Történelmi zenék – avagy zenék a történelemben?

Nemzetközi zenetudományi konferencia az MTA BTK Zenetudományi Intézetében

Szerző: Szabó Ferenc János
Lapszám: 2015 március

Nagyszabású zenetudományi konferenciának adott otthont az MTA BTK Zenetudományi Intézete 2015 januárjának végén: Nacionalizmus a zenében a totalitárius államban (1945-1989) címmel két napon keresztül folyamatos zenetudományi diskurzus zajlott az Intézet különböző termeiben, a „Lendület" 20-21. Századi Magyar Zenei Archívum és Kutatócsoport által szervezett rendezvényen.

Az előadások nagy száma a nagyobb tudományos konferenciákon megszokott párhuzamos ülésszakos szerkezetet eredményezett, így jelen sorok írója sem tudta végighallgatni az összes előadást, ennek következtében beszámolójában sem adhat mindenről hírt, s a Magyar Zenei Archívum honlapján megtekinthető konferenciaprogram (http://zti.hu/mza/docs/Nationalism_Conference_2015.pdf) részletes ismertetéséről is le kell mondania. Az esemény méretét és nemzetközi jellegét mutatja, hogy 15 nemzet kutatójától 36 előadás hangzott el. Legnagyobb számban szerb, amerikai és szlovák intézmények képviselői érkeztek Budapestre, de találkozhattunk román, cseh, bosznia-hercegovinai, macedón, észt, ukrán és német kutatók mellett kevésbé közép-európai - angol, olasz, svéd és görög - előadókkal is. Akonferencia címében megjelölt időszak közép- és kelet-európai témákat sugallt, hiszen az 1945-1989-es időkeret elsősorban a klasszikus európai totalitárius berendezkedésekre, a Szovjetunió által befolyásolt államokra utal, s az előadások túlnyomó többsége valóban erről szólt, azonban a palettát színesítette egy-egy görög és kínai téma is.

Az amúgy konkrét időszakra és tárgyra fókuszáló konferenciát a kutatási területek sokfélesége tette színessé. Zenetörténet, zenetudomány-történet, zenei intézménytörténet, népzenetudomány, kultúrtörténet, szórakoztatózene egyaránt helyet  kapott a konferenciabizottság által kiválasztott előadásokban, egyházi énekektől televíziós sorozat filmzenéjéig mindenféle zene előfordult a programban. A kiírás magával hozta az interdiszciplináris megközelítést, mindenekelőtt a zenetudomány és a történettudomány között, mégis feltűnő különbségek voltak abban, hogy egy-egy előadó melyik tudományágra összpontosított témája kifejtése során. Annak ellenére, hogy a konferencia címében a zene kapott nagyobb hangsúlyt, többször volt olyan érzésem, hogy egy-egy előadásban inkább a történelem, a politika játszotta afőszerepet, s a zene csak annak összetevőjeként került tárgyalásra.

S bár éppen a zene történelmi és politikai viszonylatokból történt vizsgálata miatt több előadás hangzó illusztráció nélkül zajlott le - nem is mindegyik téma igényelte a zenei példát -, az esti koncertek kárpótolták az auditív élményre vágyó látogatókat. Első este a Marczibányi téri Kodály Iskola különböző énekkari formációi adtak elő magyar kórusműveket a tárgyalt korszakból, míg második este aZeneakadémia doktori iskolájának zongora szakos hallgatói játszották Kurtág, Kadosa, Ligeti és Sáry László kétzongorás és négykezes műveit.

Mivel a közelmúlt zenéjéről van szó, felvetődik a források hozzáférhetőségének kérdése. Elvileg még sok, akár személyes emlék is hozzáférhető volna, még megvannak a forrásértékű írott és hangzó dokumentumok, az általános kép mégis inkább az, hogy  ezeket a dokumentumokat alig, illetve országonként változó módon és mértékben kezdték el összegyűjteni és feldolgozni. Erre a kettősségre a két plenáris előadás is rámutatott: míg Hermann Danuser előadásában lenyűgözött a Musik in Deutschland 1950-2000 című, 122 CD-ből álló sorozat gazdagsága - amelyen keresztül a korszak történelmével való szembenézés, annak feldolgozása is szemléletesen megjelent -, Richard Taruskin a Szovjetunió kazah és héber vonatkozású zenéit vizsgálva a youtube-on elérhető tengernyi forrást éltette - és használta.

