Nyitott szellem egy zárt országban

100 éve született Gát József

Szerző: Malina János
Lapszám: 2014 január

 

 Gát József klavickhordozik

Gát József alakja ma kevesek emlékezetében élhet igazán élénken: fiatalon, életének 54. évében halt meg, lassan fél évszázaddal ezelőtt; azóta sokirányú tevékenységének összes területén jelentős változások mentek végbe, s ez nem segíti elő emlékének ébren tartását. A tegnapra jobban figyelünk, mint a tegnapelőttre. Pedig Gát József nem egyszerűen sokoldalú zenész volt, hanem eredeti és jelentékeny, a mai napig érezhető hatással bíró kezdeményezések elindítója is.

1913. december 26-án, Székesfehérvárott született egy zsidó kereskedőcsalád hatodik, legkisebb gyermekeként. Édesapja, Grosz Bernát vasáru-kereskedéssel foglalkozott, idővel pedig a mai Ady Endre utcában álló Fekete Sas fogadónak is tulajdonosa lett; később, még Gát József gyermekkorában, a család is ideköltözött. Zenei érdeklődése és tehetsége korán megmutatkozott, és a nyelvek iránt is fogékonyságot mutatott. Ambiciózus gyermek lehetett, hiszen amikor 13 évesen Bartók Bélát zongorázni hallotta, elhatározta, hogy belőle is zongorista lesz, és Bartóknál fog tanulni. És valóban, a Székesfehérváron letett érettségi vizsgák évében felvételt is nyert a Zeneművészeti Főiskolára, mégpedig - harsona szakon. Egy betegség következtében azonban a következő év már a zongora főtanszakon találta, ahol, ha csak egy évre is, de valóban Bartók növendéke lett (előtte Kósa Györgyhöz járt, s miután Bartók távozott az Akadémiáról, Stefániai Imréhez). De az intézmény más neves oktatói is tanították, többek között karénekre Ádám Jenő, kamarazenére Weiner Leó, zenetörténetre Siklós Albert és Bartha Dénes, egyházzenére Harmat Artúr, „zenetan"-ra Molnár Antal, esztétikára és pedagógiára pedig Kókai Rezső.

A Zeneakadémián Gát két diplomát is kapott: egy zeneszerzőit, amelyet Kodály irányításával szerzett meg, és egy zenetanárit, Székely Arnold tanítványaként. Hogy érdeklődése fiatalon is mennyire szerteágazó volt, mutatja, hogy már 1934-ben megbízást kapott, hogy vegyen részt a Magyar Tudományos Akadémián egy népdalkiadvány elkészítésében. Második diplomájának 1938 júniusi kézhezvétele után néhány héttel házasságot kötött Veszprémi Magdával, de elhelyezkednie az első zsidótörvény következtében már nem sikerült, és zongoratanításból, sőt jazzharsonázásból tartotta fenn magát, miközben 1939-ben és 1940-ben első instruktív kiadványait is megjelentette: az egyiket a lapról játszásnak, a másikat a Liszt által is pártolt zongorista-kéztornának szentelte.

A deportálástól zsidó munkaszolgálatosként megmenekült, amiben egyes visszaemlékezések szerint közrejátszott, hogy többek között egy svájci diplomatának is adott zongoraleckéket. Szüleit, testvéreit, feleségét és az ő közeli rokonait azonban koncentrációs táborba hurcolták és meggyilkolták.

A rettenetes személyes csapás ellenére már 1945-ben hatalmas energiával folytatta szenvedélyes tanári és oktatásszervezői munkáját. Az ő nevéhez fűződik az egyéves hangszer nélküli előképzés megszervezése a fővárosi zeneiskolákban. Egyúttal megkezdte kóruskarnagyi működését is, előbb a Zenetanárok Kórusának karnagyaként, majd az egyik legpatinásabb munkáskórusban, a Vándor Kórusban, amelynek alapítója, Vándor Sándor az év elején a nyilas terror áldozatává vált. 1947-től tanított a Nemzeti Zenedében - zongorát és zenei előképzőt -, 1948-ban mint kórusvezetőt megbízták azzal, hogy századosi rangban kulturális szervező munkát végezzen a rendőrségen belül.

Ugyanezekben az években - olyan tanárok társaságában, mint Szabolcsi Bence vagy Szervánszky Endre - részt vett egy igényes, többéves munkáskarnagy-képző tanfolyam munkájában is. Ennek révén ismerte meg az oda jelentkező Geréb Beatrixot, akivel 1947-ben összeházasodott. Négy gyermekük közül az elsőszülött, Eszter ma nemzetközileg ismert hangszertörténész. (A házaspár néhány évvel később elvált, majd Gát harmadszor is megházasodott; ebből a házasságából is született egy gyermeke.)

