Ez is Wagner, csak más

Wagner: A szerelmi tilalom / A Kolozsvári Magyar Opera vendégjátéka az Erkel Színházban

Szerző: Mátrai Diána Eszter
Lapszám: 2015 november

Selmeczi György karmesternek köszönhette a pesti közönség, hogy 2013 őszén hallhatott három, szinte ismeretlen, sosem játszott Verdi-operát Kolozsvárról. Mondhatjuk, hogy 2015-ben, két év elteltével ott folytatta, ahol akkor abbahagyta: ezúttal Richard Wagner A szerelmi tilalom (Das Liebesverbot) című operáját láthattuk kuriózumként az Erkel Színházban.

Kis túlzással állíthatjuk, hogy Selmeczi valóban folytatta a Verdi-operák  vezénylését. A szerelmi tilalom ugyanis nem áll távol az itáliai romantikus mester stílusától, ami a dallamíveket, zenekari kíséretet, hangszerelést illeti. Annál messzebb esik azonban Wagner jól ismert zenedrámáitól. Hiába keresnénk itt a jellemző vezérmotívumokat, a negyvenperces elbeszéléseket, a nagy, mitológiai (vagy mítosszá emelt) témákat, az óriási drámai hangokat vagy éppen a zárt számok helyett az egybefűzött, zeneileg soha meg nem állított jelenetek végtelen füzérét. Ebben a műben a donizettis könnyedség, rossi­nis játékosság ötvöződik a verdis és olykor a szinte operettes, sőt a még prózai megszólalásokat sem mellőző, mély drámaisággal.

A szerelmi tilalom az ifjú, 23 éves zeneszerző második operája A tündérek után és a Rienzi előtt, szövegét William Shakespeare Szeget szeggel című keserű komédiája alapján ő maga írta. Keserű komédiának, esetleg probléma-színműnek nevezi a Shakespeare-kutatás ezt a drámát: egyszerűen magyarázva azért, mert a vége jó, tehát papírforma szerint megoldódik minden bonyodalom, azonban a darab végig nagyon súlyos témákat feszeget (persze a mesterre jellemző kritikus iróniával és humorral), és a megoldás sem mellőzi a megaláztatást, kényszerűséget, ami valóban keserű szájízt hagy az emberben. Aműben megjelenő sok megaláztatást és házasságtörést, illetve házasság előtt való teherbe esést követően (amit a városvezetés nem néz jó szemmel, mondhatni tiltja a szerelemet, sőt kivégzéssel szankcionálja, annak ellenére, hogy, mit ad Isten, maga is űzi), a végére mégiscsak összeáll három pár: ki jutalomból, ki szerelemből, ki kényszerűségből a bűnös múltat jóvá teendő.

Ennek a keserű-vidám elegynek zenébe történő átültetése már a nyitányban megmutatkozik, ahol a nagyon is derűs hangvétellel keveredik s váltakozik állandóan és élesen (olykor ütemenként) a tragikus sötétség. S fordítva: a kivégzőosztag dobpergését idéző kezdőütemekbe rögtön belecsap a teljes zenekarral az önfeledt mulatás lendülete. Mindez Selmeczi vezényletével valóban rendkívül energikus és színes zenekari hangzással jön létre, s ez a lendület az előadás egészében fenn is marad.

Az élményt persze együtt adja ki a zene és Szabó Máté frappáns rendezése, mely nem nélkülözi a színházi gegeket sem. Találó megfogalmazása a korrupt helyzetnek, hogy a bordélyház-díszlet csekély változással alakul zárdává, majd börtönné, azaz e végletesen ellentétes értékeket képviselő helyszínek gyakorlatilag eggyé olvadnak, így fejezve ki társadalomkritikát. És hasonlóan ügyesen jeleníti megCziegler Balázs díszlete a kiszámíthatatlanul és következetlenül működő igazságszolgáltatást a szín közepén a hatalmas börtöncellával, melynek rácsai olyan szélesen helyezkednek el, hogy onnan bárki, bármikor ki- és bemászhat - s ezt rab és rabtartó egyaránt meg is teszi.

