Nagyüzem

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója

Szerző: J.Gyõri László
Lapszám: 2015 július

  szilveszter1_foto_emmer_laszlo_1c.jpg" width="284" />

Ókovács Szilveszter - Emmer László felvétele

- Ez az interjú az évad végén készül. Aki figyelemmel kíséri, hogy mi történik az Operaházban, csak kapkodja a fejét, hiszen mintha egészen más sebességfokozatra kapcsolt volna a színház: ami apremiereket illeti, „nagyüzemi gyártásnak" lehetünk tanúi, a színház „kreatívjai" újfajta reklámokkal rukkoltak elő, amelyeket külföldi lapokban is láthatunk. Külföldi vendégművészek is mintha nagyobb számban jelennének meg az Operaház színpadán és zenekari árkában. Megnyitották az Erkelt, és rohamtempóban változik a repertoár is, láthatóan új közönséget próbálnak toborozni. Mivel kezdjük? Mit szólna a nagyüzemhez? Mit mondanak a számok?

- A számok sok mindent megmutatnak és el is fednek. A most futó évadban 24 premier volt, a jövő évadban 33 lesz. És az azt követő évadban is 30 felett lesz a premierek száma.

- Ez sportteljesítménynek sem akármi. Szerintem világrekord. A korábbi 4-5-6-hoz képest felfoghatatlanul sok. Van még egy operaház a világon, ahol ennyi bemutatót tartanak?

- Nicolas Joël, aki most tért haza Milánóból a párizsi operaház élére, azzal kezdi működését, hogy 18 egész estés bemutatót tervez a jövő szezonra. 9 operát, 9 balettet. A mi 24 bemutatónk ugyanúgy két színház között oszlik meg, ahogy ott a Garnier és a Bastille között, de vannak átfedések, például azok a nyári margitszigeti, miskolci és veszprémi színhelyeken zajló produkciók, amelyek ősztől bekerülnek azErkelbe vagy az Operaházba. A számok értelmezéséhez tartozik, hogy bevontunk egyéb új játszóhelyeket: a Zeneakadémia Solti-termében, az operaházi királyi lépcsőn vagy Ördög-padláson, az Erkel foyer-jában vagy a gödöllői barokk színházban rendezett előadások nem igénylik azt az anyagi és energia-ráfordítást, amelyre egy operaházi bemutató esetében szükség van, nem is szólva arról, hogy az egy estén színpadra kerülő balett-egyfelvonásosokat mindig külön számoljuk, tehát érdemes az adatok mögé nézni. Vagy műsorra tűzzük például Aribert Reimann Lear című operáját a klasszikus Ponnelle-rendezésben, és Damiano Michieletto salz­burgi Bohéméletét is, amely létező produkció. Ezeket is másképpen kell számításba venni, mintha nulláról indulnánk.

- Úgy képzeljem el, hogy megvették a híres rendezést, amelynek címszerepét egykor Dietrich Fischer-Dieskau énekelte?

- Az a rendezés nem létezik, de amit München és Bachler intendáns ide tudott adni, ideadta: a videófelvételt és a rajzokat, amelyek alapján színre visszük a művet. Afféle tisztelgés is ez Ponnelle előtt, aki életet lehelt a hagyományosnak címkézett operai attitűdbe - ragaszkodunk hozzá, hogy a színpadon az történjen, amit abban az előadásban láttunk. A rá következő évadban Eötvös Péter egyik operájának kész produkcióját vesszük meg, de átvettük a miskolci Nabucco-előadást, Kesselyák Gergely rendezését, ahogy korábban a debreceni Háryt is, Vidnyánszky Attila munkáját, Kolozsvárral pedig már a negyedik produkciót készítjük együtt. Ezekkel koránt sincs annyi gond, mint egy új, teljesen saját produkcióval, miközben a számokat - és a repertoárt - ezek is növelik. A „nagyüzem-jelleget" az magyarázza, hogy nagyot akartunk frissíteni a mintegy száz darabból álló produkciós készleten, amely tele volt ósdi, elaggott, a bérlők által ezerszer látott produkciókkal - és nem szabad feledni, hogy újranyílt az Erkel, amelynek pedig már nem is volt repertoárja! Nem akarunk mindent kidobni: a klasszikus operaházi Bohémélet mellé az Erkelbe tesszük a friss Michieletto-rendezést. Azon túl, hogy csodálatos előadás, éles kontrasztban áll a Nádasdy-Oláh-félével, és megmutatja a darab mai érvényességét. Folyik tehát a repertoárcsere, az első év már lepergett, a következőt meghirdettük és jócskán el is adtuk, a harmadik nagy szezon tervét pedig lezártuk, ám egészében az még nem nyilvános.

