Egy nem könnyű operett

Szerző: Bozó Péter
Lapszám: 2014 április

Nem tévedés: az 1-3. kottán idézett zenét nem a 19. század közepén, hanem a 20. század ötvenes éveiben írták; a bemutatóra nem 1844 januárjában, hanem 1955 áprilisában került sor; a zeneszerző pedig nem Erkel Ferenc, vagy valamely kortársa, hanem a magyar operett ekkor már meglehetősen öregecske grand old manje: a nyolcvanadik évében járó Huszka Jenő. A Szabadság, szerelem címet viselő operett második felvonásából idézett táncbetétnek a zeneszerző a „Magyar táncok" címet adta, a szövegkönyvbeli szereplők pedig „palotás"-ként emlegetik. Mint láthatjuk, a balettzene a 19. századi műzenei verbunkos minden jegyével ékes: lassú-friss felépítésű; ebből az 1. kotta a líd kvartos a-moll hangnemű nyitó szakasz kezdetét mutatja, melyet a zeneszerző - legalábbis a kéziratos partitúrában - ténylegesen „Lassú"-nak címzett.1 Negyedelő, lassú dűvő kíséret, dallamát pedig sok előke és feszes pontozott ritmusok jellemzik. Bő másodlépések és bokázó zárlat adja tudtunkra, hogy igazi magyar zenét hallunk - wahre ungarische Nationalmusik aus dem echt ungarischen neunzehnten Jahrhundert. A zeneszámmal kapcsolatban nem túlzás sarkantyúpengetésről beszélni; olyannyira nem, hogy az említett partitúrába a zeneszerző több helyütt beírta a „sarkantyú" szót az ütőhangszerek szólamához, jelezve, hogy a színpadon ágáló táncosoknak a megfelelő ritmusban kell pengetni a sarkantyút. A friss voltaképpen két részből áll: az első egy szinkópás ritmusú, esztam-kíséretes, „Ugrós nótá"-nak nevezett szakasz, előkés fricskákkal, líd kvartos a-mollban kezdve (2. kotta), de maggiore, A-dúr kicsengéssel. Az ugrós nótát követi a tulajdonképpeni „Friss", amely végig A-dúrban van, s amelyben elsősorban a tizenhatod-aprózás a meghatározó (3. kotta).

De miért és milyen összefüggésben kerül elő a 19. századi verbunkos egy 1955-ben keletkezett és bemutatott operettben? És használhatjuk-e ezzel az operettel kapcsolatban a könnyűzene szót?

Az Erkel és Petőfi korát idéző magyaros hang természetesen nem véletlen: a darab színhelye valóban a 19. századi Magyarország. A cselekmény meglehetősen viharos történelmi korszakban játszódik: az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején. A palotást a Nemzeti Színház művészei táncolják, miután arról értesültek, hogy a győztes magyar honvédseregek Pest felé tartanak. Az operett azonban ennél jóval konkrétabban kapcsolódik Petőfihez: mindjárt a címe a közismert Petőfi-vers éléről származik, melynek megzenésítése betétdalként hangzik el az operett első felvonásában - akárcsak egy másik Petőfi-vers, a Feltámadott a tenger átköltése, egy forradalmi kórus keretében, „Felvirradott a hajnal..." szöveggel. Igaz, a szövegkönyv alapjául nem Petőfi, hanem egy másik 19. századi magyar szerző műve szolgált: Jókai Mór Politikai divatok című regénye.

Jókai műve Lávay Béla és Hargitay Judit viszontagságos történetét beszéli el a reformkortól a Bach-rendszer végéig. Judit szülei eltiltják lányuktól szerelmét, az ügyvéd és politikus Lávayt, mivel az a megyegyűlésen a feltétel nélküli jobbágyfelszabadítás mellett szónokolt. Mi több, Judit apja végrendeletében meghagyja, hogy amennyiben halála után lánya Lávayhoz menne férjhez, teljes örökrésze a szülők által kiszemelt vőjelöltre, a végrendelet elkészítésében segédkező Bárzsing Elekre szálljon.2 Miután anyja egy tömegszerencsétlenség során életét veszti, apját pedig a váratlan halálhír hatására végzetes szélütés éri, Judit úgy dönt, hogy az örökség helyett inkább a szerelmi házasságot választja, s egzisztenciáját biztosítandó, színésznő lesz. A sors szeszélye folytán debütálására 1848. március 15-én, a forradalom napján, egy addig betiltott dráma vezető női szerepében kerül sor a Nemzeti Színházban (természetesen óriási sikert arat).3 Úgy tűnik, hogy a szerelmesek elérik céljukat: összeházasodnak. A politikai divatok azonban gyorsan változnak: a forradalmat szabadságharc követi, Béla így esküvőjük másnapján honvédnek áll. A szabadságharc elbukik, a honvédeket megtorlás fenyegeti - kivéve Komárom védőit, akik a megadás fejében sértetlenségüket garantáló menlevelet kapnak. A férje életéért aggódó Judit Glanz Melchior orvossal ugyanolyan sebet vágat homlokára, mint amilyet Béla szerzett a háborúban, és eljátssza élete legnehezebb szerepét: férfiruhát öltve a kapitulált Komáromba megy, hogy menlevelet szerezzen neki. Már-már úgy tűnik, kudarcot vall, mert az igazolóbizottság elnöke Kolbay őrnagy, aki mindkettejüket gyermekkoruk óta ismeri. A konzervativizmusáról és feltétlen igazmondásáról híres Kolbay azonban úgy tesz, mintha nem ismerné fel Juditot, kiállítja a menlevelet és ezzel megmenti Béla életét. Végül az atyai örökség kérdése is megnyugtatóan rendeződik: Bárzsing okiratáról kiderül, hogy hamisítvány; az eredeti végrendelet egy tűzvész során megsemmisült.

