Hidak és formák

A Magyar Zeneművészeti Társaság 21. Mini Fesztiválja

Szerző: Malina János
Lapszám: 2009 március
 

Harmadik évtizedébe lépett a Magyar Zeneművészeti Társaság Mini   fesztiválja. A 21. fesztivál műsorfüzete szerzők szerinti táblázatot közöl az első húsz évben bemutatott összes kompozícióról, s ez arról tanúskodik, hogy a fesztivál, amint jelenlegi alcímével -20-21. századi magyar művekből -fel is vállalja, nemzetközi kortárs zenei körképből túlnyomóan, majd 2007-től kezdve kizárólag a magyar termést bemutató seregszemlévé változott. Ez természetesen legitim döntés, még ha olykor üdítő volna is a külföldi művek változatosságot nyújtó, az összefüggésekre rámutató jelenléte. Mint ahogy legitim az is, hogy a fesztiválnak megvannak a saját preferenciái, „házi szerzői". Ez egyáltalán nem baj, sőt arculatképző tényező. Mert ha az arányok nem reprezentatívak is, a fesztivál nem kirekesztő: legfeljebb féltucat olyan jelentős magyar komponistát tudnék mondani, aki a húsz év alatt nem szólalt meg, és az ő esetükben sem biztos, hogy ez a fesztiválon múlott.

2009. január 23. és 25. között 23 szerző 26 darabja szólalt meg négy hangversenyen, melyek közül két kamarazenei, egy különleges zongora- és egy zenekari koncert volt.
A Magyar Zeneművészeti Társaság, illetve elnöke, a fesztivál motorja, Körmendi Klára úgy intézte, hogy a program a közepén: a két szombati hangversenyen érje el tetőpontját; e két koncert között, a „hídforma" középpontjában pedig egyórás, tanulságos kerekasztal-beszélgetésre is sor került Devich János moderálásával, a kortárs zene befogadásának különböző aspektusairól.

A fesztivál péntek esti nyitóhangversenyén kamaraműveket és kórusmuzsikát hallott a Művészetek Palotája Fesztivál színházának közönsége. Az est és a fesztivál nyitószáma HORVÁTH MÁRTON LEVENTE vonósnégyesre, nagybőgőre és csembalóra komponált Túl című darabja volt -fegyelmezett, változatos, és szuggesztív korálban végződő egytételes kompozíció, kitűnő előadásban (melyben csembalistaként a szerző is közreműködött).

Következő számként TIHANYI LÁSZLÓ szólóhárfa-darabja, a Linos hangzott fel Bábel Klára hangszerén. A bonyolult, többrétegű programmal rendelkező, izgalmas hangzású, a hárfa játéklehetőségeinek határait tágító mű igen korrektnek tűnő, de a szuggesztivitást némiképpen nélkülöző előadásban szólalt meg, s ezáltal éppen többrétegűségét, a tragikus tartalmat játékos megoldásokkal kifejező sajátszerűségét nem érzékeltük eléggé. Talán egy következő alkalommal, amelyre remélhetőleg nem kell olyan sok évet várnunk, mint a mostanira...

Az első hangverseny tetőpontja mind zeneszerzői, mind előadói szempontból DURKÓ ZSOLT Három angol dala volt, melyeket Meláth Andrea énekelt Körmendi Klára zongorakíséretével. A daloknak már a szövegválasztása (egy-egy Wordsworth-, Blake-, illetve T. S. Eliot-költeményre íródtak) választékos ízlésről tanúskodik, s kompozíciós szempontból is mesteriek a komoly és expresszív nyitószámtól a hátborzongatóan szép Blake-dalon át a gazdag és sokatmondó, hiteles katarzist hozó záródarabig. Meláth Andrea fajsúlyos zenei és énekesi egyénisége számára méltó és szép feladat volt a ciklus, s bár mintha hangilag nem lett volna teljesen rendben, az énekesnő kongeniálisan, értve-azonosulva és rendkívül szuggesztíven formálta meg a dalokat Körmendi Klára élményszerű, alázatos és mégis jelentékeny közreműködésével.

BOZAY ATTILA op. 35-ös gordonka-zongora-szonátája egy tőle szokatlanul derűs nyitótételből és tragikus hangú, siratószerű anyagokat is tartalmazó második tételből álló, izgalmas darab. A gordonkaszólamot Pólus László játszotta; kiváló technikája és szép, nemes hangja ellenére hiányzott előadásából az igazi átütőerő, s ezen Bozay Melinda mégoly kitűnő zongorakísérete sem tudott változtatni.

