A szerencsés tizenharmadik

Új Magyar Művek Hangversenyciklusa 2010

Szerző: Molnár Szabolcs
Lapszám: 2011 február
 

Tizenharmadik évfolyamába lépett az Új magyar művek hangversenyciklusa a Fészek Művészklubban. A zár Eszter szerkesztésében megvalósuló sorozatban eddig négyszáz kompozíció premierjére, illetve magyarországi bemutatójára került sor. Az idei négy hangversenyen további harminc mű hangzott el -szinte kivétel nélkül lelkiismeretes és jó előadásban. Ezúttal az érdeklődéssel sem volt probléma, a megelőző években általában szellősen maradó középső nézőtér idén rendre megtelt.

Az első koncert (november 17.) KERÉKFY MÁRTON fuvolára, klarinétra és vibrafonra írt Puzzle című darabjával kezdődött, mely afféle zeneszerzői etűd-kompozíció, kevés és kicsiny horderejű kérdést vet fel. RÉKAI IVÁN klarinétduói (Négy darab klarinétokra - Galavics Gábor, Tötös Krisztina) szintén etűdök, pedagógiai céllal megírt, egyszerű hangszeres biciniumok, növendékkoncertre való, sikerélménnyel kecsegtető tételek. Nagyobb igényű művel jelentkezett PÓCS KATALIN. A csellóra és hárfára (Déri György, Gaál Erzsébet) fogalmazott Az emlékek sötét alagútja címet viselő mű azonban inkább terjengősnek mutatkozott: a valódi invenciót nélkülöző ötletek sokaságát a komponista sajnos túl sokára fékezte meg a darabot záró kettősvonallal. Bár önmagában a választott hangszerek idiomatikus használata esztétikai szempontból harmadlagos, most mégis feltűnt a zenei anyag zongoraszerűsége. Úgy tetszett, mintha egy zongoramű kezdetleges átiratával állnánk szemben.

Déri György és Gaál Erzsébet

Galavics Gábor és Tötös Krisztina 

 

GYÖNGYÖSI LEVENTE mutatós koncertszonátát írt. A technikás játszanivalót kínáló művet (Szonáta piccolóra és zongorára) Ittzés Gergely és Granik Anna lendületesen és magabiztosan szólaltatta meg. Érzésem szerint letagadhatatlan, hogy a háromtételes szonátát az amerikai fuvolásszövetség fesztiváljára rendelték egy Bartók hazájából származó zeneszerzőtől. Az est nagy művét LÁNG ISTVÁN-nak köszönhettük. Az Az utol-
só mondatok -Emlékezés Radnóti Miklós versére
című kamaradarab (cimbalom, fuvola, klarinét, hegedű, cselló) a bori notesz negyedik razglednicájára készült. Láng észrevétette, hogy a vers majd' minden szava intenzív akusztikus képzeteket kelt. „Mellézuhantam", a test feszes volt, „mint húr, ha pattan", „tarkólövés", „súgtam". Még az olyan szavak is könnyen átfordíthatók zenei jellé, mint a „nyugodtan" vagy a „türelem". A szerző ebből a készletből alakította ki a mű alapanyagát. Az igen expresszív és jelenetszerűen polifon kompozíció számára mintha térkép volna a vers, távoltól tekint le rá, és egyetlen pillantással alkot róla képet.

Igen érdekes orgonaművel jelentkezett KONDOR ÁDÁM. Az Eisenberg-fúga a késő romantikus és modern zeneszerzők ötlettelenséget leplező fúgakompozícióin ironizál. Kondor olyan többszólamú felületeket alakított ki, melyeket hallgatva kontrapunktikus szerkezetre gyanakodhatnánk, miközben maga a darab semmilyen tekintetben nem követi a fúgaírás jellegzetes eljárásait. Remek és szórakoztató játék hallgatni, és legnagyobb meglepetésemre ez az ál-fúga rendkívül finom és muzikális előadásra invitál. Pétery Dóra elfogadta a felkérést, és lenyűgöző érzékenységet mutatva élt is vele. SÁRI JÓZSEF egy korábbi művét hangszerelte és dolgozta át. Az eredetileg cimbalomra és vonósokra írt Concordia ezúttal vibrafonon és fúvósötösön csendült fel. A mű ebben a formájában is megőrizte az eredeti anyag sűrűségét és karaktereinek sokféleségét, és talán valamivel követhetőbbé is vált. Az ensemble-darabokban közreműködő Rondino Együttest Gémesi Géza dirigálta.