Ami a külsőségeket illeti, Háy Gyula (1900-1975) szövegkönyve meglehetős hűséggel követi Jókai regényét. Említésre méltó különbség azonban, hogy az operett cselekménye kizárólag az 1848/49-es évekre sűrűsödik. Háy a hagyományos szereptipológia jegyében egy Erzsók nevű cselédlány-szubrettel és egy Orkán nevű színész komikussal gyarapítja a szereplők sorát; a négyesfogat így hatosfogattá bővül, két szubrett-komikus páros is van.4 Talán a legérdekesebb eltérés az irodalmi előképhez képest, hogy az operettben egyáltalán nem szerepel a regény Pusztafi névre hallgató költője - éppen az a figura, akit Jókai nyilvánvalóan Petőfiről mintázott. Az viszont már a bemutató idejének történelmi helyzetéből következett, hogy a szabadságharc leverésében segédkező, Paszkievics vezette orosz haderőt a szövegkönyv nem említi - ez ugyanis igen kellemetlen történelmi párhuzamokra adhatott volna alkalmat egy szovjet csapatok által megszállt országban.

Az operett nemzeti történelmi témája és magyaros hangja azonban mintha meglepő ellentmondásban lenne a bemutató időpontjával és helyszínével: a mű premierjére ugyanis a Rákosi-korszak vége felé, az államosított Fővárosi Operettszínházban került sor, melynek hithű kommunista igazgatónője, Gáspár Margit 1949 óta kitartóan fáradozott a magyar operetthagyomány és a szovjet szocialista realista operett ötvözetének kikovácsolásán. Az ideológiailag haladó operett megteremtése jegyében olyan művek születtek, mint Vincze Ottó, Csizmarek Mátyás és Innocent Vincze Ernő Boci-boci tarka című opusza (bem. 1953. július 3.), mely a mezőgazdaság kollektivizálását és a falusi osztályharcot dolgozta fel, s melynek végén a paraszt primadonna és a traktoros bon­viván matyó népdalszvit hangjaira esküszik egymásnak örök hűséget.5 A Jókai-regény dramatizálása ehhez képest meglepő választásnak tűnik. Nem a magyar történelmi téma általában, hiszen ilyennel a legridegebb sztálinista időkben is találkozhatott az Operettszínház közönsége: 1951 októberében mutatták be Sárközy István, Semsei Jenő és Benedek András A szelistyei asszonyok című művét, Mikszáth azonos című regénye nyomán; ennek cselekménye - milyen poétikus! - Mátyás uralkodása alatt játszódik.6 A forradalmi romantika és annak zenei hagyománya sem volt idegen a rákosista kultúrpolitikától, mint azt többek között Szabó Ferencnek az 1951-es Magyar Zenei Hét alkalmával tett kijelentései tanúsítják.7 A forradalmi romantika már csak azért sem volt idegen, mert a kommunista hatalomátvétel egybeesett a '48-as forradalom centenáriumával, s az új rezsim nemzeti mázzal leöntött retorikájában Lobogónk, Petőfi kitüntetett szerepet kapott.8 Nem meglepő tehát, hogy a Gáspár vezette Fővárosi Operettszínház mindjárt az államosítást követően, 1949 szeptemberében forradalmi témájú operettel kezdte meg működését: a Bécsi diákok címet viselő darab 1848-ban játszódó szövegkönyve, melyet a színház Munkaközössége jegyzett, Obernyik Károly Magyar kivándorlott a bécsi forradalomban című vígjátékán (bem. Pest, Nemzeti Színház, 1849) alapult.9 Zenéjét Majorossy Aladár állította össze ifjabb Johann Strauss műveiből; a keringőkirályt a szövegkönyv atyjával együtt fel is lépteti a darabban, melyben betétdalként egy Petőfi-megzenésítés, az Olaszország című vers is elhangzott.10

A Szabadság, szerelem bemutatására azonban alaposan megváltozott körülmények között, a Sztálin halálát követő átmeneti enyhülés rövid időszakának vége felé került sor: az új moszkvai direktíváknak megfelelőn 1955. április közepén mondatták le az '53 júliusában kinevezett, reformkommunista Nagy Imrét a miniszterelnökségről, és próbálta helyreállítani hatalmát Rákosi. Az Operettszínház színészei így a Huszka-operett premierje után másfél hónappal tartott társulati ülésen a jegyzőkönyv tanúsága szerint nem csupán arról értesülhettek, hogy az intézmény 114,6%-kal túlteljesítette az előirányzott bevételi tervet, megnyerve a színházak gazdasági versenyét, hanem arról is, hogyan kell érvényesíteni szakterületükön a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének a jobboldali elhajlást elmarasztaló, márciusi határozatait.11 A Népművelési Minisztérium Színházi Főosztályának útmutatását ismertető Gáspár Margit a Huszka-darabot érdekes módon nem a múlt felé forduló és ideológiailag káros régi típusú operettek közé sorolta, hanem olyan, „hasznos"-nak nevezett szocialista realista operettekkel együtt említette, mint A szelistyei asszonyok és az Állami áruház.