A munkáskarnagy-képzőben megalapozott szakmai tekintélye is hozzájárulhatott ahhoz, hogy Gát Józsefet 1949-ben a Zeneművészeti Főiskolán megbízták a karvezetőképzés megszervezésével. Bár eleinte csak óradíjasként alkalmazták, ugyanakkor rögtön tanszékvezető is lett. Hátralevő életében a zeneakadémiai tanítás jelentette számára a vezérfonalat, a megszakítatlan tevékenységet; a karvezetésen kívül tanított szolfézst, zongorát és zongora-metodikát is. Emellett zongorista magántanítványai is voltak. Neves növendékei közé tartozott többek között Joó Árpád, Szervánszky Valéria, Lili Kraus, Vásáry Tamás, Prunyi Ilona és Kurtág Márta.

Ugyancsak 1949-ben bízták meg a Belügyminisztérium - egyes források szerint az ÁVO Határőrség - kórusának létrehozásával és vezetésével, századosi rangban. Ennek a tevékenységének volt tragikomikus epizódja, amikor Ligeti Györgyöt beidézték az Andrássy út 60-ba - s csak a helyszínen tudta meg, hogy mindössze Gátnak egy Ligeti-kórusműből tartott próbájára hívták meg. 1952-ben azután különösebb magyarázat nélkül ki is tették a zöldparolis testületből.

Az 1949-ben mozarti kort elérő, szerteágazó tevékenységet végző Gát József még egyáltalán nem lépett a nyilvánosság elé azokon a területeken, amelyek őt az utókor szemében a leginkább jellemzik, tudniillik a régi billentyűs hangszerek népszerűsítőjeként és játékosaként, illetve az ilyenekre írott korabeli kompozíciók közreadójaként. Mindezek alapját Gát Józsefnek az a minden más területen is megnyilvánuló tulajdonsága szolgált, hogy végtelenül kíváncsi volt, valósággal habzsolta a tudást, és szeretett utánajárni a részleteknek. Ez a régi korok zenéjének esetében abban nyilvánult meg, hogy egyrészt érdekelték a standard repertoáron kívül eső zenei stílusok, másrészt pedig az, hogy az ezeket képviselő darabokat milyen hangszereken, és milyen előadási - például díszítési - gyakorlatot alkalmazva adták elő. Érdeklődésének módszerességére jellemző, hogy tekintélyes gyűjteményt hozott létre régi hangszeriskolákból, így Tomás de Santa Maria, C. Ph. E. Bach vagy Türk műveiből. Nyugodtan mondhatjuk, hogy mindezzel Gát József - Magyarországon mindenképpen - megelőzte a korát, de gondolkodásában legalábbis megjelentek a historikus előadói felfogás csírái, jóllehet akkoriban még nem indult el a kópiahangszerek építésének szokása - igaz, a Couperin-kiadáshoz már nagy tételben rendelt filmeket az eredeti kiadásokról. Persze azt sem felejthetjük el, hogy Hammerschlag János személyében a historizmusnak nálunk már egy nemzedékkel korábban is támadt előhírnöke, ami akkor is igen jelentős és előremutató fejlemény volt, ha Hammerschlag némely elképzelései meglehetősen egzotikusak voltak. Bár közvetlen együttműködés nem okadatolható kettőjük között, mohó érdeklődésű zeneakadémistaként Gát József aligha vonhatta ki magát a Hammerschlag-féle régi és még régebbi zenei kísérletek hatása alól; s alighanem összefügg a későbbi fejleményekkel az az adat, hogy Hammerschlag egy 1950-es zeneakadémiai régi zenei koncerthez kölcsönkérte Brodszky Ferenc csembalóját, az egy-két magántulajdonban található hangszer egyikét.

Gát József tehát mai fogalmak szerint is korszerűen gondolkozott a régi korok zenei előadási gyakorlatáról, nem valamifajta hűséges reprodukció létrehozását, hanem a minél sokoldalúbb megismerést helyezve előtérbe. Mindenesetre 1952-től kezdve rendszeresen hangversenyezett azon a Neupert-csembalón („Bach-modell") és Ammer-klavichordon, amelyekre időközben szert tett. Tehát nem állt meg a csembalónál, amely azért akkor már - ha másért nem, Wanda Landowska karizmatikus tevékenysége nyomán - erősen „benne volt a levegőben", hanem egy lépéssel tovább ment, és azt a még szerényebbnek tetsző hangszert is közvetlenül meg akarta tapasztalni (sőt az alapfokú oktatásba is szerette volna bevonni), amely nélkül például Bach zenéhez, billentyűs játékhoz fűződő viszonya sem érthető meg teljesen. (Egyébként egy spinét is volt Gát birtokában.)

A felnőtteknek szóló, rendes hangversenyek mellett gyermekeknek rendezett ismeretterjesztő koncerteken is fellépett (magam is hallottam őt gyerekkoromban), s emellett rádiófelvételeket és hanglemezeket is készített. Felvételein elsősorban Johann Sebastian és Carl Philipp Emanuel Bach, François Couperin és régi angol szerzők műveit játssza, többek között a teljes Goldberg-variációkat, illetve - utolsó jelentős vállakozásaként, a halála előtti évben, 1966-ban, Couperintől a csembalódarabok első kötetének 1-2. ordre-ját, bizonyára a folytatás szándékával.