- Ilyen mennyiségű előadást szinte lehetetlen jó minőségben kiállítani. Mi indokolja ezt a rohamtempót?

- Most volt rá három évünk. Az Erkel két éve ismét várja a közönséget, az Operaház bezárásáig pedig még három év volt hátra tavaly ősszel. Egy sor olyan repertoárdarabon, amelyet a zenekar és az énekkar tud, csak „ruhát kell cserélni", ami jóval egyszerűbb, mint sosem játszott különlegességek színrevitele, mely adósságból szintén évente törlesztünk. A nagy szám tehát nem rejt okvetlenül nagy létszámú, nehezen tanulható operákat. Újra hangsúlyozom: egész estés, nagyszínpados új produkció nálunk is 18 lesz, de abból is öt másodpremier. Átlagosan havonta egy bemutatót bonyolít majd két színházunk: komoly, de nem lehetetlen évadterv. S ha ezt nagyüzemnek hívjuk, akkor a párizsi Operát tényleg gyárvárosnak kellene neveznünk, mégse teszi senki - a repertoárrendszerű házak már csak ilyenek.

- Szeretném, ha beavatna, hogyan választja ki egy-egy előadás rendezőjét? Kiszélesedett a rendezők köre, olyan művészek is lehetőségeket kaptak, akik egyelőre nem mozognak különösebben otthonosan azopera területén, ami azért, valljuk be, kockázatot jelent. Ezzel együtt tény, hogy többféle rendezői ízlés érvényesül a színházban. A leghagyományosabb stílusú előadásoktól a Regietheaterig.

- Ha ez így van, akkor egybevág a szándékainkkal. Én már tévésként is úgy tekintettem a BBC-mintára, hogy a markáns műsorok egyensúlyát láttam benne. Tehát nem se hús, se hal adások állítanak egy médiumot középre, vagy legalábbis méltányos helyzetbe. A színház is médium, figyeljen a különböző rendezői világok közötti egyensúlyra, a markáns előadások egyensúlyára. Egy-egy rendezőnek nem lehet túl sokat mondani, nem szabad megkötni a kezüket. Elég megkötés, hogy kikkel kell dolgozniuk: a mi mátrixunkban nincs szabad szereposztás, mert több mint négyezer operai kitűzést kezelünk és legalább kétezer ba­lett­beosztást. Természetesen megkérdezzük Anger Ferenc művészeti igazgatóval együtt, mire gondolnak egy-egy darab kapcsán, hogyan képzelik el a színrevitelt, vannak a tervelfogadásnak különbözői stációi. Jól megfér a rendezők között Zsótér Sándor, aki az Erkelben rendezte A bűvös vadászt - tőle elvárhatóan nem a mesekönyvek stílusában -, és Szinetár Miklós is, aki A varázsfuvolát úgy rendezte meg, hogy láthatóan nem akart sem megosztani, sem értelmezési vitákat kiváltani. És természetesen Vidnyánszky szépséges Jenůfája, szívvel-lélekkel kidolgozott Háryja is színpadon marad, miközben az Alföldi Róberttől rendelt Gluck-produkciónk is remekül működik, és Kovalik darabjai is joggal maradnak a színen. Egy operaigazgató számára nincs nagyobb öröm, mint hogy ilyen sokféle művésszel dolgozhat együtt. A Faustot lengyel sztárvendég állítja színre, tavaly francia rendező dolgozott nálunk a Falstaff-fal, az idei szezont egy német kezdte verista darabokkal, folytatta egy cseh filmes legenda (Così fan tutte), a következőt egy olasz indítja az Otellóval, román jön az Eötvös-darabbal. Érdekes színeket hoznak e művészek, még ha nem is minden produkciónk volt pont ugyanúgy sikeres. Ésrengeteg magyar rendező kapott első lehetőséget, közülük M. Tóth Gézát és Szabó Mátét fontos kiemelni. Azzal, hogy a színház a kamaraműfajok területén sok új produkcióra vállalkozik, minden végzős rendező szakos egyetemi hallgatónak lehetősége nyílik, hogy kipróbálja magát. Számos magyar művész kapott felkérést, nem mindegyikük vállalta, de Eszenyi Enikő rendezi például a Toscát, és mások is„gyúrás alatt" vannak. Sok rendező állítja, hogy nem ért a műfajhoz, mert nem ismeri - miközben az opera is színház, ők maguk pedig prózai világukban időnként szerfelett jó érzékkel használnak zenét.

