Enciklopédia 1930-ból

A Szabolcsi-Tóth Zenei Lexikon

Szerző: Ujfalussy József
Lapszám: 2000 február

"Zenei Lexikon. A zenetörténet és zenetudomány enciklopédiája." Ezzel a címmel jelent meg elsõ, a maga korához illõ magyar zenei lexikonunk, Szabolcsi Bence és Tóth Aladár szerkesztésében, Gyõzõ Andor kiadásában, 1930-ban. Elsõ kötete az év elején, a második októberben. A címlap a szerkesztõk neve elõtt a magyar és a külföldi munkatársak hosszú névsorát tünteti fel, számos képtáblát és szövegillusztrációt ígér.
Magam a Lexikonnal elõször 1930 végén, tízéves gyerekként találkoztam. Nagyszüleimtõl kapta karácsonyra édesanyám, aki akkor a Zenemûvészeti Fõiskola ének tanszakának tanárképzõs növendéke volt. Azóta is azt a két zöld kötetet õrizzük könyvespolcunkon.
Senkit sem lep meg, mindenki természetesnek tartja, hogy a Lexikon Szabolcsi Bence nevéhez fûzõdik, általában az õ munkájaként tartjuk számon. Ilyenként tárgyalja Kroó György is kétkötetes élet- és pályarajzában. "A lexikonszerkesztõi munka jelenti Szabolcsi pályáján azt a hidat, amely az elõzõ hat-hét esztendõ magyar zenetörténeti kutatásait a következõ évtized általános zenetörténeti kutatásaival összeköti" - írja az I. kötetben.1 Kroó György, munkája természetének és mûfajának megfelelõen, a Lexikon munkálatait Szabolcsi Bence pályája fordulópontjaként mutatja be. De ahogy vissza-visszatérünk a Lexikon két kötetéhez, egyre inkább meg kell látnunk a munka jelentõségét a magyar zenetudomány és zenei mûvelõdés egészének történeti összefüggésében.
Ha Kroó György stílus-összehasonlításig mélyülõ, alapos elemzõ ismertetéséhez még valamit hozzátettünk, az leginkább a Zenei Lexikon általános magyar kor- és mûvelõdéstörténeti helyének, megjelenése körülményeinek és helyzetének szélesebb áttekintése felé mutat. Kroó könyvének az egykorú sajtóból vett idézetei, a Lexikon fogadtatását kísérõ vita is ezt az utat jelöli ki.
Elsõ tekintetre feltûnik, hogy a Zenei Lexikon nem társtalan jelenség, hanem a Gyõzõ Andor kiadásában megjelent mûvészeti lexikonok sorozatának egyik tagja. 1926-ban jelent meg a Mûvészeti Lexikon Éber Károly és 1927-ben az Irodalmi Lexikon Benedek Marcell szerkesztésében. 1930-ban, a Zenei Lexikonéval egy esztendõben látott napvilágot a Színészeti Lexikon, Németh Antal szerkesztette. A Mûvészeti és a Zenei Lexikon 1935-ben már második kiadását érte meg. A Mûvészeti Lexikon Elõszavában olvassuk: "Kilenc esztendõ nem csekély idõ egy lexikon életében, és egy új kiadás kívánatos lett volna akkor is, ha az elsõ nem fogyott volna el az utolsó példányig." Az Elõszót a szerkesztõk és a kiadó együttesen jegyezték. Nem ismerjük a lexikonok kibocsátásának példányszámát, de kelendõségük akkor is feltûnõ és elismerésre méltó, ha nem túl magas példányszámokat feltételezünk.
Mindez nem volna különösen figyelemre méltó, ha nem vesztes háború után, ha nem területe, népessége és erõforrásai mintegy kétharmad részétõl megfosztott országban történik. Igaz, Bethlen István súlyos külföldi kölcsönök felvételével - vállalva a Népszövetség megbízottjának folyamatos ellenõrzését és beleszólását gazdálkodásunkba - megállította az inflációt, stabilizálta a gazdaságot, és 1927. január 1-jén bevezette a pengõt. (A pengõ egyébként arany alapú fizetõeszköz volt, és 3800 pengõ ért 1 kg tiszta aranyat.)