Figyelemre méltó ehhez képest, hogy az operett forradalmi témája, ha hihetünk Gáspár évtizedekkel későbbi visszaemlékezésének, rákosista körökben nem váltott ki maradéktalan lelkesedést. Venczel Sándornak adott, 1988-as interjújában, amely jóval később, csak a '90-es évtized végén jelent meg a Színház című folyóiratban, az Operettszínház egykori igazgatónője így nyilatkozott a darabról:

[...] akármilyen érdekes, szép volt az előadás, kikaptunk érte. A premieren ott volt Rákosi titkára, és azt mondta nekem: maguk miért mindig csak bukott forradalmakkal foglalkoznak? Hát hiába, ha egyszer nem voltak győztes forradalmaink... De gondolom, azért sem szerették a darabot, mert Háy írta, bár ezt én előre tudtam és vállaltam. Pedig nagyon erős, drámai anyag volt, már igazi musicalféle. Ha agyonütnek, sem tudom, ki volt akkor a nagy-budapesti párttitkár, mindenesetre ő is eljött, és azt mondta: ez a darab túl drámai, ez nem ide való, legföljebb az Erkel Színházban lehetne megcsinálni...12

Ami azt illeti, a Szabadság, szerelem valóban meglehetősen komolyra sikeredett. Olyannyira, hogy a Színház és Filmművészet kritikusa, Sebestyén György nem minden alap nélkül kifogásolhatta a bemutató előadást követően: „milyen operett az, amin keveset lehet nevetni?"13 A szüzsé 19. századi voltán túl valószínűleg ez a nem éppen tréfás jellege magyarázza, hogy a premier színlapján és a mű nyomtatott kiadásában nem „operett", hanem „regényes daljáték" a műfaji megjelölés; a Színház és Mozi premierbeszámolójának névtelen kritikusa pedig így jellemezte a darabot:

[...] regényes, romantikus, hősies, hazafias zenés darab, ifjúságunk olvasmányainak hőseit megelevenítő, történelmünk hőskorát idéző, szórakoztatva lelkesítő és lelkesítve is szórakoztató.14

A Gáspár-interjúnak az operett fogadtatására és a Jókai-regényt dramatizáló Háy Gyula személyére vonatkozó részletei mindenesetre annál érdekesebbek, mivel Háy meggyőződéses kommunista író volt.15Tanácsköztársaság alatti szerepvállalás, Németországban, Ausztriában és a Szovjetunióban töltött emigránsévek után a második világháború végeztével tért haza Magyarországra. A kommunista hatalomátvételt követően a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturgjaként működött. 1946 és '54 között több művét is bemutatta a Nemzeti Színház; 50-es évek elején írott drámái, például a Kossuth-díjjal jutalmazott Az élet hídja (bem. 1951. febr. 13.) alapján bízvást tekinthetnénk egyszerűen Rákosi udvari költőjének. A darab témája a Kossuth-híd 1946-os felépítése, a hídépítés sikerét veszélyeztető jégzajlás problémáját pedig deus ex machinaként Rákosi elvtárs oldja meg: az egyik munkással folytatott telefonbeszélgetést követően máris hívja Vorosilov marsallt és elintézi, hogy a Vörös Hadsereg robbantókülönítménye meg egy szovjet jégtörő hajó a magyar munkások segítségére siessen.16 Sugárzóan boldog végkifejlet...

Háy további sorsa mindenesetre nem ilyen problémamentesen alakult: az udvari költőből ellenzéki író, majd forradalmár lett. Az operett bemutatása idején már Nagy Imre köréhez tartozott, és a Petőfi Kör tagja volt. Mi több, annak ellenére, hogy korábban maga is az állami cenzúrát gyakorló Dramaturgiai Tanács tagja volt, 1953 őszén magával Kende Istvánnal, a Népművelési Minisztérium Színházi Főosztályának vezetőjével keveredett sajtóvitába, akit hivatalával együtt nyíltan hibáztatott a magyar dráma válságáért.17 Nem minden alap nélkül: Kende a keményvonalas, rákosista színházirányítás képviselője volt a minisztériumban, s azt követően is a régi rend védelmezője maradt, hogy az 1953-as kormányváltás nyomán Révai Józsefet Darvas József váltotta a tárca élén.18 Háy viszont egyre ellenzékibb hangot ütött meg: 1956. október 6-án, a korábban koncepciós perben elítélt és kivégzett kommunista politikus, Rajk László újratemetésének napján vitriolos hangú szatírát közölt az Irodalmi Újságban arról, miért nem szereti Kucsera elvtársat.19 November 4-én, a szovjet bevonulás napján pedig ő olvasta be a Rádióban a Magyar Írók Szövetségének segélykérő nyilatkozatát. A forradalom bukását követően az úgynevezett „nagy íróper" egyik mellékszereplőjeként hat év börtönre ítélték, három év után amnesztiával szabadult. 1964-től haláláig osztrák, illetve svájci emigrációban élt.