- Azért hadd vitatkozzam ezzel, hiszen azért ez mégis csak egy szakma. Az Arabella amúgy igazán sokoldalú rendezője például nem sokat tudott kezdeni a darabbal, a Così fan tutte világnagyság rendezőjét meg sem érintette a mű, az operarendezéshez pedig láthatóan alapszinten sem ért. Miközben Menzel filmrendezői rangját nem kérdőjelezhető meg, operarendezőként teljességgel dilettánsnak bizonyult. ACosì rendezés szempontjából abszolút mélypontja volt a szezonnak, ugyanakkor tény, hogy zeneileg igényes előadást hallottunk.

- Érdekes módon a sorozat utolsó előadásairól író kritikusok letisztultnak és eszköztelennek tartották, amely hagyja Mozartot hatni, és végre nem erőszakolja meg. A király meztelenségéről vagy felöltözöttségéről megoszlottak a vélemények, és habár én személyesen inkább önnel értek egyet, nagyon tudtam örülni hét fiatal magyar művész sikerének: a pompás szextettet alkotó énekeseknek és Halász Péter főzeneigazgató elkötelezett, felszabadult vezénylésének.

- Apropó, a király meztelen. Pozitív fejleménynek tartom, hogy új gyermekoperát mutattak be, Tallér Zsófia darabját Zsótér Sándor rendezésében. Ránki György Pomádé királya óta nemigen volt hasonló. Ésez a színház felkérésére íródott. Ha létezik jó kezdeményezés, akkor ez az, ennél jobb nem történhet a jövő közönségének kineveléséért. És ugyanezt a célt szolgálják a különböző pedagógiai programjaik.

- Szándékunk szerint minden évben bemutatunk egy gyerekoperát. Tavaly kezdtük a Parázsfuvolácskával, Lackfi János írta át a szöveget és Toronykőy Attila rendezte a darabot. Ő rendezte egyébként korábban a Pomádé királyt is. A Parázsfuvolácskának elmondhatatlanul nagy sikere van a gyerekek körében, telt házakkal játsszuk az előadást. Ugyancsak népszerűek a gyerekeknek szóló baletteladásaink, aHófehérke és a Diótörő, de már a kisbabáknak is csinálunk előadást, ilyen a Ringató az Erkel Színházban, az ovisok-kisiskolások pedig korosztályos hangszerbemutatókat kapnak, illetve évi kétszáz balett-túrát bonyolítunk le Tütü címmel. Ifjúsági előadásnak szántuk a Lakatlan sziget című Haydn-opuszt, és holnap köszönthetjük a százegyezredik nézőt az OperaKaland sorozatunkban. Ötszáz középiskolából, százhuszonegynéhány településről jöttek gyerekek előadást nézni. Fantasztikus a hangulat ezeken a rendezvényeken. A végén rockkoncerteket kenterben verő ováció - a zene alatt pedig teljes csönd! Igaz, ebben sok munka rejlik. Előre kiküldött óravázlatok, hangfájlok, információk a tanároknak, akik felkészítik a gyerekeket. Meghallgattam a tegnapi előadást is. Hábetler András ment ki felvonások előtt agyerekekhez, segített ráhangolni őket, hogy mit fognak hallani. Nagyszerűen csinálta, öröm volt hallani.

