A béka még mindig él

Igric György a Filharmónia Budapest Kft.-ről

Szerző: Mikes Éva
Lapszám: 2013 február
 

 

Igric György - Felvégi Andrea felvétele

 

- A Filharmónia története legalább két történet.


Az eredeti, az Országos Filharmónia 60 éve jött létre, ez az első mese. 15 éve átalakult közhasznú társasággá és több darabra szakadt - egyik szelete az
Igric György által vezetett Filharmónia Budapest és Felső-Dunántúl Kht., ez a második. Ön az átalakulás óta, tehát 15 éve igazgatja a Filharmóniát, de már az Országos Filharmóniánál is dolgozott.

- Első munkahelyem.

- Szerencsés.

- Ennyi év alatt összenőttem a Filharmóniával, és most már nem is hiszem, hogy tudnék bárhol másutt dolgozni.

- Mesélne az alapításról?

- Beleillett abba a nevezetes sorba, amikor nagyjából egy időben hozta létre az állam a nagy intézményeket egy központosító elv alapján. Ez a hangversenyrendezésben egy állami monopólium megalapítását jelentette. A fő célok egyik leglényegesebbike volt, hogy országosan ki kellett építeni a korábban nagyon egyenetlen koncertéletet.

- Ami sikerült is.

- Igen. Nagy apparátust hoztak létre e cél megvalósításához. Amikor oda kerültem, a folyamat még tartott, nem sokkal később érte el csúcspontját.

- Mikor került oda?

- 1977-ben.

- Akkor Ön is jubilál: 35 éve dolgozik a Filharmóniánál.

- Igen. Pár évvel később, a hetvenes évek végén, a nyolcvanasok elején volt a virágkor, legalábbis a mennyiséget tekintve, ekkor rendezte a legtöbb koncertet a Filharmónia.

- Mennyit?

- Több mint 2500-at évente.

- Ekkor Lakatos Éva volt az igazgató.

- Így van.

- Ma viszont Önök évi félezret rendeznek a saját régiójukban.

- Ennyi a rendezvényünk, beleértve a fesztiválokat, nemzetközi versenyeket, mesterkurzusokat, továbbképzéseket.

- Még arányaiban is jóval kevesebb, mint régen - ugyanakkor ahhoz képest nagyon sok, hogy milyen parányi apparátussal működnek ma.

- Ne felejtsük el, hogy ez a terület, Budapest és Felső-Dunántúl kevesebb, mint az ország egyharmada. Ha hozzáadjuk a két másik Kft.-t, akkor 1500 fölé ugrik a szám. Ez annyiban reális, hogy már régóta csak a tényleges igények szerint rendezünk eseményeket.

- Szemben az Országos Filharmónia kicsit erőltetett népművelői akaratával, amit azért én nagyra tartok. Nem biztos, hogy baj volt rátukmálni a zenét olyan üzemi kollektívákra, amelyek tagjai egyébként soha nem mentek volna hangversenyre. A szándék tiszteletreméltó volt.

- Teljesen. A kultúrához való hozzáférés lehetősége semmiképpen nem fogható a mai kínálathoz és lehetőségekhez, így akkor egészen más jelentősége volt egy-egy rendezvénynek, mint ma. Volt mozi, színház, koncert, rádió és a televízió egyetlen csatornával és a hétfői szünnappal. Akkorra tettük a hangversenyeket a vidéki városokban, sőt, sok helyen máig megmaradt ez a tradíció.

- Komolyan mondja?

- Igen, a hagyománynak hihetetlen ereje van. Egyszóval a mait nem érdemes összehasonlítani azzal a világgal, mert a számok így nagyon csalókák.

- A pénzről ne is beszéljünk, elképesztő összegekből gazdálkodhattak.