Bozay Melinda és Pólus László- MÜPA fotó Pethő Zsuzsa felvétele

Ezt követően a Nemzeti Énekkar foglalta el a dobogót, hogy Antal Mátyás vezényletével három kórusművet szólaltasson meg. KOVÁCS ZOLTÁN Ave Mariája és ZOMBOLA PÉTER Salve Reginája után Szokolay-ősbemutató következett: az Egy mondat a szeretetről című, hárfát és ütőhangszereket is tartalmazó darabé. Számomra ez minősült a fesztivál legsikerületlenebb részének, s ez legkevésbé a zenekar karnagyán és vezénylő karmesterén, Antal Mátyáson múlott. A kórus intonációját nem a hasító tisztaság, hanem a szólamok apró eltérésekből „kiátlagolódó" hangmagassága határozza meg; jó néhány gikszeres belépést hallottunk, és a kórus összhangzására, színére is rányomta bélyegét a hozzávetőleges intonáció (amely idővel egyébként valamelyest javult). Emellett Kovács és Zombola darabját sem találtam emlékezetesnek; utóbbinak volt ugyan egy alapötlete, a fokozatos szólamszám-növekedés, ám ez kellő szofisztikáltság hiányában nem bizonyult elég tartalomnak. SZOKOLAY SÁNDOR kompozíciójának szövege Illyés híres Egy mondat a zsarnokságról című versének virtuózan precíz negatívja (Batta György munkája), jobban mondva pozitívba fordítása, ilyenképpen azonban a maga irányzatosságában költőileg meglehetősen vékony.A zeneszerző a problematikus szöveget „névértéken" próbálja kezelni, s az eredmény így zeneileg sem emlékezetes, messze elmarad szerzőjének legjobb, izzóan szenvedélyes és szuggesztív műveitől.

 

A szombat délutáni hangversenyen hat  fiatal, húszas éveiben vagy harmincas éveinek elején járó zongoraművész mutatta be tudását jobbnál jobb magyar zongoradarabokon. Kéry János, Marczi Mariann, Lajkó István, Lendvai Dalma, Taraszova Krisztina és Holics László LENDVAY KAMILLÓ, KURTÁG GYÖRGY, LIGETI GYÖRGY, BOZAY ATTILA, DURKÓ ZSOLT, VAJDA JÁNOS  és DUBROVAY LÁSZLÓ egy vagy két darabját adta elő. Maguk a zongoraművek nem újak, de Kurtág Szálkákjának zongoraverziójával még nem találkoztam, és a két Ligeti-kompozíció mellett is abszolút jelentőségteljesnek hatottak Bozay 1961-es (!) Bagatelljei, Dubrovay 1971-ben keletkezett, zárószámként játszott Öt zongoradarabja, és remekműgyanúsan A gömb történetéből válogatott tételek.

A fiatal zongoristák vagy friss diplomásak, vagy (többségükben) jelenleg folytatják doktori tanulmányaikat a Zeneművészeti Egyetemen; s hangozzék bármily laposan, egytől-egyik kiválóak. Hadd jegyezzük meg itt, hogy Körmendi Klára évek óta önálló tárgyként tanítja kortárs zongoraművek előadását a Zeneművészeti Egyetemen, s a koncerten fellépő fiatalok többsége már a tőle tanultakkal gazdagodva játssza ezt a repertoárt. Természetesen mindegyikük szuverén egyéniség, s mindannyian mutatnak izgalmas vonásokat. Lendvay Kamilló szellemes és nehéz bagatelljeit (Six B. to B.) Kéry János játszotta remekül, differenciáltan. A Kurtág-darabnak és Ligeti Fém-etűdjének előadója, Marczi Mariann érzékenységével és játékának legömbölyítettségével tűnt ki. Lajkó István elsősorban Bozay bagatelljeit játszotta élményszerűen, jelentőségteljesen. Durkó nagyszerű miniatűrjeit Lendvai Dalma rajzolta meg egyenként remek karakterformáló érzékkel és varázslatosan. Talán csak Vajda János Változatok című ciklusa volt a többinél kevésbé érdekfeszítő -mindazonáltal kifogástalan -Taraszova Krisztina interpretációjában. Végül pedig a fiatal Dubrovay ma is hallatlanul friss és erőteljes, ugyanakkor rendkívül igényes darabjait a 29 éves Holics László olyan sokszínűen, robbanékonyan, de legfőképpen olyan mennyei fölénnyel és biztonsággal játszotta, ami azt bizonyítja, hogy immár érett és jelentékeny zongorista, akire oda kell figyelnünk.