November 24-én vokális művek és klarinétszólók álltak a középpontban. Klenyán Csaba DRAGONY TÍMEA és HOLLÓS MÁTÉ egy-egy klarinétművét szólaltatta meg. Dragony Tűztánc című darabja kissé érdektelenül kezdődött, de rosszul jártak azok, akik hagyták ellankadni figyelmüket, ugyanis a rapszodikusan kibontakozó kompozíció egyszer csak az összefoglaló erő jelenlétéről kezdett el tudósítani. A klarinét sallangtalan énekeltetését tűzte ki célul Hollós Máté. A mű (Clarinettement) tökéletesen, Klenyán Csaba játéka csak részben érte el a szerzői célt.

A vokális művek szólistája Kővári Eszter Sára volt. Elsőként a 11-12. században élt híres perzsa költő, Omar Khájjám verseire írt dalokban (SZIGETI ISTVÁN: A mulandóság mámora) hallhattuk. A diszkrét gitárkíséret, az első dal megkapó egyszerűsége és atmoszférája azonnal felkeltette érdeklődésemet: mintha egy keleti mese varázskertjében járnánk; a távolból lantszó hallatszik. A további négy dal azonban az érdeklődés drasztikus apadását hozta magával. A kíséret zeneileg kifejezetten egyhangúvá, technikai értelemben pedig -talán szándékosan -visszafogottá, leegyszerűsítetté vált. A korlátozott mozgástér az invencióra is kihatott, a hangnemi szűkösség, a lapidáris motívumkészlet meglehetősen beszürkítette a színesnek ígérkező keleti látomást. MEGYERI KRISZTINA öt Francia dala mintha egy-egy hommage lenne, melyekben Megyeri francia zeneszerzők, költők, illetve általában a francia kultúra előtt tiszteleg. A szerző ügyesen játszik a 19-20. századi művészi chanson tónusával, műve megidézi - szerencsés módon az időutazás illúziója nélkül - Fauré, Debussy vagy Poulenc világát. A francia daltradícióhoz híven nagy jelentőséget tulajdonít a francia nyelv eredendő hangzásának, Kővári Eszter Sára előadásában pedig plasztikusan érvényesült a komponista szándéka.

Kővári Eszter Sára és Pelczer Ferenc

A Megyeri-daloknál összetettebb énekesi-előadóművészeti feladatot jelent TIHANYI LÁSZLÓ Ajtó a szakadékra című drámai monológja. A szerző Bordeaux-ban bemutatott, majd egyetlenegy budapesti vendégjátékot megélt operája, az Anyaisten kulcsjelenetét dolgozta át koncertáriává. Az énekest három klarinét, fuvola, vibrafon és zongora kíséri. Úgy tűnt, a most bemutatott változatban annak ellenére sikerült az operai szituáció atmoszféráját és drámai dinamikáját maradéktalanul megőrizni, hogy az eredetiből -talán az énekszólam kivételével -szinte semmi sem maradt a helyén. (Kotta híján az emlékeimre és az egyszeri koncertélményre hagyatkozom.) Tehát nem átirattal, nem valamiféle lenyomattal találkozhattunk, hanem egy eredeti, a választott formának és hangszerelésnek tökéletesen megfelelő új nézőpont gondos kidolgozásával. A koncertária-forma arra is rávilágított, hogy stiláris és drámai értelemben a Tihanyi-opera egy-egy száma mennyire összetett és gazdagon rétegzett kompozíció.

MADARÁSZ IVÁN remekül érzi magát a hűvös konstrukciók világában. Sokszor hetven hangok című fuvola-zongora-műve a szigorú rend és a szabadság, a logikai törvények és az irracionális intuíció határmezsgyéjére csábítja hallgatóját, s bevallom, ezúttal nagyon szívesen csábultam. A 2007-ben elhunyt PERTIS JENŐ hagyatékából sorra kerülnek elő a szerzői szerénység titkolta jobbnál jobb darabok. Nem egy meglepetésben volt már részünk az elmúlt egy-két évben. Félbemaradt mesék című vibrafon-marimba-darabja nagy meglepetést ugyan most nem okozott, de a Pertisre jellemző kedély és fegyelem, az aforisztikus bölcselkedés üdítő légköre így is jelenvalóvá vált.