- Igen, de minden más szisztéma szerint működött. A nagy együttesek például mind a Filharmóniához tartoztak, így ők szolgálatban teljesítették a fellépéseket. Hatalmas művészapparátussal dolgozott a Filharmónia, s a koncertek jó részét velük bonyolította le. Hogy ez mennyibe került, el lehet képzelni. Ugyanakkor, amikor lehetőség volt rá, idehozta a világsztárokat is, azaz nem volt akkora bezártság, amire ma esetleg sokan gondolnak. Ha egy kiugróan drága művészt akartunk meghívni, Lakatos Éva telefonált a minisztériumba, másnapra ott volt a plusz támogatás. Így aztán, ha megnézzük például a Budapesti Zenei Hetek történetét, megtaláljuk benne a világ krémjét.

- Ha már itt tartunk, melyek azok a kiemelkedő jelentőségű, nemzetközi hírű rendezvények, amelyek áldozatául estek a működési keretek szűkülésének?

- Éppen az ötvenéves Budapesti Zenei Hetek, amit nagy fájdalommal vettem tudomásul, csakúgy, mint a budapesti Régi Zenei Fórumét. Mire igazán sikeresen beindult, meg is szűnt, noha nem sok európai főváros van, ahol ne tartanának professzionális színvonalú régizenei fesztivált. De megszűnt az Egyházzenei Fesztivál is, ami külön színfolt volt a zenei életben. Van veszteség bőven, de igyekszünk arra koncentrálni, ami még megvan, és komoly értéket képvisel.

- Kanyarodjunk még vissza egy kicsit. Tehát 1977-ben került a Filharmóniához, és húsz évvel később történt meg a kht.-vá alakulás és szétszakadás. Hogyan zajlott le a váltás?

- Érdekesen. Ennek a nagy intézménynek a sorsa fokozatosan pecsételődött meg, és nem is csak az anyagiak miatt. Persze a pénz is állandóan fogyott, így mind nehezebb volt tartani a korábbi volument. Emellett elindultak az igazgatóváltások. Lakatos Éva nyugdíjba vonult, a helyét Rátki András vette át, és ő már komoly anyagi gondokkal küzdött. Utólag úgy látjuk, hogy a Filharmóniát kívülről soha sem lehetett volna szétrobbantani, ha belülről nem kezd bomlani. Belső feszültségek keletkeztek, széthúzások, harcok: ezek bomlasztották szét, meg az erősödő önállósodási szándék. Az egyik fő erő ebben az akkori Állami  Hangversenyzenekar volt. Ôk úgy gondolták, önálló, független együttesként jobban boldogulnak. Nyűgnek tartották, hogy egy koncertszervező cég keretein belül kell létezniük, így mindenáron ki akartak válni. Másrészt bizonyos vidéki területek is önállósodni akartak. Sokan úgy érezték, hogy a fővárosi zenei élet megfojtja a vidékit. Állandó feszültséget okozott az is, hogy a világsztárok szinte kizárólag Budapesten akartak fellépni. Így aztán néhány meghatározó középvezető kezdeményezte a szétválást, ez találkozott a minisztérium demokratizálási törekvéseivel. Egyetértettek azzal, hogy egy ilyen mamutcég helyett több, dönteni képes intézményt hozzanak létre. A Nemzeti Filharmonikusok önállósodott az Énekkarral és a Nemzeti Kottatárral együtt - ekkor roppant meg az Országos Filharmóniának mint hangversenyszervezőnek az ereje. Ez volt az a pillanat, amikor kívül-belül ellentétek és elégedetlenségek szították a hangulatot. Érezhető volt egy általános Filharmónia-ellenesség.

- Ami főként a monopolhelyzetnek szólt.