Igaz, a pengõ bevezetése bizonyos élénkülést hozott a gazdasági életben, ám a történeti elemzések termelésünk visszaesésérõl, az agrárgazdaság súlyos válságáról számolnak be. Az ország a munkanélküliség, a mezõgazdasági piachiány és a szegényparasztság gondjaival küzdött. A pengõ 1927-es megjelenése amúgy sem volna magyarázat a lexikonsorozat sikerére. Az 1926-ban és 1927-ben megjelent két lexikon szerkesztésének és kiadásának jóval meg kellett elõznie a pengõt. Végül a Zenei és a Színészeti Lexikon megjelenése idején már Magyarországot is elérte a világgazdasági válság.
A lexikonok megjelenését, sikerük okát, forrásait tehát kár volna valamilyen gazdasági csodában keresnünk. A csoda inkább az volt, hogy a nehéz gazdasági körülmények ellenére ennyire naprakész, korszerû fegyverzetben jelenhetett meg - számottevõ hazai elõzmények nélkül - a Zenei Lexikon.
Kár volna megtagadni az elismerést és köszönetet a kiadó Gyõzõ Andor vállalkozói érzékétõl és leleményétõl. Ez fõként a lexikonsorozat együttes tervezésében és kibocsátásában állott. Erre utal Benedek Marcell az Irodalmi Lexikon Elõszavában, amikor azt panaszolja, hogy a tervezettnek háromszorosát kitevõ kéziratokból el kellett hagynia olyan cikkeket, "amelyeket a Gyõzõ cég késõbbi, tervben vagy munkában levõ szaklexikonjaiban föl lehet majd használni. Így elértük azt, hogy a népszerûnek és olcsónak szánt Lexikon csak kétszer akkora lett, mint amekkorának terveztük - és egy fillérrel sem lett drágább."
A magyarázatot azonban ennek ellenére sem a gazdasági prosperitásban, hanem inkább a kedvezõ személyi feltételekben keresném. A lexikonok mindegyike igen széles és rangos szakértõ munkatársi együttest mutat be címlapján. A Zenei Lexikon munkatársainak összetételében különösen jelentõs a neves külföldi szaktekintélyek részvételének aránya.
Azok az utalások, amelyek idõrõl idõre megalapozottan figyelmeztetnek a két háború közötti Magyarország szellemi életének gazdagságára, sokrétûségére, arra késztetnek, hogy valóban vegyük számba: az értelmiség és benne a humán értelmiség egymást követõ nemzedékeinek milyen feltorlódó sûrûsödése jellemezte az akkori magyar mûvelõdést. Legjobb korában élt itt akkor még az a generáció, amelyet az Ady nemzedékeként emlegetünk, együtt tudós-, író-, mûvésztehetségeknek a múlt század utolsó harmadától kezdve a világvárosiasodó Budapestre feláramló seregével. Írókra gondolva a Nyugat elsõ nemzedékének kell eszünkbe jutnia. A tudományos életben az Eötvös Collegium elsõ nagy nemzedékére esik tekintetünk. De az elsõ világháború után a századforduló nagy nemzedékéhez csatlakozik már az újabb generáció is, javarészt az elõzõ tanítványaként. Neveket nem említek: bõven sorakoznak amúgy is kinek-kinek az emlékezetében.
Kulturális életünk legjobbjai akkor átlátták, hogy a megcsonkult ország valóságos erõtartalékai szellemi kapacitásában halmozódnak fel, és megõrzésük, mûködtetésük, gyarapításuk a továbbélés egyetlen útja. Egyre többet halljuk mostanában emlegetni a Bethlen-kormány kultuszminiszterének, Klebelsberg Kunónak a nevét. Õ azok közé a nagyon ritka politikusok közé látszik tartozni, akik megértik, hogy az általános mûveltség megfelelõ színvonala nélkül nincs gazdasági növekedés, és éppen országunk kicsinysége kényszerít szellemi kapacitásunk minél türelmetlenebb erõsítésére. Ha csodálkozunk a lexikonok kiadásának és kelendõségének a gazdasági körülményekhez mérten ellentmondásos voltán, még inkább kell csodálkoznunk azon a nagyvonalúságon, ahogy Klebelsberg az oktatás és a tudományos kutatás különbözõ szintjeinek fejlesztésérõl gondoskodott. Minisztersége idején, 1922 és 1931 között, a tanyai iskolahálózat kiépítésével és a középiskolai reformokkal egy idõben megalapította a szegedi, és kifejlesztette a debreceni egyetemet, a bécsi, a berlini és a római Magyar Intézet alapításával kezdeményezte a magyar tehetség fejlõdéséhez oly fontos intézményrendszer kialakítását.
