Távolságtartó és beavató

Két kortárs zenei hangverseny

Szerző: Molnár Szabolcs
Lapszám: 2012 június
   

Né­hány nap vá­lasz­tot­ta el az aláb­bi­ak­ban re­cen­ze­ált két hang­ver­senyt. Áp­ri­lis 10-én az UMZE Ka­ma­ra­együt­tes a Müpa házisorozatában - Kor­társ ze­nei kon­cer­tek - lé­pett fel; a Me­zít­lá­bas ze­né­szek ne­vű cso­port pe­dig 15-én, a FUGÁ-ban tar­tott - KOR-társasjáték cí­men - ha­gyo­má­nyos hang­ver­seny­ke­re­te­ket tá­gí­tó-fe­sze­ge­tő ze­nei sze­án­szot. Előb­bi ko­moly, ki­pró­bált és esz­té­ti­kai koc­ká­za­tot nem je­len­tő prog­ram­mal szol­gált; utób­bi a ké­tes ki­me­ne­te­lű mű­sor koc­ká­za­ta­it még az el­vár­ha­tó­nál szer­te­le­nebb lebo­nyo­lí­tás­sal is meg­fe­jel­te. Az UMZE est­jén nem sok esé­lye volt an­nak, hogy a mű­vek ré­vén lét­re­jöj­jön va­la­mi­fé­le kon­tak­tus a kö­zön­ség és a szín­pad kö­zött; ez­zel szem­ben a Me­zít­lá­bas  ze­né­szek kon­cert­jén mint­ha a mű­vek funk­ci­ó­ja nem is lett vol­na más, mint hogy kap­cso­la­tot pro­vo­kál­jon mu­zsi­kus és pub­­li­kum kö­zött.  Az UMZE pro­duk­ci­ó­ja a ma­gas szín­vo­na­lú szol­gál­ta­tás, a Me­zít­lá­bas ze­né­szek fel­lé­pé­se a rek­re­á­ci­ós ani­má­lás szel­le­mé­ben fo­gant. Amott a tá­vol­ság­tar­tó alap­ma­ga­tar­tás egye­nes kö­vet­kez­mé­nye volt a „meg nem szó­lí­tott­ság" ér­zé­se, míg emitt a be­ava­tó szán­dék­ból fa­ka­dó fel­fo­ko­zott köz­vet­len­ség a ta­pin­tat­lan­ság ha­tá­rát sú­rol­ta.

Az UMZE nem en­ged a pre­mi­er­vágy­nak:  ör­ven­de­tes, hogy kon­cert­je­ik­kel a kö­zel­múlt kor­társ ze­né­jé­nek ügyét is kö­vet­ke­ze­te­sen kép­vi­se­lik. Rácz Zol­tán ez­út­tal az 1970-es évek má­so­dik fe­lé­nek két fon­tos mű­vét vet­te elő (po­rol­ta le), le­he­tő­sé­get ad­va az em­lék­ké­pek fel­fris­sí­té­sé­re. DURKÓ ZSOLT 1976-ban be­mu­ta­tott mű­ve (Tur­ner-illusztrációk) és SZŐLLŐSY AND­RÁS hang­sze­res rek­vi­em­je, a Pro somno Igoris Stra­­vinsky quieto (1978) an­nak ide­jén az­zal a re­mén­­nyel ke­cseg­tet­te a ha­zai kri­ti­kát és az új ze­né­re fi­gye­lő kö­zön­sé­get, hogy a ma­gyar ze­ne­szer­zés a nem­zet­kö­zi ér­dek­lő­dés hom­lok­te­ré­be ke­rül­het. (Ha e pár esz­ten­dőt Kur­­­tág-, Bozay-, Balassa-bemutatókkal, Kó­sa György idős­ko­ri re­mek­mű­ve­i­vel vagy az Új Ze­nei Stú­dió kon­cert­je­i­vel jel­le­mez­zük, nem is tű­nik oly csal­fá­nak e re­mény.)

