, ahogy e félvadak poézise a nemzet kedélyét és szellemét megragadja, számomra elsõrendû rejtély.

1832. március 28. Hasznos Mulatságok
A gróf Fáy István által alapított "Felsõ Magyar Országi Egyesület" az Abaúj megyei Fájban négynapos "muzsikai idõszak"-án koncertek hangzottak el Haydn, Mozart, Beethoven, Riess, Zomb, Weber stb. mûveibõl. "Nevelte ezen idõszak örömeit a' tisztelt igazgató Gróf által egy tiszta tsendes estve adatott pompás új készületû Tûzi játék és víg nemzeti tántzos mulatság, mellyeket a' Tagok kedv emelésekre jeles tzigány hangász Társaság ügyes muzsikája szokott lelkesbíteni."

1833. január 16. Hasznos Mulatságok
Elsõ tánczmulatság a városi tánczpalotában, Pesten. [...] ...magyar bál tartaték Pesten a városi teremben. [...] Ürögtek a fekete frakkok s szélek és hosszak nem vala; a magyar öltözet látatlan szinû volt. De a' bál azért magyar vala. [...] A magyar szó...belefúlhata a németbe, de azért a bál magyar vala. Vagy kétszer szólamlott meg a magyar muzsika, vagy mint az újabbak mondják: kétszer örvendeztete meg a nemzeti hang, és talám öt magyar ifju is tánczolt rajta. [...] A hölgyek magyar táncot nem táncoltak, de volt quadrille, mazur ("éjszaki"), cotillon. [...] A dudás galopp Tomala Ferdinandtól nagy kedvességet nyere s a bõ ujju ingben volt dudás büszkén emelé bagósüvegét a zajos taps alatt. Fõ táncz a német vala; [...Voltak] diadal keringõk, ...keringõk magyar szellemben, ...lepke keringõk. [...]

1834. január 16. Honmûvész
Január 12kén az elsõ álarczos tánczmulatságra mind a városi redut-terembe, mind a hét választóhoz igen-igen kevés vendég jelent meg. Amott Bunkó Jánosnak tavali magyar nótáji kezdék meg a mulatságot, de senki se tánczolt. Egymást váltották ezután Scheller úrnak (a pattantyús ezred hangászkarából) igazgatása alatt Straussnak legújabb keringõji [...] A hétválasztóban [...] is id. Moravetz úr igazgatása alatt magyar nóta zengett elõször, s a sokszor dicséretesen említett ifiú Kostyál Daniel jeles magyar tánczával bizonyítá be tisztelt szülõjétõl öröklött nemzetiségének buzgalmát. Õ kivüle más magyar tánczos nem találkozott. Követték ezt Strauss keringõji, német kvadrille, galoppok, sat. Muzsika mind a két helyen jó volt.

1836. december 1. Honmûvész
Kecskeméten, okt. 27 én rendezett bálon "A kecskeméti barna hangászok" a "legújabb keringõkkel" lepték meg a táncosokat. [Debrecenben a Katalin-napi táncmulatságon:] Egy váltóforintnyi bemenet-ár mellett (noha a kijövet sokkal többe kerül) elég vigan töltheté kiki ezen elsõ báli estét, melyen a tánczosok talpviszketegségét Boka Károly ismeretes barna hangász bandánk ügyes vezére, érzéssel játszva ingerlé és csillapítá.