Az értelmiségi nemzedék koncentrációjához hasonlóan rajzolódik ki a maga körében az egymást követõ zenei generációk láncolata, és vele együtt az önállósuló korszerû magyar zenetudomány szervezõdésének folyamata. A munkatársak névsora, vállalt szakterületük illeszkedése világosan mutatja a Lexikon szervezõ tevékenységének kapcsolatrendszerét, a már külön-külön kibontakozó és önmagukban mûködõ részterületek közös célt szolgáló együttmûködését. A folyamat ebben az áttekintésben mintegy stratégiai térképpé változik, a kialakult hadállások feltüntetésével.
A magyar hagyományból és gyakorlatból elsõsorban az elsõ korszerû magyar zenetudományi mûhely, a népzenekutatás erõteljes részvétele tûnik szembe, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Lajtha László és mások nevével jegyzetten. Bartók Béla neve a munkatársak névsorának élén a betûrend szeszélyén túl akár jelképes is lehetne. Major Ervin és Szabolcsi Bence neve az elõdök útmutatása nyomán kibontakozó alapos, immár a mûkedvelõ adalékok szintjét maga mögött hagyó magyar zenetörténeti kutatásokra utal. Gombosi Ottóé és Hammerschlag Jánosé az általános zenetörténet régebbi korainak gondozását jelzi. Molnár Antal többágú témaköre, Varró Margit pedagógiai hozzáértése a kezdõdõ magyar zenetudományi érdeklõdésnek arra az ágára hivatkozik, amely a nemzetközi tudományosság elméleti, filozófiai, pszichológiai és pedagógiai eredményeit hozta magával az együttesbe. Itt lett volna a helye a korábban elhunyt Kovács Sándor munkásságának. Tóth Aladár kritikusi és írói tevékenysége a kortárs magyar és európai zenét vonta be, de a neves külföldi szaktekintélyek részvételét, s általuk az egyes nemzeti zenekultúrák szócikkeit is alig tudnók elképzelni a kortárs magyar zenei alkotás háború utáni nemzetközi elismertsége nélkül. Mindehhez járul a társtudományok elismert magyar és nem magyar szakértõinek részvétele a Lexikon köteteiben.
A szerkesztõk igen nagy gondot fordítottak az adatok naprakész állapotára. Már a Lexikon 1930. októberében megjelent II. kötete 77 pótlást, részben korrekciót, részben új adatot csatolt az I. kötethez. Kiegészítõ adatokkal kezdõdik a Lexikon 2. kiadása is, 1935-ben. Magukban az eredeti kötetekben is, a kiegészítésekben is valóban friss adatokkal találkozik az olvasó, köztük a kortárs zeneszerzõk, köztük a legifjabb magyar nemzedék újabb mûveinek számontartásával.
