Dobszay László emlékére

A Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság konferenciája

Szerző: Szabó Ferenc János
Lapszám: 2012 december
 

Az előadóművészként és zenetudósként egyaránt jelentős Dobszay László - velünk együtt - valószínűleg elégedetten tekintene arra a konferenciára, amely 2012. október 11. és 13. között az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében zajlott. A Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság Dobszay László emlékére meghirdetett IX. tudományos konferenciáján a zenetudomány számos területe helyet kapott, az előadásokon és a szünetekben is aktív tudományos eszmecsere zajlott. A konferencia közönségét - Déri Balázs szavaival élve - „a közvetlen és a szellemi család" alkotta.

Ahogy az MZZT 1995-ben, az akkor 60 éves Dobszay László tiszteletére rendezett konferenciáján, úgy most is élő zene kapcsolódott az előadásokhoz, akkor egy koncertbe sűrítve, most három estére elosztva. S a korábbi konferencia szereplői közül nyolcan idén is hallgatóság elé léptek, beszélő vagy zongorázó előadóként. Mind az akkori, mind pedig a mostani konferencia - a Társaság honlapján (www.mzzt.hu) megtekinthető - programja Dobszay László sokszínű egyéniségéről árulkodik. A konferencia szervezői - Dalos Anna és Vikárius László - az előadásokat Dobszay kutatási és működési területeinek megfelelően igyekeztek csoportosítani.

Az első napon az analízis és az interpretáció-elemzés (elnök: Komlós Katalin), valamint a népzenekutatás módszertana és Bartók Béla (elnök: Kovács Sándor), a másodikon a liturgikus gyakorlat (elnök: Madas Edit), a kortárs zene és a zenepedagógia (elnök: Batta András) voltak a témák, a zárónap délelőttjén pedig a „Textus és kontextus" cím fogta össze az előadásokat (elnök: Tallián Tibor). A konferenciához rendhagyó módon idegen nyelvű szekció is társult Somfai László elnöklete alatt, melyben három neves külföldi kutató tisztelegett egykori kollégájuk emléke előtt. Mint Somfai László a szekciót bevezető beszédében elmondta, büszkék lehetünk rá, hogy a Nemzetközi Zenetudományi Társaság keretén belül működő Cantus Planus Munkacsoport honlapján ez áll: a munkacsoport valamennyi magyarországi programját - az összes találkozónak több mint a felét - Dobszay László szervezte.

Az eseményeket követve állandóan kettős érzésem volt: profán és szakrális - avagy misztikus - „jelenetek" váltakoztak, néhol vegyültek a három nap alatt. A szakralitás nem csak a Dobszayhoz oly szorosan kötődő gregorián és liturgia esetében volt jelen, mint ahogy a profán jelleg sem korlátozódott olyan témákra, mint például az operett, vagy a zenetudomány és a politika kapcsolata. Ezt a kettősséget már Jeney Zoltán megnyitóbeszédében éreztem. Tandori Dezsőre hivatkozva „csak személyesen" szólt, s visszaemlékezései végén felolvasta egy álmát, amely pillanatok alatt a misztikum világába ragadta a közönséget: Dobszay ördögűzésről tartott előadása közben a hallgatók sorra magukra ismernek, szarvacskáik nőnek... Hasonlóan kettősnek éreztem Halász Péter a konferencia magyar programját záró előadását is. Kurtág „a zenetörténet élői és holtjai" köszöntésére-emlékére írott darabjait sorra véve vezette be, majd elemezte a zeneszerző Dobszay halálára reflektáló vonósnégyesét, a Secretát - liturgikus vonatkozású címadás és világi előadói apparátus.