A harmadik est (december 1.) alaphangját MESKÓ ILONA harsonára és zongorára írt Concertinója adta meg. A darab 2007-ben, a Zeneakadémia harsonaversenyére készült. A nagyszabású és játéktechnikai szempontból is igényes kompozíció igazi gáladarab, afféle jutalomjáték; és talán az sem véletlen, hogy a mű felépítése a romantikus olasz operák többrészes nagyáriáit juttatta eszembe. Fejér András perfekt harsonázását elismerés illeti, egy csipetnyi primadonnás allűr még tovább növelhette volna a da- rab élvezeti értékét. A korántsem egyszerű zongorakíséretet Sarkady Katalin nívósan adta elő. Ugyanők szólaltatták meg SUGÁR MIKLÓS Egyperces tételek című négy miniatűrjét. A többnyire elektroakusztikus művekkel jelentkező szerző ezekben a szellemes, könynyedséget és felszabadultságot sugárzó kis darabokban új arcát mutatta meg számomra. A szünetben elcsípett beszélgetésfoszlányokból úgy tűnt, hogy az Egyperces tételek meglepetése nemcsak bennem keltett lelkesedést. DINYÉS DÁNIEL kürtre és zongorára írt Andante amorosója, Meskó Ilona Concertinójához hasonlóan, versenydarab. Ám Dinyést elsősorban nem a virtuóz technika, nem is a szólista sze- replési vágya, hanem a kürt hangjának lírai lehetőségei inspirálták. A vallomásos és tartózkodó hangvételt hitelesen közvetítette Kovalcsik András szólója, a szerző pasztellszínekben gazdag zongorakísérete a koncertpillanat ihletéről tudósított.

A Németországban élő orgonista-zeneszerző, SZATHMÁRY ZSIGMOND komoly, fajsúlyos szólóhegedű-művét, a 2009-ben komponált Rhetoricát Szathmáry Anikó adta elő. A koncert legelmélyültebb, legintenzívebb produkciója volt. A kompozíció rendkívüli alapossággal és következetességgel teljesíti a szerzői szándékot. Szathmáry a különböző retorikai fogások, alakzatok és beszédmódok zenei transzformációit gyűjtötte össze, már-már enciklopédikus szándékkal. Az enciklopédikus igény ezúttal szerencsére nem válik terhessé, a darab ugyanis nem száraz felsorolásnak hat, egyetlen ívvé összekovácsolt, töretlen ívű monológ formájában lép a hallgató elé.

A koncert alaphangját megadó harsona-mű valamiképp megidézte a színház, az opera világát is. Igazi színházi zenét hallhattunk STOLLÁR XÉNIÁ-tól. A C'est la vie kávéházi atmoszférájú muzsika, vérbeli dizőz-szereppel. Utóbbiban Ágenst láthattuk-hallhattuk. Azt gondolom, soha ne találkozzunk ennél rosszabb alkalmazott színházi zenével -más kérdés, hogy koncertműként kissé furcsa és esetlen.

Készülő operájából hozott el egy részletet VAJDA JÁNOS. A Lorca nyomán, Várady Szabolcs szövegére készülő Don Perlimplín most hallott részlete a tervezett mű egyik közjátéka, melyben két kobold foglalja öszsze a darab addigi történéseit -tehát azt, amiről egyelőre fogalmunk sem lehet. Épp ezért a hallgató számára az egész -a szerző szavait idézve - „érthetetlen és zavaros". Persze mint önálló kompozíció korántsem megközelíthetetlen, sőt: a kuplés, inkább prózaszínházi, mint operai hangvétel és az egyszerű szerkezet nagyon is könnyen adja magát. Bizonyos, hogy egy nagyobb forma építőkockájaként önmaga ellentétét is jelentheti majd.

