Egyenrangú utak - Zeneszerzők, akikkel találkozni kellett

Szerző: Molnár Szabolcs
Lapszám: 2015 augusztus

Az Eötvös Péter Alapítvány „Német és francia kortárs művek - Pierre Boulez 90 éves" címet viselő nemzetközi karmesterkurzusa egy remek koncertsorozat része (is) volt. A mustMEET Composers 2015keretében két jelentékeny szerző, a francia Philippe  Manoury és a német Matthias Pintscher látogatott Budapestre. A kurzuson Pierre Boulez és Paul Hindemith egy-egy műve mellett az ő darabjaikat tanulták, próbálták a résztvevők: 17 karmester és a THReNSeMBle 20 muzsikusa. A professzori teendőket a vendégszerzők mellett Eötvös Péter, Vajda Gergely és Jean-Philippe Wurtz látta el. Ha annyit mondanánk csak, hogy kiváló munkát végeztek, nagyon messze lennénk a valóságától. Ennyire kiforrott és gondosan beállított hangzással, ennyire határozott, profilos és magabiztos előadással nagyon-nagyon ritkán találkozhatunk kortárs zenei hangversenyen. A határozottság és magabiztosság erényével ezúttal valamennyi muzsikus kitüntette magát, minden szólam személyes volt, s az igen szép számú közönség joggal érezhette úgy, hogy itt és most egyetlen zenei mozzanatról sem fog lemaradni. A részletekben dúskáló, mégis kiegyensúlyozott hangzásfelületek ámulata azonnal kihozta a recenzensből az elhamarkodott akusztikust: „ilyen jónak még nem hallottam a BMC koncerttermét!" Sőt, ebben a pillanatban úgy tűnt, hogy Budapest legjobb akusztikájú terében foglalok helyet. Lám, a teremakusztika csak részben alégköbméterek, a burkolóanyagok, a tört felületek és a térszervezés tudománya.

Matthias Pintscher - Andrea Medici feltévele

A zárókoncert műsorfüzetének címlapját egy KRESZ-tábla ékesítette. A piros szegélyű háromszögben a fekete × „egyenrangú utak kereszteződésére" figyelmeztet, a jobbról jövőnek elsőbbsége van. Gyanítható, hogy a grafikus az „egyenrangú út" átvitt értelmére, szimbolikus tartalmára kívánta felhívni figyelmünket, tágabb összefüggésben pedig arra, ami minden olyan koncert sajátja, melyen más-más kultúrát, korszakot, esztétikát képviselő szerzők darabjai - nem ütköznek, hanem - randevúznak egymással.

A fentebb előszámlált 17 karmester nyolc különböző országból (kultúrából) érkezett. Hat francia, három spanyol, két-két német és amerikai (USA) és egy-egy angol, brazil, román, svájci - pályája elején álló - dirigens vett részt aktívan a foglalkozásokon. Jogos a kérdés, hogy a hazai feltörekvő erőket miért nem képviselte senki? Nem hiszem, hogy érdemes mindebből messzemenő, nagy ívű, a magyar zenei élet általános állapotára vetíthető tanulságot levonni. Álljon itt inkább egy gyakorlatias (nem is tőlem származó) magyarázat: idehaza még nem evidencia, hogy egy muzsikus pályakezdésének sikere - a tehetségen, a szorgalmon és a szerencsén túl - pénzügyi befektetés, vagy ha tetszik, kockázatvállalás kérdése is. Sokan vélik úgy, hogy ami drága, az egyben luxus is. Úgy tűnik azonban, hogy Brazíliából vagy Spanyolországból nézve egy Budapestre szóló repülőjegy ára, az itt tartózkodás önköltsége és a részvételi díj, valamint az Eötvössel, Manouryval, Pintscherrel vagy Vajdával végzett közös munka ár-érték aránya optimális, azaz „ésszerű pénzügyi kockázatnak" minősül.

Június 10. és 16. között 15 etapban (szekcióban) folyt a karmesteri munka, túlnyomórészt a zenészek, illetve a teljes együttes bevonásával, s ahogy tudom, minden dirigens minden művet próbálhatott. (A közreműködő THReNSeMBle - talán nem túlzás - a kurzus végére már kívülről tudta a programot.) Az utolsó „felvonás" pedig maga a koncert volt, melyen a hét legjobbnak ítélt karmester vezényelhetett.Pierre Boulez darabját (Dérive 1) a francia Antonin Rey; Philippe Manoury sajátos zongoraversenyét (Passacaille pour Tokyo) a szólista „kadenciájakor" helyet cserélve az amerikai Matthew Chamberlain ésa svájci Elena Schwartz irányíthatta. Ketten osztoztak Matthias Pintscher Occultation című ensemble-darabjának vezénylésén is, a francia-libanoni Marc Hajjar és a spanyol Josep Planells Schiaffinohelycseréje volt a legmeglepőbb, olyan volt, mint egy tökéletesen kivitelezett váltás egy 4×100 méteres futóversenyen. A két Spanyolországból érkező dirigens, Jordi Francés Sanjuán és a katalán Néstor Bayona egyszerűbben oldhatták meg a váltást, ők tételszünetben cseréltek (Paul Hindemith: Kammermusik no. 1, op. 24).