A szombat esti hangverseny is gazdag és változatos programot hozott. Elsőként FEKETE GYULA Harsonakvartettje szólalt meg a Corpus Harsonakvartett előadásában. A darabot -a szerző bevallása szerint -Goff Richards szvitje inspirálta, s a Broadway-zene hangja mindvégig meghatározó marad a négytételes műben. Fekete azonban olyan frappánsan, üdén, változatosan és hangszerszerűen utánérez, hogy kvartettjét csak szeretni lehet. A darab sikeréért igen sokat tevő, briliáns előadók pedig megérdemlik, hogy név szerint is felsoroljuk őket: Sütő András, Pálinkás Péter, Káip Róbert és Nagy Viktor Dániel.

Ezután GYÖNGYÖSI LEVENTE Két Csokonai-dalát énekelte Kolonits Klára Réti Balázs zongorakíséretével. Gyöngyösi a Vajda János vagy Orbán György nevével fémjelezhető, alapvetően tonális, könnyebben emészthető, ellenben tartalmas és szellemes komponálásmód követője. Ez a két dal is megkapó, népzenei hatásokat is magába építő, remek találat, rendkívül igényes és beszédes zongoraszólammal. Kolonits Klára a tőle megszokott szuggesztivitással, választékos zenei eszközökkel és a szöveget maradéktalanul érvényre juttatva énekelt, Réti Balázs pedig kiváló, egyenrangú társnak bizonyult.

DECSÉNYI JÁNOS vonzó, komoly-játékos Trió-divertimentójának három tétele egy-egy indulóra, bölcsődalra, illetve egy 17. századi német karácsonyi dallamra írott variációsorozat, melynek különösen a korálsorokat fürge hangindákkal körülsimogató zárótétele emlékezetes számomra. A Trio Lignum (Klenyán Csaba, Rozmán Lajos és Lakatos György) a tőle megszokott koncentrációval és perfekcióval szólaltatta meg a darabot.

NÓGRÁDI PÉTER klarinétra, kürtre, zongorára és vonósnégyesre komponált Canzonettája Varga Gábor, Varga Zoltán, Kovalszki Mária és a Nádor Vonósnégyes kitűnő előadásában, Madaras Gergely vezényletével hangzott fel. A négytételes darab egy finom lebegésű Beney Zsuzsa-szonett egy-egy versszakát kommentálja míves kontrapunktikus eszközökkel, jól átgondolt és hatásos, a mű végét „megemelő" nagyformával.

A szünet után hangversenytermi bemutatóként szólalt meg PERTIS JENŐ utolsó hangszeres műve, a 2. hegedű-zongora-szonáta. A darab a szerző húga, Pertis Zsuzsa emlékének szól, s gyermekeik: fia, Pertis Attila és unokaöccse, Kelemen Barnabás számára írta. Ezen a hangversenyen is ők ketten adták elő. Számomra ez a mű volt a fesztivál igazi revelációja. A darab, miközben a Bartók-rapszódiák, a hegedű-zongora-szonáták, a Szólószonáta, valamint a népdal hatásai is számosak és világosak, s miközben egy személyes tragédia konkrét tartalma ihlette, abszolút öntörvényű és jelentékeny kompozíció, mely minden pillanatban meglepetéseket tartalmaz, karaktereinek skálája kivételesen széles, óriási biztonsággal építi ki belső világát, és mindvégig rendkívül hangszerszerű, hogy úgy mondjam, izmos zene a két, egyenrangúan kezelt játékos számára. Rendkívüli teljesítményt nyújtott, a mű beható ismeretéről és a vele való teljes azonosulásról téve tanúbizonyságot mind Kelemen Barnabás, mind Pertis Attila. Nem tudhatjuk, mennyit veszítettünk Pertis Jenő váratlan halálával.

A hangversenyt záró darab ezzel szemben egy nagyon is jól ismert, klasszikusszámba menő, nagyszerű kompozíció, KOCSÁR MIKLÓS Capricorn Concertója remek előadását hozta. A közreműködők: Győri Noémi (fuvola), Varga Gábor (klarinét), Varga Zoltán (kürt), Varga Zoltán Mihály (ütőhangszerek), Kovalszki Mária (zongora), Gabora Gyula (hegedű), Mohácsi Gyula (mélyhegedű) és Vámos Marcell (gordonka) voltak, ismét Madaras Gergely vezényletével. A magát nem könnyen megadó, de rendkívül finoman organizált, változatos és remek hangszerelési effektusokat felsorakoztató, s szerves, erőteljes formát kialakító kompozícióban kiemelt szerepet játszik a piccolót és altfuvolát is kezelő fuvolás. A hallatlanul igényes és szuggesztív szólamot játszó Győri Noémi egészen kiválóan állt helyt hangi kvalitás, technikai biztonság és zenei megvalósítás szempontjából egyaránt, és meghatározó szerepe volt a darab meleg fogadtatásában.

