A sírástól a nevetésig

ArTRIUM, kamarahangverseny

Szerző: Tóth Endre
Lapszám: 2014 július

ArTRIUM címmel hirdette meg a Bartók Rádió idei tavaszi kortárs zenei sorozatát, amelyet az érdeklődők öt szerda esti hangversenyen át követhettek a Magyar Rádió 6-os stúdiójában, valamint a rádiókészülékek előtt. Az öt alkalmon összesen több mint harminc szerző művét lehetett hallani, köztük tizennyolc ősbemutatót a legkülönbözőbb apparátusokra - szimfonikus zenekarra, kamaraegyüttesre, szólóhangszerre vagy éppen kórusra. Május 14-én, a „kortárs zenei seregszemle" második hangversenyén kiváló fiatal művészek előadásában a kamaraműveké volt a főszerep.

Kerékfy Márton műve, készülőfélben lévő Triójának két középső tétele letisztult szerkezetet mutatott, és már emiatt is remek nyitódarabnak bizonyult. Az első tétel siratót idéző deklamációja, „fagyos" hangvétele, továbbá a második tétel életteli ritmikai játéka, és ezek kontrasztja volt igazán megkapó. Kiemelhetjük a művet előadó Mező Péter (hegedű), Ölveti Mátyás (cselló) és Fülei Balázs (zongora) ihletett és precíz együttmuzsikálását, az elsőként elhangzó tétel szép pianóit, valamint a második robusztus, ám mégis visszafogott vehemenciáját.

Ezután az Accord Quartet (tagjai: Mező Péter, Veér Csongor - hegedű; Ludmány Dénes - mélyhegedű; Ölveti Mátyás - gordonka) előadásában szólalt meg Horváth Balázs Intermezzo című darabja, amely Brahms zongoraművekből vett témákat dolgozott fel (a legfelismerhetőbbek az op. 117 no. 1-es Esz-dúr Intermezzo motívumai voltak) sokszínűen, de egységes, tömör struktúrába ágyazva, a vonósok glissandós hajlításai itt is sirató hangütést kölcsönöztek a darabnak. Az interpretációból mindössze a nagyobb fokú felszabadultságot és a mű humorának intenzívebb megélését hiányoltam.

Jóval hagyományosabb elemekből építkező művet hallhattunk Kovács Zoltán műhelyéből: az Álomtáncok zongoraváltozatának bemutatóját, amely egy régebbi, ugyancsak szólóklarinétot szerepeltető, de zenekar-kíséretes mű átdolgozása. A zongorista ezúttal is Fülei Balázs volt, aki már a darab első hangjainak impresszionista pasztellszíneivel, érzékenységével magával ragadott, és remekül kiegészítette Varga Gábor hol romantikus-szenvedélyes, hol kontemplatív, hol pedig virtuóz klarinétozását. Eddig ismeretlen hanggal vagy hangvétellel nem nagyon találkoztunk a műben, de érezhetően a szerző nagyszerű mesterségbeli tudás birtokában van: míg a darab elején Debussyre vagy Ravelre emlékeztető mozzanatokat véltem felfedezni, később Bartók Táncszvitjére utaló passzázsok, helyenként pedig hindemithes elemek következtek. A zenei anyag fantáziája tán egy valamivel rövidebb darabra lett volna igazán elegendő, de az egész hangversenyre jellemző volt a túlzott hosszúság.

Megyeri Krisztina műve, a Hohes Ufer II zárta az első félidőt, amelyben Bocskor Bíborka színművésznő szavalta a grafikusként talán sokak számára ismertebb Drozdik Orsolya angol nyelvű szövegeit, az együttest pedig Horváth Balázs vezényelte. Koncentrált karnagyi munkája kiemelendő, mivel a kottát szemlátomást követni nehezen tudó, magyaros angolsággal deklamáló szólistának is szinte minden belépését be kellett intenie. Megyeri darabjánál is érezhető volt a túlírtság, hangvételében pedig elsősorban Mézga Aladár űrbéli kalandjait juttatta eszembe a hetvenes-nyolcvanas évek magyar filmzenéinek és rádiójátékainak hangütésére hajazó zenei világ, a kompozíció igazán vonzó eleme azonban mesteri hangszerelése volt.

Kerékfy, Kovács és Megyeri darabjait először hallhatta a publikum, ahogyan a második rész elején Dargay Marcell Vonósnégyesét is. A művet ugyancsak az Accord Quartet szólaltatta meg. A zenei anyag bonyolultsága miatt az új kompozíciót - nem éppen hagyományos módon - szerzője vezényelte. Ötletgazdag muzsikát hallottunk, változatos, kontrasztáló szakaszokat, pizzicatókat és szépen ívelő legatókat, majd később bensőséges drámai monológokat az egyes hangszereken (ezek a részek mondjuk lehettek volna gesztusukban erősebbek, szólisztikusabbak). A darab vége felé az érzékeny sordino játékmód keltett mély benyomást, bizonyos speciális effektek pedig Stockhausen Helikopter-kvartettjére emlékeztették a recenzenst.

Madarász Iván fiatalkori zongoradarabja, a Metamorphosis repetíciókkal telített hangszőnyege, stílusosabban szólva hangfolyama a Ha folyóvíz volnék... kezdetű népdalt állította középpontba. A kevés eszközzel dolgozó zenei anyag szuggesztív módon szólalt meg Fülei Balázs hangszerén, olyan hitelesen, átéléssel játszotta a kompozíciót, hogy ha csak ez lett volna az egyetlen darab, ami az ő előadásában hangzik el, akkor is kiemelhetnénk a hangversenyen szereplő muzsikusok közül.

Hasonló élményt hagytak bennem a koncert utolsó fellépői, az In Medias Brass rézfúvós kvintett tagjai (Kresz Richárd, Nagy Antal Endre - trombita, Benyus János - kürt, Kovács Balázs - harsona, ifj. Bazsinka József - tuba), akik Dubrovay László virtuóz, gyakran különleges effektjeinek köszönhetően a rekeszizmokat sem kímélő III. rézfúvós kvintettjét adták elő. Dubrovay igyekezett kiaknázni a hangszerek adta lehetőségeket, a hangzás sajátosságait, annak minden humorforrásával együtt, és ezek, nagy örömünkre és szórakozásunkra, az együttes kiváló tagjainak egyáltalán nem okoztak gondot. Május 14. - Magyar Rádió 6-os stúdió. Rendező: Magyar Rádió }


 

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.