A bő há­rom év­ti­ze­des áb­rán­dok­ról a most hal­lott kon­cert alap­ján igaz­ság­ta­lan­ság len­ne bár­mit ál­lí­ta­ni. Nem biz­tos ugyan­is, hogy a Turner-illusztrációk szí­nei ma­guk­tól fa­kul­tak ki, mi­ként az sem fel­té­te­lez­he­tő, hogy a Pro somno Igoris Stravinsky quieto hal­lat­lan bel­ső fe­szült­sé­ge az év­ti­ze­dek alatt el­er­nyedt vol­na. Az elő­adás volt a kel­le­té­nél szín­te­le­nebb és pro­to­kol­lá­ri­sabb. Bár nem szo­rul­nak ment­ség­re a lel­ki­is­me­re­te­sen és ma­gas szak­mai szín­vo­na­lon mu­zsi­ká­ló ze­né­szek, el kell mon­da­ni, hogy a Fesz­ti­vál Szín­ház bam­ba-bar­na te­ré­ben va­ló­szí­nű­leg le­he­tet­len szí­ne­ket vi­zi­o­nál­tat­ni, az in­spi­rá­ló erő hí­ján lé­vő akusz­ti­kus kör­nye­zet pe­dig egy­ként zsib­baszt hall­ga­tót és szín­pa­don dol­go­zó ze­nészt. Mind­ezek fi­gye­lem­be­vé­te­lé­vel azon­ban a he­ge­dű­ver­seny­ként el­gon­dolt Durkó-darabban a fi­a­tal Ban­­da Ádám sze­re­pel­te­té­se - a kom­po­zí­ció szem­pont­já­ból - nem volt sze­ren­csés. A két­­ség­te­le­nül te­het­sé­ges he­ge­dűs elő­adá­sán hal­lat­szott a kor­társ ze­né­ben va­ló já­rat­lan­ság, já­té­ka (és ze­nei gon­dol­ko­dá­sa) még kis­sé fél­ol­da­las, ön­ref­le­xi­ó­tól szűz sze­mé­lyi­sé­gét ha­bo­zás nél­kül ve­tí­ti rá szó­la­má­ra. Élet­ko­ra és rö­vid múl­tú ze­nei pá­lyá­ja alap­ján mind­ezt ter­mé­sze­tes­nek kell gon­dol­nunk.

Banda ÁDám

Ban­da nagy igye­ke­zet­tel pró­bál­ta meg szó­­la­mát drá­má­val és nagy ér­zel­mek­kel át­itat­ni. Igye­ke­ze­té­vel span­nolt ze­nei gesz­tu­sai gyak­ran ágá­lás­nak tűn­tek, me­lyek­ből hiá­­­nyoz­tak a fi­no­mabb és ár­nyal­tabb hang­súly­ok. Gya­núm sze­rint a Durkó-mű el­len­áll az ef­fé­le ro­ham­nak, a ze­ne­szer­ző el­ső­sor­­ban han­gu­la­tok, ár­nya­la­tok, szí­nek, egy-egy as­­szo­ci­a­tív hang­vé­tel fü­zé­re­ként kon­­­ci­­pi­ál­ta a mű­vet, s nem vé­let­len, hogy a lí­ri­kus (kis­sé be­fe­lé for­du­ló, egy­szer-egy­szer szé­pel­­gő) dal­la­mos­ság Ban­da Ádám elő­adá­sá­ban alig ér­vé­nye­sült. Az UMZE Ka­ma­ra­együt­tes is adós ma­radt a han­gu­la­tok, ár­nya­la­tok, szí­nek sok­fé­le­sé­gé­vel, a hát­tér­be hú­zó­dó já­ték ar­ról ta­nús­ko­dott, hogy Rácz Zol­tán ha­gyo­má­nyos ver­seny­mű­nek és nem kon­cert­mes­ter-köz­pon­tú opusz­nak lát­ja a Tur­ner-illusztrációkat, mely­ben az en­semble-zenészek sze­re­pe el­ső­sor­ban a kí­sé­ret.

 

Horváth Béla, Rácz Zoltán és az UMZE Kamaraegyüttes - Csibi Szilvia felvételei

A Szőllősy-darabot a kö­zel­múlt­ban két­szer is - 2007-ben és 2008-ban - hall­hat­tuk egy-egy bu­da­pes­ti kon­cer­ten. Ez a mos­ta­ni elő­adás tech­ni­kai ér­te­lem­ben sza­ba­tos és pre­cíz volt, de a ze­nei anyag - és ez­zel pár­hu­za­mo­san a ze­nei gon­do­lat - sű­rű­sé­ge szin­te ész­re­ve­he­tet­len ma­radt. A hang­sze­re­sek­kel dek­la­mál­ta­tott rek­vi­em­szö­ve­get fi­gyel­ve pe­dig az az ér­zé­sem tá­madt, hogy a mű ezen ré­te­gé­nek akusz­ti­kai ki­dol­go­zá­sá­ra ke­vés fi­gyel­met szán­tak.

A hang­ver­senyt két újabb kel­te­zé­sű kom­po­zí­ció ke­re­tez­te. Hor­váth Bé­la an­gol­kürt­szó­ló­já­val SE­REI ZSOLT „...stets blickend in die Höh" cí­mű da­rab­já­val in­dult a kon­cert. Nagy­sze­rű, igé­nye­sen és gaz­da­gon „tá­lalt", szép és ko­moly mű Se­re­ié. Ezt az elő­adá­sát vi­szont ta­po­ga­tó­zó fé­lénk­ség és egy­faj­ta bi­zony­ta­lan­ság ural­ta, a vo­nó­sok va­ló­ság­gal bú­jócs­kát ját­szot­tak. S mint­ha az elő­adó­kat a mű lép­té­ké­vel kap­cso­lat­ban is két­sé­gek ke­rí­tet­ték vol­na ha­tal­muk­ba, úgy érez­tem, hogy a kom­po­zí­ció ide­á­lis ide­jét egy kis­sé le­rö­vi­dí­tet­ték; nem ju­tot­tak a da­rab vé­gé­re, csu­pán túl let­tek raj­ta.