Hogy miért éppen ők vezényeltek, nem tudom. Feljegyzésre érdemes különbséget a közönség elé álló hét karmester között nem vettem észre, hasonlóan stabil és világos munka, talán túlságosan is egymáshoz csiszolódott zenei felfogás jellemezte munkájukat. De hát nem egy verseny döntőjét vagy gálakoncertjét hallgattuk, hanem egy műhelymunka utolsó fázisát. A műhelyben pedig nem vetélkedés zajlott, hanem egy-egy kompozíció zenei és technikai problémáinak megvitatása, olyan tapasztaltabb zenészek irányításával, kikben közös a racionalitásra, hatékonyságra és az egységes hangzáskép kialakítására való törekvés. Úgy érzem, hogy itt és most nem azt mutatták meg nekünk (és mestereiknek), hogy mennyire eredeti és szuverén előadók, hanem azt: mit tanultak az intenzív egy hét során.

Philippe Manoury - Olivier Roller felvétele

A kurzus zeneszerzők számára is nyitva állt, ők négynapos képzésben vehettek részt, melyben a karmesteri próbák látogatásán túl saját művek megvitatására került sor, természetesen Eötvös, Manoury ésPintscher irányításával. A zárókoncert előtti napon Vajda Gergely moderálásával egy közönségtalálkozóra is sort kerítettek, melyen a három zeneszerzővel lehetett közelebbről megismerkedni. Azeneszerzőkurzus eredményességéről és a közönségtalálkozóról sajnos nem rendelkezem információkkal.

Ami pedig a koncertélményt illeti, a fentiek tükrében aligha okozok meglepetést azzal, ha kijelentem: ilyen magas színvonalú hangversenyre (szándékosan mellőzöm most a „kortárs" jelzőt) ritkán jutok el. Nagyszerű volt, ahogy a THReNSeMBle szextettje érvényre juttatta a Boulez-darab kamarazenei áttörtségét, szofisztikált motívumrendszerét és intellektuális hevületét. A koncert más darabjában isnagyszerűnek mutatkozó Seleljo Irén a Passacaille pour Tokyo szólistájaként fenomenális volt. Kovalcsik András (kürt) és Pálfalvi Tamás (trombita) magabiztos szövegtudással és igényes hangképzésű szólókkal szolgálták Pintscher darabját (Occultation). A Kammermusik pedig, köszönhetően az oldott és folyékony előadásnak, ideális „levezető" számnak bizonyult. Június 16. - BMC Koncertterem. Rendező: BMC

Csapó Gyula kompozíciói mindig garantálják, hogy egy koncertről ne azzal a tév­képzettel menjünk haza, hogy léteznek a zeneszerzésnek bejáratott ösvényei. Ma, amikor minden szerző természetszerűleg öntörvényű, Csapó üdítő kivételként még önnön törvényeit is kritikával kezeli. Ha Csapóra bíznánk egy város úthálózatának megtervezését, akkor az kizárólag egyenrangú utak alkotta csomópontokból állna. A Csapó-metropolisban ugyanakkor nincs kizárólagossága a jobbkéz-szabálynak: minden kereszteződés előtt érdemes lassítani, hogy elmélázhassunk a balról jövő lehetőségek felől is. Azt hiszem, általában isigaz: Csapó zenéje lassításra késztet.

Csapó Gyula szeptember 26-án lesz 60 éves. A FUGA-ban koncert előlegezte meg a születésnapot, öt fiatal zeneszerző (Szigeti Máté, Tornyai Péter, Futó Balázs, Kedves Csanád és Balogh Máté) és az éppen egy éve, ugyanitt, ugyanebből az alkalomból ünnepelt Serei Zsolt darabja köszöntötte.

 

Csapó Gyula - Felvégi Andrea felvétele

Bár Csapó - ha nem is idehaza - tanít, a szó hagyományos értelmében nem nevezhető mesternek. Most mégis úgy tűnt, hogy a fiatalok mesterükként tisztelik. Persze, ha megkérdeznénk tőlük, „mit tanultak atiszteletbeli mestertől", öt nagyon különböző választ kapnánk. Szigeti Máté talán az asszociációk mentén, tekervényesen haladó mesélőkedvet, a formát a modellel nem összekeverő, a szisztematikusságot azötlettel mindig felülírni kész alkotót nevezné meg. Most hallott darabját (Liederbuch - Csapó Gyulának) furcsa kvartettre (altfuvola, basszusklarinét, cimbalom, gitár) írta. A mű talán még nincs kész (in progress...), vagy ha kész is van, olyan benyomást hagy a hallgatóban, mintha vázlat lenne. Ebben a vázlatszerű anyagban az előadónak nem könnyű eligazodni, s hogy Bán Máté, Bartek Zsolt, Gódor Erzsébet és Környei Miklós minden odaadó igyekezetük ellenére is néha-néha tanácstalannak tűntek, talán nem véletlen.