A jazz világából érkező VIG TOMMY zeneművében kevés a zeneileg értékelhető hang -bohóctréfa ez, melyhez színpad helyett inkább porond illett volna. Nem tudom, hogy az Egy klarinétos és egy hárfás címre hallgató három rövid tétel erős színészi játék mellett hatott volna-e, most csak annyit mondhatok, hogy teljesen érdektelen vicc volt. Vicc is, színház is SELMECZI GYÖRGY Vidám dalok című három kórusa, az Orbán György tiszteletére írt A part alatt pedig valóságos gegparádé. Az Ars Nova Kamarakórus nagy kedvvel vett részt benne.

Humoros, vagy legalábbis humorosnak  szánt darabok a sorozat utolsó koncertjén (december 8.) is elhangoztak. SZALAI KATALIN Lackfi János verseire írt Krampampulija harsány színekkel igyekezett a szöveg abszurd világa és poentírozott rímei után eredni, kevés sikerrel. KEREK ISTVÁN Romhányi József-epigrammákra komponált Sírfeliratai sem lettek mélyebbek vagy szellemesebbek a zene által, afféle jópofaságoknak tűntek.

Nagyon izgalmas és befogadáslélektani szempontból is tanulságos kompozíció volt DUBROVAY LÁSZLÓ hegedűre és cimbalomra írt Mágikus négyzete. A szerző a zenei paramétereket egy sajátos matematikai alakzat nyomán alakította ki. Az 1975-ben írt darab kezdőhangjai és a mágikus négyzet közötti kapcsolat viszonylag könnyen felismerhető, és ez már önmagában is elegendő ahhoz, hogy a hallgató konstatálja a tényt: ebben a műben a dolgok nem véletlenül jöttek létre. A bizalom kitart a kompozíció legvégéig, miközben a külső szabályrendszer egyre inkább elveszíti jelentőségét.

Hasonló bizalmat keltett MAROS MIKLÓS Sondaggio című darabja. A szerzői kommentár lehetővé tette, hogy a művet egy világosan megfogalmazott kompozíciós problémára adott válaszkísérletnek tekintsük, s első hallásra ez elegendőnek is bizonyult. Somogyi Péter magas energiaszinten játszotta mind a Dubrovay-, mind a Maros-mű hegedűszólamát.

Az energiával, a koncentrációval az est másik hegedűse, Koppándi Jenő sem maradt adósunk. Érezhetően hitt az általa játszott mű valamennyi hangjában, ami nem kis dolog: BUJTÁS JÓZSEF Három új költői vallomás című darabjában ugyanis annyi hang volt, mint a négy hangversenyen szereplő többi műben összesen. A kottapapír-pusztító Költői vallomások első nyolc taktusa kifejezetten ígéretes volt, ám a folytatást tapintatlanság volt megírni.

Előadói unszolásra folytatta KOCSÁR MIKLÓS Fantázia című, egytételességében is kerek művét. Az újonnan hozzáillesztett Friss szakasz azonban semmit sem tett hozzá az első változathoz. Götz Nándor szaxofonjátéka és a koncert több számában is brillírozó Szalai András cimbalmozása mindettől függetlenül kifejezetten üdítő volt. Kissé komolykodónak és nehézkesnek tűnt CSÍKY BOLDIZSÁR Szillogizmus című zongoradarabja, pedig ifj. Csíky Boldizsár igyekezett mindent elkövetni, hogy játékát könnyednek és felszabadultnak halljuk.

Az est és a négy hangversenyből álló idei koncertciklus üde színfolttal, a csíkos pulóverekben daloló Csíkszereda Énekkar fellépésével ért véget. FEKETE GYULA Missa brevisének előadására tettek kísérletet. Nem angyalian tisztán, de legalább angyalian bájosan. Persze szívesen meghallgatnám majd egyszer tisztán is. (Fészek Művészklub, november 17., 24., december 1., 8.)

MOLNÁR SZABOLCS

 

 

 

Gyöngyössy Zoltán, Teremi Rita és Madarász Iván

 

Sarkady Katalin és Fejér András

 

Selmeczi György

 

Fekete Gyula

 

Götz Nándor és Szalai András - Felvégi Andrea felvételei

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.