Várva várt jó hír

Bartók Béla zeneműveinek kritikai összkiadása – egy bejelentés és kísérő eseményei

Szerző: Malina János
Lapszám: 2015 november

Szeptember 26-án olyan kiemelkedő fontosságú bejelentésre került sor a Zene­tudományi Intézet várbeli otthonában, az Erdődy-palotában, amelyet semmiképp sem volt túlzás egész napos rendezvény keretébe foglalni. Ezen a napon, Bartók Béla halálának 70. évfordulóján vált nyilvánossá, hogy a Bartók-jogok 2016. január 1-jén bekövetkező felszabadulásával egy időben útnak indul a legnagyobb magyar zeneszerző műveinek kritikai összkiadása.

Bizonyos fokig a magyar zene emancipációjaként is felfogható az a tény, hogy Schoenberg, Hindemith, Berg, Debussy mellett immár Bartók életműve is bekerül a modern klasszikusok összkiadás-kánonjába, hogy a kiadványsorozat koncepciója egy elismert hazai szakmai műhelyben csiszolódott ki, s hogy a kiadói munkát az e téren a legmagasabb szakmai színvonalat képviselő és leggazdagabb tapasztalatokkal rendelkező német kiadó mellett egy itthoni kiadó végzi majd.

A Bartók-összkiadás értelme és végső célja azonban nem ragadható meg presztízsszempontokkal. Mint minden más kiemelkedő alkotó esetében, ilyen kiadásra azért van szükség, hogy minden tekintetben teljes képet alkothassunk az életműről; hogy nélkülözhetetlen segédeszközként segítse a kutatók munkáját; és talán mindenekfölött azért, hogy hathatós segítséget nyújtson az igényes és lelkiismeretes előadónak, és a lehető legbiztosabb utat biztosítsa számára a zeneszerző eredeti szándékaihoz.

Az összkiadás spiritus rectora a ma 81 éves Somfai László, aki nem „csupán" az egyetemes Bartók-kutatás egyik meghatározó alakja, mestere, hanem a kritikai összkiadások elméletének és gyakorlatának élő klasszikusa és egyszersmind kérlelhetetlenül kritikus gondolkodású úttörője is. Ha ebben az összkiadásban radikálisan újszerű és előremutató, az egész „műfajt" megújító szemlélettel és megoldásokkal fogunk találkozni, az mindenek­előtt Somfai érdeme.

Az ünnepi rendezvény - amelyen jelen volt Kodály Zoltánné és Bartók Béla jogörököse, Vásárhelyi Gábor is - a vendéglátó intézmény igazgatójának, Richter Pálnak a köszöntőjével vette kezdetét. EzutánLovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke mondott bevezetőt, amelyben ecsetelte a tervezett vállalkozás egyedülálló jelentőségét a magyar kultúra szempontjából, és aláhúzta Bartók Béla, atudós akadémikus jelentőségét. A humán tárca képviseletében jelen lévő Szedlacsek Emília minisztériumi főosztályvezető rövid beszédét követően megkezdődött az ebből az alkalomból megszervezett tudományos ülés délelőtti szekciója. Ezt Fodor Pál történész, az MTA Zenetudományi Intézetet is magába foglaló Bölcsészettudományi Kutatóközpont igazgatója vezette be, felvázolva a Bartók-összkiadás helyét az irodalmunk és történelmünk nagyjainak műveit felölelő kritikai kiadások között.

Gondolatmenetét Kecskeméti Gábor, az MTA BTK Irodalomtudományi Intéze­tének igazgatója folytatta „Kritikai összkiadások az irodalomban" című hozzászólásával. Rendkívül informatív és inspiráló előadása arról győzhette meg a hallgatót, hogy az irodalmi művek kritikai kiadásainak területén valósággal földcsuszamlásszerű változások mennek végbe napjainkban. Áttekintve a máig elvégzett munkát, melynek eredménye mintegy 230 000 oldalra tehető, továbbá méltatva az MTA I. osztályán 1960 óta működő textológiai munkabizottság tevékenységét, beszámolt arról, hogy a nemrégiben lefektetett új közreadási alapelvek milyen radikális szemléleti változást hoztak. Letérve az uniformizálás, a minden esetben kötelező szabályok nélkülözhetetlenségében való hit útjáról, immár bizonyos minimumfeltételek rögzítését tekintik a fő feladatnak, szakítva olyan, eddig megkérdőjelezhetetlennek gondolt alapelvekkel, mint a minden körülmények között kötelező betűhűség. Ezután mondanivalójának legizgalmasabb részére, a digitalizáció kérdésére tért rá az előadó. Abból indult ki, hogy a kritikai kiadások létező 470 kötetéből jelenleg mindössze 54 hozzáférhető az interneten, miközben ma már jóval többre van szükség és lehetőség, mint a puszta digitalizálásra: az íráskép puszta digitalizált változata, „statikus fájlok" helyett a szöveg felszíne alatt a járulékos információk egész hierarchiáját készenlétben tartó, a szöveget strukturáló digitális közreadásra.

