Bátori Mária - források és változatok

Szerző: Szacsvai Kim Katalin
Lapszám: 2003 január
Mint arról decemberi számában a Muzsika is hírt adott, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének és a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem Zenetudományi Tanszékének közös rendezésében november 14-én a Régi Zeneakadémia Liszt Ferenc Kamaratermében bemutatták Erkel Ferenc Bátori Mária címû operájának kritikai kiadását. Az eseményhez kapcsolódva több elõadás is elhangzott, az alábbiakban ezek közül olvasható a kiadványt Dolinszky Miklóssal közösen sajtó alá rendezõ zenetörténész, Szacsvai Kim Katalin munkája. (A szerk.)

Erkel operáinak forrásanyaga igen gazdag és sokféle. Rendelkezünk autográf partitúrákkal, az operák teljes anyagát vagy részleteit tartalmazó partitúramásolatokkal és számos más forrás mellett rendelkezésünkre állnak azok a szólamfüzetek is, amelyeket a Nemzeti Színház zenekara, többnyire Erkel vezetése alatt, évtizedeken át használt. E forrástípusok mindegyike elõfordul a Bátori Mária korabeli anyagában is.
Fennmaradt az opera autográf partitúrája. E többfunkciós kézirat kezdetben a hangszerelés elsõ leírásához készült fogalmazvány szerepét töltötte be, késõbb elõadási utasításokkal kiegészítve az opera tisztázatává lépett elõ, és a Bátori Mária kizárólag Erkel vezetése alatt folyó elõadásain egy ideig vezérkönyvként szolgált. A bemutató utáni években a szerzõ ebbe a példányba vezette be a fontosabb javításokat, és helyezte el az utólag komponált számok vagy részletek betétlapjait.1
A vezérkönyvként is funkcionáló autográf partitúra mellett az a szólamanyag-garnitúra is rendelkezésünkre áll, amelyet az Erkel dirigálta nemzeti színházi együttes Bátori Mária-elõadásain mindvégig használtak. E mindeddig feldolgozatlan szólamanyag egyaránt tartalmazza a zenekari, magánének- és kórus-szólamfüzeteket, a karpartitúrát, sõt a színpadi fúvószenét játszó katonai zenekar, a banda partitúráját és két, különbözõ korú szólamanyagát (ez utóbbiak egyébként ritkaságszámba mennek). Ugyanitt találjuk néhány ária (István no. 2 Aria con Coro, Mária no. 4 Romanza és no. 8 Aria) késõbbi, transzponált változatának szólamfüzeteit, és a no. 3 Quartetto con Coro, az opera egyik sikerszáma ének- és vonósszólam-garnitúráját, amelyet valószínûleg 1890-ben, az Erkel 80. születésnapjára rendezett ünnepség alkalmával másoltak le újból. A szólamkottákon kívül a nemzeti színházi elõadások három súgópéldányát is ismerjük.2
A Bátori Mária korai változatát két Nemzeti Színházon kívüli referenciaforrás is dokumentálja: az opera elsõ három száma, az ún. Introduction 1840-1841-ben készült partitúrája és szólamanyag-készlete, valamint a nyitány 1845-ös datálású partitúrája. A nyitány Kolozsvárt használt másolatát Erkel barátjának, Ruzicska György kolozsvári zeneszerzõ-karmesternek szóló ajánlása és néhány további autográf bejegyzése hitelesíti.3 A Nemzeti Zenede kottatárában fennmaradt Introduction elõadási anyagának hitelességét Weindl Antal, a kézirat kopistájának személye szavatolja: õ a Nemzeti Színház zenekarának csellistája-, illetve nagybõgõseként a Bátori Mária több nemzeti színházi szólamfüzetének is másolója volt. A Zenede gyûjteményében található másolata feltehetõleg az Introduction koncertszerû elõadásainak célját szolgálta.
Több ezer oldalnyi olyan partitúra és szólamfüzet áll tehát rendelkezésünkre, amelyet a szerzõ írt le, használt, kézjegyével autorizált vagy legalábbis ismerhetett. E forráskészlet teljes körének kritikai elemzése az opera verzióinak sokaságát, közöttük számos, a szerzõ jelenléte által autorizált változatát hozta felszínre. Ugyanakkor e források összehasonlító vizsgálata azt is nyilvánvalóvá tette, hogy e változatok egyike sem rekonstruálható és adható közre kizárólag magából az autográfból. Ehhez az Erkel vezetése alatt használt nemzeti színházi szólamanyag-garnitúra bevonása szükséges.