A konferencia során újra és újra szóba kerültek bizonyos problematikus, ugyanakkor éppen a téma szempontjából kulcsfontosságú szavak - nacionalizmus, patriotizmus, kommunizmus, állam stb. - pontos definiálhatóságának és egymáshoz való relációinak kérdései. Nem csak Richter Pál, az MTA BTK Zenetudományi Intézetének igazgatója említette a megnyitó beszédben, hanem több más előadó is szóba hozta  előadásában a nacionalizmus és a kommunizmus összeférhetőségét, a szavak használatának helyes módját és értelmezését. Valóban, miként is lehetett egy nemzet himnusza az Internacionálé (1944-ig aszovjet himnusz)? - A kérdés angolul még provokatívabban hangzott a nation és az Internationale szavak nyilvánvaló összecsengése okán. Nem is beszélve arról, hogy miközben a Szovjetuniónak, Jugoszláviának és Csehszlovákiának több nemzetisége volt, a németeknek két különböző állam is jutott 1945 és 1989 között.

A nacionalizmus egyedi megjelenési formái is szerepet kaptak a konferencia során. Eugen Suchoň Krútňava című emblematikus „nemzeti" operája napjainkban kétféle verzióban is színre kerül Szlovákiában, egy politikai nyomásra átdolgozott, és egy, a zeneszerző eredeti elképzeléséhez közelebbi - bár azzal nem teljesen megegyező - verzióban. Markéta Štefková kérdésfelvetését, hogy melyik változat hősével identifikálhatja magát a „szlovák nép", Erkel operáinak magyarországi előadástörténetének ismeretében relevánsnak érezhetjük. Előadásának külön pikantériát adott, hogy egy másik szekció előadójaként jelen volt az újonnan bemutatott „majdnem-ősváltozat" dramaturgja, Vladimír Zvara is, így élénk diskurzus bontakozhatott ki a mű ősalakját védő Štefková és a színházi szempontokat is figyelembe vevő Zvara között.

Egy zenemű nemzeti mivolta megkérdőjelezésének lehettünk tanúi a konferencia utolsó előadásában. Zachary Cairns a keletkezési körülmények bemutatásával, valamint zenei források alapján vizsgálta Karel Husa Music for Prague 1968 című művének valódi jelentését. A mű zenei anyaga a vázlatok alapján már 1968 előtt körvonalazódott, nemzeti kontextusát csak a történelmi eseményre utaló címadással nyerte el - arról nem is beszélve, hogy szerzője a mű írása idején már évtizedek óta nem Csehszlovákiában élt, s nem is volt csehszlovák állampolgár.

Az előadások sorrendjének összeállítása a témák tárgyalásának kétféle megközelítését is lehetővé tette. Egyikre remek példa volt a jugoszláv blokk, amelyben egyetlen ország különböző jelenségei kerültek előtérbe, ezáltal az adott ország 1945 és 1989 közti történelmével is jobban megismerkedhettünk. Egy többnemzetiségű államban inkább állami nacionalizmusról, mintsem igazi egységes nemzeti érzelemről lehet beszélni, ennek eszközeként mutatta be Srđan Atanasovski az önkéntes ifjúsági építőtáborok zenei világának egy igen fontos rétegét. Az új, egységes jugoszláv ifjúság nemzettudatának kialakítására minden eszközt kihasználtak. Maguk a táborok egyfajta „olvasztótégelyként" funkcionáltak, mind programjuk, mind az ott használt zene ezt a célt szolgálta. A zene egyrészt a munka „kísérője" volt (éneklés atábortűznél), másrészt pedig a táborok különleges eseményeinek része (például a kötelező színházi előadásoké). Így születtek a kifejezetten e célból írott munkásmozgalmi tömegdalok, melyeknek megszólaltatására már 1947-ben 139 brigád 155 kórusa állt rendelkezésre.

