Egyéves a Filharmónia Magyarország

Beszélgetés Szamosi Szabolccsal

Szerző: Petrányi Judit
Lapszám: 2014 november

- Amikor Szamosi Szabolccsal, a koncert és fesztiválszervező cég ügyvezető igazgatójával beszélgetünk, a Filharmónia Magyarország idei nagy rendezvényei közül mögöttünk van már a júniusban első ízben megrendezett Orgonapont Fesztivál, az ugyancsak júniusi Régi Zenei Napok, a júliusi Bartók Szeminárium és Fesztivál és a szeptemberi Pablo Casals Nemzetközi Gordonkaverseny. A jelen pedig, hogy javában tart a Korunk Zenéje Fesztivál. Ezt az idén negyven esztendős rendezvényt a Filharmónia a CAFe Budapest őszi fesztivállal karöltve rendezi. Miben áll ez az együttműködés?

- Reményeim szerint ez még csak a csírája a jövőbeli komoly közös munkának. A Korunk Zenéje eddig budapesti fesztivál volt, most - kihasználva, hogy az ország számos pontján dolgoznak munkatársaink és van bázisunk - ezt a programsort is országossá tettük, miközben együttműködünk a budapesti programot szervező CAFe Budapesttel az Eötvös Péter 70. születésnapját ünneplő koncert megrendezésében. Terveink szerint azonban ez csak a kezdet, jövőre szélesítjük az együttműködést. Ami a saját vidéki koncertjeinket illeti, az ország öt nagyvárosában várjuk hangversenyeinkre a kortárs zene kedvelőit. Ezt a kínálatot is szeretnénk a jövőben tovább bővíteni. Az átalakítás iránya, hogy minél több városban jelenjen meg egy vagy legfeljebb két program. Így egy-egy esemény nagyobb érdeklődést tud kelteni, mint ha egyetlen kiválasztott városban egész hetes Korunk Zenéje fesztivált tartanánk. Idén több jelentős kortárs zeneszerzőnk is jubilál: Eötvös Péterhez hasonlóan kerek évfordulót ünnepel Vidovszky László és Hollós Máté, akiket szintén koncerttel köszönthetünk.

- Október 22-én indul Pécs saját fesztiválja, az idén már negyedszer megvalósuló Zeneszüret. Van-e a rendezvénynek, akárcsak az első évben, központi témája?

- Idén Fischer Annie születésének századik évfordulójáról emlékezünk meg. A nyitó esemény Liszt születésnapján Balog József zongoraművész Liszt-lemezbemutató koncertje és ugyanezen a napon vesszük át új irodánkat is a Kodály Központban. A továbbiakban a Zeneszüret vendége lesz több, Fischer Annie-hoz kötődő és rá emlékező kitűnő muzsikus, így Kocsis Zoltán, Dobra János és a Tomkins Énekegyüttes, valamint Keller András, a zárókoncertet pedig a Budapesti Fesztiválzenekar adja Takács-Nagy Gábor vezényletével. A Fesztiválzenekar fellépése már egy olyan együttműködésnek köszönhető, amely arról szól, hogy a kiváló együttes összes vidéki koncertjét az évadban a Filharmónia szervezi. Tíz különböző városba utaznak velünk, mégpedig sokféle konstrukcióban: nagyzenekarral, barokk és kamaraegyütteseikkel. Ezzel jelentősen megnöveltük a Fesztiválzenekar vidéki koncertjeinek számát, ami, úgy gondolom, örömteli előrelépés az ország zeneszerető közönségének.

- Új honlapjukon Magyarország legrégibb és mindmáig egyik legjelentősebb professzionális fesztivál- és hangversenyrendező cégeként definiálják magukat. Valóban, hatvan évvel ezelőtt jött létre az Országos Filharmónia, amely később több regionális szervezetre vált szét. Ezek tavaly nyáron ismét egyesültek, így alakult meg bő egy éve a Filharmónia Magyarország. Mi indokolta, hogy a Filharmónia újra országos szerv legyen?