A szólamfüzetek felhasználása mellett szólt, hogy ezek nagy többsége az 1840-es bemutatóra készült, és az opera 35 elõadása során, 1840 és 1860 között mindvégig használatban maradt. Az utólagos kiegészítések, javítások, húzások, betétlapok pedig mindazon kisebb és nagyobb módosítások nyomát megõrizték, amelyek az opera elõadásait végigkísérték. (A késõbbi szólamfüzetek ugyanakkor e módosítások megszilárdulását vagy éppen alkalmi jellegét dokumentálják.)
A nemzeti színházi anyag bevonását az autográfban tapasztalt hiányok is szükségessé tették. A szerzõi kéziratból néhány belsõ oldal hiányzik, és mára elveszett az a Nachtrag (Függelék) is, amelybe Erkel - helyhiány miatt - több szám rézfúvós szólamait lejegyezte. Ráadásul, mivel az opera hangszerelésének igen rövid idõ alatt kellett elkészülnie (a két autográf kötet élén szereplõ kezdõdátumok: 1840. március 30. és július 1/2. - az opera bemutatója 1840. augusztus 8-án volt), a sietség számtalan félreérthetõ vagy pontatlan, illetve hiányos lejegyzést eredményezett artikulációban, dinamikában sõt a hangszerelésben is (nem mindig világos például a colla parte vagy az a due utasítások érvényessége),4 igen gyakoriak a rövidítések, a come sopra utalások (ezek némelyike egy-egy elõzõ számra vonatkozik), és egyes, már a bemutató elõtt eldöntött húzások határa sem egyértelmû.
Az autográf rövidítéseinek feloldására, a lejegyzés javítására a késõbbiekben is csupán helyenként került sor. A Bátori Mária elõadásait kizárólag Erkel vezette, és vezérkönyvként szolgáló szerzõi kézirata elsõsorban emlékeztetõ funkcióval bírt. Ez magyarázza, hogy az egyes szólamfüzetek korrektúrázása közben eldöntött, a dinamika és artikuláció kidolgozását célzó kiegészítéseit szórványosan vezette be e kéziratba. Sõt kisebb kompozíciós beavatkozásoknál is elõfordult, hogy ezeket csupán a szólamkottákba jegyezte, illetve jegyeztette le. Ezeken a helyeken a késõbbi "másolt vezérkönyv" kopistáját külön bejegyzések irányítják át a megfelelõ szólamfüzetbe. E "másolt vezérkönyv" elkészültével függ össze, hogy az opera 1850-es évekbeli elõadásaira készült betétszámokat már nem illesztették be a szerzõi autográfba. Miután a partitúra e másolata megsemmisült, e késõi és az Erkel-kutatás számára mindmáig ismeretlen betétszámok: az elsõ felvonás új duettje, az elsõ fináléban elõadott két magyar tánc, valamint Mária új Cabalettája a II. felvonásból (néhány további, kisebb szerzõi kiegészítéssel, javítással együtt) ma már csupán a nemzeti színházi szólamanyagokból rekonstruálható.
A szerzõi vagy a szerzõ által jóváhagyott javítások és mindazon változatok közreadása, amelyek eljutottak a megszólalásig, a Nemzeti Színházban használt szólamanyag felhasználása nélkül tehát nem lehetséges. Tekintve, hogy az egykor elõadásra került összes verzió közlését célul tûztük ki, mindez indokolja az autográf mellett a nemzeti színházi szólamfüzetek bevonását a kritikai közreadás fõ forrásai közé.
A legfontosabb közreadói kérdés eldöntésében - tudniillik hogy az ekképpen rekonstruált változatokat miként értékeljük, ennek megfelelõen melyiket részesítjük elõnyben és helyezzük a fõszövegbe, illetve mely számok vagy részletek kerülnek a kiadvány függelékébe - döntõ érvnek számított, hogy a Bátori Mária kompozíciós folyamata a bemutatóval nem ért véget. Kis túlzással azt is mondhatnánk: az opera nem készült el a bemutatóra. Nem csupán a fenti példákban már említett artikuláció és dinamika véglegesítésére nem jutott Erkelnek ekkor ideje, nem készült el az eredetileg D-dúrban elképzelt no. 5-ös kórus hangszerelésével sem. Az autográfba Erkel bejegyezte ugyan a teljes zenekari fejet, néhány ütem erejéig a banda kivonatát, az ún. guidát is, és a szám teljes terjedelmében kidolgozta (szintén D-dúrban) a kórusszólamokat,5 a no. 5-ös Corót - amint errõl a Pester Tageblatt korabeli kritikusa is beszámol - a bemutatón csupán a banda adta elõ, zenekari kíséret és kórus nélkül. (A Tageblatt tudósítója egyébként bírálja a banda kíséret nélküli szerepeltetését. Nem tudja, hogy itt csupán kényszermegoldásról van szó.)