Kucsera elvtárs ide vagy oda, a forradalmi operettromantika nem csak egyes pártbeliek, de a szélesebb közönség körében sem bizonyult igazán népszerűnek. Úgy tűnik, hogy a mű 100. előadását hirdető színlapon inkább a vágyott, mintsem ténylegesen megvalósult 100. előadásról lehet szó.20 Annak ellenére, hogy 1956-ban a mű zongorakivonata és teljes szövegkönyve megjelent a Zeneműkiadónál,21 továbbá hangfelvételek22 és zenekari szólamok23 tanúsága szerint több részletét a Rádióban is adták, a darab Taródy-Nagy Béla adatai szerint mindössze 98 előadást ért meg és 110 478 néző látta.24 Vagyis nem csupán a korszak bombasikere, KálmánCsárdáskirálynőjének átdolgozása (1954-56: 1199 előadás / 1 027 389 néző), de még Vincze téeszoperettje, a Boci-boci tarka (1953-56: 262 előadás / 203 349 néző) is lényegesen több előadást ért meg.25 Ez még akkor is elég gyenge fogadtatás, ha tekintetbe vesszük: a Huszka-darab szériájának rövidségében valószínűleg közrejátszott, hogy az operettforradalmat másfél évvel később igazi forradalom követte; '56 október-novemberét követően a darab így témája és Háy személye miatt még kevésbé lehetett kívánatos. Tudomásom szerint soha nem újították fel azóta.

Annál feltűnőbb, hogy a teljes mű sikertelensége ellenére az operett egyik száma már '55-ben meglepő népszerűségre tett szert; nem csupán gramofonlemezen jelent meg ekkoriban, de még a '70-es, '80-as években is több hangfelvétel készült belőle. Pedig csak egy mellékszereplő viszonylag jelentéktelen zeneszámáról van szó: a sánta orvos, Glanz Melchior ¾-es, kétstrófás D-dúr kupléjáról, melynek refrénje azzal a kérdéssel zárul: „Doktor úr, a maga szíve sose fáj?"26 Rátonyi Róbert visszaemlékezései szerint27 e dalt reggeltől estig játszotta a Rádió, és ennek jogdíjaiból vásárolhatott zongorát később világhírű karmesterekké váló fiainak az operett verseinek szerzője, az alapos zeneszerzéstanulmányokat folytatott színházi karmester, opera- és operettszövegkönyv-fordító, rádiós zenei dramaturg, Offenbach-Kenner: Fischer Sándor (1900-1995).28 Feltételezem, hogy e zeneszám népszerűsége - a fiatal Csákányi László előadásán túl - nem kis részben Fischer szövegének volt köszönhető. Paradox módon erre látszik utalni az Irodalmi Újság korabeli kritikusának, Hegedűs Zoltánnak megjegyzése is, jóllehet szerinte

[...] a dal szövege nem illik egy 48-as honvédorvos szájába, (a közönség azonban minden este megismételteti, szeretném hinni, hogy nem a szövege, hanem nagyon hangulatos muzsikája miatt).29

Melchior arról énekel, hogyan keresi fel az orvos gyógyulásra áhítozó betegeit:

I.

Társtalanul járogat az orvos,

Csak egy régidivatú vén ernyőt hordoz,

És soha meg nem áll, betegekhez jár,

Bekopog, s kikopog mindent.

Mert kikopog, nincs titok ott semmi.

Tudja jól, mi az oka, mit kell majd tenni.

Mért dobog úgy a szív,

Ha van egy kis ész, az egész nem is nehéz.

Refr.

„Doktor úr, doktor úr, itt bent valami fáj,

azt hiszem, a szívemmel baj van.

Doktor úr, doktor úr, úgy sajog ez a táj."

Így nyöszörög és könyörög sok panaszos száj.

„Doktor úr, doktor úr, ellene mit ajánl?

Jaj, ugyebár meggyógyít engem?"

Azt azért senki sem kérdezi meg a doktortól,

„Doktor úr, a maga szíve sose fáj?"

II.

Szép feladat, hogy valaki doktor,

Bárha nem pihen is az ágyában sokszor,

Mert idekéri egy, oda várja más,

S betege jöhet-e rosszkor?

Így bekopog sorra a sok ajtón,

Kérem nyújtsa ki csak a nyelvét, sóhajtson,

Ez nagyon ismert kór, ő maga tudja jól,

Bár erről soha se szól.

Refr.

