„Láttál már sündisznót tüsszenteni? Elhiheted, hogy nagyon aranyos. Egy ismerősünk nemrég a kertjükben talált egy pici sünit. Hűvös volt már, késő ősz, és mivel nagyon tanácstalan volt, bevitte a házba a kis dermedt jószágot. A 6 éves kislánya, mondanom sem kell, egyből beleszeretett a kis sünbe. Nem is hagyta, hogy valamilyen módon elpaterolják a háztól. Mivel a kislány otthon volt suli helyett, mert erősen megfázott, legalább volt mi lekösse az unatkozó gyermeket. Nevet viszont nemigazán tudtak találni neki, ezért az ismerősünk kislánya nagyon elszomorodott. Mígnem a süni tüsszentett egyet. Aztán kisvártatva ismét tüsszentett. A kislány elolvadt a gyönyörűségtől a kis cukiság láttán. Elhatározták, hogy, ha van mód rá, megtartják a sünit.
Pár nap elteltével elvitték a kis jószágot egy állatorvoshoz, aki elárulta, hogy a tüsszögés süniknél is előfordul, de aggodalomra semmi ok, ha melegben tartják majd, a süni átvészeli a telet. A doktor bácsi azt is elárulta, hogy a kis süni minden bizonnyal egy kislány süni.
Haza sem értek, útközben az autóban már meg is találták a sünike nevét: Rabona, mivel Ramóna lett volna, de bedugult orral a kislány nehezen mondta ezt ki. Ráadásul a süni is megfázott, tüsszögött, mint új gazdája, így találó volt a név. Akkor legyen Rabona, vágta rá az egész család egyszerre, egyöntetűen. Meg volt az öröm, mondanom sem kell.
Rabona és a kislány tüsszögése is elmúlt néhány nap alatt, de a barátság örökre megmaradt, akkor is, amikor kitavaszodott, az idő felmelegedett és a sünit kitették a kertbe, hogy szabadon mászkálhasson, felfedezze a természetet és talán új otthonát is megtalálja. De a süni nem tágított. Eleinte ott tanyázott a ház közvetlen közelében, csak a füves részen, aztán egyre messzebb merészkedett, de rendszeresen visszajárt a ház udvarába. Igaz, sosem felejtettek el egy kis gyümölcsöt kirakni neki.”