Szintén Dobszayra emlékezve az első nap estéjén a család halotti matutinumot imádkozott az Országúti Szent István Első Vértanú ferences plébániatemplomban. A szertartás nem szerepelt a konferencia hivatalos programjában, de magától értődően kapcsolódott hozzá. A zsoltárokat hallgatva-énekelve élővé, szinte kézzelfoghatóvá vált Dobszay László gregoriánkutatásának gyakorlati jelentősége. Másnap reggel ebben a szellemben folytatódott a konferencia is: két nagy középkori kódex alapos vizsgálatán keresztül nyerhettünk bepillantást az egyházzenei kutatás mindennapjaiba. Czagány Zsuzsa a „Zalka" - avagy Váradi - antifonále töredékeit, míg Kiss Gábor az Ulászló-gra­du­ále történetét és margináliáit mutatta be. Mindkét előadásban fontos szerepet kapott a megrendelő személyének, ezáltal a kódexek cseh kapcsolatának vizsgálata, a cseh és magyar jellegzetességek megkülönböztetése.

Az egyházi zene előadásmódjának továbbadásáról szólt két előadás, csak éppen egészen más felekezetet tárgyalva. Papp Ágnes a késő középkor rövid tonáriusairól - azaz a nyolc zsoltártónust és azok szabályait gyakoroltató énekelt tanversekről - beszélt, Bubnó Tamás pedig a görög katolikus egyház énekelt liturgiáját, annak 1646 és 1906 közti magyarországi stációit mutatta be. Utóbbi a saját maga által énekelt hangzó példákkal rendkívül személyessé tudta tenni előadását. Az egyházzenei előadások felekezeti palettáját Papp Anette bővítette, aki 17. századi unitárius graduálok úrvacsorás istentiszteleti rendjét vetette össze Huszár Gál 1574-es énekeskönyvével.

Szorosan kapcsolódott az egyházzenéhez Déri Balázs, aki egy kutatási irányt igyekezett felvázolni a bécsi és a budai krónika II. Géza koronázását leíró részleteinek bib­liai utalásait keresve. A módszert Vikárius László hozta közelebb a zenéhez, Dobszay zsoltármagyarázataiból kiindulva a Resurrexi húsvéti introitus és a 139. zsoltár közti szövegi utalásokat elemezte. Földváry Miklós István filológus ugyanebben a szekcióban a római típusú liturgia változatainak kutatási módszereiről értekezett, s mint a hozzászólások során kiderült, ő is - akárcsak Déri Balázs - aktív liturgiai énekes tapasztalatai révén a liturgikus énekhez kapcsolja a szövegek vizsgálatát.

David Hiley (Universität Regensburg) és Charles E. Brewer (Florida State University) magyar vonatkozású középkori témákkal tisztelegtek egykori kollégájuk emléke előtt: Hiley a magyarok által is megjárt Augsburg környékének német szentekhez kapcsolódó zenés forrásait tekintette át, míg Brewer IV. Béla egyik leánya, Szent Kinga életének zenei vonatkozásait vizsgálta. Utóbbi előadás tanulmány formájában megjelent a Zenetudományi Dolgozatoknak a konferencia keretében bemutatott, szintén Dobszay László emléke előtt tisztelgő 2011-es kötetében.

Öröm volt látni, hogy a legfiatalabb generáció - az MZZT 2011. évi konferenciájához hasonlóan - ezúttal is helyet kapott a programban: a Zeneakadémia Doktori Iskolájának még nem végzett hallgatói közül hárman is előadást tarthattak, mindhárman saját doktori kutatásuk Dobszay László témáihoz kapcsolható részletét mutatták be. Riskó Kata a Bartók által feldolgozott népdalok kiválasztásának szempontjait vizsgálta, valamint azt, hogy ezek a szempontok miképpen szűrődnek át Bartók életművébe. Jelen sorok írója a századelő hanglemez-repertoárjának egy kis szeletét, a keresztény templomi énekekből készült hangfelvételeket mutatta be, külön vizsgálva az Operaház énekkarának ide vonatkozó lemezeit. Biró Viola Bartók román népzenei gyűjteményeinek módszertani sajátosságát tárgyaló előadásában nagyon izgalmas kutatási lehetőséget, a jelenleg még lappangó bánsági népzenei kötet esetleges rekonstruálását vetette fel.