Az opera végleges alakja tehát a próbák és elõadások ideje alatt érlelõdött. Így a kritikai közreadások által gyakran választott stratégia, amely az adott operának a bemutatón elhangzott, elsõ változatát közli a partitúra fõszövegében, és a betétszámokat, utólagos változatokat a függelékben helyezi el, a Bátori Mária esetében nem megvalósítható. A szerzõi javítások, betétek olyannyira közelrõl követik a bemutatót, hogy úgy tûnik, e kompozíciós munka még mindig annak az alkotói folyamatnak a szerves része, amely az opera "elsõ", végleges változatának kialakulását célozza.6 Erkel már 1840-1841-ben megoldja a no. 5 problémáját. Nem csupán meghangszereli e számot, hanem ennek felvezetését is átfogalmazza: a no. 4-es Romanzához egy Cabalettát komponál, módosítja a no. 4-5 közötti, eredetileg D-dúrba moduláló átvezetést, melyet C-re futtat ki, és csupán ezt követõen, C-dúrba transzponálva hangszereli meg a Corót. Szintén 1840/41-ben elkészül István áriájával az elsõ felvonásból,7 és már 1841. november 9-én bemutatják az operának is meglehetõs sikert hozó nyitányt, amely a rövid, zenekari bevezetést helyettesítette.8 Különféle húzásokat eszközöl a no. 6-os Recitativo e Duettóban,9 valamint a kritikusok által is terjengõsnek tartott 2. felvonásbeli Finaléban, majd az opera befejezését, szintén viszonylag korán, egy új, lényegesen rövidebb, ugyanakkor hatásosabb változattal helyettesíti.
Közreadásunk az opera e kompozíciós munka eredményeként kialakult, az autográfban a bejegyzések legkésõbbi rétege által még dokumentált változatát részesíti elõnyben és helyezi a partitúra fõszövegébe.10 A fõszöveg által érvénytelenített részletek, így a rövid zenekari bevezetés, az Introduzione és a finálé korai változata a függelékben kaptak helyet, a banda egyik korabeli hangszerelésével, az opera magyar nyelvû szövegével és ennek angol prózai fordításával, valamint az autográf partitúrába feltehetõleg Erkel által bejegyzett utólagos német fordításával együtt. Ugyanitt közöltük az opera fõszövegben lévõ verziójánál késõbbi betétszámokat is. E számok függelékben való szerepeltetését egyrészt forráshelyzetük tette szükségessé: az újabban elõkerült, 1852-ben komponált no. 8-as új Cabaletta,11 illetve az 1858-as felújításhoz készült új, no. 6-os duett forrásanyaga hiányos (épp Mária szólama hiányzik), az elsõ felvonás magyar táncainak pontos helyét és sorrendjét nem ismerjük, ráadásul e táncok szerzõsége sem bizonyított (egyértelmûen a Bátori Máriához készültek, de a szólamkottákon nem szerepel Erkel neve).12 A forrásanyag hiányai mellett, e késõi változat fõszövegként kezelése ellen szólt végül, hogy a mindössze néhány elõadást megélt utolsó verzióban Erkel már meglehetõsen eltávolodott az elsõ megfogalmazás hangvételétõl, arányaitól. Megnõtt a zenekari hangzás, a magyar tánctablók aránya, és az 1858-as duett kompozíciós stílusa is határozottan eltér az opera egészétõl. A betétszámokkal megnövelt terjedelem pedig az 1858-as felújítást követõ öt elõadáson az opera nagyformájának átalakulását eredményezte: Máriának és Istvánnak a no. 6-os duettet követõ rövid jelenete és az elsõ finálé magyar táncokkal kiegészített változata önálló felvonásként szólalt meg. Ez a Bátori Mária tehát már az 1850-es évek végének közönségét szolgálta. És noha a kritikusok sikerrõl számolnak be, Erkel elsõ operája e néhány elõadást követõen végérvényesen lekerült a Nemzeti Színház mûsoráról.

____________
JEGYZETEK

1 Az autográfból készült "másolt vezérkönyvre" vonatkozóan csupán utalásokkal rendelkezünk, a legkésõbb 1858-ban készült másolat mára megsemmisült.