A híradásokból, fentebb közöltekbõl és nem közöltekbõl kiderül, hogy a 18. század utolsó harmadában cigányzenészek az ország minden táján megtalálhatók, és elsõsorban õk a magyar szórakoztató zenélés szakértõi. Külön említik Nógrád és Gömör megyét, Csallóközt, Pozsony környékét (Galánta), a keletebbi tájakról Debrecent, Kolozsvárt. Ismert, hogy ugyanakkor ugyanazt a magyar zenészi funkciót a cigányokhoz viszonyítva talán kevesen, mégis tekintélyes számban ugyanilyen jól betöltik zsidó zenészek is (1802). Mint már ekkor is tudni lehet, nem a zenész diktálja a zenei divatot, hanem "azoknak a szokásaihoz és ízléséhez igazodik, akiket kiszolgál" (1776). 1840 tájáig cigányzenészek között sincsenek sokan, kiket a sajtó figyelemben részesít; még könnyen fel lehet õket sorolni, akkor is, ha néhány korábbi nevet (pl. Czinka Pannáét és az Anzeigenben vele együtt méltatott még korábbi Barna Mihályét) hozzájuk számítunk. Ilyen nevekkel találkozunk: a kolozsvári Jósi és Tsutsuj, a breznói Czibulya Marci és a talán ugyancsak breznói Borzó Pál, a komáromi "Paltsi cigány". Közöttük ebben az idõben egy van, aki valóban országosan ismert, és akirõl viszonylag sokat tudunk: Bihari János. Említés történik még Bunkó Jánosról és Boka Károlyról, kik az 1840-es években válnak majd híressé.
A régi tánczene jelképe és eszköze, a duda, némely vidéken parasztok közt tovább él, de magasabb körökben alig említik. Jellemzõ viszont, hogy katonatoborzáshoz még használják. Ezért van Esterházy herceg regimentjének dudása, aki úgy látszik nemcsak külön, hanem "a többi muzsika eszközökkel egyeztetve", vagyis cigánybandával együtt is szerepel (1813).
A cigányzenészek által játszott zene, jobb-rosszabb minõségben felszolgálva, hazai tömegcikk, aminek legjavából magyar jellegzetességként elõkelõ külföldieknek is bemutatnak. Minthogy azonban ezzel a zenével "sok helyen csak parasztokat és alacsonyabb rendû embereket" szolgálnak ki, az elõkelõk, kik más zenét is ismernek, ezt lenézik (1776). A lenézõk közt valószínûleg sokan vannak olyanok is, akik, ha másképp nem, titokban élnek vele, mert sokan és idõ teltével mind többen jól érzik magukat, felszabadulnak, ha ezt a zenét hallják és erre táncolhatnak. Az elõkelõk, különösen a fõvárosban, ebben az idõben leginkább még idegen zenével báloznak, idegen táncot táncolnak, de gyorsan nõ a magyar igények száma és ereje, közben pedig a cigányzenészek legjava is felgyorsult iramban igazodik az új követelményekhez: repertoárban, stílusban (hangszerelésben, harmonizálásban) mind jobban megközelítik az európai normákat. Jobb érvényesülésük érdekében sietnek a magyar táncok mellé az idegeneket is megtanulni. Kotta nélkül is van erre lehetõségük, hiszen nemcsak a pozsonyi "királyi bál"-ban (1790), hanem máshol is, rangosabb környezetben gyakran szerepelhettek párhuzamosan idegen zenészekkel, tanulhattak patrónusaik támogatásával kottaismerõ szakemberektõl. 1833-ban már a kecskeméti "barna hangászok" is a legújabb keringõkkel lepik meg az ottani bálozókat.
A galántai kottaolvasó cigányzenészek (kikrõl a híradást elõször Major Ervin ismertette 1960-ban) még a 19. században is a ritka kivételek közé tartoznak. Az õket említõ, 1784-ben publikált cikk arról is szól, hogy a cigány még az elemi iskolai oktatásnak is minden erejével ellenáll. Az olyan tanulást, ami nem állt közvetlen kapcsolatban az élet megkövetelte gyakorlattal - amilyen a kotta megismerése is -, maguk a zenészek is elkerülték. Mégis rengeteget kellett tanulniok az elsõ cigánybandáknak ahhoz, hogy elsõrendû közremûködõi lehessenek a verbunkos korszak zenei nyelvújító mozgalmának.