Doktor úr, doktor úr... (stb.)30

A dal szövegében említett doktor, akárcsak Melchior maga, a szöveg szerint „régidivatú vén ernyőt hordoz" - legalábbis az 1956 előtti felvételeken és forrásokban, mert a későbbi felvételeken „vén ernyő" helyett következetesen „kis táska" szerepel. Az apró változtatás több lehet merő véletlennél. Tudván, hogy az 1958-ban koncepciós perben elítélt majd kivégzett reformer miniszterelnök, Nagy Imre gyakran mutatkozott karján régidivatú vén ernyővel, nagyon is elképzelhető, hogy a szöveget épp azért kellett megváltoztatni '56 után, mert a kádári konszolidációt követően nemkívánt emlékeket idézhetett fel.

Visszatérve a munkám kezdetén felvetett másik kérdéshez: minek tekintsük mármost a Szabadság, szerelem zenéjét, könnyűzenének? Gáspár kétségkívül könnyűzenének tekintette az operettet általában - erre utal egyebek mellett 1963-as operettkönyvének szerény alcíme: „A könnyűzenés színpad kétezer éve".31 A Huszka-operettet pedig „igazi musicalféle..."-ként említi; úgy tűnik, az ő szemében afféle „East Side Story" volt. Mindazonáltal haboznék musicalnek nevezni egy olyan operettet, melyben 19. századi verbunkost táncolnak. Megjegyzendő azonban, hogy bár a palotás kétségkívül karakterisztikus részlet, amely ráadásul közzeneként meg is ismétlődik a darabban, természetesen találunk a műben olyan zeneszámokat is, amelyek lényegesen könnyedebbek - ilyen mindenekelőtt a szubrett- és komikus szereplőkhöz kapcsolódó No. 3, 6 és 13 tánckettős.

Nem biztos tehát, hogy szerencsés egy egész estét betöltő zenés színpadi művet egyszerűen a komoly- vagy a könnyűzene kategóriák valamelyikébe beskatulyázni. Már csak azért sem, mert a magyar operett prototípusa abból az elképesztő stiláris és műfaji eklektikából született, amely a késő 19. századi magyar színházi életet - különösképpen a vidéki színházi életet - jellemezte; olyan színházi karmesterek működése nyomán, akik az operáktól a népszínművekig mindenféle műfajú darabot komponáltak és vezényeltek. Ez az eklektika később csak fokozódott. A 19. századból örökölt magyaros stílus mindenesetre ténylegesen populáris zene volt, s kezdettől fogva hozzátartozott a magyar operetthagyományhoz - szemben a Boci-boci tarka matyó lagziját kísérő, kodályi útmutatást követő folklorisztikus stílussal.

Tekinthetjük-e komolyzenének a palotást? Kétségkívül inkább emlékeztet egy olyan 19. századi műzenei stílusra, amelyet ma inkább komolyzeneként tartunk számon. Ugyanakkor nem vagyok benne biztos, hogy a tánczenei fogantatású színpadi verbunkos Erkel korában ugyanolyan „komoly" zenének számított volna, mint teszem azt Beethoven Egmont-nyitánya. Ráadásul meglehetősen nagy a kontraszt, ha Huszka táncbetétjét egy progresszív zeneszerző közel egykorú műve után hallgatjuk meg. Ami miatt mégis komolynak érezzük, az az Erkel-kor reminiszcenciái mellett elsősorban az előadó apparátus: a klasszikus zenei hagyományban gyökerező szimfonikus zenekar (két fuvola, oboa, két klarinét, fagott, három kürt, két trombita, három harsona, üstdob és egyéb ütők, hárfa, vonóskar).

Mint láthattuk, az agg Huszka operettje a nézettségi adatok szerint a megcélzott népszerűséget nem, vagy csak csekély mértékben érte el. Ebben valószínűleg szerepet játszott, hogy a Szabadság, szerelem zenéje összességében Melchior ernyőjéhez hasonlóan régidivatúnak számított a bemutató idején. Részben a zeneszerző meglett korának velejárójaként, hiszen olyan komponistáról van szó, aki 1893 és 1905 között végezte tanulmányait a Zeneakadémián. A régivágású stílus ugyanakkor Huszka kompozíciós módszeréből is adódik: legalább öt zeneszám korábbi kompozíciók újrafelhasználása révén jött létre. A No. 5 (A postakocsi érkezése, „A posta jön..."), No. 6 (Tréfás tánckettős, „Jó az utazás...") és No. 13 (Játékkettős, „A színi pálya csuda világa...") a zeneszerző 1914-ben bemutatott operettjéből, a Nemtudomkából származik;32 a főszereplők No. 18 kettőse („Ó csakhogy hazaértem..." - „Áldom az ég urát") két további zeneszám összekapcsolásából ered, melyek eredetileg az 1926-ban bemutatott és megbukott, Hajtóvadászat című operett részét képezték;33 a már említett forradalmi kórus, a Felvirradott a hajnal pedig egy eredetileg a '48-as centenáriumra komponált Petőfi-megzenésítés, a Feltámadott a tenger kontrafaktuma.34 A kölcsönzések egy részére szerzői jogi problémák miatt maga Huszka hívta fel a figyelmet egy 1955. március 16-án kelt levelében.35 E levél azért is érdekes, mert mintegy két héttel a premier előtt a zeneszerző a véglegestől eltérő címmel, Márciusi viharkéntemlíti benne az operettet - akárcsak a Színház és Mozi egykorú tudósítása.36 Igaz, a végleges cím már egy 1954. október 4-i keltezésű, ideiglenesnek nevezett színházi műsortervben felbukkan.37 A dokumentum szövegezése - „Jókai-Háy-Huszka: Szabadság, szerelem, vagy Jókai-Bálint: Istenhegyi lány" - arra utal, hogy a Huszka-operett bemutatása - sejthetően a nemzeti forradalmi téma kényes volta miatt - ekkoriban még nem volt teljesen eldöntött tény, s alternatív lehetőségként egy másik Jókain alapuló darab bemutatását is tervbe vették. De vajon miért kellett alig néhány héttel a premier előtt végleg elvetni a másik címváltozatot? Talán azért, nehogy a Márciusi vihart a márciusi párthatározatokra való utalásként értsék?

