A Kékszakállú - hasonmás kiadásban

Szerző: Kárpáti János
Lapszám: 2007 augusztus

BARTÓK BÉLA:
A kékszakállú herceg vára opus 11, 1911.
Autográf fogalmazvány
Közreadja [és a Kommentárt írta] Vikárius László
Budapest: Balassi Kiadó / MTA Zenetudományi Intézet, 2006.

A korszerû nyomdatechnika csodákra képes. Nemcsak a színek hûsége és széles skálája tekintetében, hanem a finom árnyalatok és a papír minõségének reprodukálásában is. Ennek köszönhetõ, hogy most Bartók egyik fontos autográf fogalmazványát olyan élethû másolatban tarthatjuk a kezünkben, amely szinte megkülönböztethetetlen a Bartók Archívumban õrzött eredeti példánytól.

Jelentek már meg kitûnõ hasonmás-kiadványok Bartók kézirataiból, mind Magyarországon, mind pedig külföldön,1 ám míg a korábbiak nyomdai kivitelezése óhatatlanul tükrözte a fac simile jelleget, a Demax Nyomdának ez a terméke "eladható" volna eredeti gyanánt is. Persze a kiadó és a nyomda nem akarja megtéveszteni a közönséget, csupán él a technika nyújtotta lehetõségekkel, beleértve a beragasztott javítások hûséges visszaadását is.

Bartóknak ez az autográf fogalmazványa, mely a zeneszerzõ születésének 125. évfordulója alkalmából látott napvilágot, a magyar zenetörténet szempontjából unikum, mert Kodály és felesége kézírását is tartalmazza, ugyanis Emma asszony német fordítását Zoltán írta be Bartók kéziratába. A hûséges reprodukcióban tisztán megkülönböztethetõ Bartók barnás-szürkés kottázása és magyar szövege Kodály lila tintával írt német szövegétõl és Emma asszony grafitceruzás javításaitól. Mivel - Vikárius László kommentárja szerint - igen valószínû, hogy a német szöveg Bartók Kodályékkal közös augusztus végi- szeptember eleji svájci (waidbergi) tartózkodása idején került bele a fogalmazványba, azt is mondhatnók, a Kodály-házaspár szinte társszerzõként mûködött közre a Kékszakállú megfogalmazásában. 2 Balázs Béla ezt a misztériumdrámáját egyébként egykori Eötvös-kollégiumi társának és barátjának, Kodálynak szánta, ám a téma és annak balladaszerû megfogalmazása végül Bartókot ragadta meg és ösztönözte komponálásra. És bár Bartók zeneszerzõi felfogása alapvetõen különbözött Kodályétól, az opera népballadai hangú énekes deklamációja - az elsõ igazán magyar nyelvû drámai dialógus - tulajdonképpen közel állott Kodály elképzeléséhez.

A vászonkötésû autográf kottához mellékelt külön füzetben jelent meg Vikárius László mintaszerû, Kommentár címû tanulmánya, mely minden fontosat tartalmaz, ami a Kékszakállú eme autográf fogalmazványának közreadásához tartozik: az opera komponálásának történetét, a szöveg és a zene forrásainak bemutatását, az átdolgozások fázisait, valamint a kézirat részletes filológiai leírását. Mértéktartó, mert nem bocsátkozik mûfajidegen elemzésbe, különös tekintettel arra, hogy a Bartók-operáról már három nagyszabású zenei-dramaturgiai elemzés is megjelent Kroó György, Lendvai Ernõ és Carl Leafstedt tollából. 3 Ugyanakkor olyan analitikai adalékokat is szolgáltat, melyekhez csakis ez a fogalmazvány nyújt kulcsot. (Erre még visszatérünk.)

A Kommentár - amennyire lehetséges - pontosan meghatározza a fogalmazvány keletkezésének idejét, és teljesen egyértelmûen helyezi azt el az opera forrásláncában. 4 A komponáláshoz Bartók minden bizonnyal 1911 februárjában kezdett hozzá, és mivel ezt megelõzõen csak egy kis vázlat található az egyébként sok adatot tartalmazó, úgynevezett Fekete zsebkönyvben, végül is ez a zongorakivonatként jegyzett kézirat tekinthetõ a mû elsõ végigírt formájának. A bartóki mûhelyt legjobban ismerõ Somfai Lászlótól tudjuk, hogy a mester csaknem minden esetben gondos vázlatokkal és elõzetes fogalmazványokkal - gyakran úgynevezett particellákkal - készítette elõ a mûvek végsõ megfogalmazását és hangszerelését, ezért igen jellemzõ, hogy az operát, amelynek számos mozzanatát már hangszereken képzelte el, zongorakivonatként fogalmazta meg. Hasonlóan járt el A csodálatos mandarin fogalmazása során is, csak épp ott - az anyag még összetettebb faktúrája miatt - négykezes és kétzongorás fogalmazványt vetett papírra. És igen jellemzõ Bartók zongorára koncentráló gondolkodásmódjára, hogy a mû hangszerelése után készült és kinyomtatott igazi zongorakivonat - bár számos eltérés található - a zongoraletét tekintetében nagyon közel áll a fogalmazványhoz. 5