Sem a fá­ra­dás, sem a lel­ket­len hang­zó kör­nye­zet nem kezd­te ki TI­HA­NYI LÁSZ­LÓ Atte cí­mű, for­má­tu­mos munkáját. A szó­­lis­ták, Klenyán Csa­ba (kla­ri­nét) és Dé­ri György (gor­don­ka) nem­csak szó­la­ma­ik bel­ső rend­jé­vel, ha­nem e szó­la­mok funk­ci­ó­i­val is tö­ké­le­tes össz­hang­ban ját­szot­tak, a mu­zsi­kus­tár­sak pe­dig nem ma­rad­tak adó­sok a da­ra­bot él­te­tő szí­nek­kel és ár­nyé­kok­kal. (Áp­ri­lis 10. - Fesz­ti­vál Szín­ház. Ren­de­ző: Mű­vé­sze­tek Pa­lo­tá­ja)

A Me­zít­lá­bas ze­né­szek (Bod­ro­gi Éva -  ének, Koltai Ka­ta­lin - gi­tár, Bartek Zsolt - kla­ri­nét) va­la­mint Rohmann Ditta (csel­ló), Bolcsó Bá­lint (élő elekt­ro­ni­ka), Sztojanov Geor­gi (ének) és Var­ga Fe­renc (he­ge­dű) im­pro­vi­zá­ci­ók­kal és kö­zön­ség­ak­ti­vi­zá­lás­sal ta­golt kon­cert­jén - bár az elő­adók egy ré­sze va­ló­ban ci­pő nél­kül lé­pett fel - a me­zít­lá­bas­ság lé­nye­gé­re nem si­ke­rült rá­jön­nöm. Né­mi nyo­mo­zás után az­tán ki­de­rült, hogy a mű­vész­cso­port „nyi­tott és őszin­te kom­mu­ni­ká­ci­ó­ra" tö­rek­szik, alá­za­tu­kat hi­á­nyos vi­se­le­tük­kel fe­je­zik ki.

Bodrogi Éva, Bartek Zsolt, Koltai Katalin és Sztojanov Georgi - Felvégi Andrea felvétele

„Pár­be­széd a ze­né­ről" cí­mű so­ro­za­tu­kat már több egye­te­mi kol­lé­gi­um­ban tesz­tel­ték si­ker­rel, a FUGÁ-ban lá­tott-hal­lott pro­duk­ció e so­ro­zat kon­cert­té sű­rí­tett és ese­mény­­nyé pá­rolt vál­to­za­ta. A fel­hang­zó mű­vek ér­té­ke­lé­sé­vel te­hát a kró­ni­kás csak rész­ben lát­ja el fel­ada­tát.

SZTOJANOV GEORGI Szob­rok a sír­kert­ben cí­mű, nyolc­hú­ros gi­tár­ra írt szó­ló­szvit­jé­vel in­dult a prog­ram. A té­te­lek (A nő­vérAz órás­mes­ter sír­ja, A sze­gé­nyek sír­kö­ve, A ha­rang­ön­tő és fe­le­sé­ge, A fe­hér ru­hás lány), mint af­fé­le ze­nei epig­ram­mák kö­vet­ték egy­mást. A fel­hang­zó ze­ne hol ka­rak­te­re­seb­ben, hol el­von­tab­ban, de min­dig fi­nom köl­tő­i­ség­gel, íz­lé­se­sen és so­ha­sem föld­höz­ra­gad­tan je­le­ní­tett meg va­la­mi­fé­le prog­ra­mot. Koltai Ka­ta­lin ki­for­rott, át­élt és ma­ga­biz­tos já­té­ka, hang­szer­ének dús zen­gé­se ne­mes pa­ti­ná­val von­ta be Sztojanov Georgi da­rab­ját. A Hol­lan­di­á­ban kont­ra­te­nor ének­lés­sel is fog­lal­ko­zó Sztojanov egy ko­ráb­bi kon­cer­ten be­ug­ró­ként men­tet­te meg szop­rán­hang­ra írt Haikuk cí­mű da­rab­já­nak elő­adá­sát. Ne­kem már ak­kor is úgy tűnt, hogy ez a mű au­ten­ti­kus meg­szó­lal­ta­tá­sa, amit a né­mi­leg át­dol­go­zott új vál­to­zat mes­­sze­me­nő­en iga­zolt is. Az éne­kes-kom­po­nis­ta nagy dí­szí­tő­kedv­­­vel, a ze­ne él­ve­ze­ti ér­té­két nem el­ta­­gad­va kom­po­nál, nagy­sze­rű­en il­lesz­ke­dik e stí­lus­hoz az „ál-kaszt­rált" hang.