Bárhogy is volt, az operettbeli palotás megítélésem szerint éppen azáltal hat könnyűzenének, hogy egy évszázaddal korábbi, komolynak látszó zenei stílust kelt új életre. Természetesen nem kívánom elmosni azt a sok esetben nyilvánvaló és nem alaptalan különbséget, melyet a mindennapi szóhasználatban a „komoly-" és „könnyűzene" kategóriáinak szembeállításával szokás megragadni. Munkámmal mindössze arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy ezek nem minden esetben szerencsés és egyértelmű terminusok. }

- Jegyzetek

  1. A szóban forgó partitúrát - egy Huszka által több helyütt javított és kiegészített kopistamásolatot - az OSZMI Kézirattára őrzi (H-I.2.3 253), de egy fénymásolt példánya megtalálható az OSZK Zeneműtárában is (Ms. mus. 5.629).
  2. Bárzsing neve beszélő név: a „bárzsing" szó a népnyelvben nyelőcsövet, ill. disznó- vagy marhabél zsíros rétegét jelenti, vagyis nyilvánvalóan a regénybeli szereplő mohóságára, pénzsóvárságára utal.
  3. Mint ismeretes, 1848. március 15-én este Katona Bánk bánját adták a Nemzetiben; Gertrúd szerepét Jókai későbbi felesége, Laborfalvi Róza játszotta. Neki persze nem ez volt első színpadi fellépése.
  4. Az operett főbb szerepei és alakítói a következők voltak: Hargitay Judit - Petress Zsuzsa / Gyenes Magda; Lávay Béla - Hadics László; Erzsók - Zentay Anna; Andris - Pagonyi János; Blumné - Somogyi Nusi; Orkán - Keleti László.
  5. Boci-boci tarka. Operett 3 felvonásban. Szöveg: Csizmarek Mátyás. Versek: Innocent V. Ernő. Zene: Vincze Ottó. Teljes zongorakivonat szövegkönyvvel (Budapest: Zeneműkiadó Vállalat, 1954).
  6.  Szövegkönyv: OSZK, FM 6/6655 (A Fővárosi Operettszínház súgópéldányának mikrofilmkópiája).
  7. „Vita az intonáció, népzene és nemzeti hagyomány kérdéseiről", Új Zenei Szemle 2/12 (1951. dec.), 5-11. Szabó állásfoglalásának értelmezéséhez ill. Szabolcsi Bencének a „hagyományvitá"-ban betöltött szerepéről lásd Péteri Lóránt tanulmányát: „Szabolcsi Bence és a magyar zeneélet diskurzusai (1948-1956)", Magyar Zene 41/2 (2003. május), 242-246. A vita jelentőségéhez egy harmadik résztvevő, Járdányi Pál személyére nézve lásd Kusz Veronika, Járdányi Pál (Budapest: Mágus, 2004), 5-6.
  8. Petőfinek és a nemzeti retorikának a kommunista propagandában játszott szerepéhez lásd Gyurgyák János, „A kommunisták és a nemzeti kérdés", in Ezzé lett magyar hazátok. A magyar nemzeteszme és nacionalizmus története (Budapest: Osiris, 2007), 510-521.; Gyarmati György, „Frusztrált (inter)nacionalizmus", in A Rákosi-korszak. Rendszerváltó fordulatok évtizede Magyarországon, 1945-1956 (Budapest: ÁBTL-Rubicon, 2011), 234-245.
  9. Obernyik Károly, „Magyar kivándorlott a bécsi forradalomban", in Színművek 1848-1849-ből, szerk. Kerényi Ferenc (Budapest: Unikornis, 1998) = A magyar dráma gyöngyszemei, 9, 139-184.
  10. Szövegkönyv: OSZK, FM 6/6507 és 6508 (a Fővárosi Operettszínház bemutatójának gépiratos szövegkönyveiről készült mikrofilmkópiák). Zongorakivonat: Bécsi diákok. Romantikus nagyoperett 3 felvonásban. Szövegét írta: az Operett Szinház munkaközössége. Zenéjét Strauss mű­veiből és korabeli muzsikából összeállitotta Majorossy Aladár (Buda­pest: Marton Sándor örökösei / Preszler, 1949).
  11. Magyar Színház- és Filmművészeti Szövetség iratai. A Fővárosi Operettszínház 1955. május 19-iki társulati ülésének jegyzőkönyve (OSZK, Fond 16/40).
  12. Venczel Sándor, „Virágkor tövisekkel. Beszélgetés Gáspár Margittal", Színház 32/9 (1999. szeptember), 42.
  13. Színház és Filmművészet 6/5 (1955. máj.), 360.
  14. Színház és Mozi 8/14 (1955. ápr. 8.), 16.