Shakespeare Bécsbe helyezi az eseményeket, bár ennek nagy jelentősége nincs, ahogyan ez nála a helyszínek kavalkádjában általában lenni szokott. A cselekmény Wagnernél Itáliába kerül, éppenséggel Palermóba, igaz, hasonlóan az eredetihez, ez a helyszínválasztás is minden bizonnyal lényegtelen a drámaiság szempontjából. Fontos azonban e lényegtelenség: hiába a sok szembetűnő olasz utalás - „sono siciliano", mondja büszkén például az egyik önérzetes szereplő a magyar nyelvű előadásban -, hiába látjuk a „Bugatti" cégtáblát, e mondvacsinált olaszos körülményeken kívül nyilván az általános társadalomkritika a fontos. Nem utolsósorban, mintha Wagner önmagát, saját olaszos zenéjét helyezte volna el az itáliai kontextusban.

Óriási jelenet Shakespeare-nél, ahogyan Isabella könyörög a helytartónak, hogy kegyelmezzen meg bátyjának, a kivégzésére váró Claudiónak. Jó lehetőség ez egy zeneszerző számára, aki átalakítva bár azeredeti jelenetet, hatalmas zenei ívben tudja megmutatni a két szereplő egymáshoz való viszonyának változását. Több sem kell a színpadi megjelenítéshez: az először még kegyetlenül és pofátlanul újságot olvasó, ásítozó Friedrich Isabella hosszas könyörgése után nemcsak ajánlatot tesz az apácának (illetve köti a báty szabadulását ajánlatának teljesüléséhez), hanem nemsokára kénytelen azzal is szembesülni, hogy valóban szerelmes a lányba. Legalábbis a zene erről tanúskodik: meleg hangú, szerelmes csellószóló és édes klarinét-akkordfelbontások kísérik Friedrich áriáját, mely e szóló pillanatokban Balla Sándorinterpretációjában őszintének tűnik.

Magyarul éneklik tehát az operát, és Csákovics Lajos szövegének legnagyobb része frappáns, élő, mai, sok-sok nyelvezettel bír, sok-sok utalással a színházra, költészetre s ezzel az opera műfajának imádott mesterkéltségére, ami szintén kellően ironikussá teszi a helyzetet. Ez, nem mellesleg, összhangba kerül a rendezéssel magával, amely újra és újra ironizál, idézőjelbe tesz. Tehette volna mindezt még bátrabban, erőteljesebben, hogy a számos poén és az értelmezés markánsabban érzékelhetővé váljon, noha az is lehet, hogy az effajta halványabb előadói momentumok a vendégjáték újdonságából s nehézségéből fakadtak.

Mindezzel együtt rendkívül jó figurákat láthattunk a színpadon. Külön kiemelendő a helytartó Brighellát játszó Szilágyi János énekesi teljesítménye és erős színészi jelenléte. Pataki Adorján Claudióként szép tenorjával tűnik ki az egyébként egyáltalán nem hálás szereppel, Egyed Apollónia mint Isabella pedig az időnként hallható elbizonytalanodások ellenére is gyönyörű hanggal jeleníti meg az ártatlan nővért.

A szerelmi tilalomnak nem a stílusa a meglepő, hanem az, hogy Wagner írta. Mellékesnek tűnő szempont elsőre, mégis adalékul szolgál a műről és az elő­adásról, hogy a Wagner-operákat jellemzően nemcsak soha nem szakítja meg a közönség tapsa, hanem még a legvégén is rendszerint megáll a levegő, mielőtt kitörne a tapsvihar. Emlékszünk a Művészetek Palotájának Wagner-napjairól a hosszú másodpercekig eltartó néma csöndre, míg a nézők ocsúdnak. Nem így volt ez A szerelmi tilalom esetében, ahol már a nyitányt is hangos tetszésnyilvánítással fogadja a hallgatóság, az előadás végét pedig ki sem várja, s nemhogy a záróakkordokat, hanem a még bőven hátralévő záró ütemeket is elnyomja ovációjával. Mindez sokat elárul a most hallott operáról, mely tehát a későbbi Wagner-operákéval szegesen ellentétes hatásmechanizmust működtet. }

 

Wagner:
A szerelmi tilalom

Erkel Színház, 2015. szeptember 29.

A Kolozsvári Magyar Opera
vendégjátéka

Friedrich Balla Sándor

Luzio Szabó Levente

Claudio Pataki Adorján

Isabella Egyed Apollónia

Mariana Barabás Zsuzsa

Brighella Szilágyi János

Danieli Sándor Csaba

Ponzio Pilato Rétyi Zsombor

Antonio Plesa Róbert

Angelo Mányoki László

Dorella Hary Judit

Karmester Selmeczi György

Karigazgató Kulcsár Szabolcs

Fordító Csákovics Lajos

Díszlet Cziegler Balázs

Jelmez Tihanyi Ildikó

Koreográfus Jakab Melinda

Rendező Szabó Máté

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.