- Annak is, de belejátszott a személyi ellenségeskedés is, meg az egymást váltó igazgatók döntéseinek fogadtatása. A szólisták státu­sainak csökkentése, majd felszámolása országos botránnyá kerekedett. A művészek nehezen fogadták el, hogy egyedül kell talpon maradniuk, megszűnik a munkahelyük, noha első körben csak azoknak mondtak fel, akiknek a Zeneakadémián amúgy is volt másik állásuk. Ez az ellenséges hangulat politikai színezettel bővült, Rátki András után további igazgatóváltások következtek. Ezek tehát a váltás előzményei. Az volt akkor az elképzelés, hogy három kht. jöjjön létre: egy Kelet-Magyarországon, egy Nyugat-Magyarországon, valamint egy Budapesten. Néhány kelet-magyarországi város jelezte, hogy szeretne függetlenné válni Budapesttől, míg Nyugat-Magyarország úgy látta, hogy ha szervezetileg elszakad a fővárostól, elesik sok mindentől, számos előnyből nem részesül. Az eredeti elképzelés szerint a nyugati rész központja Pécs lett volna, de Nyugat-és Észak-Dunántúl nem kívánt Pécshez csatlakozni, kérték, hogy a fővároshoz tartozzanak. A Minisztérium átalakította elképzelését úgy, hogy Somogy, Tolna és Baranya maradt önálló kht, míg a Felső-Dunántúl Budapesthez csatlakozott. Ehhez hozzájárult az is, hogy a Filharmóniának Veszprémben és Győrben kirendeltsége működött, ők szintén a fővároshoz akartak tartozni. Így alakult ki a mai felállás. Lényeges tény, hogy nagyon rossz pozícióból indult az újfajta hangversenyrendezés, konkrétan a Filharmónia Kht. Az például, hogy elvették a kottatárunkat, hatalmas érvágás volt. Elvesztettük a Vörösmarty téri jegyirodát, az együtteseket, azaz légüres térben indultunk egy nagyon kicsi stábbal, rendkívül alacsony költségvetéssel. Jellemző, hogy az első szerződést másfél évre kötötték, azaz körülbelül ennyit adtak nekünk.

- Rögtön Önt nevezték ki a Kht. élére?

- Igen, pályázat útján, ugyanezzel a másfél éves szerződéssel. De nem véreztünk el, kiderült, hogy a dolog még így is életképes. Attól kezdve elindult egy újabb kiteljesedési korszak, annak ellenére, hogy az alapproblémák megmaradtak.

- Pénz, paripa, fegyver nélkül mihez tudott fogni?

- Létezett, és máig megvan egy olyan szellemi műhely, olyan profi közösség, amely hihetetlen munkával teremtett nagy értékeket. Akadnak a hangversenyéletnek olyan szegmensei, amelyeket senki nem szolgál ki. És vannak olyan igények, amelyeket ki kell elégíteni. Ez a lelkes, elkötelezett társaság vitt át a nehézségeken. Nagyon sokat köszönhetek nekik. Rendkívül kevés pénzből, a kapcsolatokat a lehető legjobban kihasználva és rengeteg munkával évről évre vittük előre a céget, és újra meg újra felépítettük. Vidéken komoly bázisok keletkeztek, olyan városokban erősödött meg a közönség és az érdeklődés, amelyeket korábban ez nem jellemzett. Így például Veszprémben és Székesfehérváron is rendkívül élénk zenei élet alakult ki. Fokozatosan sikerült komoly nemzetközi mozgást is bevonni, és a vidéket is felfejleszteni. Ez nem számszerűséget, hanem minőséget jelent, továbbá azt, hogy bizonyos helyeken nagyon megerősödött a bázis. Ez segítette a fesztiválokat is. Lényeges váltás 2006-ban történt, amikor minisztériumi döntés alapján nagy nemzetközi rendezvények kerültek hozzánk: megkaptuk a Nemzetközi Zenei Versenyt, a szombathelyi Bartók Fesztivált és a soproni Régi Zenei Napokat. Néhány kiváló kollégát is át tudtunk venni, akik korábban is ezeken a programokon dolgoztak.

- Amikor ezeket a rendezvényeket önökhöz rendelték, a hozzá való pénzt is biztosították?