Somfai László erre rímelő előadásában - „Kritikai összkiadások a zenében" - módszeresen tekintette át az egész témakör történetét, problematikáját és jelenlegi dilemmáit. Beszélt az első nagy, 19. századi összkiadásokat létrehozó igényekről és az alkalmazott kiadói elvekről, a nagy kudarcokról, hamvukba holt vállalkozásokról, majd az összkiadások II. világháborút követő reneszánszáról, a fontos „Neue Ausgabé"-król, illetve az újonnan indított kezdeményezésekről, beleértve a modern klasszikusok összkiadásait, élükön a Schoenberg-összessel. Hangsúlyozta a Bärenreiter és a G. Henle kiadók vezető szerepét ezeknek az új összkiadásoknak a megjelentetésében, illetve azt, hogy ezekben a közreadói beavatkozásoknak a szerzőtől származó információktól való következetes megkülönböztetése új típusú, tudatosabb döntéseken alapuló előadások létrejöttét inspirálta. Ezt a tendenciát persze sok minden hátráltatta, így a különböző összkiadások eltérő jelöléstechnikája, vagy akár az egyes sorozatok egyes köteteit elválasztó, gondolkodásbeli változásokat is hozó évtizedek. Közben pedig változtak a felhasználói igények, és - megint egyszer - az uralkodó zenetörténészi filozófia is: az egyetlen hiteles műalakeszméje több más okon túl azért is kezd túlhaladottá válni, mert fokozatosan bővülnek az egyes művek tekintetbe vehető forrásai.

Az induló Bartók-összes sajátos újdonságai között megemlítette azt, hogy több esetben két vagy több egyenrangú műalakot is közölni fog; a szerzői hangfelvételeket az írott változatokkal egyenrangú forrásként veszi figyelembe; emellett pedig az előadó minden egyes kötetben tájékoztatást kap Bartók kottaírási szokásairól, az általa követett konvenciókról mind általában, mind pedig az adott művet, illetve korszakot illetően. Mindez - teszem hozzá krónikásként - egy soha nem látott mértékben felhasználó-, közelebbről előadóművész-barát kiadói filozófia érvényesítését jelenti. Végül Somfai professzor röviden áttekintette a '70-es évek óta tervezett Bartók-összkiadás létrehozása érdekében folytatott sokoldalú és hosszadalmas tárgyalásokat, amelyek - a jelentős állami támogatásnak is köszönhetően - immár révbe értek.

A délelőtti program sajtótájékoztatóval, pontosabban sajtóbeszélgetéssel zárult, amelyet Batta András professzor vezetett be és moderált, résztvevői közt pedig ott találtuk Boronkay Antalt, a magyar kiadó, azEditio Musica Budapest ügyvezető igazgatóját, Wolf-Dieter Seiffertet, a német társkiadó, a müncheni G. Henle Verlag igazgatóját, Tallián Tibort, Malcolm Gilliest, a londoni Metropolitan University volt elnökét, az összkiadás nemzetközi tanácsadó testületének két tagját, s nem utolsó sorban Vikárius Lászlót, a projekt tudományos részéért, a kötetek szerkesztéséért felelős Bartók Archívum vezetőjét, azösszkiadás főszerkesztőjét (aki munkáját Somfai Lászlóval mint alapító szerkesztővel összhangban végzi, s akinek az Editio Musica részéről Kerékfy Márton főszerkesztő, a Henle részéről Annette Oppermann a partnere). A beszélgetés során megtudtuk többek között, hogy az összkiadás 48 kötetes lesz, és a tervek szerint 25 év alatt készül el. Elsőként a Gyermekeknek című, az 1910 körüli években írt zongora­darab-gyűjtemény fog megjelenni Vikárius László és Lampert Vera közreadásában. A zenekari Concerto pedig az év második felére várható Móricz Klára közre­adásában, hatalmas, részben teljesen új forrásanyag felhasználásával. Emellett egy sor további, dalokat, kórusműveket, versenyműveket, kamarazenét tartalmazó kötet munkálatai vannak már előre­haladott stádiumban. Boronkay Antal megtiszteltetésnek vette, hogy a legnagyobb magyar zeneműkiadó részese lehet a vállalkozásnak, és összefoglalta, hogy a Bartók-kiadói jogok egy részének birtokosaként mit tettek az elmúlt évtizedekben aművek terjesztéséért, mindig kiváló együttműködésben a Bartók-archívummal, illetve Somfai Lászlóval, akinek írásait is közreadták.