A zongorakivonatok fontosságát mutatja egyébként, hogy az igényes kritikusok a mûvek bemutatásakor azokat használták. Errõl tanúskodik például Theodor Wiesengrund Adorno megjegyzése is, aki A kékszakállú herceg vára frankfurti bemutatása (1922. május 13.) után elégedetlenségét így fejezte ki a Neue Blätter für Kunst und Literatur hasábjain: "Különös: A kékszakállú herceg vára zongorán jobban hangzik, mint zenekaron". Nyilván kezében tartotta az Universalnál 1921-ben megjelent zongorakivonatot. 6

Ennek az elsõ fogalmazványnak az is különleges értéke, hogy már tartalmazza alternatívaként az opera zárójelenetének két kottaoldalban hozzáillesztett második változatát. Ám Vikárius kommentárja nagyon pontosan tájékoztat azokról a változásokról is, amelyek az 1918-as bemutatóhoz készült harmadik befejezés formájában alakultak ki, s amelyek a zene mellett a szöveg - és azon belül a drámai funkció - átalakulását is jelentették, hangsúlyozva, hogy Balázs Béla a zeneszerzõ kívánságára módosította a librettót. A zenei és szövegi átalakulásokat Kroó György és Szerzõ Katalin tanulmányai részletesen feltárták már, de Vikárius itt azokat a részleteket emelte ki belõlük, amelyek közvetve a fogalmazványhoz is kapcsolódnak. 7

Elképesztõen bravúros, ahogyan a közre-adó a kézirat rétegeit vizsgálja, és különbözõségeket állapít meg nemcsak a három bejegyzõ írása, hanem Bartók kottázásának idõpontja, illetve készültségi foka között. Egyes részek ugyanis annyira tiszták, hogy egy korábbi - feltehetõen elveszett vagy megsemmisített - verzióból való másolásnak tûnnek, mások viszont láthatóan ott születnek a papíron, mert azonnali áthúzások, korrekciók tanúskodnak a fogalmazás folyamatáról. Filológiai szempontból egyébként is nagyon instruktív Vikárius tanulmánya, mert függelékében pontosan egymás mellé állítja az opera befejezésének alakváltásait Balázs Béla szövegének forrásaiban és a librettó befejezésének alakváltásait Bartók megzenésítésében (45-46. p.). Mindehhez igen plasztikus képet rajzol az opera (különbözõ helyeken õrzött) tizenkét elemben azonosítható forrásláncáról, diagramban ábrázolva a lánc két irányban való elválását a hangszerelt forma (partitúra) és a zongorakivonat ágazataira (47-48. p.).

Mint említettük, Vikárius László ebben a kommentáló funkciójú tanulmányban nem bocsátkozik bele az opera analízisébe, de okkal és joggal kitér olyan analitikai momentumokra, amelyeket éppen ez a fogalmazvány világít meg teljesen egyértelmûen. Judit elsõ megszólalása - "Megyek, megyek, Kékszakállú" - itt még az f-desz-a-g egészhangú skála keretén belül mozog. Bartók a végsõ megoldásban az utolsó g hangot gesz-re módosította, ami egyértelmûen kilépést jelent az "impresszionisztikus" hangzásból, és a szélsõ hangok nagyszeptim feszültségét hangsúlyozza. 8