- Pontosan ezzel a feltétellel vállaltam. Volt egy megállapodásunk. A három új kolléga bérének fedezetét kértem, és a három fesztiválra évi ötvenmillió forintot. Megígérték. Egy, azaz egymilliót kaptunk meg belőle, azt is akkor, amikor már lezajlottak a rendezvények. A „járni jár, de nem jut" alapján a minisztérium széttárta a kezét: sajnos, gyerekek, még sincs pénz. De addigra már megcsináltuk, azóta is ezt tesszük - és azóta sincs ezeknek a nagy rendezvényeknek kiszámítható, komoly és deklarált támogatása. Nem mondom, hogy nem tettek erőfeszítéseket, mert az évek során különböző forrásokból juttattak kisebb-nagyobb összegeket, hol a Liszt-, hol az Erkel-, hol a Haydn-év költségvetéséből, de mindez a mai napig teljesen bizonytalan és kiszámíthatatlan. A minisztérium teljesen felhagyott azzal a korábban magától értetődő gyakorlattal, hogy kiadták a feladatot és hozzárendelték a pénzt, méghozzá előre. Most van egy évente megkötött közhasznúsági szerződésünk, amelynek összege folyamatosan csökkent, míg már a bérekre sem volt elég, a minisztérium mégis úgy gondolta, hogy a maga részéről letudta kötelezettségét, a továbbiakért forduljunk az NKA-hoz. Így aztán évről évre teljes bizonytalanságban zajlanak az események.

- De így abszolút tervezhetetlen minden, hiszen nem lehet vendégeket, fellépőket, versenyzőket, zsűritagokat időben meghívni.

- Tervezhetetlen, és arra kényszerít, hogy évről évre olyasmikért és úgy vállaljak felelősséget, amire semmilyen fedezetem sincs. Állami tulajdonú cégről lévén szó, amikor a parlament elfogadja a költségvetést, azt követően osztják fel a minisztériumok közt, ők szétosztják saját fejezeteik között. Legjobb esetben február-márciusban, rosszabb esetben május-júniusban tudjuk meg, mennyi jut a Filharmónia az évi tevékenységére.

- De a fesztiválokat nyáron tartják, és legalább egy évvel korábban meg kell hívni a résztvevőket.

- Erről van szó. S mivel az ember nem kockáztatja a saját presztízsét azzal, hogy állandóan mindent lemond, így akivel megállapodunk, az szentírás, azt nem vonjuk vissza. Vérrel, verítékkel ki kell préselnünk magunkból. És szerencsére a 15 év alatt egyszer sem zártuk veszteséggel az évet, és egyszer sem mondtunk le semmit ilyen okból.

- Elképzelni sem tudom, hogy csinálják.

- A kezdetektől arra kényszerültünk, hogy több lábon álljunk. Sokrétű tevékenységet folytatunk, így többféle forráshoz tudunk hozzájutni. Egymást segítik ki a különböző rendezvénytípusok. Például akit meghívunk, soha sem egy előadásra szerződtetjük, betesszük a bérleteinkbe is, összekapcsoljuk a lehetőségeket. Sikerült olyan kapcsolatrendszert kialakítani a művészeti élettel, melynek révén gyakran szimbolikus árakért lépnek fel művészeink. Igyekszünk olyan munkát teremteni, ami ha anyagilag nem is, erkölcsileg megéri nekik. Csak így lehetett hihetetlenül alacsony támogatás mellett is komoly értékeket létrehozni. Ez nagy áldozatokat igénylő munka. 2012-ben 75 millió forint támogatást kaptunk, ami kevesebb, mint a működési költségünk, és akkor hol vannak még maguk a rendezvények? Ráadásul erről az összegről is csak tavasszal értesültünk, és ami a legszebb, augusztus 17-én érkezett meg az első részlet.

- És addig miből fizették a béreket, a bérleti díjat, rezsit?