Közreadói munkája szinte fokozatos átalakulással bontakozott ki instruktív, pedagógiai kiadásainak egyik vonalából. 1954-ben kiadott 24 kétszólamú Lassus-motettát a szolfézsoktatásnak, közelebbről a relatív szolmizálás gyakorlásának szempontjait szem előtt tartva. A kiadvány azóta is nélkülözhetetlen zenepedagógiai segédanyag, számtalan kiadást megélt. Ezt 1959-ben Bach kétszólamú invencióinak gondos, Bach egyik eredeti díszítéstáblázatával kiegészített instruktív kiadása követte, miáltal - megint csak igen korszerű szemlélettel - arra késztette a növendéket, hogy az előadói döntéseket lehetőleg stílusismerete alapján, saját maga hozza meg. Ennek megfelelően a kiadás csak minimális számú utasítást tartalmaz az ujjrendre és artikulációra vonatkozóan, és javaslatait - az urtextkiadás szellemében - következetesen megkülönbözteti az eredetiben található jelektől. Ez a kiadvány ugyan csak egy ízben jelent meg újra, mégis ez indíthatta el Gát Józsefet a további, ambiciózus közreadások útján. 1962-ben urtext-kiadást készített Carl Philipp Emanuel Bach négy billentyűs fantáziájából, majd a hozzá nyilvánvalóan különösen közel álló Couperin összes csembalóművét adta közre négy kötetben, az eredeti kiadásból ízelítőt adó fakszimilékkel kiegészítve. Ezek azonban már csak halála után, 1969 és 1971 között jelentek meg; a kiadó ezen kívül különböző válogatásköteteket is összeállított belőlük.

Míg a '60-as években a kórusvezetés és -tanítás háttérbe szorult a tevékenységében, a lemezfelvételeken és kottaközreadásokon túl a pedagógiában is beérett addigi munkája, és jelentős összefoglaló művek kerültek ki a keze alól. A számos kisebb-nagyobb instruktív kiadvány, tan- és gyakorlókönyv után 1964-ben kibővített változatban írta újra egy évtizeddel korábban kiadott metodikáját, A zongorajáték technikáját. Az új mű címe Zongorametodika lett, és nemcsak magyar nyelven vált klasszikussá. Már a korábbi változat is megjelent angolul és németül, de az 1964-es verzió nem kevesebb mint három német, öt angol és négy orosz nyelvű, továbbá egy-egy francia és japán kiadást ért meg. Szintén 1964-ben adta ki a Zeneműkiadó elmélyült tudást közvetítő monográfiáját, A zongora történetét, amelynek tervezett angol kiadására Gát halála miatt végül nem került sor.

Tévednénk azonban, ha úgy gondolnánk, hogy napi oktatómunkája, hangversenyei, hangfelvételei, könyvei és kottakiadásai, továbbá a Parlando számára írt, rendkívül eredeti és izgalmas zongorapedagógiai esszéi (például az etűdök szerepét tárgyaló írás) mellett semmi másra nem maradt volna ideje. Élete utolsó éveiben utazó zongorapedagógusként mesterkurzusokat adott, előadásokat tartott és zsűrizett Brazíliában, Angliában és az Egyesült Államokban. Korábbi tanítványa, Lili Kraus szorgalmazta hosszabb időre szóló amerikai meghívását is, ezt a tervet azonban meghiúsította Gát József 1967 júliusában, szívroham miatt bekövetkezett váratlan halála. Azt közvetlenül megelőzően - szovjet mintára - Magyarországon is felszólítottak zsidóként ismert vezető értelmiségieket, hogy nyilvánosan határolódjanak el a hatnapos háborút megvívó Izraeltől. Gát, az egykori belügyi tiszt, aki még mindig MSZMP-tag volt, ebben az ügyben a szakmai nyilvánosság előtt nemet mondott, s talán az üggyel kapcsolatos stressz és izgalmak is szerepet játszottak abban, hogy szíve felmondta a szolgálatot.

Gát József figyelemreméltó szellem volt, aki egy történelmi és egyéni tragédiákban bővelkedő, nehéz korszakban volt képes elmélyülni időtlen művészeti és pedagógiai problémákban, és számos eredeti vagy éppen nonkonformista, vagy éppen csak okos és jövőbe mutató gondolatot megfogalmazni, eközben pedig lankadatlan szorgalommal tanítani és zenélni. Jellemző vonása volt, hogy mindennek utánajárt, mindent önállóan végiggondolt; gyűlölte a felületességet, és egy meglehetősen elszigetelt országban a külvilággal is intenzív kapcsolatokra törekedett. Személyes balszerencséje, hogy korán ment el, éppen akkor, amikor körültekintő szorgalmának gyümölcsei beértek volna. Hogy valódi jelentősége csak meglehetősen későn kezdett kibontakozni kortársai előtt, ahhoz sok gondolatának korát megelőző jellege is hozzájárult. Mi azonban már világosan láthatjuk ezt.

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.