- Ez egy anyagilag erősen megtámogatott sorozat...

- A legtöbb pénzt mi tesszük bele a saját költségvetésünkből, hiszen a kultúra, bár tényleg sokba kerül, a kulturálatlanság még többe. Az OperaKaland pénzügyi konstrukcióját úgy alkottuk meg, hogy alegtávolibb településről jövő diák is eljöhessen. Egy efféle kirándulás legfeljebb 1000 forintba kerülhet, ez volt a cél. Mi kérünk 300 forintot, a MÁV 90% engedményt ad, a BKK pedig 211 forintos napijeggyel száll be. Nekünk az a legfontosabb, hogy a teljes mű lemegy a legjobb erőinkkel: most Miklósa Erika és Kolonits Klára Konstanzéi között lehetett választani... „Akinek ennyi jó kevés...", azt jövőre majd megnyerjük mással.

- Említette, hogy az Operaházat bezárják. Mikor kezdődik a felújítás, és meddig tart?

- A tervek szerint 2017. július elsején, a vizes VB nyitógálájának másnapján kezdődik és 2018. május 24-én, a Kékszakállú bemutatójának századik évfordulóján már hivatalosan is meg kellene nyílnia aszínháznak, és be kell mutatkoznia az akkorra teljes Ringnek is. Stockholmban fél év alatt lezavarták, nekünk erre kilenc hónapunk lesz, és még mindig van két évünk az előkészítésre. Addig is nyaranként már folynak munkák a saját kis pénzünkből.

- Mennyire kicsi az a pénz? Most azért elég jól el vannak eresztve, nem?

- Divatosan szólva: azért ez véleményes. 2001 őszén 6,4 milliárd forint állami támogatást ítéltek meg, de 2002-ben második felében ezt lehúzták 6,1-re. Tíz évvel később ez már 5,7 milliárdra apadt, ami nominálisan is gond, de reálértékben már csak a felét érte. Igaz, ebből egy színházat kellett működtetni, ami jóval egyszerűbb, mint most kettőt üzemeltetni 9.4 milliárdból. Az állami támogatáshoz jön a 2 milliárd feletti saját bevétel, és az egymilliárd feletti tao, vagyis összesen 13 milliárd körüli összegből gazdálkodhatunk. Sok pénznek tűnhet, ám kevesebb, mint a 2001-es forrás értékének 80 százaléka, éskevesebb, mint egy megyeszékhely tizedakkora színházának arányos támogatása! Ebből 2400 eseményt finanszírozunk, vagyis jóval többet, mint 2001-ben. Amikor a mi növekvő támogatásunkra irigykednek, sok dolgot elfelejtenek: csak szociális célokra, állami díjakra 400 milliót kell költenünk, s miközben egy magyar prózai színház tízszeres létszámával gazdálkodunk, de a tízszeres pénzügyi lehetőségünk nincs meg hozzá, csak a jóval nagyobb feladat és felelősség. Összehasonlításképpen mondom: a Scala új főnöke, Alexander Pereira a múlt héten mesélte, mekkora a baj: 120 előadásra mintegy 36 milliárd forintnak megfelelő összeg áll a rendelkezésükre. Ez estékre lebontva tizenkétszeres különbség, hisz a milánóiaké stagione színház, egy évben 21 darabot játszik, nem 77-et, mint mi - ésdecemberben kezdik az évadot... Persze, relatíve a Scala a világ legtöbb pénzből gazdálkodó operaháza, de a sokat emlegetett Opéra de Paris is hatszor annyiból működik, mint mi. Szóval higgye el, nem olyan sok ez a pénz, és nekünk nem a hazai, hanem az európai ligában kell fociznunk, rengeteg külföldi vendéggel a színpadon és a nézőtéren, műemlék épületben, amely a Parlament utáni legfontosabb protokollhelyszín is - végletesen leromlott, vagy eleve teljesen hiányzó infrastruktúrával, harmincegy éves színpadtechnikával... Nem folytatnám.