A kotta nem ismeréséért a cigányzenészeket közönségük részérõl szemrehányás nem érte. Közönségük azt kívánta tõlük, hogy õrá figyeljenek, teljes odaadással az õ érzelmeihez igazodjanak, ne kottához. A hagyományos magyar tánc, melyhez közremûködésüket leginkább igénybe vették, maga is írástalan, improvizáló mûfaj, aminek kíséretét nem lehet elõre rögzíteni. Az írástalanság szabadsága viszont azt is jelenti, hogy a zenész az ismert dallamot nyersanyagnak tekinti, amit céljának megfelelõen alakítgathat. A német nyelvû cikk írója a lényegre tapint, mikor helyteleníti, hogy a cigányzenészek az általa nekik megtanított dalocskához hozzátettek, elvettek belõle. Ezáltal - mint írja - "a dal felismerhetetlenné vált, az elõadásnak köszönhetõen azonban mindenkinek tetszett, kivéve engem" (1829). Vagyis a zenészek az egyszerû dallamot tetszetõs hangszeres dallammá öltöztették. Az ügyes, alkalmazkodó improvizálásnak nagy része van abban, amit ugyanez a cikkíró is elismer: "[Magyarországon mûködõ cseh vagy német zenész] magyar nemzeti dal dolgában nyomába sem léphet a cigánynak."
Magyarok közt a tárgyalt korszakban sokan voltak, akik egy vagy két generáció alatt lettek idegenbõl derék magyar emberré: magyarul beszéltek, magyar öltözetet viseltek, a magyarsághoz tartozónak tekintették magukat. Ugyanez áll a korszak élvonalbeli cigányzenészeire - azzal a pozitív háttérrel, hogy az õ õseik már két-három évszázad óta itt éltek, foglalkozásuk által jórészt szorosan kötve az itteni környezethez. Elhagyták a cigány nyelvet, megtanultak magyarul, büszkén hordják a magyaros öltözetet, minden törekvésük az, hogy zenéjük mellett a magyar magát otthon érezze, a külföldinek pedig Magyarország jusson eszébe. A közönség voltaképpen a szórakoztató zenészi foglalkozást tekinti lenézendõ idegennek, "mivel talán a legcsekélyebb sorsú magyar is, elég hibásan, maga alatt valónak tartaná, hogy õ szugolyba vonuljon muzsikájával" (1822). A legjobbak teljesítményét viszont nagyra értékelte. Az idézett cikkben a ma is ismert híres Bihari-portréról is szó van, melyet a nagyrabecsült prímás-zeneszerzõrõl magas rangú tisztelõi éppen abban az idõben készíttettek. Ugyanerrõl a Bihariról írják 1829-ben, hogy "jobb napjai idején egy táncdarabkáért 10-20 gulden volt a járandósága." Máshonnan azt is tudjuk, hogy cigányzenés bál esetén, nem annyira a bemenet, mint inkább a "kijövet" volt költséges. Az adakozó ugyanis a cigányzenész kalapjába tett pénzzel hazafias érzületét is kifejezte.

_________________________
* A sajtóbeli adatokat - nemcsak az itt közölteket, hanem a kezdetektõl a 20. század közepéig mindazt, amihez több év alatt hozzájuthattunk - Dörnyei Sándor sajtótörténésszel együtt, a Soros Alapítvány támogatásával gyûjtöttük össze.
** A közleményben az idézõjel nélküli bekezdések eredeti szövegek. Ahol a bekezdésen belül nemcsak idézett szöveg áll, ott az eredeti szövegek idézõjelben szerepelnek. Késõbb a közölt részletekre való hivatkozás az elõttük levõ évszámmal történik.

Muzsikáló cigánybanda, 1800-as évek elejeMuzsikáló cigánybanda, 1800-as évek elejeGalántai cigány cimbalmos a 18. századbanGalántai cigány cimbalmos a 18. századbanBihari János / Donát János festményeBihari János / Donát János festménye

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.