Korábban Petr Spěvák, most Szalai András előadásban szólalt meg Tornyai Péter cimbalomra írt vonalak trapézban című tétele. A darabot a cimbalom felülnézeti képe inspirálta, az előadó a hangszertest jellemző vonalai mentén kialakított anyagokat exponál, akár a húrokon túl is. A múlt év áprilisában hallott szerzői estjén még kérdésként fogalmazódott meg bennem, hogy Tornyainak sikerült-e valóban kompozíciót formálni a véletlenül „adódott" anyagokból; Szalai produkcióját hallgatva e kétely eloszlott.

Tornyaitól egy másik cimbalommű is elhangzott. A tenorszólóra írt Oft denk' ich... (Friedrich Rückert verse) utójátékaként koncipiált darabban (...voraus gegangen...) a szerző nem a hangszer sajátosságaiból indult ki (a mű zongorán is előadható), a zenei anyag azonban ezúttal is transzformáció eredménye. A tenorszóló „melódiája" a szöveg hangzóinak átkódolásából jött létre, a cimbalom (vagy zongora) arpeggiói lényegében a szavanként egybecsengő hangokat „mondják ki". Az önállóan is megszólaltatható darabot hallgatva nem merült fel bennem, hogy jó lett volna az előzményeket is ismerni, viszont egy másik lehetséges alternatívát szívesen vettem volna. Tornyai a Rückert-dalhoz ugyanis egy vonóstriót is komponált (...zu jenen Höh'n), mely egy adott pillanattól kezdve a cimbalom-arpeggiókkal együtt is előadható.

Érdekes hangszínfoltot alkotott két cselló­consortra és egy nagybőgővel kiegészített csellókvartettre írt darab. Az utóbbit (Pavane in D) három évtizede írta Serei Zsolt; a zsongító hangzású, esztétikai premisszákon túlemelkedett darab a kortalanság benyomását keltette.

Balogh Máté utóbbi időszakban hallott művei a variációs forma iránti lelkesedéséről vagy e forma újrafelfedezéséről árulkodnak. A négy csellóra írt Melodievariationen egy, az előadókat komoly kihívás elé állító unisono, a tétel tartamának legalább a negyedét kitöltő hosszú dallammal kezdődik. E szakasz valósággal rátelepedik az tétel egészére, a hallgatót éppúgy zavarba hozza, mint az előadókat. Nem illik kritikában kompozíciós tanácsot adni, de vajon nem nyernénk-e azzal, ha a téma bemutatása egyszerűen elmaradna?

A csellókvartett (Rohmann Ditta, Jámbor Janka, Tornyainé Dóry Zsuzsa és Zétényi Tamás) hangzása Futó Balázs Salus című művében volt a legideálisabb, s nem mellesleg a darab igen világosan jelezte, hogy Futó stílusa jelentős átalakulás küszöbén áll. Várom a folytatást.

Az utóbbi két-három évben stílusváltozás, stílusérés tekintetében különösen nagy lendülettel haladt előre Kedves Csanád. Egyre magabiztosabban, tudatosabban, egyre nagyobb találati biztonsággal komponál.Égszínkék (hommage à Morton Feldman) című darabját fantázia, gyakorlatiasság és arányérzék jellemzi, olyasfajta zene ez, mely folyamatosan képes fenntartani a fordulatosság illúzióját és reményét. Ahallgató figyelmét végig kihegyezett állapotban tartja.

S végül az ünnepelt. Meglepetésszerűen (nem mellesleg jobb kéz felől) ékezett a klarinétos Klenyán Csaba, hogy egy, a programban eredetileg nem szereplő szólódarabbal (Oldalazó ária fekete lyukon) lepje meg Csapó Gyulát. Régen hallottam ezt a művet, nem is emlékeztem, hogy ennyire, már-már pantomimszerűen gesztikuláló muzsika. A másik darab, a két cimbalomra, zongorára és nagybő­gőre írt No, halld meg, Eduard... - hódolat Griegnek a koncert rangidős kompozíciója volt, első változatát Csapó 1979-ben írta. Szerzői lemezén (BMC CD 013) az alkotó részletesen elmondja, hogy műve milyen viszonyban áll Grieg zenéjével (egészen pontosan a Lírai darabok zongoraciklus egyes tételeivel), hogy a nagybőgő szólama Grieg utolsó, Efterklang (Emlék) című darabjának mind a tizenkét hangot átfogó basszusát idézi, a konszonáns együttállások pedig afféle cage-i (kanti) értelemben vett Ding an Sich akkordok. Mindezt csak azért idézem a megengedhetőnél kicsit hosszabban, hogy aztán leleplezhessem magam: Csapót hallgatom, és egyetlen egyszer sem jut eszembe a nagy norvég, hiába emleget a cím Griegnek szóló hódolatot. Talán ez lehet a stílus egyik titka. Csapó bármilyen maszkot magára ölthet, a végén úgy isvegytiszta Csapó lesz. Június 21. - FUGA. Rendező: FUGA }

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.