- Emlékszem, az NDK-ból vették, és már új korában is voltak vele problémák...

- Drezdából. Miközben a drezdai Semper-opera ugyanakkor angol technikát vásárolt, amelynek némán forgó színpadából ma is hasábok emelkednek ki, mi a KGST keretében kelet-német holmit vettünk, hat nyikorgó, csigalassú „utcával".

- Mennyibe fog fájni a felújítás?

- Először a Kőbányai úti egykori MÁV-főműhelyben megvalósuló Eiffel-projektnek kell lefutnia, amely a raktárak és műhelyek, valamint két próbaszínpad és egy zeneterem építését tartalmazza. Berendezésekkel, új gépekkel, díszletkonténer-rendszerrel együtt bruttó 14 és félmilliárd forintba kerülne - több év alatt. Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy a messze legnagyobb magyar színháznak nincsenek saját raktárai és színpadi munkára alkalmas próbatermei. Míg itt ülünk, hat helyen összesen tíz raktárat és négy próbatermet bérelünk, és reménykedünk, hogy ezekről a helyekről még pár hónapig nem dobnak ki minket: ugye, ez nem állapot? Ha a problémákat egyetlen csapásra megoldó Eiffel-műhelyház megvan, indulhatna az Operaház felújítása, hozzávetőlegesen még egyszer ennyiért. Tehát bruttó 30 milliárdból megoldódna a próba-, raktár- és műhelycentrum ügye, egyúttal nem rogyna meg az ország legnagyobb állami tulajdonú ipari műemlék-épülete, az Eiffel Csarnok, és rendbe lenne téve az ország egyik leglátogatottabb műemléke, a közben napi üzemben is lévő Operaház. A reprezentatív Ybl-palotát bűn volt harmincvalahány évig magára hagyni, eközben csak sajtolni belőle a teljesítményt. Jelenleg még tűzjelző rendszer sincs, de kell egy, a nézők informálására alkalmas hangrendszer is, hogy ne kézi csengettyűvel kelljen jelezni a szünet végét.

- Miért? Az olyan szép...

- De nem hallják.

- Operaközönségtől azért nem túlzott elvárás, hogy meghallja.

- Ez igaz, a csengő marad is, de a szereplőváltozásokat mégis csak be kellene mondani, sokféle információt kellene közölnünk, amit mások megtehetnek, mi nem. Nincs beépített kamera- ésmikrofonrendszerünk a közvetítésekre, modernizálni kellene a számítógépes rendszert, kicserélni az ajtókat-ablakokat, a kazánt, és még sok minden mást.

- Említette a kétmilliárdos jegybevételt. Milyen az előadások látogatottsága? Itt, az Operaházban úgy látom, nem lehet okuk panaszra, hiszen a honi közönség mellett hagyományosan sok külföldi turista ismegnéz egy-egy produkciót.