  15. Új magyar irodalmi lexikon, szerk. Péter László, II (Budapest: Akadémiai, 1994), 775-776.; Új magyar életrajzi lexikon, szerk. Markó László, III (Budapest: Magyar Könyvklub, 2007), 163-164. Vö. Háy saját, igen szubjektív visszaemlékezéseivel: Született 1900-ban, ford. Háy Gyuláné Majoros Éva (Budapest: Interart, 1990), ill. Gajdó Tamás munkájának vonatkozó részével: „Színház és diktatúra Magyarországon, 1919-1962", in Színház és diktatúra a 20. században, szerk. Lengyel György (Budapest: Corvina/OSZMI, 2011), 379.
  16. Háy Gyula, Az élet hídja (Budapest: Szépirodalmi, 1951).
  17. Háy vitát kiváltó cikke: „Színházi levél néhány barátomhoz a magyar drámáról", Béke és Szabadság 4/40 (1953. szept. 30.), 16-17. Kende válasza: „A magyar drámairodalom néhány kérdéséről Háy Gyula »színházi levele« kapcsán", Irodalmi Újság 4/21 (1953. okt. 10.), 7. A vitához kapcsolódó további állásfoglalások az Irodalmi Újságban: Gyárfás Miklós, „A magyar dráma ügyének vitájához", 4/22 (1953. okt. 24.), 5.; Hámos György, „Vita Háy Gyula leveléről s Kende István válaszáról", uott.; Háy Gyula, „A magyar dráma kérdéséhez", 4/24 (1953. nov. 21.), 6.
  18. A színházirányítás korabeli mechanizmusáról és változásairól lásd: Heltai Gyöngyi, Usages de l'opérette pendant la période socialiste en Hongrie (1949-1968) (Budapest: Collection Atelier Könyvtár, 2011), 112-165.
  19. Háy Gyula, „Miért nem szeretem?", Irodalmi Újság 7/40 (1956. okt. 6.), 3-4.
  20. 1956 márciusi színlap (OSZMI).
  21. Szabadság, szerelem... Daljáték 3 felvonásban. Szöveg: Háy Gyula. Versek: Fi­scher Sándor. Zene: Huszka Jenő. Teljes zongorakivonat szövegkönyvvel (Budapest: Zene­mű­kiadó Vállalat, 1956).
  22. Hangfelvételek a Magyar Rádió Archívumában (079423-079432, 109851, 124599, 124635, 146677, 154377, 150736, 16391, 286144, 286146, 286147, 374541).
  23. Kéziratos zenekari szólamok és partitúrák a Magyar Rádióhivatal Kottatárából, pecsétjével (ROP 174/c, valamint 50-53 a Magyar Rádió Kottatárában).
  24. Színpad és közönség. Magyar színház adatok, szerk. Taródi-Nagy Béla (Budapest: Színháztudományi Intézet, 1962), II, 138-139.
  25. Uott., 126-127. és 138-139.
  26. A dal általam ismert felvételeinek adatai: rádiófelvétel, Magyar Rádió Archívuma, 374541 és 079429 (1955. május 10., Csákányi László, MR Szimfonikus Zenekara, vez. Várady László); gramofonlemez, OSZK, HN 30.765 ([1955], Csákányi László, MR Szimfonikus Zenekara, vez. Várady László); LP-lemez, MR Archívuma, 146677 / OSZK HKSt 11.332 (1978, Csákányi László, MÁV Szimfonikus Zenekara, vez. Behár György); rádiófelvétel/LP-lemez, MR Archívuma, 109851 (1988. április 26., Csákányi László, Wolf-együttes); rádiófelvétel, MR Achívuma, 16391 (átjátszás: 1994. február 9., Csákányi László, [MÁV Szimfonikus Zenekara, vez. Behár György]); magnókazetta, OSZK, MgK 2.525 (1995, Csákányi László, MÁV Szimfonikus Zenekara, vez. Behár György); CD-lemez, OSZK, HKCD 50.301 és HKCD 56.748:2 (1990, 1995, 2010, Csákányi László, MÁV Szimf. Zkar, vez. Behár György).
  27. Rátonyi Róbert, Operett (Budapest: Zeneműkiadó, 1984), II, 330.
  28. Fischer életrajzához lásd a Zeneművészeti Főiskola évkönyveit az 1918/19, 1920/21, 1921/22 és 1922/23-as tanévről, valamint: Magyar Színművészeti Lexikon, szerk. Schöpflin Aladár (Budapest: Országos Színészegyesület, [1929-1932]), II, 43.; Szabolcsi Bence és Tóth Aladár, Zenei lexikon, átd. kiadás, szerk. Bartha Dénes (Budapest: Zeneműkiadó, 1965), I, 634.; Brockhaus-Riemann zenei lexikon, a magyar kiadást szerk. Boronkay Antal (Budapest: Zeneműkiadó, 1983), I, 579.; Muzsika 38/4 (1995. ápr.), 45.