Hasonlóképpen fontos útmutatással szolgál ez a fogalmazvány az "Elsõ ajtó" tonalitásának értelmezéséhez. Vikárius mindenekelõtt arra utal, hogy itt jelentõs eltérés mutatkozik Lendvai és Leafstedt hangnemmegjelölése között. "Lendvai Ernõ - írja Vikárius kottapéldát is mellékelve - a zenekari kíséretben hallható, Leafstedt által is ismertetett Fisz-dúr (illetve »dó-pentaton«) dallamot emeli ki és teszi hangnem-meghatározása alapjává, s az összetett kísérõakkordban is kimutatja a fisz-moll alaphármas jelenlétét, melyet Leafstedt - nem alaptalanul - »atonális akkord-cluster«-ként jellemez. Ezek az »atonális« akkordok azonban kéziratunk segítségével igen tanulságos módon levezethetõk jóval egyszerûbb akkordféleségekbõl. A jelenet ugyanis eredendõen az e-moll tonális alaphangzásból indult ki. Így válik érthetõvé, hogy az ajtó kinyílásakor miért lép be Judit éppen az e hangon. A szögletes mozdulatú Fisz-pentaton dallam mixtúraszerû kísérõ harmóniamenetét Bartók azonban eleve nem a tonalitás megalapozásának, hanem inkább - az »Elsõ ajtó« Judit számára váratlan, rémisztõ látványának megfelelõen - a tonalitás felfüggesztésének szánta. Amikor a harmóniai nyelv impresszionizmusától eltávolodva markánsabb hangzást keresett, azt az eredeti hangzat hangjainak szomszédos hanggal történõ helyettesítésével érte el. Így lépett a h hang (az alapul szolgáló e-moll hangzat kvintje) helyébe az a és a cisz, s az e-hang helyébe a disz." (37.)

Az ember azt gondolná, hogy az ilyesfajta hasonmáskiadásnak, mint az imént ismertetett Bartók-fogalmazványé, csak szûk szakértõi réteg számára van érdekessége, hiszen az azon túli közönséget csak a kész mû és annak hangzó formában való megjelenítése érdekli. Ez a kiadvány azonban arról gyõzi meg az olvasót, hogy a szerzõi kézirat, ez az esztétikailag is szép tárgy a nem-szakértõt is gyönyörködtetheti, a hozzá tartozó tanulmány pedig a fogalmazás, a hangszerelés és a módosulás részletes - és érdekes - történetével közelebb viheti a mû magasabb szintû megértéséhez.

JEGYZETEK

1  Két román tánc zongorára (Somfai László, Bp.: Editio Musica, 1974); Zongoraszonáta (Somfai László, Bp.: Editio Musica, 1980); Bartók Béla Fekete zsebkönyve. Vázlatok 1907-1922 (Somfai László, Bp.: Editio Musica, 1987); Tánc-suite zenekarra (Bónis Ferenc, Bp.: Balassi Kiadó, 1998); Viola Concerto (László Somfai-Nelson Dellamaggiore, Homosassa, Florida: Bartók Records, 1995); Musik für Saiteninstrumente, Schlagzeug und Celesta (Felix Meyer, Mainz: Schott- Basel: Paul Sacher Stiftung, 2000).

2  A kottába való bejegyzés és Kodály egy nyilatkozata az 1912-es dátumot adja meg, de Vikárius szerint ez késõbbrõl származó emlékezés, mivel az említett svájci tartózkodás kétségkívül 1911-ben volt.

3  Kroó György: Bartók színpadi mûvei. Budapest: Zenemûkiadó, 1962; Lendvai Ernõ: Bartók dramaturgiája. Budapest: Zenemûkiadó, 1964; Carl S. Leafstedt: Inside Bluebeard's Castle: Music and Drama in Béla Bartók's Opera. New York/Oxford: Oxford University Press, 1999.

4  Somfai László szakkifejezése, vö. Bartók Béla kompozíciós módszere. Budapest: Akkord Zenei Kiadó, 2000.

5  Itt kell megjegyezni, hogy a zongorakivonatot az Universal nem Kodály Emma, hanem Ziegler Károly fordításával adta ki. Felháborító egyébként, hogy az ugyancsak Universal kiadású partitúrában magyar szöveg egyáltalán nem szerepel.

6  Theodor Wiesengrund-Adorno: Írások a magyar zenérõl. Gyûjtötte, fordította, jegyzetekkel ellátta Breuer János. Budapest: Zenemûkiadó, 1984. 22.

7  Kroó György: "Adatok A kékszakállú herceg vára keletkezéstörténetéhez", in: Magyar zenetörténeti tanulmányok Szabolcsi Bence 70. születésnapjára. Szerk. Bónis Ferenc, Budapest: Zenemûkiadó, 1969. 333- 358.; Szerzõ Katalin: "A kékszakállú herceg vára szöveges forrásai: Újabb adatok a Bartók-mû keletkezéstörténetéhez", in: Zenetudományi dolgozatok 1979. Budapest: MTA Zenetudományi Intézet, 1979. 19-33.

8  Az így alakított melódia - miként erre Elliott Antokoletz is rámutatott - a Geyer Stefihez kapcsolódó fájdalmas "Leitmotiv"-ra utal. Vö. "Musical Symbolism in Bartók's Bluebeard: Trauma, Gender, and the Unfolding of the Unconscious", (Elõadás a "Bartók's Orbit" címû nemzetközi Bartók-konferencián, Bartók Archívum, Budapest, 2006) Studia Musicologica Tom. XLVII, 2006. 279-292.

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.