- A turisztika azért nem minden. Az viszont jó indikátor, hogy a turisták közül hányan mennek el a szünetben, miután megnézték a házat és az első felvonást. Egy nyugati turista annyit fizet nálunk egy jegyért, mint otthon egy épületvezetésért. Méréseink szerint a turisták a közönségnek legfeljebb 25-30 százalékát teszik ki. A többiek magyarok. Az Erkel megnyitása óta a közönség összességében megduplázódott. Az Erkel Színházban bőven 1000 fő feletti az átlagos nézőszám, de ott is van számos olyan előadás, ahol tűt sem lehet leejteni. A régi, Mikó András rendezte Nabucco éppúgy telt házakat vonzott, mint a hónapokra előre eladott Varázsfuvola, Hattyúk tava, Faust, Diótörő. Egyáltalán: miközben mi nem az Abba-slágerekre épülő Mamma miá!-t játsszuk, most megismerkedhettünk a hónapokkal, néha félévvel előre eladott házak esetével... Bizonyítást nyert, hogy volt az emberekben igény operára-balettre, de amikor csak egy színház működött, nem tudták megfizetni a magasabb jegyárakat, a drágább házba pedig nem találtak utat, hiszen nem léteztek a mára gyakorlattá vált kedvezmények. Azt pedig egyetlen elődöm sem engedte meg magának, hogy olcsóbban adja a jegyeket, hiszen rá volt utalva a saját bevételre. A kisebb pénzű közönségnek tartjuk fenn a bérletrendszert - amelyet meg is reformáltunk: bevezettük a kártyaalapú bérletet. Aki bérletet vásárol, olcsóbban juthat be az előadásokra, mint aki napi jegyet vesz, mert például turista, vagy csak egyszerűen későn ébredt. De aki vesz hat teljes árú jegyet, az a hetediket kedvezménnyel kapja. Az Erkelben változatlanul kedvezőek a jegyárak, 3600 forint alegdrágább. A minőség viszont ugyanolyan, mint itt, erre ügyelünk. Állandóan rotálódnak a művészek, az Erkel nem „B-kategóriás" színház. A kispénzű közönséget, a nyugdíjasokat és a nagycsaládosokat még az operaházi főpróbajegyek elosztásánál is előnyben részesítjük: tehát ide, az Operaházba is be lehet jutni viszonylag olcsón, de ahhoz résen kell lenni, hiszen az Erkel széles hozzáférését az Operaház bevételei keresztfinanszírozzák.

- Beszélgetésünk elején említettem azt a kampányt, amely az önök által megbízott kreatívoknak köszönhető, és amely különböző külföldi szaklapokban is látható. A szokatlan képeken a színház fantáziajelmezekbe öltöztetett vezetői művészeit látjuk. Világos a szándék: jobban bekapcsolni az Operaházat a nemzetközi operaéletbe, felhívni rá a figyelmet, essék több szó a színházról. Mennyire bizonyult sikeresnek a kampány?

- Nagyon sok cikk jelent meg rólunk külföldi lapokban is. A törekvés nem az volt, hogy mindenki csak jót írjon, bár a legfontosabb tánc-szaklapban az is megjelent, hogy a Manon balettbemutatónkért Solymosi Tamás balettigazgatónak - ha lenne ilyen - Oscar-díjat kellene kapnia... Alapvetően jó a sajtónk, kezdik újra felfedezni a színházat. Tavaly nagy kritikai sikere volt a Strauss-fesztiválunknak, ahová több újságírót is meghívtunk, ők értékelték a teljesítményünket. A művészin kívül az állóképességet is, hogy egyáltalán képesek vagyunk zsinórban eljátszani hat Strauss-operát, amit akkor még a fontos straussi városok, München, Drezda, Lipcse vagy Berlin sem tettek meg. Most indul a Faust-fesztiválunk, ugyancsak hat művel, köztük Magyarországon ritkaságnak számító opuszokkal, például Busoni operájával és Schumann Jelenetek Goethe Faustjából című darabjával. Jövőre nagy Shakespeare-fesztivált tervezünk - a mindenki szerint új dimenzióba érkezett zenekari minőséggel, a kórus fiatalításával, sok új és fiatal hazai énekessel, a gyártó- és a szervezőapparátus idén kipróbált, többszörös teherbírásával már egy 17 opuszos sorozatra is vállalkozhatunk. Emellett már csak a több tízmilliárdos ingatlanfejlesztéseket kell menedzselni, de azt szoktuk mondani, hogy az Operában ugyanúgy 24 órából áll a nap, csak még ott az éjszaka is. }

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.