Annak az okait, hogy - más 20. századi mesterekkel, így Schoenberggel vagy Berggel ellentétben - az összkiadás miért csak a közlési jogok felszabadulása után indulhat meg, sem a beszédekben, sem azelőadásokban, sem a sajtóbeszélgetések során nem hozta szóba senki - s talán az ünnepi alkalom nem is erre való. Az biztos, hogy az összkiadás munkatársain, illetve az érintett három intézményen semmi sem múlott.

Az eseménysorozat délután a Farkasréti temetőben, Bartók Béla sírjánál tartott megemlékezéssel és koszorúzással folytatódott, majd ezt követően a délelőtti helyszínen, a tudományos ülés hátralevő négy előadása után Kokas Katalin, Rumy Balázs és Nagy Péter Bartók-művekből adott kamarakoncertjével fejeződött be.

Az első előadást a berkeley-i egyetem, a UCLA világhírű professor emeritusa, Richard Taruskin tartotta. Középpontjában a kritikai kiadások egyik notórius problémája állt: az a szituáció, amikor afilológiailag megkérdőjelezhetetlen, sőt szerzői szöveg kézenfekvő módon vagy legalábbis valószínűleg hibás. Ekkor ellentmondásba kerül a közreadóban a zenész és a filológus, s ebben a helyzetben sokszor nem könnyű megoldást találni. Taruskin igen élvezetesen ecsetelte a problémát egy-egy Schoenbergtől, illetve Stravinskytól vett példával.

Lampert Vera (Brandeis University, USA) a Gyermekeknek című sorozat helyét vizsgálta Bartók összes népdalfeldolgozásának sorában. Az előadást elsősorban szempontjainak frissessége tette élvezetessé; megmutatta, hogy egy olyan gyűjteménnyel kapcsolatban, amely játék­technikailag igénytelennek mondható, s amelyről sokan gondoltuk úgy, hogy töviről hegyire ismerjük, mennyi eddig fel nem tett kérdés vethető fel, s közelebbről szemlélve mennyire változatos és izgalmas zenei világot ismerhetünk fel benne. A vizsgálat és az összehasonlítás szempontjai között szerepelt, hogy milyen forrásokból merítette Bartók a feldolgozott népdalokat; hogy hol nyilatkozik meg döntéseiben a későbbi népzenekutató; hogy milyen elvek szerint csoportosította a tételeket itt és későbbi feldolgozás-ciklusaiban; vagy hogy mennyiben vette figyelembe a két-három darabos „dalciklusokat" zongoristaként, előadói gyakorlatában.

Vikárius László ezek után magának a közreadásnak az elveiről beszélt, s mondanivalójának középpontjában a korai és a kései változat általában finom, de sohasem ok nélküli eltérései álltak: a két változatot több példán hasonlította össze egymással, illetve a rögzített előadásban megtestesülő változattal. Számba vette, hogy a két verzió keletkezése között eltelt igen hosszú idő alatt milyen mélyreható változások mentek végre Bartókban; az egyik, két ízben is felvett darabot 31 évvel később tökéletesen megváltozott tempóban és karakterrel szólaltatta meg - mintha nem is ugyanaz a művész játszott volna. Részletesen és példákkal illusztrálva érzékeltette azt is, hogy a már eleve komplex képet hogyan bonyolítják tovább a fennmaradt kompozíciós vázlatok, illetve a Bartók-notáció változásai, amelyek közül csupán csak alegfeltűnőbb a metronómjelzések megjelenése a kései verzióban.

Az utolsó előadást Móricz Klára (Amherst College, USA), a másodikként készülő Concerto-kötet közreadója tartotta. A meghirdetett téma „a mű keletkezése és közreadása" volt, amit ilyen általánosságban húsz percbe sűrítve áttekinteni sem igen lehet. Ehelyett Móricz egy fondorlatos nyomozás lefolyását foglalta össze igen élvezetes, sőt temperamentumos előadásában: azt vizsgálta, hogy az egyik kéziratos forrásban meghökkentő módon üresen maradt kottaoldalból hogyan lehet fontos következtetéseket levonni a kompozíciós folyamat egymást követő lépéseiről, a változtatásokról, az egyébként is rejtélyes, esetleg több ízben is átjavított lapszámozás értelmezéséről. Előadásával érzékletesen illusztrálta azt, hogy a kritikai közreadás milyen sokrétű szellemi kalandot és erőpróbát jelent a legkiválóbb szakember számára is. }

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.