Szintén a népzenei rendszerezéssel foglalkozott Pávai István két „rejtőzködő", azaz - megfelelő mennyiségű variáns híján - eddig be nem azonosított dallamtípust vizsgálva. Előadását a népzenetudomány számos modern eszközének felvonultatásával tette színessé: az újabban előkerült variánsokat saját gyűjtéseinek videófelvételein, illetve - általános derültséget keltve - internetes fórumok segítségével azonosított youtube-videón mutatta be. Utóbbihoz még szociológiai vizsgálat is társult.

Az interpretáció-analízis témakörét a már említetteken kívül Papp Márta és Farkas Zoltán Dobszayhoz szorosan kapcsolódó előadásai képviselték. Papp Márta Dobszay László kérésére kezdett el interpretáció-analízist tanítani a Zeneakadémia Doktori Iskolájában, mostani előadásában Mozart g-moll vonósötösének a kiegészített Léner és a moszkvai Beethoven Vonósnégyes által rögzített hangfelvételeit elemezte. Farkas Zoltán Dobszay László Bartók-interpretá­ció­ját vizsgálta az eredetileg az új Bartók-összkiadás számára készült kórusmű-felvételeket más interpretációkkal összehasonlítva. Kiválasztott példái jól illusztrálták Dobszaynak a kísérőfüzetbe szánt - jelenleg még nem publikált - rövid tanulmányát.

A Bartók-kutatás más előadásokban is szóhoz jutott. Kárpáti János az életmű pár-kompozícióit emelte ki és analizálta az életrajzi vonatkozások, az alkotói szándék, valamint a zenei megvalósítás szempontjából. Pintér Csilla a sajnos ritkán felhangzó 20 magyar népdal egységesítő, ciklussá formáló elemeit vizsgálta keletkezéstörténeti, népzenei és tágabb értelemben vett zenei adalékokkal, majd Szabó Balázs az 1. hegedű-zongora-szonáta formájának értelmezési lehetőségeit tárta a hallgatóság elé.

Minden bizonnyal örömmel figyelte   volna Dobszay László a fiatal magyar zenetörténészek remeklését. Témájukat komolyan véve, a közönséget ugyanakkor időnként meg-megnevettetve tárták elő a zenetörténet szinte egészét lefedő különböző izgalmas kutatásaik egy-egy részletét - a kortárs szakirodalom magától értődő alapos ismeretével. Fazekas Gergely a zenei forma 17-18. századi elméleti megközelítéseit, azaz a retorikai és építészeti metaforákat vizsgálta. Mikusi Balázs Haydn 60. szimfóniájának értelmezési és elemzési lehetőségeit egy általa felfedezett dallamidézettel bővítette. Bozó Péter jóvoltából a múlt század fordulóján élt magyar egyházzenész-pedagógus, Sztojanovits Jenő Peking rózsája című operettjével ismerkedhettünk meg. A közönség feszült figyelemmel hallgatta Péteri Lóránt előadását, aki az MTA Népzenekutató Csoportjának 1967 és 1970 közötti belső viszályait tárta fel - Dobszay László tizenkét évvel ezelőtti biztatását tettekre váltva. Kerékfy Márton Ligeti György egy kései stílusjegyét, a siratódallamot mutatta be és helyezte az életmű, valamint a zeneszerző életrajzának kontextusába. Dalos Anna pedig Jeney Zoltán Halotti szertartásának - Dobszayval való közös munkájukhoz szorosan kötődő - keletkezéstörténetén, valamint a kották és más Jeney-művek analízisén keresztül egy zeneszerzői paradigmaváltást, az experimentális komponálás anyagainak megszilárdult formákba kerüléséhez vezető folyamatot mutatott ki. Előadását - Batta András szekcióelnök kérdésére válaszolva - a jelenlévő zeneszerző egyetértéssel nyugtázta.

