pén. szept 22nd, 2023
gurtni

Általában azt mondhatjuk, hogy kétféle ember létezik, az egyik, aki már tudja mit jelent, ha elszakad a gurtni, a másik, aki majd megfogja tudni. A redőny gurtni ugyanis az egyik legkönnyebben kopó alkatrész, hiszen akármilyen masszív anyagból készül a folyamatos használat következtében gyengül a minőség. Ha elszakadt a gurtni, akkor két dolgot tehetünk. Az egyik lehetőség, hogy nekiállunk és megpróbáljuk házilag kicserélni mi magunk, amire akár rámehet az egész napunk és türelmünk is. Vagy e helyett választunk inkább egy kézenfekvőbb megoldást, hogy szakembert hívunk, aki hozzáértésével rövid idő alatt, maximum 15 perc alatt szakszerűen, garanciával kicseréli a gurtnit vagy megjavítja az elromlott, szétszakadt redőnyt.

Tehát mielőtt hozzákezdenénk a barkácsoláshoz jól gondoljuk végig logikusan, hogy megéri-e vesződni vele vagy inkább szakembert hívunk. A folyamatos használat mellett van egy másik oka is annak, hogy elszakad a gurtni, mégpedig az igénytelen szerelés, ami legfőképpen a panellakások esetében jellemző. Ugyanis az igénytelenül felszerelt, és gyakran nem is a legminőségibb anyagokból készült műanyag redőnyök igencsak szorulnak, nem egyenletesen futnak ezért hamar elkoptatják a gurtnit. A hibásan és rosszul elkészített furatok közre játszanak a redőny nehézkes felhúzásában és megrövidítik a gurtni élettartamát. Ezenfelül a redőny gurtnival együtt funkcionáló alkatrészek meghibásodása, elkopása is vezethet a redőny gurtni szakadásához. Ezekben az esetekben célszerű haladéktalanul kijavítani vagy kicserélni és ezáltal megszüntetni a problémát.