- A döntést meghozó Emberi Erőforrások Minisztériuma számára a fő indíték a cégben rejlő lehetőségek kiaknázása, valamint a professzionális, hatékony működés érdekében a 21. századi követelményekhez és piaci viszonyokhoz igazodó átalakítása volt, a közönség minél szélesebb körű elérése céljából. Az első évünk tapasztalatai alapján úgy látom, ez jó döntés volt. Nap mint nap érezzük, mekkorát tudtunk előre lépni már ilyen rövid idő alatt is az életünk minden területén. Hogy csak egy nagyon prózai példát említsek: a számítógépek mindenütt olyan régiek voltak, hogy csak több napos procedúrával lehetett lementeni róluk az anyagokat. Az informatikai megújulás lehetősége többek között azt jelenti, hogy sokkal korszerűbben, gyorsabban tudunk egymással kommunikálni. Másrészt a korábbi időszakban sokszor volt olyan érzésünk, hogy úgy működünk, mint valami földalatti mozgalom, mert a tevékenységünk nehezen volt kommunikálható. Most, hogy újra országosak vagyunk, jelen vagyunk, láthatóak vagyunk mind a szakma, mind a közönség számára. A visszajelzések mutatják: sokkal többen tudnak már róla, hogy a Filharmónia létezik, és fontos szereplője a magyar kulturális életnek. Úgy gondolom, ez fontos dolog.

- De miért éppen Pécs lett a központ?

- Pécs már jó ideje célul tűzte ki, hogy ne csak 2010-ben legyen a kultúra fővárosa, hanem a városról mindenkinek a kultúra jusson eszébe. Erre történelmi múltjánál, hagyományainál, egyetemi város jellegénél fogva egyaránt alkalmas. Szerintem nincs még egy olyan város az országban, amelyben a méretéhez képest ennyi alkotóművész élne, ami nyilvánvalóan Pécs megkapó, egyedi hangulatának is köszönhető. Elkészült itt a gyönyörű Kodály Központ és a Zsolnay-negyed, a városnak van egy kitűnő zenekara: ezek mind predesztinálták Pécset arra, hogy a kultúrában fontos szerepet töltsön be, amit a kormányzat azzal is elismert, hogy központunk ide kerülhetett. A kormányzat decentralizálási törekvései ismertek. Az, hogy a Filharmónia Magyarország központja ide, a Kodály Központba került, erősítheti mindkét szervezetet hazai és nemzetközi viszonylatban is.

- A honlap szerint koncertjeiknek az elmúlt évben 280 ezer látogatója volt. Ez akkor is nagy szám, ha hozzátesszük, hogy ebből 250 ezer iskolás korú. 16 jelentős városban vannak felnőtt bérletes sorozataik és 213 különböző helyszínen összesen 1100 hangversenyt rendeztek. Korábban azt mondta, nem szeretnének csak a vidék hangversenyszervezője lenni. Ugyanakkor, különösen Budapesten, a legtöbb helyszín - a Müpától az Operaházig, sőt, ma már a Zeneakadémia is - maga is önálló koncertszervező. Gondolom, nehéz lehet ezeknek az intézményeknek a pódiumaira bejutni.

- Inkább úgy fogalmaznék, nem könnyű. Viszont pontosan ezért igyekeztünk a budapesti bérleteinket úgy alakítani, hogy ne a meglevő programoknak teremtsünk konkurenciát, hanem próbáljunk valami újat létrehozni. Így alakítottuk ki például az Unikum-bérletet, amely szerintem valóban egyedi Budapest hangversenyéletében. Négy koncertjét három különböző helyszínen rendezzük - a Mátyás-templomban, a Zeneakadémián és az Erkel Színházban. Ezek a hangversenyek műfajilag is különbözőek, van köztük orgona-, kórus- és szimfonikus nagyzenekari koncert, mégpedig világhírű fellépőkkel. Ha a Filharmónia Magyarország nem jön létre, nem tudtuk volna vendégül látni a Westminster Katedrális Kórusát, vagy egy olyan világhírű külföldi együttest, mint az Orosz Nemzeti Zenekar, amely januárban nem csak Budapesten, de a Kodály Központban is muzsikál majd. Elsőként hozunk ilyen programot Pécsre. Ennek a koncertnek különlegessége az is, hogy közreműködője Budapesten, az Erkel Színházban Baráti Kristóf, aki tavaly a Kodály Központ rezidens művésze volt, Pécsett pedig Várdai István, aki idén tölti majd be ezt a posztot. A januári koncert tehát egyben a nyitánya annak a sorozatnak, amellyel a Kodály Központ fennállása ötödik évfordulóját ünnepli 2015 végén.