2 A bemutató és az 1858-as felújítás alkalmával a librettó megjelent nyomtatásban (Pest, Beimel József, 1840 és Herz János, 1858). A két kiadvány forrásértéke a közreadás szempontjából korlátozott, mivel e szövegváltozatokat elsõsorban olvasódrámának szánták, és mindkét kiadványban számos helyen eltértek az opera pontos szövegétõl.
3 A kolozsvári Zeneakadémia könyvtárában a nyitány szólamanyaga ma is megtalálható. A Kolozsváron használt partitúra a nyitány egyetlen autorizált partitúramásolata. A Nemzeti Színház kottatára csupán a nyitány korabeli elõadási anyagát tartalmazza, a nemzeti színházi vezérkönyvként szolgáló autográf és/vagy másolt partitúra megsemmisült vagy lappang. A nyitány egyetlen pest-budai forrása a Nemzeti Zenede anyagában maradt fenn. E példány számos következetesen végigvitt, de feltehetõleg nem Erkeltõl származó elõadási utasítást tartalmaz.
4 Az elsõ felvonásbeli Lassú tánc (Ballet Hongrois)-ban például a második fuvola végig hallgat, az autográfban azonban erre nincs utalás, ez csupán a szólamfüzetbõl derül ki.
5 Ez utóbbiakat a kopisták a szólamfüzetekbe is kimásolták, a hangszerek füzeteiben pedig üres helyet hagytak a késõbbi bejegyzés számára.
6 Legánÿ Dezsõ mûjegyzéke a bemutató utáni közvetlen periódusra, ill. 1841-re vonatkozóan mindössze a gróf Teleki László szomorújátékához, a Kegyenchez írt színpadi zenérõl tud (bemutató: Nemzeti Színház, 1841. szeptember 6. - a mû forrásanyaga megsemmisült vagy lappang), továbbá 1842-bõl egy táncról és egy dalról. A két utóbbi kézirata szintén ismeretlen.
7 Joób Zsigmond beállása alkalmával, 1841. január 29-én mutatták be az új betétáriát.
8 Konzertstückként és prózai színmûvek élén e darab igen hosszú idõn át népszerû maradt. A nyitány 1841-es nemzeti színházi szólamanyagában található legkésõbbi elõadási dátum 1935-bõl származik. Egy 1933-as elõadását a rádió sugározta.
9 A no. 6-ban a húzások során egy radikálisan lerövidített, csupán 44 ütemet megtartó változatig is eljutott, késõbb azonban újból visszavezetett egyes, korábban megszilárdult húzásokat.
10 Ezen belül a rendszeres húzásokról vidék tájékoztatnak.
11 Az opera 1852-es, Luise Liebhardt vendégszereplésével megtartott négy elõadása alkalmával Erkel a korabeli sajtóban "magyar dal", illetve "mesterséges ária"-ként említett betétszámot komponált a 2. felvonáshoz. E Cabaletta zenei anyagát újabban az OSZK Népszínházi gyûjteményében sikerült megtalálnom, azon zenei betétek partitúrája és szólamai között, amelyeket Bognár Ignác komponált Dugonics András Bátori Mária szomorújátékához. A prózai elõadások természetes velejárói voltak a felvonásközi zene mellett a zenei betétek. Dugonics 1794-tõl szinte folyamatosan játszott darabjának 1850-es évekbeli felújításakor pedig Bognár Ignác indulója, vadászkara és gyászdala mellett Erkel Bátori Máriájából is kölcsönöztek zenei betéteket, közöttük e Cabalettát is. A kölcsönzés ténye nem meglepõ, ha arra gondolunk, hogy a Bátori Mária két változata szinte egy idõben szerepelt a Nemzeti Színház repertoárján, az opera librettójának forrása pedig épp Dugonics szomorújátéka volt.
12 E két betétszám szövegét a korabeli súgópéldányok õrizték meg. Az új duettet az 1858-as felújításkor kiadott nyomtatott librettó is tartalmazza.

Autográf partitúra, II. kötet, 326-327. oldal.<br>No. 14 - Finale (elsõ verzió)Autográf partitúra, II. kötet, 326-327. oldal.
No. 14 - Finale (elsõ verzió)Autográf partitúra, I. kötet, 109. oldal. No. 5 - CoroAutográf partitúra, I. kötet, 109. oldal. No. 5 - CoroA nyitány partitúramásolata Erkel ajánlásával és datálásával.<br>Címoldal. OSZK Zenemûtár, Ms. Mus. 2644A nyitány partitúramásolata Erkel ajánlásával és datálásával.
Címoldal. OSZK Zenemûtár, Ms. Mus. 2644

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.