- Ki kellett gazdálkodni. Sokszor voltunk hátralékban mindennel. Túléltük. Számos pályázatot nyújtottunk be a Nemzeti Kulturális Alaphoz, és a különböző kuratóriumok mind értékükön kezelték ezeket, éreztük a segítőkészséget. Mégis, ennek mértéke töredéke annak, amire szükségünk volna. Minden egyéb támogatást is kihasználunk. Már második éve veszünk részt egy európai uniós társfinanszírozású pályázatban, amelyen nyertünk. Egy iskolán kívüli zenei oktatási projektről van szó. Ez volt a mentőövünk. Emellett jegybevételeink is jelentős összeget tesznek ki. Ezzel együtt előfordult, hogy munkatársaink egy részét átmenetileg hatórás munkaidőben tudtuk csak alkalmazni.

- Ez azért csapda is: minél inkább ügyeskednek, annál inkább igazolva érzik magukat a pénz fölött diszponálók. Na ugye, megy ez így is - gondolják nyilván, és még jobban meghúzzák a nadrágszíjat.

- Brehm megírta Az állatok világa című művében, hogy egy-egy állat, például a béka meddig bírja táplálék nélkül. Kutatások keretében éheztették őket, és ellenőrizték: egy hét eltelt, még él, kettő, még mindig, három, na most vége. Valami ilyesmit látok a mi esetünkben is. 2006-ban kaptunk 127 millió forint támogatást, de nem kaptuk meg a fesztiválokra ígért 50 milliót, mégis megvalósultak. Nézték a számokat év végén, nocsak, ment ez így is. Szorítottak újra, évről évre, most majd' a felénél tartunk, és a béka még mindig él. Nagy áldozatok árán. Már a harmadik helyen van az irodánk, mert nem győztük a korábbi bérleti díjakat. Raktárunkat is harmadszor költöztettük. Veszprémi kirendeltségünket megszüntettük, Győrből ingázik az ottani két idős kolléga, mert ők már ingyen utaznak, azaz két nyugdíjas működteti a két vidéki kirendeltséget. A fesztiválokon saját kollégáink napi 16 órában dolgoznak bármilyen plusz díjazás nélkül.

- Miből fedezik a nemzetközi versenyek költségeit?

- Jó kérdés. Lezajlott a világszerte megbecsülésnek örvendő Szigeti Hegedűverseny, illett volna kifizetni a kilenctagú nemzetközi zsűrit és átadni a díjakat a győzteseknek, amikor kiderült: a pénzt, amit a minisztérium erre a célra megígért, zárolták. Mit lehet tenni egy verseny végén? Kifizettük a saját pénzünkből, és megpróbáltuk utólag összekunyerálni. (Végül is ez december utolsó napjaira sikerült is.) Még ha ezt előre tudjuk, akkor sem tehetjük meg, hogy elutasítjuk a 150 (!) jelentkezőt, hogy felrúgjuk a hatvanéves hagyományt. Nemzetközi presztízsünk ezt lehetetlenné teszi. Nem marad más, mint az előre menekülés. A többi rendezvényünkkel is az a gond, hogy ezek a fesztiválok nem úgy működnek, mint a művészeti fesztiválok kilencven százaléka, amelyeket a helyi önkormányzatok alapítottak és finanszíroznak, és benne vannak az éves költségvetésben.

Szegeden nyilván nem hiányozhat a város költségvetéséből a Szabadtéri Játékok, ám sem Szombathely nem képes finanszírozni a Bartók Fesztivált, sem Sopron, illetve most már Fertőd-Eszterháza a régizeneit, mert nem ők alapították, hanem az állam. Tulajdonosuk a mai napig a kulturális tárca, de keret nincs rá. Mást tehát nem tehetünk, mint hogy mérlegeljük, meddig lehet tovább vinni, és mikor engedjük halálra ítélni. Ám amikor én azt mondtam, hogy abba kell hagyni, a kollégáim egyszerűen nem engedték.