- Honlapjuk szerint 2013-ban 109 együttesnek és 329 szólistának biztosítottak fellépést. Ez óriási szám. Régen, valamikor az ántivilágban az Országos Filharmóniának voltak saját szólistái. A művészek szempontjából ez remek dolog volt, azt jelentette, hogy az Országos Filharmónia alkalmazásában álltak, állandó fizetéssel és foglalkoztatási kötelezettséggel. Ez persze rég megszűnt. A művészek ma nyilván egy-egy koncertre vagy bérletre szerződnek - de ki keres kit? A művész önöket vagy önök a művészt?

- Kölcsönösen, hol így, hol úgy. Nyilván figyelnünk kell a piacra, vagyis az igényekre, de nem a legolcsóbb, hanem a leghatékonyabb megoldást keressük. Ez azt jelenti, hogy felkérjük a közönség által is nagyra értékelt, ismert művészek közül is azokat, akiket a közönség szeret: Kocsis Zoltánt, Fischer Ivánt, Vásáry Tamást, hadd ne soroljam. Másrészt, ha egy művész megkeres bennünket és a műsorajánlatát jónak találjuk, akkor neki is lehetőséget biztosítunk.

- Kiemelt célcsoportnak nevezte az ifjúságot. Ez a gyakorlatban mit jelent?

- A Filharmónia Magyarország legfontosabb feladatának azt tartja, hogy a felnövekvő nemzedékhez eljuttassa a komolyzenét. Ezért van az, hogy, mint említette, a koncertjeink 288 ezer látogatójából 250 ezer iskoláskorú: általános és középiskolás. Több mint ezer ifjúsági hangversenyt rendezünk kétszáznál is több helyszínen. A nagyobb városokban nyilván van rajtunk kívül más szervező is, de a kisebb falvakba, a távoli településekre a Filharmónián kívül senki nem jut el, és mi oda is viszünk nem csak kamaraprogramokat, de zenekarokat is. Az ország majdnem minden szimfonikus zenekara szerepel a programjainkban. Egy-egy zenekar általában a hozzá közel eső településekre megy, mégpedig szívesen: a gyerekeknek örömmel játszik mindenki. Ezek a hangversenyek szinte ingyenesek: a háromkoncertes bérlet az egész országban egységesen ezerkétszáz forint.

- Kis településeken, falvakban hova tudnak vinni egy zenekart?

- Minden megoldásra nyitottak vagyunk. Művelődési ház, tornacsarnok, bármi szóba jöhet. Ha az iskolaigazgató fontosnak tartja, hogy a gyerekek csak egyetlen tanítási óráról hiányozzanak, mi kimegyünk az iskolába és akár a tornateremben, vagy az aulában tartjuk meg a hangversenyt. Erről nekem személyes élményeim vannak még abból az időből, amikor orgonaművészként a Dél-Dunántúlt járva elektromos orgonán játszottam. Érdekes módon azt tapasztaltam, hogy a kongó, zengő-bongó tornateremben sokkal szebben szólt az elek­tromos orgona, mint a sok drapériával ellátott művelődési házban. Pont a tornacsarnok tett jót az akusztikának.

- Mit jelent az, hogy a Filharmónia minisztériumi fenntartású cég?

- Azt, hogy adott költségvetésből éves üzleti terv alapján dolgozunk, és a minisztérium jóváhagyása után ezt hajtjuk végre.

- Mekkora keretből gazdálkodnak, és ez mire elég?

- Nagy öröm, hogy az új struktúra felállítása óta a minisztérium közel duplájára emelte a támogatásunkat. Ez azt jelenti, hogy idén már több mint 200 millió forintból gazdálkodhatunk. Ebből fenntartjuk az irodákat, a munkatársakat és az egész infrastruktúrát. E mellett az NKA is támogatja a programjainkat, így tudjuk létrehozni nagyon kedvező árú ifjúsági bérleteinket, illetve a felnőtt bérletek esetében, törekszünk arra, hogy ezek ne legyenek veszteségesek, hanem megálljanak a maguk lábán. Segítség nélkül ez lehetetlen lenne. Ami az új szervezetet illeti, a struktúra felállt, de messze nem vagyunk kész. Folyamatosan dolgozunk a kölcsönösen fontos kapcsolatok kialakításán és azon, hogy a működésünk olajozott és mindenki számára gyümölcsöző legyen. }

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.