Az egykorú magyar közvélemény és a sajtó a jelek szerint érdeklõdéssel és általában elismeréssel nyugtázta a Lexikon megjelenését. De Jemnitz Sándor a Népszava hasábjain heves támadást intézett ellene, különösen az elsõ kötet megjelenése alkalmával, 1930. március 22-én. A hitelesség nevében leckéztette a szerkesztõket. Bár a tárgyi adatok körül is talált mulasztásokat, de az igazi veszélyt abban látta, hogy "az elfogult szövegmagyarázatból vezetõ szempont élezõdik ki, amely magát az olvasó gondolkodásmódját akarja befolyásolni, s az ál-objektivitás örve alatt voltaképpen kapacitál" - írta.2 "A lexikonírónak helyes fogalmat kell adnia még a neki nem tetszõ jelenségekrõl is" - olvassuk kritikájában.3 A lexikonszerkesztõket a lexikon és a sajtókritika mûfajának elkülönítésére intette: "Aki csak azért szerkeszt lexikont, hogy kénye-kedve szerint csaponghasson, dogmáit fitogtassa s külön erre a célra kotyvasztott világrendben barátait megjutalmazza és ellenfeleit megbüntesse, az visszaélt a rábízott lehetõségekkel."4
A II. kötetet 1930. november 7-én békülékenyebben fogadta, és úgy vélte, hogy az I. kötet bírálata kedvezõen hatott a II.-ra. Példaképpen mégis hiányolta a fiatal cseh zeneszerzõket a Lexikonból, különösen Bohuslav Martinùt.5
Nyilvánvaló, hogy a Lexikon elfogultságát hangoztató vádak egy régebbi és maradandó nézetkülönbség mélyérõl törtek fel a két kötet megjelenése alkalmából. Megdöbbentõen pallérozatlan hangjának igazi indítékát Jemnitz Sándor akkor mondta ki, amikor az I. kötet bírálatában azt állította, hogy "itt Kodály Zoltán szûkebb környezete lejtett fegyvertáncot".6
A Zenei Lexikon szerkesztõi nem titkolták, nyíltan vállalták és öntudatosan hirdették az új magyar zene képviseletét, olyan zenetörténeti helyzetben, amikor Bartók és Kodály nagy mûvei egymás után láttak napvilágot, szólaltak meg, amikor egyre világosabbá vált a feltáruló nemzeti zenei hagyomány, a népzene értéke, amikor az új magyar zene - s annak már fiatalabb nemzedéke is - a nemzetközi élvonalban jelent meg, akár viták kereszttüzében is. Szabolcsi Bence Debussy Pelléas és Mélisande-jának 1925. évi budapesti operaházi bemutatásáról írott tanulmányában, a Nyugatban már azt írta, hogy "a legnagyobb tett azóta [ti. Debussy óta] az új magyar zene".7
A sajtóvita és Jemnitz elutasító véleményének, a Lexikon kritikájában felszínre tört ellenzésének mélyén valójában az a kettõsség feszített, amely az új magyar zene, akár Bartók zenéjének megítélésben Kurt Westphaltól és Adornótól kezdve még évtizedekig, ilyen vagy olyan elõjellel napirenden volt. A lexikonszerkesztõk állásfoglalását olyan új zenei érték felismerése határozta meg, amelyet a történelem egyre inkább értékként igazolt, s amelynek felismerésétõl Jemnitz Sándort is elzárta ellenkezõ irányú elkötelezettsége és meggyõzõdése.
Jemnitz Sándor kritikáira Szabolcsi Bence a sajtóban nem válaszolt, de Kroó György közli egy, a hagyatékban maradt kézirata szövegét, amely félreérthetetlen válasz a bírálatokra, természetesen nem Jemnitz érthetetlenül magafeledt stílusában.
Bartha Dénes ugyan olyankor tért haza német egyetemen végzett tanulmányaiból, amikor már a lexikon munkálataiban nem vehetett részt, de a sajtóban, a Pester Lloyd 1930. október 25-i számában cikkével már beleszólt annak vitájába. Higgadt méltatása sok tekintetben válasz Jemnitz kritikájára, ha nem is ad hominem. Nem csodálkozott azon, hogy a szerkesztõk "a fõ hangsúlyt, mint várható volt, Magyarország zenetörténetének és népzenéjének problémáira helyezték".8 Bár "néhány túlságosan reklámízû epitheton"-t9 õ is szóvá tett, véleménye egészében elismerõ volt. Kiemelte, hogy "az értékes kézikönyv... megjelenése különösen hasznára válik majd