Ana Petrov a könnyűzenei szekció utolsó előadójaként az évente megrendezett Dan Mladosti (Az ifjúság napja) zenéjéről, illetve a zenei elemek változásáról beszélt. Előadásából követhetővé vált a folyamat, ahogy az ifjúságot kezdetben partizándalok, népdalok, alkalmi népies feldolgozások felhasználásával próbálták összekovácsolni, azonban Tito halála után az igazi egyesítő erő már a rockzene, illetve arockzenei stílus lett. Nikola Baković egészen más oldalról világította meg ugyanezen ország politikai-zenei világát: előadásában a jugoszláv zenei együttesek nyugati turnéinak történetét és repertoárját vizsgálta. Elmondása szerint e turnék a hatvanas évek végétől kezdődően elsősorban a nyugaton dolgozó vendégmunkások, valamint a politikai emigránsok megszólítását tűzték ki célul. Az utazásokon eleinte nagy együttesek és sztárelőadók vehettek részt, s a sztárénekesek személyében az összes jugoszláviai etnikum képviseltette magát. Később azonban az állami támogatás csökkentése folytán kénytelenek voltak az előadók számát is redukálni, s ekkor valódi zenei-nacionalista viták adódtak abból, hogy vajon hitelesen énekelhet-e például egy bosnyák énekes egy szerb dalt - miközben a legnagyobb sztárok, például Predrag Cune Gojković, saját repertoárjukból akár mexikói dalt is énekelhettek...

Maguk a zenei jelenségek persze nem csak az adott országra jellemzők, ez kínálta az előadások összekapcsolódásának másik lehetőségét például a népzenei és a könnyűzenei szekció esetében, ahol különböző országokban lezajlott hasonló jelenségek kerültek elő. A szórakoztatózenét az NDK, Jugoszlávia és Magyarország esettanulmányain keresztül vizsgálták az előadók. Gesine Schröder az NDK 1945 után formálódó „új" zeneéletének egy, a zenetudomány számára teljesen periferikus rétegét, a népszerű gyermekdalokat vizsgálta. Előadásában valóban zenei szempontok szerint elemezte Kurt Schwaen dalait és könnyed, népies kamarazenei alkotásait, melyekre összefoglalóan „a szocialista realizmus zenéjének nem agresszív megjelenési formája" kifejezést használta. Ignácz Ádám pedig az 1945 és 1956 közti korszak magyar szórakoztatózene-politikai történetét, illetve az ebben lezajlott vitákat tárgyalta. Előadásához levéltári dokumentumok és zenei példák is társultak illusztrációként, a „helyes" nemzeti tánczene példájaként Pető István „Szállj te madár" című dalának részlete hangzott fel, míg az amerikanizáló, swingszerű, azaz elítélendő stílust a Bilicsi Tivadar által előadott „Apu hod med be..." refrénű sláger képviselte.

Érdekes volt megfigyelni, hogy egy ennyire kurrens téma esetén mely előadók mernek más ország zenéjével foglalkozni. Noha az előadó affiliációja és témája nem feltétlenül állt kapcsolatban egymással, hiszen angol előadó foglalkozott észt zenével, észt előadó örmény zeneszerzővel, olasz kutató Szollertyinszkijjal (az amerikaiak pedig mindenfélével), mégis azt kellett látnunk, hogy néhány ország zenetörténetének kutatása kizárólag saját kutatóinak felelőssége. Így járt például a szlovák mellett a magyar zenekultúra is. Magyar zenei témákkal - Bianca Ţiplea Temeş Ligeti Romanian Concertójáról tartott előadását leszámítva - kizárólag magyar zenetudósok foglalkoztak. A magyar előadók viszont - Ignácz Ádám már említett előadásával együtt - különböző oldalról világították meg a tárgyalt korszak magyar zenetörténetét. Richter Pál a táncházmozgalom magyarországi jellegzetességeivel ismertette meg a külföldi tudósokat. Péteri Lóránt előadása elsősorban tudománytörténeti jellegű volt, a poszt­sztálinista időszak magyar zenetudományáról beszélt. Halász Péter referátumában az 1945 és az Új Zenei Stúdió fellépése közti időszakot tárgyalta. Érdekes példával szemléltette a zene nemzeti jellege megítélésének problematikáját, említve, hogy Kurtág op. 1-es Vonósnégyese itthon disszidensnek, míg Párizsban és Koppenhágában reprezentatív magyar zenének ítéltetett. A konferencia szervezője, Dalos Anna történelmi témájú magyar oratorikus alkotásokat elemzett, a keletkezési korszak és a műfajok mellett a többnyire latin műcímek - Bartók és Kodály hatását mutató - összefüggései, a bariton főhősök, valamint a magyar történelmi téma kapcsolták össze a vizsgált műveket. A magyar előadások szerencsésen szét voltak szórva a konferencia programjában, hiszen egy önálló magyar zenei szekció talán elriasztotta volna a közönséget. Így azonban sok külföldi kutató találkozhatott a magyar zenetudományi kutatás eredményeivel, s remélhetőleg közelebbi kapcsolatba kerülhettek a magyar zenével is. }

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.