Vers­meg­ze­né­sí­tés­ként ke­vés­sé (Bod­ro­gi Éva elő­adá­sá­ban sem Vaj­da Já­nos, sem Hein­­rich Hei­ne so­ra­it nem le­he­tett ér­te­ni), san­zon­ként an­nál in­kább mű­kö­dő­ké­pes­nek bi­zo­nyul­tak ZOMBOLA PÉ­TER (Éj­je­lek) és CSER ÁDÁM (Hei­ne­-da­lok: Ár­nyék­élet) át­hang­sze­relt da­lai.

Szel­le­me­sen fi­lo­zo­fi­kus mű­re em­lé­kez­tem, most szeriőzebb ar­cát mu­tat­ta TOR­NYAI PÉ­TER ...about time cí­mű da­rab­ja. KED­­VES CSA­NÁD Ra­dio­ak­tív gon­do­la­tok (Az át­ko­zot­tak él­ve­ze­tei cik­lus­ból) cí­mű, du­duk­­ra és a duduk hang­já­ból szin­te­ti­zált ef­fek­tu­sok­ra írt mű­ve ér­zé­keny, jó arány­ér­zék­kel ki­fun­dált kom­po­zí­ció. BOLCSÓ BÁ­LINT ének­hang­ra, kla­ri­nét­ra, gi­tár­ra és elekt­ro­ni­kára szer­zett, Gitter fel­ira­tú mun­ká­ja nagy­sze­rű, ki­for­rott elő­adás­ban hang­zott el, a da­rab a leg­jobb ar­cát mu­tat­ta.

KON­DOR ÁDÁM egy dal­lam-, egy rit­mus- és egy koráltételből ál­lí­tot­ta ös­­sze gi­tár­ra és he­ge­dű­re írt mi­ni-cik­lu­sát. A szer­ző­re jel­lem­ző, tág as­­szo­ci­á­ci­ós kör­ben moz­gó, il­let­ve as­­szo­ci­á­ci­ók so­rát ge­ne­rá­ló da­rab (Ma­gic) ér­de­kes mó­don egy­ál­ta­lán nem ló­gott ki a kon­cert egé­szé­ből.

A kö­zön­ség íze­lí­tőt ka­pott egy spe­ci­á­lis im­p­ro­vi­zá­ci­ós gya­kor­lat­ból, mely - tu­do­má­som sze­rint - a Me­­zít­lá­bas ze­né­szek in­te­r­ak­­tív ze­nei fog­lal­ko­zá­sa­i­nak is fon­tos ele­me. A most lá­tott, hal­lott cso­por­tos ze­né­lé­si tech­ni­kát Walter Thomson dol­goz­ta ki (hang­­fes­tés - sound­pain­ting), lé­nye­ge, hogy egy kar- il­let­ve já­ték­mes­ter sa­já­tos jel­nyel­vi moz­du­la­tok se­gít­sé­gé­vel ze­nei fo­lya­ma­to­kat rög­tö­nöz. Ez né­ha annyi­ra „jól" is si­ke­rül­het, hogy (kor­társ ze­nei kör­nye­zet­ben) már-már kom­po­zí­ci­ót sejt a gya­nút­lan hall­ga­tó (ilyen volt a kon­cert el­ső fe­lé­ben hal­lott hang­sze­res tér­ze­ne), más­kor in­kább csak alap­fo­kú já­ték­nak tet­szik. Az vi­szont na­gyon ta­nul­sá­gos, hogy a mu­zsi­ku­si kva­li­tá­sok mi­lyen nyil­ván­va­ló­an mu­tat­koz­nak meg egy-egy ilyen hely­zet­ben, öröm volt pél­dá­ul néz­ni Rohmann Ditta vagy Koltai Ka­ta­lin je­le­lé­sét. A Me­zít­lá­ba­sok meg­kí­-
sé­rel­ték a kö­zön­sé­get is be­von­ni, ami­nek egy­sze­rű ta­nul­sá­ga az volt, hogy az imp­ro­vi­zá­ci­ót is gya­ko­rol­ni kell. S hogy a ci­vi­lek nem vál­tak al­ko­tó­társ­sá, csak „köz­re­mű-
­kö­dő­vé", lát­ha­tó­an sen­kit sem za­vart: min­den­ki fü­lig érő száj­jal ment ha­za. (Áp­ri­lis 15. - FU­GA Bu­da­pes­ti Épí­té­sze­ti Köz­pont. Ren­de­ző: FU­GA)

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.