az újabb intenzitással megindult törekvéseknek, amelyek egy magyarországi zenetörténet megteremtésére irányulnak". A kötetek tudományszervezõ értékének méltatása mellett közmûvelõdési érdemeikre céloz: "Az új lexikon most már lehetõséget ad a nagyközönségnek, hogy a zenetudomány minden területén gyorsan és megbízhatóan tájékozódjék, anélkül, hogy idegen nyelvû enciklopédiákat kellene igénybe vennie." Végül "az új enciklopédia tájékoztató, felvilágosító s korszerû tudományos színvonalra felemelõ hatásáról" szólt. Ebben az összefüggésben utalt a Lexikon enciklopédikus jellegû tanulmányaira.10
Végül most kell még egynéhány gondolattal visszatérnünk ahhoz a korábbi kérdésünkhöz, hogy mennyiben kell és lehet a Zenei Lexikont Szabolcsi Bence munkájának tekintenünk, jelentõségét õrá emlékezve méltatnunk. Nem kétséges, hogy személyében a feladatot arra mindenképpen alkalmas fiatal muzikológus kapta és vállalta. Az új magyar zene szellemében, Kodály Zoltán tanítványaként, mestere ösztönzésére megjárta a német zenetudományi diszciplína egyetemi grádusait. Áldozatos munkával szentelte magát a magyar zenetörténet forrásainak felkutatására és feltárására, egyben jól tájékozódott Európa új zenei irányzataiban. Rendszeresen publikált mind a hazai, mind a külföldi sajtóban, egyebek között a rangos Musikblätter des Anbruchban. Nevét méltán olvassuk már az Irodalmi Lexikon munkatársai között. Idézzük Kroó Györgyöt: "A magyar zene tudósa itt összefoglalja mindazt, amit feltárt és értelmezett, ugyanakkor jelzi érdeklõdését az egyetemes zenetörténet problémái iránt, sõt szócikkíróként és szerkesztõként egyaránt olyan megbízható tájékozódást, biztos tudást árul el ezekben, hogy ettõl kezdve a magyar zenei közvéleményben és az úgynevezett mûvelt nagyközönség szemében õ testesíti meg Magyarországon a zenetörténész fogalmát."11
Mindehhez még azt is hozzá kell tennünk, hogy Szabolcsi Bence a Zenei Lexikont szinte manuálisan is maga csinálta meg. Kroó György jelzi azt is, hogy csak a T betûig is mintegy 630 szócikket kell neki tulajdonítanunk. És a lexikon nem csak a szócikkek megírásából áll. A külföldi munkatársak idegen nyelvû cikkeinek magyarul kell a lexikonban megjelenniük. A korrektúrák is a szerkesztõt terhelik. Egyszer-egyszer beszélgetés közben emlékezett vissza a megterhelõ munkák közti 10-15 perces, továbbsegítõ mély alvásokra. Munkatársai közül különös szeretettel emlegette Molnár Antalt és jótékony segítségét, aki egyébként egy évszám nélküli, "III. 10."-re datált levelében, a Zenei Lexikon új, 1965-ös változatával kapcsolatban azt panaszolta Szabolcsi Bencének, hogy nem vonták be a megbeszélésekbe, "holott az 1. kiadáshoz 800-nál több címszavat dolgoztam ki" - írta.12
Úgy gondoltam, hiba lett volna, ha ez alkalommal nem méltatjuk a magyar zenetudomány szervezeti-intézményi fejlõdésének útján is oly fontos Zenei Lexikont, Szabolcsi Bence és munkatársainak máig maradandó értékû alkotását.

UJFALUSSY JÓZSEF

___________
JEGYZETEK
1 Kroó György: Szabolcsi Bence, I-II. Liszt Ferenc Zenemûvészeti Fõiskola. Budapest, 1994. - I. 305.
2 Idézi Kroó György - I. 291.
3 Uo. - I. 292.
4 Uo. - I. 291-292.
5. Uo. - I. 293.
6 Uo. - I. 292.
7 Uo. - I. 229.
8 Uo. - I. 294.
9 Uo. - I. 294.
10 Uo. - I. 293-294.
11 Uo. - 305.
12 MTA Ms 5640/398

___________
(Elhangzott 1999. november 27-én az MTA Zenetudományi Intézetében, a Szabolcsi Bence születésének 100. évfordulója alkalmából tartott konferencián.)

Szabolcsi Bence és Tóth Aladár -<br>Kodály Zoltán és Szabó Ferenc társaságában Harmath István felvételeSzabolcsi Bence és Tóth Aladár -
Kodály Zoltán és Szabó Ferenc társaságában Harmath István felvétele

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.