A fesztivál vasárnapi záróhangversenyének műsorán öt zenekari kompozíció szerepelt; ezeket a Győri Filharmonikus Zenekar adta elő Medveczky Ádám vezényletével. Ez a hangverseny szürkébbre sikerült a többinél, nélkülözte az igazán jelentős élményeket és pillanatokat, jóllehet az öt mű közül négy budapesti vagy hangversenyterni bemutató volt. HOLLÓS MÁTÉ Cornotturno című, Magyari Imre kérésére kürtre és zenekarra komponált műve „lírai lassú", ahogy a műsorfüzetben szerzője nevezi. De hívhatnánk lassú divertimento-tételnek is, mondjuk a szó Weiner Leó-i értelmében. A mű alapvetően idilli hangulatú, és zenei nyelve mintha nosztalgikusan archaizálna. Ezeken a kereteken belül csiszolt, kiegyensúlyozott kompozíció, természetesen hálás kürtszólammal, amelyet Magyari ízléssel, gyönyörű hangon szólaltatott meg.

JENEY ZOLTÁN meghirdetett műve helyett technikai okokból a szerző egy erre az alkalomra összeállított háromtételes ciklusa hangzott el a koncerten, Három tanulmány zenekarra címmel. Az első tétel, a Korálelőjáték, és a második, a Solitude, Jeney régebbi kompozíciója, ezek itt találkoztak össze először az újonnan komponált -és Szőllősy András emlékének ajánlott - harmadik darabbal, a Hérakleitoszi árnyékkal. Számomra mindhárom tétel újdonság volt, s nem világos, miért: a fesztiválbeli környezetükhöz képest sokkal szigorúbb konstrukciójuk miatt, vagy azért-e, mert a darab valőrjeit a zenekar a rendelkezésére álló idő alatt nem tudta elég érzékenyen beállítani, de a ciklus, egy-két izgalmas hangzástól eltekintve nem ragadta meg képzeletemet. Nagyon remélem, hogy lesz még módom újra kísérletet tenni.

SUGÁR MIKLÓS Szivárvány havasán című zenekari variációsorozata egy tapasztalt zeneszerző rutinosan és vonzóan, helyenként a szimfonikus könnyűzenébe hajló stílusban megírt, nem különösen mély vagy súlyos kompozíciója. Bár ugyancsak viszonylag könnyen emészthető, de értékesebb műnek tűnt DURKÓ PÉTER ezután következő, bartóki és népdalhatásokkal átitatott Hegedűversenye.  Különösen a lírai lassú tételt éreztem ihletettnek, és a szerző a zenekart is invenciózusan kezeli. Ebben a műsorszámban azonban elsősorban a szólista, Somogyi Péter teljesítménye volt kiemelkedő: gyönyörű, hajlékony hegedűhangja, kristálytiszta intonációja és zenei formálása minden szólóját emlékezetessé tette.

Zárószámként DUBROVAY LÁSZLÓ Faust, az elkárhozottjának 3. szvitje következett. Az, hogy az öttételes szvit egy táncjáték anyagából veszi eredetét, a tételek képszerű jellegében erőteljesen megnyilvánul. Az öt tétel öt erősen elütő képkarakter: szerelmi láz, idill, tánc, hősi tett katasztrofális véggel, majd búcsú az élettől -mindez plasztikusan jelenik meg a hallgató képzeletének színpadán. Ami megvan a legjobb Dubrovay-művekben, de itt kevésbé érezhető, az a személyes és egységes stílus. Szubjektív benyomásom szerint a zeneszerző, aki mindent tud a zenekar kezeléséről, ami egyáltalán tudható, a különböző hatásokat, technikákat és asszociációkat ezúttal nem olvasztotta össze saját összetéveszthetetlen anyagává. Részletszépségekben azonban rendkívül gazdag ez a partitúra, s zenekar és karmester, mint már a megelőző hegedűversenyt is, ezt a művet is gondos és szuggesztív előadással ajándékozta meg. Külön dicséret jár a Dubrovay-mű érzéki szépségű angolkürt-szólóiért.

A Minifesztivál informatív és profi módon megírt műsorfüzetét Körmendi Klára és Olsvay Endre jegyzi. (Január 23-25. - A Művészetek Palotája Fesztivál Színháza. Rendező: Magyar Zeneművészeti Társaság)

 

MALINA JÁNOS

 

 

Kéry János

 

 

Marczi Mariann

 

Lajkó István

 

Lendvai Dalma

 

Taraszova Krisztina

Holics László

 

Kelemen Barnabás és Pertis Attila

 

Kolonits Klára és Réti Balázs

 

Somogyi Péter, Medveczky Ádám és a Győri Filharmonikusok

Csibi Szilvia felvételei

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.