Ugyanakkor látni lehet, hogy ez a struktúra tarthatatlan. A Filharmónia nem légüres térben működik, hanem a zenei élet részeként, riválisok szorításában. Ebből következik, hogy kiszorultunk a Művészetek Palotájából, hogy komoly rendezvényeink megszűntek. Nem tudjuk felvenni a versenyt olyanokkal, akiknek a támogatása sokszorosa a mienknek. Az évi 500 rendezvényre kapunk 75 milliót, a Müpa ugyanennyire nagyságrendekkel többet. Akik ma szervezik a zenei életet, szinte mindannyian saját együttessel vagy saját  rendezvényhelyszínnel bírnak. A húsz éve indult magánirodákból mára egyetlenegy maradt meg, a többi elvérzett. Saját együttes és terem nélkül képtelenség fennmaradni. Ebben a helyzetben hihetetlen a hátrányunk, főként Budapesten, ahol jelenlétünk drámaian zuhant. Az egyetlen, amit utolsó csepp vérünkig tartunk, a Korunk Zenéje fesztivál, mert az hiánypótló. Ennek is majd' negyvenéves tradíciója van már, és persze egyetlen fillér támogatása sincs. Minden más téren - az ifjúsági koncertsorozatokat kivéve - a Filharmónia jelenléte radikálisan csökkent   fővárosban, helyzetünk tarthatatlan lett.

- És mi lesz a jövőben?

- A nagy változásokat 2013 hozza, és következményeit 2014-ben látjuk majd. 2013-ban megnyílik a Zeneakadémia két teremmel, jelentős hangversenyrendezési ambíciókkal, és ők is saját zenekart akarnak vállalni, ez a hírek szerint a Concerto Budapest lesz. Megnyílik a Vigadó és a BMC épülete is. Úgy látom, hogy a Rádiózenekar újra meg fog erősödni, és talán változik a Budapesti Filharmó­niai Társaság Zenekarának helyzete is. A Fesztiválzenekar a zenei élet újabb szegmenseire is ki kívánja terjeszteni működését, beindította régi zenei és kortárs koncertjeit. Mindezek alapvetően át fogják rajzolni a zenei élet térképét. Olyan horderejű változások ezek, amilyen a Müpa megnyitása volt. Kormányzati döntés értelmében átalakul a Filharmónia is.

- Miképpen?

- A tervek szerint újra összeolvasztják a három Filharmóniát, és kibővül a működési kör is.

- Vissza a kezdetekhez? Mit jelent ez pontosan?

- Nem tudjuk még. De a mostani struktúra tarthatatlan. A fontosságunkat nem vonták kétségbe, de a konkrétumokról e pillanatban még semmit nem tudunk.

- De ez jelenthet további forráselvonást, még kisebb apparátust.

- Remélhetőleg nem. Általában azt látjuk, hogy az összevonások célja a takarékosság. A mostaninál többet azonban rajtunk spórolni már nem lehet. Valószínűleg ezt a minisztérium is tudja, így talán nem tervez további elvonást, de erről még korai beszélni.

- Valami pozitívum?

- Nagyon komolyan reménykedünk abban, hogy a 2013-as fertődi Régi Zenei Napokra kaphatunk támogatást a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága keretéből, mert ott remélhetőleg elkülönítenek egy összeget rendezvényekre. Ha ez megvalósul, olyan színvonalú és rangú programunk lesz, amilyen kevés van a világon. Ugyanezt tudom elmondani a 2014-es Bartók Fesztiválról. Olyan terveink vannak arra is, hogy ha megvalósulnak, az szenzációszámba megy majd. Ezeken dolgozunk most.

 

 

A régi Filharmónia vendégművészei: Szvjatoszlav Richter és Artur Rubinstein

 

 Carlo Zecchi zongoraművészként és karmesterként is többször járt Budapesten

 

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.