Sarlós László (1920-2002)

Szerző: Révész Dorrit
Lapszám: 2002 december
Hát itt hagyott minket, Fõnök Úr?! - kérdeztük hitetlenkedve Sarlós Lászlótól, amikor 1986-ban, hajszál híján húsz esztendõ múltán fölállt a Zenemûkiadó igazgatói székébõl. Mert elképzelhetetlen volt, hiszen õ volt a motor, a lélek, amely nap mint nap késztetett mindnyájunkat arra, hogy a magunk posztján megtegyük a tõlünk telhetõt. Mi mást mondhatnánk hát most, amikor végleg itt hagyott bennünket? Pedig 1967-ben, amikor híre jött, hogy nem-muzsikus igazgató kerül a kiadó élére, bizalmatlanul, aggódva latolgattuk: mi lesz ebbõl. Nem sok idõbe telt, míg kiderült: szakmai és emberi csoda lett belõle. Sarlós László látomása: igazi, nyugati szemmel nézve is irigylésre méltón mozgékony, hathatósan mûködõ, teljes infrastruktúrával rendelkezõ zenemûkiadó. A lehetõség és igény itt lappangott, csak arra várt, hogy észrevegye valaki, akinek van energiája ahhoz is, hogy két lábbal a földön állva és két könyökkel harcolva a nehézségek, a kerékkötõk, közönyösek, irigyek ellenében, valóra is váltsa.
Különálló, nehézkesen mozduló állami cégekbõl lelkesen együtt gondolkodó csapatot szervezett. A Zenemûnyomdát a Zenemûkiadóhoz csatolta, a szélmalomharcot vívó kereskedelmi osztályt ismét rátermett kereskedõkké lelkesítette. Nem várta meg, hogy a könyvek-kották a lassú víz megszokott útján jussanak el a közönséghez; a reklám akkoriban még szokatlan eszközein túl egy-egy hazai és nemzetközi promotion mant küldött harcba. Az egyik a kiadó kocsiján hordta országszerte a kottákat iskolákba, könyvesboltokba; a másik briliáns nyelvtudással, megnyerõ modorral és rendíthetetlen meggyõzõdéssel vitte a világba a magyar zene hírét, szervezte a külföldi kiadókkal közös kiadásokat, elõadásokat. Manapság mindez természetes. Akkor forradalom volt.
A zenei kérdéseket pedig szakemberekre bízta a Fõnök, akiknek megadta azt az akkoriban ugyancsak egyedülálló lehetõséget, hogy csak az értékekkel törõdjenek. Azokban az évtizedekben, amelyek méltatlan kegyeltek és mellõzöttek máig megbékíthetetlen tömegét termették, õ személyesen õrködött azon, hogy mindenki egyenlõ esélyekkel indulhasson, és különbséget csak a tehetség, szorgalom, megbízhatóság tegyen. Ez állt a szerzõkre, de állt minden munkatársára is. Megszabadított bennünket a politika, ideológia, pártügyek minden terhétõl. Valójában sose tudtuk, mennyi küzdelmébe került, hogy nekünk mindezzel nem kellett foglalkoznunk. Tûzbe mentünk volna érte, de õ ezt nem várta el: amit elvárt, szakértelem volt, és lojális, tisztességes, lelkes munka. A tûzbe õ maga ment, a felettes hatóságok packázásaival õ küzdött meg, ostoba kérdésekre õ válaszolt helyettünk. De ezt csak sejtettük, mert sose panaszkodott, sose sajnáltatta magát, és sose kérkedett azzal, amit értünk és a magyar zene ügyéért tett.
Legszebb álmainkat mindig pártolta. Ha azt mondtuk, hogy valami értékes, szép, fontos, azt válaszolta: meg kell csinálni. Ha netán álmunk elvitte volna a kiadó minden pénzét, legföljebb azt mondta: gyönyörûségem, maga majd megoldja, találjon ki valamit, ami pénzt hoz. És lehetetlen volt nem kitalálni valamit. Mert ez volt a legkevesebb, cserébe az álmok megvalósulásáért. Különös csillagórája volt ez a húsz esztendõ a magyar zenének, zenemûkiadásnak. A könyvek mai áradatában is hihetetlen, hogy volt idõ, amikor évente ötven zenei könyv jelent meg. Hogy akadt szakkönyv, amelyet nagyobb példányszámban adtunk ki és el, mint eredeti angol kiadója. És hogy külföldre jutott minden magyar zeneszerzõ zenéje, sokuké világhírre.
Sarlós László 1920. szilveszter napján született, és 2002. október 28-án hagyott el minket. A kiadónál töltött 20 év során mindig csak a jelenre és jövõre futotta a beszédre jutó idõ. Mintegy 60 éven át hûséges harcostársától, feleségétõl röstelkedve tudakoltam éppen most: mégis mi történt a nekünk legfontosabb 20 esztendõ elõtt? Vázlat csupán, de egy darab történelem, és egyik változata annak, hogyan csiszolódik egy igaz ember.
1938-ban a kor törvénye szerint itthon nem vették fel az egyetemre. Palesztinában próbált szerencsét, ott végzett mérnöki tanulmányokat. A hitleri háború hallatán 1941-ben belépett az angol hadseregbe, ahol térképészként szolgált. A háború után természetesnek tartotta, hogy itthon a helye. Ezen nem változtatott az sem, hogy kémkedés vádjával hamarosan 9 év börtönre ítélték (felesége, mert nem vallott ellene, Kistarcsára került). 1955-ben amnesztiával szabadult. Nem megkeseredve, hanem bölcs tanulságokkal: hogy az anyagi dolgok lényegtelenek, hogy az egyetlen fontos dolog az emberi tartás; és hogy mindig tudni kell, mi fontos, és mi lényegtelen. Nem keseredett meg akkor sem, amikor ügyes és szerencsés egykori börtöntársa segédmunkás állásra sem méltatta; csak megfogadta, hogy soha többé nem kér segítséget senkitõl. Textilmunkás lett, ahonnan fájó szívvel engedték el, amikor más, érdekes munkát talált. A háború alatt elnéptelenedett zsidó hitközségeknél kincset érõ könyvtárak kerültek elõ. A Kultúra Külkereskedelmi Vállalatnál valakinek eszébe jutott, hogy értékesíteni lehetne ezeket, lehetõleg külföldön. Ezzel kezdõdött a Sarlós házaspár könyves-kottás külkereskedõ pályája. A siker minden képzeletet fölülmúlt, és ahhoz vezetett, hogy Sarlós Lászlót 1964-ben a Kultúra londoni képviselõjévé nevezték ki. Ennek fõ nyertese lett 1967-ben a Zenemûkiadó: mert Londonban Sarlós mindent megtanult a könyvkereskedõ szakmából, ami nem vele született; kapcsolatokat és barátokat szerzett világszerte - és az õ barátságai életre szóltak, mert benne soha senki nem csalódott.
Ezzel életének köre visszakanyarodott oda, ahonnan a magam és kollégáim számára elindult. Ahhoz a húsz évhez, amelyre mindannyian máig úgy gondolunk: "Ez jó mulatság, férfi munka volt". Köszönet érte, Fõnök Úr!

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.