  29. Irodalmi Újság 6/18 (1955. ápr. 30.), 4. Az álló betűs rész saját kiemelésem.
  30. Mellesleg a zeneszerző fennmaradt vázlatai és fogalmazványai (OSZMI Kézirattár, H-I.1.2 700) alapján, egy utóbb elvetett terv szerint teljesen más szövegű és zenéjű szólószámot szánt Melchiornak: egy 2/4-es, E-dúr/e-moll hangnemű sanzont, melynek szövege így kezdődik: „Nem mosolygott felhőtlenül soha rám a nyár-ég...".
  31. Gáspár Margit. A múzsák neveletlen gyermeke. A könnyűzenés színpad kétezer éve (Budapest: Zeneműkiadó, 1963). Németül: Stiefkind der Musen. Operette von der Antike bis Offenbach, übers. von Hans Skirecki (Berlin: Lied der Zeit, 1969). A Gáspár munkájában kifejtett operett-eredetmítosz értelmezéséhez lásd Heltai Gyöngyi tanulmányát: „Az operett eredetmítoszai és a politika. Egy »kitalált tradíció«", in uő., Az operett metamorfózisai, 1945-1956. A „kapitalista giccs"-től a haladó „mimusjáték"-ig (Budapest: ELTE Eötvös Kiadó, 2012), 39-69.
  32. No. 12 Bál az udvaron, „Itt a verkli..."; No. 9 Szerenád, „Bár példaszó..."; No. 10 Kettős, „Súrolj, súrolj babám...". Nemtudomka. Operett 3 felvonásban. Szövegét irta Bakonyi Károly. A verseket irta Harsányi Zsolt. Zenéjét szerzette Huszka Jenő. Teljes szöveges zongorakivonat (Budapest: Rózsavölgyi és Társa, cop. 1914, lemezszám: R. és T. A. 1123).
  33. No. 9 Anna és Fedor kettőse, „Rég eltűnt, aki szívem úgy tiporta szét..." és No. 5 Anna keringője, „Szállnék, mint a madár...". Hajtóvadászat. Operett 3 felv. Irta: Martos Ferenc. Zenéjét: Huszka Jenő. Először adták 1926. X. 22 (hely és kiadó nélkül; [1926]). Kéziratból litografált zongorakivonat, a prózát nem tartalmazza.
  34. Fel­támadt [sic] a tenger. Petőfi Sándor költeménye. Huszka Jenő zenéje (Budapest: Rózsavölgyi és Társa, 1948).
  35. Huszka Jenő hagyatéka, OSZMI (H-I.1.2/700). A levél, melyben a zeneszerző csak a Hajtóvadászatból kölcsönzött két számról tesz említést, Dr. Palágyi Róbert jogtanácsosnak íródott.
  36. „Márciusi vihar a végleges címe a Fővárosi Operettszínház legközelebb bemutatásra kerülő magyar operettújdonságának, melyet Jókai után Háy Gyula írt s zenéjét Huszka Jenő szerezte." Színház és Mozi 8/11 (1955. márc. 18.), 28.
  37. Magyar Színház- és Filmművészeti Szövetség iratai. A színházak 1954/55 évi ideiglenes műsorterve (OSZK, Fond 16/33, fol. 3).

1. kotta: Huszka, Szabadság, szerelem (1955), No. 12 Magyar táncok, 1-16. ütem (Lassú) Az Editio Musica Budapest szíves engedélyével

Jelen írás a „Könnyűzene - könnyű zene?" című konferencián (Zenetudományi Intézet, 2014. jan. 31. - febr. 1.) tartott előadás tanulmányváltozata, és az OTKA támogatásával végzett posztdoktori kutatásaim (PD 83524) nyomán, az MTA úgynevezett Lendület pályázata (80806) keretében készült. Elkészítéséhez több közgyűjtemény - az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Színháztörténeti és Zeneműtára, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) Kézirattára, a Magyar Rádió Archívuma és Kottatára, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Régi Zenetörténeti Kutatókönyvtára - nyújtott segítséget. Köszönetet mondok valamennyi említett intézmény munkatársainak.


2. kotta: Huszka, Szabadság, szerelem (1955), No. 12 Magyar táncok, 31-46. ütem (Ugrós nóta) Az Editio Musica Budapest szíves engedélyével


3. kotta: Huszka, Szabadság, szerelem (1955), No. 12 Magyar táncok, 95-110. ütem (Friss) Az Editio Musica Budapest szíves engedélyével

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.