Sorok a Népzenei Naplóba

Búcsú Máder Lászlótól (1939–2017)

Szerző: Hollós Máté
Lapszám: 2017 október

Az 1980-as évek közepén találkoztam Máder Lászlóval a Rádióban. Népzenei rovatvezetői szobájában új igényű népdalfeldolgozások írására biztatott. Ő akkor már húsz esztendeje dolgozott a Bródy Sándor utcában: előbb külsős zenei munkatársként, majd státuszban készített szöveges műsorokat a népzenei rovat számára. A Zenei Főosztály legendás vezetője, Faludi Rezső benne látta meg a ranglétrán fölfelé lépő Kocsár Miklós utódát a rovatvezetői poszton. Máder László imponáló nyugalommal, megkérdőjelezhetetlen szakmai vértezetben irányította csapatát, amelynek a zenesugárzás jelentős szeletét kellett nap mint nap ellátnia a tudományos ismeretterjesztéstől a zeneszerzői igényű népdalfeldolgozásokon át a sokak által hallgatott, kicsit rutinszerűbb, a népdalt csak éppen hogy kísérő „színeseken" át a magyar nótáig, cigányzenéig. Minden műfajban a legjobb előadók adták egymásnak a stúdió kilincsét, s Máder úgy volt jelen a felvételeken, hogy szinte nem is tudtuk, ott van. Ez a szerény visszahúzódás, de mindenre odafigyelő törődés általános jellemzője volt személyiségének. Hamar úgy tetszett, mintha már évtizedek óta barátok lennénk...

Nem egyedül voltam az új eszközökkel komponálandó népdalfeldolgozások kiszemelt fiatal szerzője: Csemiczky Miklós, Györe Zoltán, Király László, Sugár Miklós és még többen vették a lapot: megérezték, hogy dolguk lehet a népdallal, sajátos hangszerelésű, még az elektroakusztikum eszközeit is felhasználó, az '50-es és '60-as évek népdalszvit-tengeréből szirtként kiemelkedő, a huszadik század második felének műzenéjéhez közelítő darabok születtek. Máder úgy volt e téren álmodozó, hogy közben két lábbal járt a földön: nem borzolta a hallgatók széles köreinek elvárásait, csak épp odatette a palettára az új színeket, így nevelt ízlést alkotóban és hallgatóban egyszerre.

Nem homályosult el benne a szöveges műsorok szerkesztője sem. A Népzenei Napló, majd a Hagyományra hangolva havi magazinjában valóban naplószerűen követte az év folklór- és történelmi hagyományait, virtuózan kerülve ki az ismétlődő motívumok rutinszerűségét. A népzenetudomány és a néprajz is folyamatosan jelen volt műsoraiban: Tari Lujza, Sárosi Bálint, Küllős Imola visszatérő szereplője volt e sohasem didaktikus, és mégis mindenféle rádióhallgatót tanító műsoroknak. Nekem népdalfeldolgozások elemzésének feladata jutott: Kodálytól, Bartóktól, Lajthától, Járdányitól sok élő kollégán át külföldiekig (Brittentől, Lutosławski, Hindemith). De Máder nemcsak a - Bartók szavával - „foglalatba" helyezett népdalokkal foglalkozott: kezdettől követte és hírül adta a táncházmozgalom eredményeit is.

Széleskörű tájékozottsága és kényes, megbízható ízlésvilága késztetett arra, hogy a 90-es években meghívjam a Hungaroton népzenei szerkesztőjéül. Remekül tudott bánni a nem mindig könnyű művészvilággal: úgy kezelte a tévesen túlértékelő szemléletet, hogy senkit nem bántott meg. 2002-ben megvált a Magyar Rádiótól, utána még tíz évig a Magyar Katolikus Rádió szöveges népzenei műsorainak a korábbiakhoz hasonlóan ínyenc szerkesztője volt. A Magyar Rádió tíz nívódíjjal ismerte el munkásságát. 2015-ben pedig a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át. Köszönőlevelet küldött az államtitkárnak, amelyben új hangvételű népzenei alapú kompozíciók írására való pályázat gondolatát vetette föl. A miniszteri támogatás nyomán a Magyar Zeneszerzők Egyesülete ez év végéig várja a pályaműveket. S még egy ajándékkal búcsúzott: Népdalszótára jelenik meg e napokban, amely a népdalainkban fellelhető, ma már alig vagy egyáltalán nem ismert szavak, kifejezések jelentésébe avat be.

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.