Hasonló analízissel foglalkozott előadásában Ignácz Ádám is, aki Schönberg A szerencsés kéz című operájának formáját elemezve szintén egyfajta zeneszerzői szemléletváltást mutatott be. Richter Pál pedig a zeneszerzők egymás közti viszonyát - hatás és/vagy inspiráció - vizsgálta Dobszay László oknyomozó elemzési módszereivel, vitatva, hogy vajon Haydn valóban csak Mozart szellemét közvetíteni volt hivatott Beethoven számára.

A szélsőségesen kettős természetű egyéniség, Liszt Ferenc a csütörtöki dalest és a konferencia programjában is helyet kapott. Kaczmarczyk Adrienne a magyar zeneszerző Vergiliusról alkotott képét mutatta be, és tette még árnyaltabbá azáltal, hogy kiemelte, Liszt két fontos Vergilius-idézethez (La Notte és Sunt lacrymae rerum) is magyaros tematikát társít. Watzatka Ágnes előadása inkább a szakrális témákhoz kapcsolódott: Liszt és Franz Xaver Witt kapcsolatán keresztül mutatta be Lisztnek a német Cecília-mozgalomhoz fűződő viszonyát.

Tanulságos volt hallani Kelemen Éva előadását Fabó Bertalanról, a múlt század fordulójának amatőr zenetörténészéről. Fabó - amellett, hogy az azóta végbement kutatásokhoz nélkülözhetetlen alapvetésben maga is részt vállalt - megfogalmazott olyan igényeket, amelyek napjainkban is élnek, mint a Zenetudományi Intézet magyar zenetörténeti osztályának fontos tevékenységi területei. Már 1909-ben szóvá tette egy Erkel-összkiadás szükségességét, valamint lándzsát tört a kortárs zeneszerzők - számára például Mihalovich - kéziratainak összegyűjtése mellett.

Dobszay László rendkívül gazdag pedagógiai munkáját két előadó, Ittzés Mihály és Dobszay Ágnes méltatta. Mindkettejük előadásából kiderült, Dobszay számára a tanítás sosem különült el a kutatástól. Mint az az először 1993-ban megjelent Kodály után című könyvéből is kiderül, a Kodály utáni zenepedagógia jelentős alakjaként komolyan vette feladatát. E lap hasábjain is kifejtette véleményét a magyar zeneoktatásról az elmúlt években (2009. szeptember: „Szóló vagy zenekar?"; 2010. február-március: „Kései utóhang"). Engedtessék meg a kérdés: mi lesz Dobszay után...? Valamelyest más szempontból válaszolt erre Hana Breko Kustura (Zágráb), aki a nemzetközi szekcióban Dobszay zágrábi vonatkozású kutatásait foglalta össze, kiemelve, hogy a magyar zenetörténész publikációin és hangfelvételein keresztül is jelen van napjaink Zágrábjának zeneéletében.

Hogy mennyire jelen van Dobszay László napjaink magyar zeneéletében, azt mutatta a konferencia programjában helyet kapott két koncert, és maga a konferencia is. A két esti hangversenyen megszólaló élő zene is két különböző módon viszonyult Dob­szay­hoz. Rajk Judit és Wilheim András dalestje még az emlékezésé, a fájdalomé volt („Szomorú dalok, balladák", Kurtág utolsó Dobszaynak írt zongoradarabjának - Un pezzo silenzioso - bemutatójával egybekötve), míg a 2011-ben bemutatkozott fiatal Krulik Kvartett Mozart-Bartók-koncertje inkább a jövőbe vetett hit jele volt. Ahogyan a bibliai idézet a halotti matutinum Szent Ágostontól vett olvasmányában is elhangzott: „Aki hisz énbennem, még ha meghal is, élni fog."

 

 

Halász Péter

 

Kerékfy Márton 

Felvégi Andrea felvételei

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.